Somogyi Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-02 / 127. szám
2003. Június 2., Hétfő KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Alapítvány a városrészért Aki Tüskevárról indul, egész életében fontosak lesznek neki ezek a gyökerek. S az is, hogy ezt a kötődést, összetartozást kifejezze, s a maga eszközeivel - lehetőségeihez mérten - tevékenykedjék is a városrészért. Ez vezérelte azokat a segíteni akaró embereket, akik évekkel ezelőtt létrehozták a Tüskevárért alapítványt. Szabó Ferenc tősgyökeres tüskevárinak vallja magát, alapító tagja volt ennek a szerveződésnek. Állítja: e kezdeményezés a megalakulása pillanatától sikerre ítéltetett. Megfelelő időben született, az itt élők és Tüskevárért tenni akarók igénye hívta életre, s egy olyan lelkes és elhivatott ember támogatásával jött létre, mint amilyen Bankné Mezővári Mária, a városrész képviselője.- Tüskevár előnye, hogy önálló rész az egészben: nyugodt, csendes sziget a város tövében - mondta Szabó Ferenc. - Az itt élők mindig fontosnak tartották, hogy gondozzák a környezetüket, tegyenek 3 közösségért és törődjenek egymással. Az alapítvány ennek a lokálpatriotizmusnak csak formát adott, összesíti az igényeket és összefogja a segíteni akarókat. A tüskeváriak valóban egy kicsit másként élik napjaikat. Nekik természetes, hogy a városrészben mindig történik valami. Megszokott dolog, hogy a könyvtár itt nemcsak egyszerű téka, hanem tájékoztató-központ, ahová érdemes betérni. A különféle rendezvénysorozatok és a klubok, a mind rangosabb kulturális rendezvények, a közös városrészszépítő megmozdulások színesítik az itt lakók hétköznapjait. Akár óvodás, akár nyugdíjas, mindenki megtalálja itt a kedvére való elfoglaltságot. Az is természetes, hogy egy-egy sportrendezvényen sem nevezőkből, sem szurkolóból nincs hiány - mondta Szabó Ferenc, a városrész sportéletének a mozgatórugója. A kispályás labdarúgótornát például egyre nagyobb érdeklődés kíséri, minden alkalommal 12-16 csapat vállalkozik a megmérettetésre. S ilyenkor a városrész apra- ja-nagyja megmozdul, hogy szur- koljon a kedvenceinek. _____ ■ ÜV EG-PORCELÁN-MŰANYAG HÁZTARTÁSI ESZKÖZ NAGY- ÉS KISKERESKEDÉS üveg-, porcelán-, műanyag és háztartási áruk, FLAIR műanyag kertibútorok, rozsdamentes evőeszközök, fémtálcák. Étkezde!, konyhai porcelán és fémedények, (elszerelések. Hiteles, nem hiteles poharak, kelyhek, műanyag egyszer használatos poharak, tálcák. Hitelesített alumínium és rozsdamentes méröedények, szemetes kukák. Baföttes üvegek, üvegtetők. Rendezvényekre edénykölcsönzés. Kaposvár, Kanizsai u. 56. (volt SÁÉV telep) Tel.: 82/424-790 Nyitva: h-p 8.00-16.30-ig Kaposfil: otthon a kertvárosban A Kaposfil vezetősége minden lehetséges módon igyekszik szebbé, otthonosabbá tenni az üzem környezetét. Az utóbbi tíz évben nagy erőfeszítéseket tettünk ennek érdekében - hangsúlyozta Nyári Tivadar, a kaposvári fonoda termelési igazgatója.