Somogyi Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-03 / 102. szám
4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2003. Május 3., Szombat Hírek KITÜNTETÉSEK. A tűzoltók napján hét kaposvári tűzoltó kapott jutalmat. Ajándéktárgyat Dömös György nyugalmazott zászlós, Garai Sándor, illetve Varga János nyugalmazott főtörzsőrmesterek vehettek át. Jutalmat, illetve fizetésemelést kaptak Bertus Zoltán, Papp Zoltán és Zsákfai János főtörzsőrmesterek, valamint Pfeifer Péter törzsőrmester, (hm) PONTYTILALOM A DESEDÁN. Pontyfogási tilalom lép életbe május 5-étől június közepéig a Deseda teljes területén. Ennek a betartását szigorúan ellenőrzik. A faj szerinti tilalom alá esik ez időben a tízkilósnál kisebb harcsa is. (kf) FIATAL SZÍNJÁTSZÓK. A 12. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó megyei bemutatóján első lett a marcali Hétszínvirág iskola 5. osztályának együttese, ezzel arany minősítést kaptak. A második helyet a kaposvári Lorántffy Zsuzsanna színjátszó csoport érdemelte ki, harmadikat pedig a siófoki Beszédes József iskola Turbó csiga nevű csapata, (szk) _________■ Kö ltöznek az első lakók Az első beköltözők Táborszkiék voltak Csurgó Ünnepélyes keretek között kezdték meg a beköltözést tegnap az első ütemben felépült csurgói Habitat-lakások tulajdonosai. A négy családot Bihariné Asbóth Emőke polgármester, valamint Sass László, a Habitat fór Huma- nity csurgói szervezetének vezetője köszöntötte ebből az alkalomból, és Maczkó Gyula katolikus esperes adott áldást. Megtudtuk: a 66 és 73 négyzetméter alapterületű lakások árát a tulajdonosoknak huszonhárom év alatt kell kifizetniük. A legkevesebb havi törlesztőrészlet 15 274 forint, a legmagasabb - ahol csak egy gyerek van - 23 245 forint. Jó ütemben halad a másodjára épülő három Habitat-ház építése is, és az igazgatótanács döntött a harmadik ütem Indításáról. Az ehhez szükséges telkeket az ön- kormányzat ingyen bocsátotta a szervezet rendelkezésére. _____ VAROA ANDREA A V ikár Béla Szövetkezet Igazgatósága meghívja a szövetkezet tagjait és üzletrész tulajdonosait a 2003. május 21-én, szerdán délelőtt 9.30 órakor tartandó közgyűlésére A közgyűlést határozatképtelenség esetén vátlozatlan napirenddel de. 10 órakor tartjuk, amely a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes. Az ülés helye: Hetes gépműhely, ebédlő Napirend: 1. Az Igazgatóság beszámolója a 2002. évi munkájáról és a gazdálkodás értékelése. 2003. év főbb feladatai. 2. A Felügyelő Bizottság beszámolója. 3. Könyvvizsgáló jelentése. | 4. Egyéb ügyek. Szövetkezet Igazgatósága Egy város, két ország Észtország a Baltikum gyöngyszeme Észtország a Balti-tenger partján terül el. Északon a Finn-öböl, nyugaton a Balti-tenger, délen Lettország, keleten pedig Oroszország határolja. Területe 45 100 km2, tehát kb. feleakkora, mint Magyarország; nagyobb Dániánál, Svájcnál, Hollandiánál vagy Belgiumnál. 818 sziget tartozik hozzá, ami különösen akkor érdekes, ha figyelembe vesszük, hogy a szomszédos Lettországnak egy szigete sincs. A legnagyobb észt szigetek Saaremaa (Ősei, 2709 km2) és Hiiumaa (Dagö, 965 km2). (Munkatársunk telefonjelentése Észtországból) Valga-Valka Kis országok is készülhetnek nagy dolgokra. Ezt bizonyítja Észtország példája, amely hazánkhoz hasonlóan komolyan veszi az európai uniós csatlakozás adta lehetőséget. S hogy terveit sikerre vigye, somogyi segítséget is kért hozzá. Az alig több mint másfél milliós kis ország 36 ezres Valga megyéje látta vendégül a Somogy Megyei Önkormányzat küldöttségét, amelyet Sárdi Árpád alelnök vezet, s amelynek tagja még dr. Spiegl József, dr. Bálizs Ernő és Lassú