Somogyi Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-29 / 124. szám

2003. Május 29., Csütörtök SPORT 11. OLDAL EntcrNet4nternet Férfi Kosárlabda L»ga - döntő Halasztani a bajnokavatást Kaposvár Harmadszor feszül egymásnak a bajnoki döntő két résztvevője. A második alkalommal Kaposváron vendégeskedő körmendiek győ­zelmük esetén már az aranyérmekkel a nya­kukban térhetnek haza. Ebben akarja megaka­dályozni őket a leg­utóbb éppen csak alul­maradó Klíma-Vili KK. A 2002/2003-as sze­zonban még egyetlen alkalommal sem for­dult elő, hogy a Gorán Miljkovics edző vezette gárda háromszor egymás után szenvedjen vereséget. A múlt va­sárnap Körmenden látott teljesít­mény mellett akár ebben is bízhat­nak a somogyi csapat szurkolói. Az akarattal bizonyára ezúttal sem lesz probléma, a körmendiek gyors játékának megakadályozá­sával, valamint egy ponterősebb támadásvezetéssel akár szépíthet a Klíma-Vili, egyúttal megteremtve az egyenlítés esélyét is. A városi sportcsarnok és intézményei terü­letére ismét csak a főbejáraton fel­állított kordonon áthaladva - ellen­őrzés után - juthatnak be a mérkő­zésre érkezők. A tekecsamok felő­li kapuk be lesznek zárva és csak az összecsapás után nyitják ki azo­kat. Aki a meccs alatt a csarnok te­rületéről a kordonon kí­vülre megy, az már nem térhet vissza. Az esemé­nyen megerősített őrző­védő szolgálat és erős rendőri biztosítás ügyel a zavartalan lebonyolítás­ra. A kaput 16 órakor, a sportcsarnokot 16.15-kor nyitják. A rendezők ezút­tal is kérik a szurkolókat, hogy minél előbb foglal­ják el helyüket a csarnokban. A várható kezdőcsapatok: Kaposvári Klíma-Vili KK: Si­mon Balázs, Dzunics Braniszlav, Dwayne Archbold (amerikai), Rónáid De Gray (amerikai), Sztojan Ivkovics (szerb-montenegrói). Marc-Körmend: Dávid Toya (ugandai-szlovák), Németh Ist­ván, Denis Toromon (horvát), Mujanovics Samir, Grebenár Péter. A találkozó játékvezetői: dr. Valovics István, Benczúr Tamás. _____KUN ZOLTÁN Fér fi Kosárlabda NB l/B - osztályozó Siófok Az NB I/B-be, jutásért játszik a hétvégén a Siókosár UK kosárlab­dacsapata. A négycsapatos selej­tezőre Siófokon kerül sor, mely­nek rendezési jogát pályázat út­ján nyerte el a város. A helyszín ezúttal is, csak úgy mint a csapat korábbi mérkőzésein, a Krúdy Gyula szakközépiskola tornacsar­noka. Az együttes az idényben megnyerte az NB Il-es bajnokság alapszakaszát és a rájátszásban is az élen végzett. Ezt követően pe­dig az osztályozó első szakaszán Oroszlányban egy győzelem, egy vereséggel jutott tovább a mosta­ni második selejtező körbe, me­lyet hazai pályán vívhatnak meg: Amennyiben a hétvégén a Sióko­sár UK az első helyen végez cso­portjában, az NBI/B-s mezőny tagja lesz. A második hely meg­szerzése esetén pedig további osztályozó mérkőzések várnak az együttesre. A siófokiak ellenfelei a Bonyhádi KSE, Budapesti Hon­véd SE I. és a szintén fővárosi VSTR Hungária. A torna részletes programját pénteki számunkban kÖZÖljÜk^____________ KESZTHELYI Ors zágos diákolimpiái (diák „C”) judodöntö Pál Brigitta