Somogyi Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-23 / 119. szám

1 ■■■ 2003. Május 23., Péntek SPORT 11. OLDAL Elveszett a veretlenség és a pályaelőny is Kaposvári Klíma-Vili KK-Marc-Körmend 78-94 (22-25, 20-18, 18-21, 18-30) Kaposvár Elvesztette pályaelőnyét az EnterNet- Internet Férfi Kosárlabda Liga három győzelemig tartó döntőjében a teg­nap hazai környezetben vesztő Ka­posvári Klíma-Vili KK. A somogyiak vasárnap csak bravúrral javíthatnak a Marc-Körmend otthonában. A sajtóban többnyire meglepetésgárdaként elkönyvelt vasiak a hatodik helyről vereked- ték be magukat a fináléba. A kezdetben va­lóban bukdácsoló, ám az irányitó Németh István visszatértével azonban már igen markáns csapat benyomását keltő piros-fe­keték előbb a Zalahús ZTE, majd a Debrece­ni Vadkakasok együttesét búcsúztatták. A két együttes remekül ismeri egymást. A bajnokságban két kaposvári, míg a Ma­gyar Kupában két körmendi siker született. A döntőben azonban ez szinte semmit nem számít. A vendégeknél Tmmmer Rudolf A legjobb kaposvári Ezúttal Simon Balázs volt a legjobb kaposvári játékos, aki pályán töltött 38 perce alatt 19 pon­tot szerzett 64 százalékos pontossággal. Hat büntetőjéből ötöt értékesített, egy védőlepatta­nója mellett. Öt kiharcolt faultja és két szerzett labdája mellett hat gólpassza összesen 30 IMB-pontot jelentett az összecsapás végén. csak civilben figyelhette társait, hiszen bokasé­rülése nem engedte, hogy pályára lépjen az első meccsen. A hazai­aknál mindenki egész­séges, így Miljkovics edző a megszokott ötöst küldhette harcba. Mindkét akció kima­radt az első percben, előbb Toya, majd Archbold hibázott ke­csegtető helyzetben. Az ugandai-szlovák aztán büntetőből már nem hibázott, ezzel 2-0-ra a Marc-Körmend vezetett. Aztán az amerikai is javított egy hármassal. Iszonyú kemény csata zajlott minden pozícióért, de a vendégek valamennyi támadásukat pont­tal fejezték be. A vasi oldalon Toya villogott, aki Miljkovics időkéréséig 12-5-ös előny­höz juttatta csapatát. A kintről kiválóan do­bó körmendiek tartották előnyüket a főleg centerakciókat erőlte­tő somogyiak ellen. Aztán Archbold is be­talált, de Toromon hamar válaszolni tu­dott. Három perccel a negyed vége előtt Zsebének is akadt mondanivalója, an­nak ellenére, hogy 21-14-re vezetett csa­pata. A körmendi oldalon beszállt Hainje is, de De Cray elementáris zsákolását ő sem tudta megakadályoz­ni. A játékrészt végül há­rompontos hátránnyal zárta a Klíma-Vili. A folytatásban Toroman állt a Körmend élére, a kaposvári oldalon pedig De Gray jeleskedett. A13. percben Simon egyen­lített 28-28-nál, de Hainje triplája és Toya ziccere újra a vendégeket juttatta kedvezőbb pozícióba. A hazaiaknál Archbold és Dzunics is renge­teget vállalt, ennek köszönhetően 36-35-re már a somogyiak vezettek. Három perccel a félidő vége előtt De Gray esett hatalmasat a körmendi palánk alatt és amerikait le is kellett cserélni. A szünet előtt több lab­dát is eladtak a somo­gyiak, ezt kihasznál­va 43^12-re fordított a Marc. A korábban kissé visszafogott támadójátékot nyújtó Né­meth I. is bekezdett és öt pontjával repítette tova az övéit. A triplákat kiváló százalékkal értékesítették a vasiak, így hiába szerzett két-két