Somogyi Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-15 / Vasárnap Reggel, 24. szám

2003.JUNIUS 15. SPORT XXXXV. DR. CSIK FERENC USZO EMLEKVERSENY Az Adorján a nyerő Népes mezőny jött össze tegnap a Kaposváron rendezett hagyo­mányos dr. Csík Ferenc úszó-em­lékversenyen. Az idei nagy sereg­szemlén 14 egyesület - köztük a somogyi színeket képviselő Ka­posvári Sportiskola, a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE, a Siófoki Ezüstpart SE és a Nagy­atádi Úszó SE - 330 versenyzője szállt medencébe. A viadalon 18 (14 egyéni és négy váltó) számban hirdettek ered­ményt. A viadalt Csík Katalin, az egykori olimpiai bajnok úszó leá­nya is megtisztelte jelenlétével. - Örömmel tettem eleget a rendezők meghívásának - mondta lapunk ér­deklődésére az édesapjáról könyvet is író vendég. - Azt hiszem ennél megfelelőbb megemlékezést nem is kívánhatnék, mint amit itt Ka­posváron tapasztaltam. Az édes­apám által ültetett fa, valamint a ró­la készült szobor mellett az évtize­dek óta hagyományos verseny is méltó módón őrzi emlékét. Bár én csak a családtagok, illetve mások elbeszéléséből ismertem őt, egy megtalált naplórészlet arra ösztön­zött, hogy a nagyközönségnek egy könyvben mutassam be, ki is volt valójában dr. Csík Ferenc. Eddig jobbára csak újságcikkek jelentek meg róla, én pedig a még élő egy­kori sporttársak segítségével egy szélesebb körű ismeretanyagot tudtam sajtó alá rendezni. A 100 méteres gyorsúszó emlék­számot a leányoknál Homyák Judit (Dunaújvárosi VSI), míg a fiúknál Neu Gábor (Kaposvári, Középület­kivitelező Adorján SE) győzött. A csapatversenyt - a Kaposvári Sport­iskola ötéves sorozatát megszakítva - a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE nyerte. A végeredmény: Felnőttek - férfiak. 100 m gyors (56 induló): 1. Neu Gábor (Kapos­vári Középületkivitelező Adorján SE), 2. Sasvári Balázs (Szigetvár), 3. Esküdt Roland (KKASE). Felnőt­tek - nők. 100 m gyors (35): 1. Homyák Judit (Dunaújvárosi VSI), 2. Wirtz Melinda (KKASE), 3. Zol­tán Zsuzsa (Fűzfő). 1995-ben szü­letettek - fiúk. 50 m hát (12 indu­ló): 1. Törzsök Martin (KKASE), 2. Iván Péter (Dombóvár), 3. Werjenbach Vince (Kaposvári Sportiskola). 1995-ben születettek- leányok. 50 m hát (10 induló): 1. Stier Dorottya (Kasi), 2. Hárs Bar­bara (KKASE), 3. Szanter Daniella (Dombóvár). 1993/1994-ben szü­letettek - fiúk. 100 m mell (51 in­duló): 1. Gulyás Dávid (Dunaújvá­rosi VSI), 2. Tálos Benedek (Pécsi TÁSI), 3. Rozanovic Ádám (Pécsi TÁSI). 1993/1994-ben születettek- leányok. 100 m mell (42 induló): 1. Sándor Nikoletta (KKASE), 2. Szőke Alexandra (Dunaújvárosi VSI), 3. Gyetvai Deborah (Dunaúj­város). 1991/1992-ben születettek- fiúk. 100 m pillangó (24 induló): 1. Kálmán Kristóf (Kaposvári Sport­iskola), 2. Mucsi Roland (Dunaúj­városi VSI), 3. Gaál Zsolt (Kasi). 1991/1992-ben születettek - leá­nyok. 100 m gyors (39 induló): 1. Jenei Krisztina (Dunaújvárosi VSI), 2. Oláh Gabriella (Dunaújvárosi VSI), 3. Kovács Zsófia (KKASE). 1989/1990-ben születettek - fiúk. 200 m vegyes (32 induló): 1. Orbán Ábel (Tatabánya), 2. Lukács Ger­gely (Dombóvár), 3. ifjabb Kovács László (KKASE). 1989/1990-ben születettek - leányok. 200 m ve­gyes (24 induló): 1. Ferlindis Petra (KKASE), 2. Homyák Judit (Duna­újvárosi VSI), 3. Derdák Anett (Ta­tabánya). 1987/1988-ban születet­Háromszázhúsz úszó vett részt a versenyen FOTÓ: LÁNG RÓBERT tek - fiúk. 100 m pillangó (12 indu­ló): 1. Egly Dániel (Kasi), 2. Kovács Attila (Kasi), Silló Dániel (Nagyka­nizsa). 1987/1988-ban születettek - leányok. 