aranya Gödöllő A Barcsi Judo Club reménysé­gei is részt vettek a Gödöllőn rendezett nagyszabású után­pótlás seregszemlén; a diák „C” korcsoportos (10 évesek) országos diákolimpiái döntőn három, a diák „D” korcsopor­tosok (9 évesek) számára kiírt meghívásos viadalon pedig két érmet gyűjtöttek be. A barcsi különítmény tagjai közül a legnagyobb sikert Pál Brigitta ér­te el, aki a 45 kg-os súlycsoportban országos diákolimpiái bajnoki cí­met szerzett. Janecsek László edző tehetséges tanítványa mind a négy ellenfelénél jobbnak bizonyult; két mérkőzését ipponnal, a másik kettőt pedig pontozással nyerte. A Barcsi Judo Club sportolói­nak eredményei. Diák „C” korcso­portos (10 évesek) országos diák­olimpiái döntő. Leányok. 36 kg:... 3. Árvái Ad­rienn (Barcs, Arany János Általá­nos Iskola - a testnevelő tanárnő­je Komlósné Németh Krisztina). 45 kg: 1. Pál Brigitta (Barcs, Deák Ferenc Általános Iskola - a testne­velő tanárnője Orbán Józsefné). Fiúk. 24 kg:... 3. Janecsek Márk (Barcs, Arany János Általános Is­kola - a testnevelő tanárnője István Józsefné). Diák „D” korcsoportos (9 évesek) meghívásos verseny. Fiúk. 20 kg:... 4. Kaponai Atti­la. 23 kg: ... 5. Toldi Levente. 26 kg: 1. Láng Ádám. 33 kg: ... 2. Rédei István. fenyő Kihívás Napja Röplabda Ezrek mozogtak Somogybán mm A kaposvári Berzsenyi általános iskolában kosárlabdában mérték össze erejüket a mozogni vágyók Több ezren vettek részt tegnap megyeszerte a Kihívás Napja rendezvényein. A Kanadából indult kezdeményezés évek óta az egészséges életmódot és a mozgás örömét hirdeti. Megyei körkép A Kihívás Napján világszerte azonos a cél: az adott településen minél többen mozogjanak leg­alább 15 percet. Kaposváron a hagyományokhoz hűen a sportcsarnok és környéke adott otthont a város által szervezett eseményeknek. A megye- székhelyen több száz óvodás és általános iskolás vett részt a programokon. Reggel 9 órától az óvo­dások kalandjátéka vette kezdetét, majd 14 órától a Berzsenyi streetbal kosárlabdatornán mérték össze erejüket a vállalkozó kedvűek. 17.30 órakor a Látványsportfesztivál-bemutató volt, és az ese­ménysorozatot az utcai futás zárta. A tavalyi évhez képest idén kiegészült a program a munkahelyi és lakóközösségek I. kaposvári sportfesztiváljával. A mozogni vágyók nyolc sportágban - kispályás lab­darúgás, parkröplabda, teke, utcai kosárlabda, lö­vészet, autóhúzás, evezés kenuval, egyéni kajak- szlalomverseny - vetélkedtek a minél jobb helye­zésekért. Taszáron az éjféli futás adta meg az alaphangot és ezt követte a közös reggeli torna a Kapós Bázis­repülőtéren. A folytatásban kispályás labdarúgás, kosárlabda, röplabda, hadiváltó, egyéni és családi tájékozódó futás, valamint 5 km-es futás közül vá­logathattak a mozogni vágyók. Siófokon csak a.délelőtti fő téri programokat mosta el az eső, ahol ugráló vár várta volna az ovi­sokat és a kisiskolásokat. Az iskolákban futó-váltó versenyekkel mozgatták meg a fiatalokat. A Vak Bottyán iskolában sportnapot tartottak, melyen a tanárok a diákokkal is összemérték