pontokat a Klíma, csak a felzárkó­zásra volt elég. Igen kemény harcok árán tudtak dobóhelyzetig jutni a hazaiak és ek­kor sem műidig sikerült a pontszerzés, rá­A szünet után a súlyos beteg Knézy Jenő­nek kívánt jobbulást a helyi műsorközlő a televízión keresztül, a két szurkolótábor pedig vastapssal csatlakozott. adásul Archboldot támadóhibája után le­cserélte edzője. A negyed végéig villám­gyors akciókat vezetett a vendéggárda, és a sorra hibázó kaposváriakkal szemben meg­érdemelten jutott 60-53-as előnyhöz. A leg­jobbkor esett Szőke hármasa, Simon duplá­ja pedig nyílttá tette a zárószakaszt. A két al­kalommal is labdát vesztő somogyiak újra csak hátrányba kerültek, Toromon pedig rendre értékesítette helyzeteit. Közben Né­meth I. ért el két újabb triplát szinte a mini­málisra csökkentve a hazai esélyeket. Öt perccel a vége előtt már 74-64 volt a Zsebe- gárda előnye, a könnyű leindításokból pe­dig könnyű körmendi kosarak születtek. Ráadásul a végig ritmustalanul kosárlabdá­zó Ivkovics ki is pontozódott, a szétesően védekező Klíma-Vili pedig kénytelen volt le­mondani hazai veret­lenségéről. A lehető legrosszabbkor... így játszottak Kaposvár, városi sportcsarnok, 1600 néző. Vezette: Hartyáni, Földházi. Kaposvári Klíma-Vili KK: Simon (19), Dzunics (11), Archbold (21/6), De Gray (16), Ivkovics (3). Csere: Filipovics (2), Sző­ke (3/3), Varga R. (3/3), Ágfalvi (-). Vezető­edző: Gorán Miljkovics. BC Marc-Körmend: Toya (21), Németh I. (23/15), Toroman (26/12), Mujanovics (4/3), Grebenár (4). Csere: Hainje (14/3), De Gray zsákolásai csak szépségtapaszok voltak Keresztes (2), Bocsa (-), Lóránt P. (-), Ferencz Cs. (-). Vezetőedző: Zsebe Ferenc. Edző: Sabáli Balázs. Kipontozódott: Ivkovics (a 37. percben], Archbold (a 40. percben), illetve F (a 40. percben). Jók: De Gray, Archbold, Simon, illetve Toya, Toroman, Hainje, Németh I. Gorán Miljkovics: - Sokkal frissebben ko­sárlabdázott a Körmend, de még nincs vége a párharcnak. Vasárnap meg kell próbál­nunk egyenlíteni. Zsebe Ferenc: - Knézy Jenőnek azt sze­retném üzenni, hogy legalább olyan akarat­erővel próbáljon meggyógyulni, ahogy mi játszottunk ezen a találkozón, kun zoltán Labdarúgó diákolimpia Siófok, Kaposvár V. korcsoportos labdarúgás Eredmények: Siófok, Krúdy-Fo- nyód, Mátyás 0-2; Kaposvár, Rippl- Rónai-Siófok, Baross 3-4. A veszte­sek a 3. helyért: Siófok, Krúdy-Ka- posvár, Rippl-Rónai 0-5. A győzte­sek a bajnoki címért: Siófok, Ba- ross-Fonyód, Mátyás 7-0. A vég­eredmény: 1. Siófok, Baross Gábor Szakközépisk. (testnevelő: Takács József), 2. Fonyód, Mátyás Király Gimn. (testnevelő: Erdélyi Barna­bás), 3. Kaposvár, Rippl-Rónai Köz- 1. Szakközépisk. (testnevelő: Herke László), 4. Siófok, Krúdy Gyula Kö- zépisk. (testnevelő: Kersák István). A megyei döntő első helyezett csa­pata az országos elődöntőbe került (Szekszárd, 2003. 