- Jó és állandó kapcsolatban vagyunk a tüskeváriakkal és az ön- kormányzat helyi képviselőjével, Bank Tiboméval is - mondta Nyári Tivadar, a Kaposfil termelési igazgatója. - Tavaly megkaptuk az Egészséges környezetért emléklapot. Jólesett, hogy a környék lakossága is értékelte az erőfeszítésünket. Komoly összeget áldoztunk fejlesztésre, a környezetvédelmi feladatok megoldására. Kertvárosban van az üzem, és ez különleges helyzetet teremt. Ez a gyakorlatban egyebek között azt jelenti, hogy olyan zajki- bocsájtási határértéket kell betartani, mintha szanatórium közelében működne az üzem... Nyári Tivadar szerint hosszan lehetne sorolni az utóbbi évek fejlesztési krónikáját. Fontosnak ítélte, hogy még a nehezebb gazdasági években is sikerült erre kigazdálkodni a szükséges forintokat. így zajszigetelő anyaggal borították be az épületet, s átfestették a csarnokot. Rendbe tették a teherbejáró környékét, a főkapu előtt virágoskert fogadja a látogatót, a parkosításban és annak folyamatos gondozásában is fejlődtek. A termelési igazgató rámutatott: a Kaposfil hűen követi a maga támasztotta értékrendet. Ezért sikerült előrelépniük, s ennek jele az ISO-9002-es minőségbiztosítási rendszer, valamint az ISO- 14001 környezetközpontú minősítés. S célul tűzték ki az összevont, 2000-es szabvány szerinti dokumentum elnyerését és ennek az európai uniós tanúsítását az év végére tervezik.- Az 1951-ben épült irodaépületet védetté nyilvánították, csak rendkívül körültekintően lehet felújítani - mondta. - Tetőzetét 6,5 millió forintért szeretnénk kicserélni. Szebb, tartósabb lesz. S növelni kívánjuk az óránkénti légcserét és korszerűsítjük a világítást. Ezzel is óvjuk a munkások egészségét. Ügyelnek a gyár és a környék biztonságra. A Kaposfil adott otthont a tüskevári polgárőrség bázisközpontjának. Tevékenységü- ket anyagilag is támogatja. a Kis közösségek nagy napjai Már készülnek a városrész századik születésnapjára Hetedszer szervezték meg a hét végén a tüskevári napok rendezvénysorozatát. Ezt a városrészben évtizedek óta működő kis közösségek közös ünnepének szánták. Kezdetben három egymást követő napon tartották, a nagy érdeklődés folytán mára minden „civil” külön napot, ösz- szesen ötöt kapott. A tüskevári napok keretében a játszótérszépítők, a nyugdíjasklub, az Őszikék kultúrcsoport, a háziasszonyklub, az óvoda, az iskola és az ifjúság is külön szervezett rendezvényt. Bankné Mezővári Mária, a városrész önkormányzati képviselője elmondta: a rendezvény fővédnöki tisztét a város jegyzője tölti be. Egyébként mindig kapnak új ötleteket, s ezek megvalósítása a következő években színesíti a rendezvények sorát. A Tüskevár-kupa kispályás labdarúgás mára olyan népszerű, hogy több csapat nevezését már nem tudták elfogadni. Míg a férfiak a bőrt rúgják, a család többi tagjának más elfoglaltságot szerveznek. A programokat igyekeznek úgy megszervezni, hogy minden korosztály megtalálja a kedvérevalót.- A Veszprém megyei Somló lábánál levő Tüskevárról már hatodik alkalommal jött ide küldöttség - hangsúlyozta a képviElismerés a fiataloknak Minden évben megjutalmazzák azokat a közösségeket és embereket, akik sokat . tettek Tüskevár szépítéséért. Az Egészséges Környezetért kitüntetést kapta Tiringer János, valamint a Verebély László Vasúttör- téneti Egyesület. A plakett mellé kaptak örökzöldet is. A Vadrózsa érem a közösségi munkáért jár; az idén Kemenczei Róbert vette át a vasúttörténeti gyűjtemény létrehozásáért, valamint Németh István példás közösségi munkájáért. Tevékenységük példa a többi fiatalnak is. Dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző, a rendezvény fővédnöke köszönti Vass Lajosnét, a Veszprém megyei Tüskevár körjegyzőjét