Somogyi Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-19 / 115. szám

2003. Május 19., Hétfő KAPÓS VÁR 5. OLDAL Az olasz nyelv szerelmese Kotorták a bejárók környékét Olasz versek, olasz klub, olasz gondolkodás - ez tölti ki Pál Judit mindennapjait. A 27 éves lány már olyan ver­seskötettel is büszkélkedhet, amit ő fordított olaszról ma­gyarra. Csodabogárnak tartják az isme­rősei a kaposvári Pál Juditot. Öt­éves volt, mikor anyja elé állt és felolvasta neki meséjét a kismac- kóról. Kisiskolásként már verse­ket írt, középiskolás korában az Élet és Irodalomban is jelentek meg versei. S 18 évesen saját könyve jelent meg: egy kortárs olasz költő, Armando Lostaglio harminchárom versét fordította magyarra. Pál Judit e munkának köszönhette, hogy Rionero in Vulturéban díszpolgárrá avatták. Egy művészettörténeti szak­könyvben az ő fordításában lehet tanulmányozni a római császár­kor művészetét.- Tizennégy évesen a pécsi két tannyelvű középiskolában kezd­tem olaszt tanulni. Egy év múlva a kaposvári Munkácsy gimnázi­um tanulója lettem - mondta Pál Judit. - Igazi kihívás volt, amikor fölkértek négy olasz vers „nyers- fordítására”. Ez versfordítássá vált, és a négyből har­minchét lett. A költő ver­seinek hatá­sára rájöt­tem: meg akarom is­merni Dél- Olaszorszá- got és jobban a nyelvet is. W Judit Kaposváron Egy évet született 1976-ban. A töltött Pál Ju- szombathelyi tanár- dit Olaszor- képző főiskola olasz- szágban, s nyelv-tanári szakán ott més szí- végzett 2002-ben: nész-rende- most készül tol- zői szakra is mécs-fordítói állam­felvették. Az vizsgáiéra. Férjezett, olasz nyelv Hobbija a nyelvtanulás szerelmese és a kerékpározás, nem elége­dett meg ennyivel. Már beszél angolul, franciául és törökül is. Az olasz­hoz azonban hű maradt; most is azt az olasz klubot szervezi, aho­vá azokat várja, akik érdeklőd­nek e nép kultúrája, nyelve film­jei és irodalma iránt. A legkiseb­beket pedig angol és olasz nyelvi táborba hívja a tanítás után. KOVÁCS GABRIELLA Tüskeváriak jönnek Tüskevárra Amikor május végén virágot bontanak a vadrózsabokrok, Kaposváron már jó egy évtizede akkor kezdődnek a tüskevári napok. Az idei rendezvénysorozatot szombaton nyugdíjas-találkozó nyitotta. A jutái hagyományőr­zőket és a mezőcsokonyai nyug­díjasklub tagjait hívták vendég­ségbe a tüskevári Őszikék. A Rá­kóczi általános iskola negyedik osztályos tanulói Az egér farkin- cája című mesejátékot mutatták be. A kis színdarab mulatságos címe ellenére megszívlelendő er­kölcsi mondanivalót hordozott. A programok sora azonban ezzel még korántsem ér véget. Május 22-én a gyerekeknek ígérnek fel­hőtlen szórakozást; fagyipartit rendeznek óvodásoknak, kisis­kolásoknak játszóházzal, kéz­műves-foglalkozásokkal és a tüs­kevári Roxinház műsorával. Május 24-én a Mézga pályán kispályás labdarúgó-mérkőzése­ket rendeznek. Míg a fiatalok a Tüskevár kupáért küzdenek, az Ószikék a ju­tái falunapon vendégesked­nek. Május 29-én Híres betyár vagyok címmel dr. Ki­rály Lajos egyetemi ta­nár tart elő­adást az általa gyűjtött so­mogyi néphagyományokról, népszokásokról. Május 31-én lesz a rendez­vénysorozat záróünnepsége, amelyre negyventagú küldöttség érkezik a Veszprém megyei Tüs­kevárról. Az ünnepi műsorban a városrész óvodásai és nyugdíja­sai mellett fellép a Kaposfüredi Rock Színkör és a Bogáthy Jó­zsef vezette Kaposvári Ifjúsági Fúvószenekar is. Kiállítás nyílik versillusztrációkból. A tüskevári napok fővédnöke, dr. Kéki Zol­tán főjegyző ekkor adja át az Egészséges környezetért és a Vadrózsa érem kitüntetéseket az arra érdemeseknek. katona Kaposvári szolgáltató társaság felvételre keres vezetői beosztásba műszaki egyetemet végzett vízellátásban jártas munkatársat Jelentkezni önéletrajz és az oklevél beadásával 2003. május 27-ig a kiadóban 102653 számon. (102653) Kikotorták a desedai strandbejárók környé­két, ez