05.24-25.). V-VI. kcs-os leány labdarúgás A negyeddöntő eredményei: Barcs, Drávavölgye-Barcs, Széchenyi 1-1 (1-3); Kaposvár, Széchenyi-Kapos- vár, Mezőgazdasági 0-0 (2-0); Ka­posvár, Toldi-Nagyatád, Szakkép­ző 1-0; Tab, Rudnay-Balatonbog- lár, Mathiász 0-2. Az elődöntőben: Barcs, Széchenyi-Kaposvár, Toldi 1-0; Balatonboglár, Mathiász-Ka- posvár, Széchenyi 1-1 (3-1). A 3. helyért: Kaposvár, Toldi-Balaton- boglár, Mathiász 0-5. A döntőben: Barcs, Széchenyi-Kaposvár, Szé­chenyi 2-1. A végeredmény: 1. Barcs, Széchenyi Ferenc Gimn., 2. Kaposvár, Széchenyi keresk. szak­középisk., 3. Balatonboglár, Mathi­ász szakközépiskola, 4. Kaposvár, Toldi gimnázium. A megyei döntő bajnokcsapata az országos döntő résztvevője (Budapest, Labdarúgó Fesztivál, 2003. június 16-19). Megyei Grund (Foci) Nap Eredmények, 1984-es születésű leá­nyok: Kaposvár, Széchenyi-Barcs, Dráva 0-1. A végeredmény: 1. Barcs, Dráva-völgye Középiskola, 2. Ka­posvár, Széchenyi kereskedelmi szakközépiskola. 1986-os születésű fiúk: Barcs, Dráva-Siófok, Baross 0-2. A végeredmény: 1. Siófok, Ba­ross Gábor Szakközépisk., 2. Barcs, Dráva-völgye Középisk. 9KV csapa­ta. 1984-es születésű fiúk: Csurgó, Nagyváthy 12.o.-Barcs, Dráva-völ­gye 11 KV 2-1; Mezőgazdasági Lengőcsapszeg-Q/S Pávesz FC 3-1. A vesztesek a 3. helyért: Barcs, Dráva-völgye 11KV-Q/S Pávesz FC 3-1. A győztesek a bajnoki címért: Csurgó, Nagyváthy 12.o.-Mező- gazdasági Lengőcsapszeg 1-1 (büntetőkkel 3-1). A végeredmény: 1. Csurgó, Nagyváthy középisk. 12. osztály, 2. Kaposvár, Eötvös Lóránd középiskola, Mezőgazdasági Len­gőcsapszeg csapata, 3. Barcs, Drá­va-völgye Középisk. 11 KV csapata, 4. Kaposvár, Eötvös Lóránd közép- iskolaQ/S Pávesz FC csapata. ■ /f#VIDEOT°N- Kaposvár A VIDEOTON Holding Rt. értékesítésre vagy bérleményként meghirdeti Kaposváron, az Izzó utcában található 3529/1-es helyrajzi szám alatti területét. A 18036 m összterületű telken egy 210 m alapterületű, két szintes irodaház található, amely teljes körű infrastruktúrális ellátással rendelkezik. Az irodához tartozik egy 260 m -es fedett és egy azonos méretű, két oldalt nyitott csarnok, továbbá egy kb. 10 személy és 30 tehergépkocsi számára alkalmas parkoló. További információ: Videoton Holding Rt. Elektro-Plast Vállalat, H-7400 Kaposvár, Izzó u. 3., tel.: 82-502-102 E-mail: vtelektroplast@vtelektroplast.hu Lakóhelyünk szépségei gyerekszemmel Az Európai Unió az értékek Európája. Magyarország is a csatlakozás mellett döntött, fontos tehát, hogy számba vegyük helyi értékeinket is: mi az, amit mi viszünk az unióba. Lakóhelyünk tele van szebbnél szebb épületekkel, emlékhelyekkel, nevezetessé­gekkel. Ezeket is érdemes megörökíteni. A Somogyi Hírlap a rajzolni szerető, ügyes kezű gyerekeknek rajzversenyt hirdet. Azt kérjük, készítsenek olyan munkákat, amelyeken megörökítik lakóhelyük egy- egy nevezetességét, szépségét, s küldjék be azt júni­us 27-ig a Somogyi Hírlap szerkesztőségébe (7401 Kaposvár, Pf.: 31. „Lakóhelyem szépségei”). A rajzo­kat két kategóriában díjazzuk: külön versenyeznek a 6-10 évesek és a 11-14 évesek. A legszebb alkotá­sokat, amelyeket művésztanárokból, pedagógusok­ból álló zsűri válogat ki, a Somogyi Hírlapban folya­matosan közöljük július közepéig. A rajzokat A/4-es rajzlapra bármüyen technikával elkészíthetik. Kérjük, hogy a rajzok hátoldalára vagy a borítékra írják rá az alkotó nevét, lakcímét és életko­rát, valamint azt, hogy szeptemberben az általános is­kola hányadik osztályát kezdik el. Kérjük, hogy a bo­rítékban beküldött rajzokat ne hajtsák össze! A rajzverseny fődíját, a számítógépet az az alsó, illetve felső