200 m gyors (17 indu­ló): 1. Mríz Melinda (KKASE), 2. Kasó Orsolya (Dunaújvárosi VSI), 3. Zoltán Zsuzsanna (Fűzfői AK). 1993/1994-ben születettek - fiúk. 200 m hát (39 induló): 1. Lakatos Imre (Dunaújvárosi VSI); 2. Sajgó Lation (Kasi), 3. Gosztonyi Ákos (KKASE). 1993/1994-ben szüle­tettek - leányok. 200 m hát (38 in­duló): 1. Németh Kinga (Pécsi TÁSI), 2. Makai Luca (Kasi), 3. Spekhardt Zsuzsa (Fűzfői AK). 1993-ban és később születettek - fiúk. 4x100 m gyorsváltó (10 csa­pat): 1. Dunaferr DVSI, 2. Kaposvá­ri Sportiskola „A” ( Ledniczky Pat­rik, Kálmán Viktor, Sajgó Lation, Balogh Soma), 3. Kaposvári Köz­épületkivitelező Adorján SE „A” CLelovics Benjámin, Gosztonyi Ákos, Kurdi Márk, Kárpáti Zoltán). 1993-ban és később születettek - leányok. 4x100 m vegyesváltó (7 csapat): 1. Pécsi TÁSI, 2. Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE „A” (Vígh Dóra, Stier Lilla, Sándor Nikolett, Ladovics Anna), 3. Duna­ferr DVSI. 1991/1992-ben születet­tek - fiúk. 4x100 m vegyesváltó (6 csapat): 1. Kaposvári Sportiskola (Kálmán Kristóf, Pácsonyi Patrik, Gaál Zsolt, Gaál Szabolcs), 2. Fűz­fői AK, 3. Dunaferr DVSI. 1987/1988-ban születettek - fiúk. 4x100 m vegyesváltó (5 csapat): 1. Kaposvári Sportiskola (Kovács Atti­la, Romvári Róbert, Egly Dániel, Nógrádi András), 2. Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE (if­jabb Kovács László, Szabó Bence, Gréczy Attila, Puzder Gyula), 3. Pé­csi TÁSI. A pontverseny végered­ménye (14 egyesület): 1. Kaposvári Közé-pületkivitelező Adorján SE (199 pont), 2. Kaposvári Sportisko­la (187 pont), 3. Dunaferr DVSI (162 pont), 4. Pécsi TÁSI (119 pont), 5. Dombóvár (72 pont), 6. Fűzfői AK (48 pont), 7. Vízmű SE Nagykanizsa (41 pont), 8. Tatabá­nya (20 pont), 9. Sopron (13 pont), 10. Szigetvár (10 pont), 11. Nagy­atádi USE (4 pont), 13. Baja (3 pont), 14. Veszprém (3 pont). Kun Zoltán Fél tucat gólt rúgott Monoron a Kaposvári Rákóczi Monori SE-NABI- Kaposvári Rákóczi FC 0-6 (0-3) A 17. percben a második 11-es gya­nús esetnél a játékvezető büntetőt ítélt a Rákóczi javára, amikor Nagypált fölvágták a 16-oson belül. A 11-est Rajczi higgadtan lőtte a jobb alsó sarokba. (0-1). A 22. percben jól lépett ki Rajczi közé­pen, vezette vagy 20 métert a lab­dát, a védők nem érték utol, s ő mintegy 17 méterről, félmagasan bebombázta a labdát a kapu köze­pébe. (0-2). A hazaiak dicséretére váljék, hogy ezután sem adták föl, annyira, hogy a 34. percben Balajcza bravúrjára volt szükség, hogy Lengyel fejesét a bal felsőből kitornássza. Rajczi kapott hosszú, ívelt labdát a monori térfél köze­pén, egy védő és a kapujából kiron­tó Kisnémeth kapust támadták, a csatár azonban kibújt közülük, megindult a kapu felé, majd mie­lőtt beérték volna a 16-os pályáról az üres kapu közepére lőtt. (0-3). Mesterhármas! Az 52. percben Rajczi volt az előkészítő, a hazai 16-oson belül szerzett egy labdát a jobb oldalon, szép csellel levitte az alapvonalig, majd remekül ívelt át a hosszú oldalra, ahol az érkező Andmskó felugorva a kapu jobb ol­dalába fejelt. (0-4). Nyolc percet kellett várni az újabb gólra, és a hatvanadikban lesgyanús helyzet­ből indult Rajczi Péter, megint ve­zette a 16-osig, majd laposan bal al­só sarokba tüzelt. (0-5). Ezután újabb nagy Balajcza védést látha­tott a kis számú közönség, Lengyel 14 méteres jobb sarokba tartó bom­báját hárította vetődve a Rákóczi kapusa. Aztán a nyomasztó Rákó­czi fölény újabb gólt hozott a 74. percben: ezúttal Andruskó kapott remek kiugratást Rajczitól, a vajda­sági fiú bal összekötő helyén végig vitte a