tudásukat. A városi sportcentrumban délután streetball-tornát, amatőr teniszversenyt és kispályás focimérkőzése­ket rendeztek. A lányok pedig aerobicozhattak a Batthyány utcai aerobic-teremben. Mint Dávid Pé­ter, az önkormányzat sporttanácsosa elmondta, közel 2500-an mozogtak Siófokon a kihívás napján. Tab város első alkalommal kapcsolódott be teg­nap a Kihívás Napja országos rendezvénybe a leg- sportosabb település cím elnyeréséért. Reggel hét órakor a katolikus iskolában teljesítették az első próbát. A nap folyamán csatlakozott a rendez­vényhez az 1. számú általános iskola, a középis­kola, Tab mindkét óvodája. Részt vett a program­ban a Flextronics Kft több mint nyolcszáz dolgo­zója is. Kispályás foci, röplabda, utcai kosárlabda, játékos torna, kugli-, biliárd-, fekvenyomó-ver- seny, valamint kocogás is szerepelt a teljesített fel­adatok között. Az estig tartó próbán mintegy 1500 diák és felnőtt csatlakozott a felhíváshoz. Voltak, akik több számban is szerepeltek. A Koppány-völ- gyi települések közül Tab mellett Kapoly lakossá­ga vett részt a mozgásban. A községben a nap fo­lyamán 230-240 személy teljesített különféle fel­adatot. Az Epro Kft dolgozói mellett az önkor­mányzat alkalmazottai, a kapolyi honvédség több dolgozója, illetve óvodások és kisiskolások vettek részt a programban. Volt erdei túra, asztalitenisz, torna, tollaslabda, kötélhúzás, kocogóverseny, il­letve az ötven éven felüliek tornáját is megtartot­ták. Több száz gyermek és felnőtt vett részt a sport- programokon a fonyódi kihívás-napi rendezvé­nyeken. Szinte a város egésze a mozgás és a vi­dám együttlét színhelye volt az általános iskola és a sportegyesület sportlétesítményeitől a gimnázi­umi tanuszodáig, a Siposhegytől a tóparti vízitele­pig. Az általános iskola diákjai akadályversenyen vettek részt, a tornászcsapat bemutatóját a szü­lők, nagyszülők is megnézték. A délután a csalá­di versenyeké volt, többek között villám focitor­nát, családi kerékpárversenyt, az idősebbeknek helytörténeti sétát szerveztek. Meccseket játszot­tak a kisdiákok körében népszerű Bozsik-prog- ram ifjú focistái is. Bemutatkoztak az extrémspor­tok művelői, köztük a breaktáncosok. A játékos versenyeken értékes címekért küzdöttek meg a résztvevők. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKAT KÉSZÍTETTE: KRUTEK JÓZSEF, GÁLDONYI MAGDOLNA, KESZTHELYI ZOLTÁN ÉS MOLNÁR GÁBOR A fővárosban rendezték meg az NB Il-es Kelet-Nyugat női röplab­dagálát, amelyen a Nagybajomi DRC több kiválósága is érdekelt volt. A felnőttegyüttesbe Ács- Jebektor Dóra kapott meghívót, aki végig nagyon jól játszott; nem véletlenül választották meg őt a gála legjobb mezőnyjátékosának. A junioroknál hárman - György Beáta, Kovács Eszter és Cseh Ka­talin - léptek pályára; a nyugati válogatottat Nagy Zoltán, a baj­nok Nagybajomi DRC edzője ké­szítette fel. ♦♦♦ Immár 21. alkalommal rendez­ték meg Győrben a Kisalföld Ku­pa utánpótlás röplabdatornát. A rangos mérkőzéssorozaton a so­mogyi színeket a Nagybajom! DRC gyermek leánycsapata