tagozatos diák nyerheti meg, akinek az olvasók a legtöbb szavazatot adták. A 2. helyezettek ajándéka egy hifiberendezés, a 3. helyezetteké pe­dig egy-egy kerékpár. A Somogyi Hírlap azonban nemcsak a rajzverseny díjazottjainak szeretne ked­veskedni; valamennyi pályázót elvisszük a Magyar Nemzeti Nagycirkusz júliusi, kaposvári előadására. Olvasóinkat pedig szavazásra buzdítjuk Értékes nyereményeket sorsolunk ki a szavazók között is. Szavazni csak a Somogyi Hírlapból kivágott eredeti rajzzal lehet (fénymásolatot nem fogadunk el). Kér­jük olvasóinkat, hogy a kép alatt kipontozott helyre írják rá a szavazatot beküldő nevét és címét. A sza­vazatokat folyamatosan lehet beküldeni a szerkesz­tőség címére (Kaposvár, 7401 Pf. 31. „Szavazatom a legjobb rajzolónak”). A legszebb rajzokból kiállítást rendezünk, s meghívjuk a rajzokon szereplő települések polgár- mestereit is. Az 1998-ban meghirdetett rajzpályáza­tunkra 490 alkotás érkezett. Az újabb felhívást il­lusztráló rajzot, amely a Nyaralás Somogyszobon címet viseli, a kaposvári Horváth Mónika készítette. Rajzolj a Somogyi Hírlappal! __________Tenisz_______ Re mekeltek a somogyiak Balatonboglár Balatonboglár adott otthont a Reebok-kupa versenysorozat idei második állomásának, amely egyben korosztályos női I. osztályos viadal is volt. A talál­kozón kilenc kategóriában, két nemzet - Oroszország, Ausztria - versenyzői mellett tizennyolc hazai egyesület százhatvanhét indulója vett részt. A viadalon természetesen ott voltak a megyénket képviselő balatonboglári és siófoki teni­szezők is. A nagyon erős me­zőnyben több hazai sportoló ért el értékes helyezéseket, begyűjt- ve ezzel együtt a ranglistaponto­kat. A legeredményesebb somo­gyi versenyző a tizenkét éves bogiári Bozsó András lett, aki nagy fölénnyel utasította maga mögé az egész mezőnyt. A döntőben a szintén somogyi illetőségű, bár pécsi színekben versenyző Kovács Milánt győzte le magabiztos teniszezéssel. Mindössze két játékot engedé­lyezett vetélytársának, így 6-0, 6-2 arányban nyert. A tizenkét éves leányok között induló Cse­re Dorottya ezüstérmet szerzett. A Balatonboglári TC teniszezője szintén valamennyi hazai ver­senyzőt maga mögé utasította, ám a döntőben az orosz Bulgakovától szenvedett veresé­get. A női I. osztályban bronzér­met nyert Mészárovics Mirtill, s ugyanő Szűcs Dórával megnyer­te a kiemelt kategóriájú leány ti­zenhat évesek páros versenyét is. Ebben a versenyszámban harmadik helyet szerzett a Gara Júlia, Csere Zsanett bogiári pá­ros. A10 éven aluliaknál is két bog­iári állhatott a dobogóra, Nagy Lilla második, Szlicki Kitti har- madik helyet szerzett. ■ Az Ön Volkswagen márkakereskedője: Karg Autó Kft. 7400 Kaposvár, Árpád u. 39. Telefon: 82/529-560 Fax: 82/529-566 E-mail: karg@kargauto.hu www.kargauto.hu Minden nap nyitva vagyunk! Az ajánlat a 2003. április 1-i árlista alapján, korlátozott darabszámú gépkocsi erejéig vagy visszavonásig érvényes. A részletekről és feltételekről az ön Volkswagen márkakereskedője ad tájékoztatást. A képen látható gépkocsi extrafelszereltséget tartalmazhat. A VW személyautók motorizáltságlól függő kombinált átlagfogyasztása: 3,2-13,21/100 km, CO" kibocsátása: 86-317 g/kni

Next

/
Oldalképek
Tartalom