labdát, majd a kapust is el­fektetve éles szögből laposan lőtt a rövid sarokba. (0-6). így játszottak Monor, 100 néző. V.: Bendik (Varga I. L., Takács A.). Monor: Kisnémeth - Kajli, Danyis, Zila, Mihalik - Csőke, Sidó, Tejnóra, Kerepeszki - Lengyel, Varró. Edző: Gubucz László. Rákóczi: Balajcza - Mező, Máté, Barna - Finta, Petrák, Nagypál, Andmskó, Tóth B. - Rajczi, Jéger. Edző: Prukner László. Csere: Danyis helyett Bokros, az 56. percben, Nagypál helyett Lassú 59. p., Finta helyett Tóth G., 65. p. Varró helyett Halgas, 66. p. Andruskó helyett Horváth Z. 75. p. Csőke helyett Sontra 85. p. Sárga lap: Zila, a 17. percben. Szögletarány:3-4 (1-2). Jók: a hazai csapatban senki, illetve Mező, Andruskó, Rajczi. Gubucz László: - Ezt az érzést nem kívánom senkinek. Prukner László: - A mai mérkő­zésen nekünk „majdnem” össze­jött. A gólarány akár nagyobb is le­hetett volna, ha a forróságban még jobban összpontosítanak a játéko­sok. Csorba András EVEZES Evezősverseny a Balatonon Nem akármilyen látványban lesz része azoknak, akik ma délelőtt Balatonföldváron a hajóállomás felé veszik az irányt. Itt rendezik meg ugyanis a Földvár Kupa (fix üléses tízevezős) országos eve­zősversenyt; az erőpróba - a résztvevőknek nem­csak egymással és a Balaton vízével, hanem a ká­nikulai hőséggel is meg kell majd küzdeniük - 10 órakor kezdődik, s a tervek szerint délig tart. Amúgy a mai verseny egyfajta főpróbának is tekint­hető; a Magyar Evezős Szövetség ugyanis első alka­lommal írta ki e hajóosztály országos bajnokságát, amely augusztus 20-án lesz esedékes, a (gondos) házigazda szerepkörét pedig ismét a Balatonföldvári Vízisport Egyesület kapta. Fenyő MAI SPORTAJANLAT Evezés Földvár Kupa országos evezős verseny (fix üléses tíz­evezős kategória). Balatonföldvár, hajóállomás (versenyközpont). Verseny: 10 órától. Tenisz | Stella Kupa amatőr férfi teniszverseny - harmadik játéknap. Kaposvár, Gilice utcai donneri sportcentrum. : Mérkőzések: 9 órától. Labdarúgás Mail Pannon-Flax labdarúgó NB III, Dráva csoport - | utolsó, 30. forduló: Zamárdi Petőfi SE-Bonyhád FC. Zamárdi, 17 óra. I V.: Halász G. (Hrebik Sz., dr. Rugási E.). Barcs SC-Mohácsi TE. Barcs, 17 óra. V.: Kondá- kor P. (Tóth A., Kozma J.). Beremendi Építők SK-Nagyatád FC. Beremend, \ 17 óra. V.: Csizmadia B. (Bányai Gy., Kiss I.). Sanovita Rt megyei 1. osztályú labdarúgó-baj­nokság - utolsó, 30. forduló (az elöl álló csapatok a j pályaválasztók, a kezdési időpont egységesen 17 ■ óra): Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdő-Buzsák | (Král L.) - kiemelten!; Somogyvár-Lengyeltóti Vill- Master (Böröczi Z.); Nagybajom-Balatonboglár (Juhász L.); Felsőmocsolád-Öreglaki Medosz (La­kos Gy.); Balatonszentgyörgy-Csurgó (Nagy B.); Tab-Balatonföldvár (Ferencz N.); Kaposfő-Fonyód (Révész Gy.); Andocs Jeans-Tex-Segesd (Szabó P.). - Az ifjúsági mérkőzések egységesen 17 órakor kez­dődnek. Sanovita Rt megyei II. osztályú labdarúgó-bajnok­ság - utolsó, 30. forduló (az elöl álló csapatok a pá­lyaválasztók, a kezdési időpont egységesen 17 óra). Északi csoport: Nagyberényi Pala-Szig-Sántos (Hegyi A.) - kiemelten!; Baté-Kiskorpád (Pásztler T.); Látrány-Taszár (Szilvás J.); Balatonszár- szó-Ságvár (Előházi L.); Mezőcsokonya-Karád Jeans-Tex (Posta J.); Toponár-Balatonszemes (Ha­rangozó G.); Kéthely-Hetes (Barna J.); Kapos- újlak-Balatoni Vasas (Bencze B.). - Az ifjúsági mér­kőzések egységesen 17 órakor kezdődnek. Déli csoport: Kadarkút-Szulok (Varga L.. II.) - kiemelten!; Somogyudvarhely-Inke (Kovács Gy.); Lábodi Medosz-Kutas (Zarka Z.); Kaposmé- rő-Kaposszerdahely (Dávid R.); Böhönye-Tapsony (Harsányi Cs.); Lakócsa-Vízvár (Vass J.); Tarany-Satelit FC Somogytarnóca (idősebb Szakács G.); Homokszentgyörgy-Somogysárd (Keszericze L.). - Az ifjúsági mérkőzések egységesen 17 órakor kezdődnek. Fenyő Gábor Somogyi Apróhirdetések JD7700 szólókerekes traktor + művelőkerekek, 6300 üzemóra '96 márciusi 2004. februárig érvényes műszakival mezőgazdasági vontatóra. Holder In 362 típusú permetező, 4000 literes tartály, elektromos vezérlés, 24 m-es keret hidraulikus csukással, légrúgós kerék felfüggesztés ‘98-as évjáratú. Kühne Condor eke 5/4-es vasú ‘95 évi, 4 vasú ‘97 évi. Maschio Accord direkt vetőgép 18 soros gabonára, repcére - ‘97 évi eladók. 30/377-1697.-------------------- --------------- ----------•íMíOr B FŰNYÍRÓ Traktor eladó 85 E Ft. 30/508- 9254 DK JONES NONSTOP PfZZERIA ES SÖRÖZŐ Kaposmérö, Rákóczi u. 39. Tel.: 82/480-800 Hatalmas nyitott terasszal, és klimatizált helyiségekkel várunk egy kellemes vasárnapi ebédre. ESKÜVŐK, érettségi találkozók és egyéb rendezvények 60 fő-ig Császár Vendéglő Kaposvár, Kaposrétsor 30/282-3111,30/271-5179 MEGHÍVÓ a Siófoki Siómente Rt. hagyományos őszi kalászos bemutatójára „ Gyakorlati szemmel az őszi kalászosokról termelőknek - érés előtt”, 2003. június 17-én, kedden, 9 órakor az Rt. Termelési központjában Balatonszabadi (falu) Központi major Aranyérem Gödöllőről VASÁRNAPI ú; J Somogyi Hírlap "'wnri'm"|---------VASÁRNAPI J------------ Az Axel Springer Ma­il Somogyi Hírlap “TJt­vezető igazgató. Főszer­kesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szerkesztőség és ki- adóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100. Előfizetési díj: 2003-ban 1 hónapra 395 forint. Megvásárolha­tó: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: Szalai Csaba. Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1419-0176 Ingatlan üzemeltetéssel foglalkozó vállalat balatonlellei telephelyére szakmai gyakorlattal rendelkező, és önálló munkát végezni tudó asztalos szakmunkást keres éves állásra Jelentkezni az alábbi telefonszámon lehet, 8-14 óráig; 06-30-3110-706 Ránézésre akár a többi padtársa, a mosolygós kislány azonban a barcsi judo-sport egyik legeredményesebb versenyzője. Pál Brigitta eddig 21 vi­adalon lépett tata­mira, ez amúgy is nyerőszám, az ifjú sportoló pedig nye- rőtlpus. Ezt bizo­nyította is, az or­szágos diákolimpi­án szerzett első helyével.- Nem azért mentem Gödöllő­re, hogy csak második legyek. Szerencsére meg is tudtam való­sítani az elhatározásomat - mondta. Mindent megtettem a si­kerért, arról már tényleg nem te­hettem, hogy a 45 kilósok mező­nye is elég foghíjas volt. Még a ki­lencet sem érte el a résztvevők száma. Saját súlycsoportomban, a 41 kg-osok között is olykor pró­bára teszem tudásomat, ám szí­vesebben verseny- zek az „izmosabb” lányok ellen, s eh­hez fizikailag is elég erős vagyok. Brigitta két test­vére is lejárt az edzésekre, de ők már abbahagyták. A Deák Ferenc isko­la 3. osztályos diák­ja azonban olyany- nyira megkedvelte a küzdősportot, hogy hamarosan elkezdte a versenyzést is. Majd két éve már állandó szereplője az eredmény- hirdetésnek. - Nálam a szorgalom kitartással is párosul - tette hoz­zá. - Heti három edzéssel készü­lök az erőpróbákra, de még ott­hon is szoktam gyakorolni a do­básokat, különböző mozdulato­kat testvéreimen. Az idén a leg­fontosabb versenyem, a diákolim­pia és a magyar bajnokság; két aranyat szeretnék nyerni, s egy már megvan... Gamos Adrienn

Next

/
Oldalképek
Tartalom