mintegy 480 ezer forintba került - tud­tuk meg a városgondnokságtól. A kiemelt iszapot a tó keleti partjánál fűzvesszőfonat mögé rakták, hogy elejét vegyék az eróziónak. A stégbejárókhoz kavicsot szórtak, s két mozgóvécét is fölállítanak az arbo­rétum bejáratánál. A somogyaszalói Ci­gány-érdekképviseleti Közhasznú Szer­vezet nyolc dolgozója végzi a munkát a városgondnokság művezetőjének irá­nyításával. Kaszálják a kerékpárút mentét, lenyesik a benyúló ágakat, bokrokat, egyengetik az utat. S össze­szedik az elszórt szemetet. Hogy sok kiránduló milyen rendetlen, jól mutat­ja: 80-nál több zsákot töltött meg a hulladék. S is­meretlen károkozók a tavaly fölállított esőbeállók közül kettőnek is elégették a tetejét. A tó körül 8,35 hektár nádat vágtak le a télen. Ez mintegy 800 ezer forintjába került a város- gondnokságnak. Tavaly már fásítottak a keleti parton, s folytatják az őshonos fafajták ültetését. Erre már pályázott a hivatal, de még várni kell az elbírálására. - A tó nyugati partján, a 67- es úttól délre 50 méter széles erdősávot létesítünk - mondta Gál László, a város- gondnokság műszaki vezetője. - Ott szántóföldi művelés folyik, és a fásítás­sal elejét vehetnénk a vegyszer, műtrá­gya vízbe jutásának. A Deseda vízminőségét az ÁNTSZ megyei intézete kéthetente vizsgálja. Elemzése szerint a vízminőség jó. Ha azonban marad a szárazság, megszűnik a víz utánpótlása, s ez fölgyorsítja az algásodást. A víz szintje most 15 centiméterrel alacsonyabb az előírtnál. CSOKONAI GÁBOR Csevegő teaház a drogok ellen A gyerekek a lovaglást választották szabadidejük hasznos eltöltéséhez az iskolai program keretében Az egész tanévet átfogja a Né­meth István Általános Iskolá­ban az a tevékenység, mely- lyel kiszűrik a veszélyezte­tett vagy kábítószeres tanuló­kat, segítik a kamaszok gondjainak megoldását. Gyerekzsivajtól hangos a Meistro lovasklub a hét három napján október óta. A Németh István Általános Iskola tanulói járnak ide. - A lovaglás népszerű része a „Ráérsz? Gyere velünk!” című programunknak - mondta Kulcsámé Kocsis Éva, az iskola gyermek- és ifjúsági felelőse. - Félmillió forintot nyertünk a Gyermek-, Ifjúsági és Sportmi­nisztérium kábítószer-fogyasztás megelőzését támogató pályáza­tán. Ez a pénz a szabadidős tevé­kenységet segíti; egy részét lo­vaglásra, kirándulásra, kerékpá­ros és gyalogtúrák szervezésére fordítjuk, a többit pedig „cseve­gő teaházunk” hangulatossá té­telére. Ott zajlanak a személyes problémák megoldását célzó kö­tetlen beszélgetések. Az iskola 200 felsős tanulója lelkesen készült; ötletes rajzok, mottók összegezik tevékenysé­güket. Tesztekben beszéltek a gondjaikról is. Kiderült: legtöbb­jük szabadidejében íjászkodna, lovagolna, kirándulna. A nyere­mény lehetővé teszi mintegy harminc diák rendszeres lovag­lását.- Az a fiatal lesz drogfogyasz­tó, aki nem kap segítséget prob­lémáinak a megoldásához és ma­gányosan tölti a délutánjait - mondta Kulcsárné Kocsis Éva. - Már az első teaházi beszélgeté­_________Hírek_________ JO GÁSZOK A PÁLYÁN. Több műit 60 bíró, ügyész, ügyvéd, igazságügyi dolgozó érkezett az FOTÓ: TÖRÖK ANETT sekből kiderült, hogy a kama­szok többségét senki nem vilá­gosítja föl, senki nem hallgatja meg. Összejöveteleinken sikerült néhány tévhitet is eloszlatnunk, komoly gondok esetén vagy vál­sághelyzetben pedig pszicholó­gus segítségét kértük. A második félévtől Gyivicsán Péter pszichológus tartott egyéni és csoportos beszélgetéseket. Foglalkozásaira több nebuló járt, s néhány szülő is igényelte segít­ségét. Jakodáné Jendrek Zsu­zsanna, az áldozatvédelmi iroda vezetője tesztlapokkal segítette a munkát, s a kábítószerekről tar­tott előadásokat. A kérdőívek adatai figyelemre méltók. A munkát folytatják, nehogy a ta­nulóknak eszükbe jusson, hogy gond esetén kábítószerekhez nyúljanak. egész megyéből szombaton Ka­posvárra, hogy