fotó: láng Róbert selő. - Évről évre többen szeretnének jönni, ezért azt tervezzük, hogy jövőre tömegsportnapot szervezünk. A rendezvénysorozathoz igyekszünk kihasználni minden pályázati lehetőséget, szerencsére a helyi vállalkozók önként is segítenek. Igaz, ez a kör évek óta változatlan. A tüskeváriak nem elégednek meg ezzel a rendezvénnyel, már újabbakon törik a fejüket. Jövőre lesz százéves a városrész, addigra szeretnék megszervezni az öt király napját. A Szent István, a Szent László, a Mátyás király, a Károly Róbert és a Könyves Kálmán utcában lakók ebből akarnak hagyományt teremteni. A kivitelezésre Bankné Mezővári Máriát kérték föl, s ő már a korhű ruhákon, a megfelelő hangtechnikán gondolkodik. Tüskeváron folyik keresztül a Csö- röge patak, ezért a lakosok tervei között szerepel egy háziasszonynap is, mikor például a régi magyar ételt, csörögefán- kot sütnek versenyben. Az önkormányzati képviselő hangsúlyozta: olyan rendezvényeket szeretnének meghonosítani, ami csak erre a városrészre jellemző, ezzel ápolják a hagyományokat.- Rendezett utcák, porták jellemzik Tüskevárt. Ebben fölvesszük a versenyt a megyeszékhely több részével. Legfőbb gondunk az utak és a járdák állapota, bár ezek nem rosszabbak, mint a város többi pontján. A közműellátottság azonban itt a legjobb. A Mátyás király és a Szent László utca közötti részre szabadidő-sportparkot álmodtunk, a fiataloknak ugyanis szükségük volna területre. A terv és az engedély megvan,, de hiányzik a pénz. Ehhez kértük a város segítségét, az itt élők a társadalmi munkából szívesen kiveszik a részüket. SZABÓ KINGA Tudja-e Jelenleg háromezren élnek Tüskevár 15 utcájában. A számos vállalkozás mellett két intézmény is van: a Jutái úti óvoda és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. Tüskevár - mint a neve is jelzi - egykor a kaposi vár külső védelmét szolgálta. A levéltárban őrzött legrégebbi kaposvári térkép a város nyugati részén Pap Sára, Csörge völgye néven jelöli ezt a területet. Jó száz esztendővel ezelőtt kezdtek itt házakat építeni. Az 1900-as évek elején alakult ki a Tüskevári utca, ezt a mai napig így hívják. Egy elhagyott temető is volt itt, amit sűrűn benőtt a vadrózsa. A hagyomány szerint a városrész erről a vadrózsás temetőkertről kapta nevét. Az első közintézmény az árva lányok otthona volt. A nyolcszázas évek végén már megvolt a vasúti megálló is. Az I. világháború után parcelláztak itt telkeket a harcokban maradandó sebesülést szenvedetteknek, így alakult ki a rokkanttelep. Úgynevezett Oncsa- házakat is építettek itt, ezekbe az Országos Nép- és Családvédelmi Alap özvegyeket és árvákat költöztetett be. Tüskevár következő fejlődési szakasza a fonoda megépítése .volt. Ezzel szemközt az út másik oldalán eredetileg raktárházakból álló ipartelepet akartak létesíteni, de az akkori vezetés végül is utcák nyitása mellett döntött. Később fölépítették a több- generációs lakásokat a Mátyás király utcai mintalakótelepen, majd ezt követte az Esze Tamás utcai sorházas telep. Hat nagy fejlődési szakaszt jegyeztek föl e városrész életében, nem véletlen, hogy zászlaján hat vadrózsa található. ■ Hollywood multiplex ÁLMOMBAN MÁR LÁTTALAK* 91086 (f) 15:15, 20:00; FÉMMÉ FATALE** 80623 (f) 21:30; LAKÓTÁRSAT KERESÜNK* 80627 17:30; MATR1X- ÚJRATÖLTVE* 91114 (sz) Öt utca szépíti a játszóteret 15:30, 18:30, 21:15; TOKOS CSAJ* 91112 (f) 14:30, 16:45, 19:00; X-MEN 2.