István is. Valamennyien olyan területtel foglalkoznak, amelyekkel kap- . csolatban az észt partnermegye segítségre számít. A tét a két megye együttműködése az Európai Unión belül. A kis országoknak ugyanis fontos érdeke, hogy programjaikkal egymásra találjanak, s együtt igyekezzenek forrásokhoz jutni. Valga megye, illetve az ugyanezt a nevet viselő város több szempontból is érdekes. Főterén emlékművet állítottak Báthory István erdélyi fejedelemnek, aki 1584-ben lengyel királyként és litván fejedelemként adott városi rangot a településnek. Az újkori érdekesség pedig az, hogy a Szovjetunió felbomlása után éppen a város közepén halad át az észt-lett határ. Á város egyik részéből a másikba csak útlevéllel lehet átmenni. Ugyanazt a várost észtül Valgának, lettül pedig Valkának hívják. A világ sok országában jártam már, de most fordult elő először, hogy egyikből a másikba gyalog tettem meg az utat oda és vissza is. Tegnap egyébként sűrű programja volt a somogyi küldöttségnek, hiszen a város észt és lett vezetőivel is tárgyalt. A Valga megyei kormányzói hivatalban már az együttműködés legfontosabb területeiről is sikerült megállapodni. Ezek szerint a két megye elsősorban a turizmus, az oktatás és a kulturális tevékenység területén segíti egymást, s közreműködik a programok kidolgozásában is. Sárdi Árpád éppen ezért hívta meg partnereit a jövő évi kaposvári nemzetközi turisztikai vásárra. Az észtek pedig azt javasolták, hogy a legközelebbi találkozón már vállalkozók, gazdasági szakemberek is egyeztessék elképzeléseiket, hiszen szép dolog a barátság és az együttműködés, de ezt megerősíteni legjobban a mindkét fél számára kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok tudják. _______lengyel jAnos An yák az élet árnyékában (Folytatás az 1. oldalról) Van törekvés az anyák anyagi megbecsülésére, de még mindig nem emelték annyira a gyes és a gyed összegét, amennyit kellett volna - mondta Szabó János szociológus, a Regionális Családsegítő Központ igazgatója. Szerinte a társadalomban is elindult egy folyamat az erkölcsi megbecsülésben. Példa erre Kaposváron a faültetés és a kismamák ingyenes buszbérlete. A folyamat azonban nagyon lassú - tette hozzá az igazgató.- A családi pótlék összege az 1992-es értéken van. Ezen sürgősen változtatni kell, ha azt akarják, hogy növekedjék az ország lakosainak száma - mondta. - Egy szociológiai vizsgálat szerint a szegénységet okozó tényezők között az első és a második helyen áll a gyermekvállalás. Az uniós csatlakozás küszöbén a munkahelyi beállítódásokon kellene változtatni. A 4-6 órás munkaidő sok mindenre megoldást hozna. A szemlélet változásával az is elérhető, hogy a munkaadók szülés előtt álló nőt is alkalmazzanak. Komplex intézkedésekre van szükség, hiszen az anyaság elsősorban nem anyagi kérdés. Buzsáki Tünde, a családsegítő központ gyermekjóléti csoportjának a vezetője azokkal az anyákkal és gyermekeikkel áll kapcsolatban, akik az élet árnyékos oldalát látják. Nekik igyekeznek minden segítséget megadni, s életvezetési tanácsokat kapnak.- A hátrányos helyzetű családok a saját gondjaikkal vannak elfoglalva, kevés idő jut a gyermek- nevelésre - mondta Buzsáki Tünde. - A legveszélyeztetettebbeket táborozni visszük, csoportfoglalkozásokat tartunk, biztosítjuk a helyettesszülői ellátást, megoldjuk, hogy a gyermekek találkozzanak elvált szüleikkel. Igyekszünk oldani a konfliktusokat a rendelkezésünkre álló eszközökkel, ezért is tartjuk fenn a pszichológiai tanácsadást. szabó kinga Később szül, tovább él Amerikai kutatók szerint azok a nők, akik a negyvenes éveikben teherbe esnek, az átlagosnál hosszabb életre