a donneri sport- centrumban összemérjék erejü­ket. A harmadik éve egyre na­gyobb sikerrel megrendezett igaz­ságügyi sportnapon tenisz, lábte­nisz, asztalitenisz, strandröplab­da is szerepelt a programok kö­zött, de akinek ahhoz volt kedve, például a dartsban is kipróbálhat- ta ügyességét. ______________■ VÁ ROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Név nélkül: - Ki ellenőrzi a Jutái út 25/a szám alatti italdiszkont előtt levő parkot? Itt gyerekját­szótér van, de 12 órától késő es­tig söröző és „illemhely” is. Dr. Farkas Edit aljegyző: - A Ju­tái utca 25/a szám alatt üzemelő italdiszkont előtti park közterület, így annak az ellenőrzése a közte­rület-felügyelet hatásköre. Az ol­vasói bejelentés után a területet gyakrabban ellenőrzik majd a közterület-felügyelők. Köszönjük, hogy erre a gondra és visszásságra felhívta a figyelmünket. Név nélkül: - Meddig kell még a Búzavirág utcai Kristály presszó körül lakóknak eltűrni, hogy ott hétvégeken ordítoz­nak? Nemrég összetörték az óvoda melletti padokat is, a vas- pad maradványait a tűzoltóútra dobták. Ki a felelős mindezért? Berkesné dr. Javós Csilla meg­bízott irodavezető: - Ha rongálást vagy csendháborítást tapasztal- , nak az ott lakók, akkor a szüksé­ges szabálysértési eljárások lefoly­tatásához feljelentést tehetnek hi­vatalunk szabálysértési hatóságá­nál, valamint a nap bármely idő­szakában a városi rendőrkapi­tányságon. Az olvasó által jelzett problémát a helyszínen ellenőriz­zük, és a tényállás tisztázása után intézkedünk. ___■ Utc ai fogadóóra Kedden 16 órakor a Spar mellett tart utcai fogadóórát Szita Károly polgármester Beszélgessünk jö- vőnkről, otthonunkról címmel. A HORVÁTH ZSOLT Vén fiatóz &öböző y Kaposvár, Honvéd u„ Damjanich u. sarok (üvegkupola)»Telefon: 82/313-006,30/504-2044 Hollywood multiplex PREMIER TÖKÖS CSAJ* 91112 (f) 14:45, 17:00, 19:15, 21:30; X- MEN 2.* 91110 (sz) 15:30, 18:15, 21:00; HO­GYAN VE­SZÍTSÜNK EL EGY PASIT 10 NAP ALATT* 91108 (sz) 14:30, 16:45, 19:00, 21:15; BEAVATÁS** 91103 (f) 17:45; SZELLEMHAJÓ*** 91093 (f) 20:15; MALACKA, A MUSKÉ- TÁS 91094 (f) 15:15 *94397* Kérdezzen; 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe­dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér­jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ Ön szereti a változatos munkát? Legyen a munkatársunk! * Az Axel Springer - Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája, a Somogyi Hírlap kiadója keres kaposvári székhellyel E2352 apróhirdetési újsághoz Feladata: . Elvárásaink: • piackutatás, piacelemzés, • értékesítési gyakorlat, ' S I • marketingmunka • nagyfokú önállóság, WBk • új értékesítési csatornák • jó kommunikációs készség, felkutatása, * jó problémamegoldó készség, • tennék értékesítés, • minimum középfokú végzettség, • lapértékesítő hálózat bővítése • vállalkozói igazolvány előnyt jelent Amit biztosítunk: • versenyképes jövedelem • médiavállalkozásunk biztos háttere • szakmai továbbképzés Ha felkeltettük érdeklődését, várjuk a szakmai önéletrajzát: Somogyi Hírlap 7401 Kaposvár, Pf. 31. A borítékra írják rá: „Termékmenedzser” I ■MBBBMBmwrMiniTTM íi<ÉB A DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergía-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan viltamosenergia-szoigáltatást biztosító fejlesztés érdekében ÉÜ . I folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű B iságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki ék egy-egy szakaszát. Ezért: ess R, a Szabó P és a Móra Ferenc utcában n, 20-án és 21 -én 7 órától 15 óráig, lási Áron és a Kodolányi utcában 2003. má|us óráig, a F. utcában a Móra-Veress u. saroktól keletre :n 7órától 15 óráig áramszünet lesz. ik miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás- ésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság

Next

/
Oldalképek
Tartalom