* 91110 (sz) 16:00,18:45,21:30; *94397* Több civil szervezet is dolgozik Tüskeváron, az egyik legérdekesebb azonban a játszótérszépítők egyesülete. Csepeli Józseftől, | az önszerveződés egyik tagjától megtudtuk: a csoport létrejötte évekre nyúlik vissza.- Volt idő, mikor a lakótelepekről ide költöztek az emberek, és barátkozási lehetőséget kerestek - elevenítette föl a múltat. - A gyerekek kicsik voltak, elsősorban nekik igyekeztünk rendezvényeket szervezni. Ez összehozott egy csapatot. A középkorúak kezdeményezték, s csatlakoztak az idősebbek és a fiatalabbak is. A gyülekezési helyünk a Badacsony utca, ez teljesen kiépült. Előfordul, hogy 2-3 család összejön, sütnek, főznek valamit, aztán rövid idő múlva azt veszik észre, hogy többtucatnyi- an vannak. Ma már öt utca lakosai tartoznak a játszótérszépítők- höz. Hogy a nevükhöz hűek legyenek, Idalakítottak egy játszóteret is önkormányzati segítséggel. Azokat az eszközöket szedték össze, amikre a város többi pontján már nem volt szükség. Némi társadalmi munkában végzett csinosítással mutatós lett a játszótér. Azóta is ők gondozzák, ehhez fűnyírót kaptak. A Badacsony utcai játszótéren nem okoz gondot az eszközök festése, javítása, s a munkából már a fiatalok is kiveszik részüket. ■ POLYGON Építőanyag Kereskedelmi Kft Építőanyagok kedvező ávonl Kaposvár, Kanizsai u. 73. Telefon: 82/428-263 Fax: 82/510-722 A vállalkozás 1995-ben nyitotta meg első üzletét a Cseri úton, négy éve azonban már a Kanizsai utcában tízszer nagyobb területen várja a vásárlókat. A Roberto csempeszaküzlet mintegy húsz csempegyár termékeit forgalmazza. A Roberto néven ismert csempeszaküzlet magyar, olasz, spanyol, török, cseh és szlovák burkolólapokat egyaránt forgalmaz. Továbbra is foglalkozik egyszerű és középkategóriás lapokkal, ám az igények növekedését követve ma már nagyon magas minőségű burkolólapokkal és rendkívül széles választékkal várják a vásárlókat. A csaknem húsz csempegyár közül a Zalakerámia márkakereskedés képviselete az egyik legkiemelkedőbb. A gyár termékeiből szinte minden megtalálható a kaposvári üzletben. A csempeszaküzletben a burkolólapok mellett ragasztási rendszerek, fugázók, szaniterek, csaptelepek, komplett fürdőszoba-berendezések is kedvező áron kaphatók. Itt szinte minden árucikkel ki tudják szolgálni a vevőket. A termékeket a raktár- készletből akár azonnal is elvihetik a vásárlók vagy pedig a cég rövid határidővel vállalja a kiszállítást. A cég egyre jelentősebb nagykereskedelmi forgalommal rendelkezik, jelenleg erre fordít nagyobb figyelmet. Viszonteladói hálózata széles, s további viszonteladók és kivitelezők jelentkezését is várja. Hétköznapokon 8-17 óra között áll a vásárlók rendelkezésére, szombaton pedig 9-12 óra között tart nyitva. _______________4 Ro berto Csempediszkont, Kaposvár, Kanizsai utca 56. Tel.: 82/412-437, 511-516, fax: 82/511-516 Utcai fogadóóra Kedden 18 órakor Toponáron a művelődési ház előtt tart utcai fogadóórát Szita Károly polgár- mester Beszélgessünk jövőnk- ről, otthonunkról címmel. a 'rét. Vén fíatóí föhötő Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok T (üvegkupola) • Tel.: 821313-006, 301504-2044 Kérdezzen: 8 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■