kép­viselte. A Nagy Zoltán edző irá­nyította bajomi együttes mind a négy csoportmeccsét megnyer­te^ a hármas döntőben a Süme­get legyőzték, a régi nagy riváli­sukkal, az Ikrénnyel viszont saj­nos nem bírtak, így végül ezüst­érmesek lettek a 10 csapatot fel­vonultató tornán. A második he­lyezett Nagybajomi DRC gyer­mek leány-röplabdacsapata: Horváth Alexandra, Tímár Ildi­kó, Horváth Judit, Bállá Eszter, Kovács Nikoletta, Miklai Zsa­nett, Hosszú Szandra, Balázs Aliz, Kiss Antónia, az edzőjük Nagy Zoltán. ____________fenyő Táj futás Gödöllőn a Szent István egyetem környékén bonyolították le a táj­futók rövid távú országos bajnok­ságát. A Kaposvári Tájfutó Klub versenyzői közül az F 60 kategó­riában induló Marton Péter esé­lyeshez illő versenyzéssel meg­védte országos bajnoki címét. Az N 55-ben versenyző Szabados Magdolna is jól futott és a dobogó harmadik fokára állhatott, (jr) ■ Birkózás Székesfehérvár A Marcali VSZSE birkózó szak­osztálya országos - meghívásos - diák II. korcsoportos és gyermek kötöttfogású versenyen vett részt Székesfehérváron. Áz erőpróbán hat egyesület 76 sportolója mérte össze tudását. A marcaliak 11-6 arany, 4 ezüst és egy bronz - éremmel térhettek haza a megmé­rettetésről. A somogyiak a csapat- versenyben az 1. helyen zártak. Eredmények: Gyermekek: 24 kg: ...2. Katona | Richárd. 28 kg: ...2. Szulimán Balázs. 30 kg: ...3. Herceg Bá­lint. 57 kg: 1. Katona Károly. Di­ák II. korcsoport: 28 kg: ...2. Mórica Zsolt. 31 kg: ...2. Fábos Márk. 34 kg: 1. Szép Péter. 37 kg: 1. Gonda Bálint. 45 kg: 1. Orsós Attila. 50 kg: 1. Mike Bence. +60 | kg: 1, Héber Péter._______molnár MA-VIK gyermekduatlon Kaposvárra került a kupa Kaposvár Az egyéniben Lapat Krisztián (Közutasok Kaposvári TK I.), míg a csapatversenyben a Köz­utasok Kaposvári TK I. együt­tese nyerte az 53. Balaton kupa nemzetközi férfi tekeversenyt. Tizenkilenc csapat részvételével rendezték meg az 53. Balaton ku­pa nemzetközi férfi tekeversenyt Kaposváron a közutasok csarnoká­ban. A megmérettetésen - egyéni­ben - Lapat Krisztián (Közutasok kaposvári TK) diadalmaskodott, megelőzve Pete I. Lászlót (BKV Előre) és WalterRoiszt (Ritzing). A csapatversenyben is kaposvári si­ker született, hiszen a Lapat, ifj. Horváth, Horváth, Miklós összeté­telű együttes állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A 2. helyen a Bajnok BKV Előre, a harmadikon pedig az osztrák Ritzing alakulata végzett. A vándorserleget Somlyai László adta át, aki 1951-ben útjára indította a versenysorozatot. A So­mogy Megyei Tekézők Szövetsége tiszteletbeli örökös elnökévé vá­lasztotta az alapítót. Eredmények: A csapatversenyben: 1. Közuta­sok Kaposvári TK I. (2142 fa), 2. BKV Előre (2133 fa), 3. Ritzing (osztrák, 2109 fa), 4. Soproni Ászok SE (2100 fa), 5. Közutasok Kaposvári TK II. (2081 fa), 6. Nagyberki-Attala Tengeriszem (2042 fa). Különdíjasok: a legeredménye­sebb edző: Horváth László (Köz­utasok Kaposvári TK), a legered­ményesebb külföldi csapat: Ritzing, a legjobb eredményt elérő NB III-as csapat: Kaposvári TK, a legeredményesebb somogyi csa­pat: Közutasok Kaposvári TK. Az egyéniben: 1. Lapat Kriszti­án (Közutasok Kaposvári TK I.) 571 fa, 2. Petek László (BKVElőre) 565 fa, 3. Walter Roisz (Ritzing) 547 fa, 4. Kemsei Béla (Pécsi TSE) 547 fa, 5. Pintér György (Ritzing) 545 fa, 6. Rudolf István (Soproni Ászok SE) 541 fa. Különdíjasok: a legeredmé­nyesebb teliző: Lapat Krisztián (Közutasok Kaposvári TK I.), a legeredményesebb taroló: Ta­kács Lajos (Álba Regia Székesfe­hérvár), a legeredményesebb külföldi versenyző: Walter Roisz (Ritzing), a legeredményesebb NB III-as versenyző: Pete János (Kaposvári Pince TK), a legered­ményesebb somogyi versenyző: Lapat Krisztián (Közutasok Ka­posvári TK I.), a legeredménye­sebb ifjúsági versenyző: Rudolf István (Soproni Ászok SE). MOLNÁR Kajak-kenu Orfűn rendezték meg a Pécsi-tó kupa mini kajak versenyt. A Délviép-Kaposvár SC utánpótlás korú sportolói kiválóan szere­peltek a viadalon, amely egyben a Régiós Diákolimpiái selejtező előfelmérője is volt. A kaposvári fiatalok 11 éremmel tértek haza a megmérettetésről és egy évre elhódították a Pécsi-tó kupa mi­ni kajak vándordíját. Eredmények: Aranyérmesek: Mini kajak: I. évfolyam, lányok: Angyal Zsanna, I. évf., fiúk: Horváth Gergő; II. évf., fiúk: Heiser Sza­bolcs; III. évf., lányok: Hideg Ad­rienn; IV. évf., lányok: Horváth Lilla. Ezüstérmesek: Mini ka­jak: II. évf., lányok: Retter Virág. Bronzérmesek: Mini kajak: II, évf., lányok: Ress Tirza; III. évf., lányok: Fokvári Dóra; III. évf., fi­úk: Keller László; IV. évf., lá­nyok: Kohulák Mónika; IV. évf., fiúk: Kovács Olivér. ■ 1. Sallay Kinga (Budapest). 1996­ban születettek, fiúk: 1. Filipovics Márkó, 2. Kemény Fe­renc (Barcs), 3. Ruppert Milán. Leányok: 1. Pavlovics Dóra. 1994-95-ben születet­tek, fiúk: 1. Bakonyi Ádám, 2. Nagy Ádám, 3. Csapó Dániel. Leányok: Kurucz Ivett (Nagyatád), Fuchs Renáta (Buda­pest). 1992-93-ban szü­letettek, fiúk: 1. Witmann Tamás (Nagy­atád), 2. Szerecz Donát, 3. Matesz Gergely. Leá­nyok: 1. Juhász Csilla, 2. Csapó Anna Viktória, 3. Éry Nikoletta. Családi váltó (1 fel­nőtt, 2 gyermek): 1. Molnár csa­lád (Nagykanizsa), 2. Fuchs csa­lád (Budapest), 3. Sallay család (Budapest). Családi váltó (2 fel­nőtt, 1 gyermek): 1. Ilosfai csa­lád (Barcs), 2. Murphy család (Kaposvár), 3. Kopácsi család (Kaposvár). ____________molnár Kap osvár A MA-VIK versenysorozatának ötödik viadalát rendezték meg Ka­posváron a Cseri parkban. A ha­gyományokhoz hűen több vidéki is érkezett a versenyre. Eredmények: 2000-ben születettek, fiúk: 1. Király Olivér, 2. Stadler Bence, 3. Böröczi Balázs. Leá­nyok: 1. Kopácsi Bar­bara, Paluska Petra (Barcs), 3. Fuchs Réka (Budapest). 1999-ben születettek, fiúk: 1. Sallay Máté (Budapest), 2. Hochecker Már­ton, 3. Hochecker Balázs. Leá­nyok: 1. Szerecz Dalma. 1998- ban születettek, leányok: 1. Molnár Flóra (Nagykanizsa), 2. Csutorás Karolina. 1997-ben szü­letettek, fiúk: 1. Lőczi Bence, 2. Fodor Dávid (Nagyberki), 3. Ilosfai Dávid (Barcs). Leányok:

Next

/
Oldalképek
Tartalom