számíthatnak. A szakemberek szerint szinte bizonyosra vehető, hogy a szervezet valamilyen módon „tudatában van” annak, milyen hosszú életre számíthat, s csakis akkor vállalkozik újabb terhességre, ha úgy látja, van idő az utód felnevelésére. Piaci körkép Kaposvár Siófok Nagyatád Dombóvár Szigetvár Nagykanizsa Burgonya 100 100 100 80-100 100 50-70 Káposzta 200 140-150 160 180 200 150 Kelkáposzta 300 300 350 350 400 350400 Paprika 12-55 40-90 100 550-900/kg 40-100 35-100 Paradicsom 250450 400480 600 750 400 400-550 Uborka 400 250-320 500 450 300 250-350 Petrezselyem 240/cs 300-340 500 450/cs 400 400-600 Sárgarépa 180 170 200 170 200 200 Tojás 14-17 15-17 15-18 15-20 16 17-19 Sampinyon 430 450-520 450 380420 450 400450 Hagyma 180 100 120 140 150 150 Fokhagyma 450 500-520 350400 450 500 450 Karalábé 100 150 180 200 160 180 Karfiol 200400 340 400 400 400 480 Retek 90-100 60-90 180-200 120 130 50 Zöldhagyma 100 100-150 130 120 100 50-60 Saláta 120 80-110 160 70-90 120 80-100 Alma 160-250 95-150 120-140 95-280 120-180 150 Dió 1400 1200 1200 1200 1200 1000 Mák 600 500-600 1000 420 450 500 Lencse 400 450 440 380 410 460 Sóska 250 300 280 220 230 320 Spenót 200 300 280 200 230 350 Cékla 60 80 70 60 70 80 Grépfrult 380 420 400 450 440 450 Zöldségzöld 50/cs 60/cs 50/cs 55/cs 60 70/cs Mérgezést okozott a „festék” Látrány Mérgezés gyanújával 15 látrányit szállítottak tegnap a kórházba. Egy hétéves gyermeket mentőhelikopterrel vittek a fővárosba. A látrányiak sárga színű, azóta már beazonosított növényvédő szerrel kenegették a rozsdás ajtókeretet. Kézzel és rongyokkal dolgoztak, s ez okozta a riadalmat. Egy hétéves gyerek hányt, keze a szertől sárga lett. Őt - Siófokról Budapestre szállította a mentőhelikopter. Dr. Szerémy György megyei mentőfőorvos lapunknak elmondta: összesen 15 személyen segítettek. Három felnőttet és öt gyermeket a siófoki kórházba szállítottak, Kaposvárra négy gyereket és két felnőttet hoztak. A siófoki rohamkocsin kívül egy-egy tabi, illetve fonyódi mentőkocsi dolgozott, valamint az egyik kaposvári jármű vett részt a gyors mentésben, harsányi miklós Siófok Dr. Kötbér István, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke sem elégedett azzal, hogy csak ez év végére készül el a tó vízpótlásával kapcsolatos szakvélemény. Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter a minap a siófoki kikötőben, a Helka hajón tartott sajtótájékoztatóján adott hangot elégedetlenségének, amiért a nyári szezon előtt már nem készül el a hatástanulmány; a szaktárca - mint ismert - a tudományos akadémia szakembereit bízta meg a vizsgálat elvégzésével.- A Balaton Fejlesztési Tanács a szakminisztérium tudományos intézetével készíttetett tanulmányt, javaslatot a vízpótlásról; ez nem csak azt tartalmazza, hogy miképpen lehetséges, hanem azt is, környezeti, természet- védelmi szempontból szükséges- e, megvalósítható-e - mondta dr. Kolber István. - Vagyis nem a BFT mondta ki, hogy kell és lehetséges a vízpótlás, hanem a szakemberek. A javaslatot tavaly decemberben elfogadta a tanács és felterjesztettük a minisztériumhoz. Ekkor még úgy számoltunk: az év közepére meglehet az akadémikusok szakvéleménye. A tárca azonban csak április elején kérte föl erre a tudományos akadémiát, ezért a késlekedés. Azt egyébként A kormányt képviseli helyesnek tartom, hogy tudósok is megvizsgálják a kérdést. Fontos, hogy kiderüljön: a vízhiány kap- csolatban van-e egy esetleges időjárás-változással. Ha igen, akkor valóban súlyos a probléma. Azt is látni kell: nem folyóelterelést képzelt el senki, a Rábából történő vízpótlással évi 10-20 centiméternyit lehetne emelni a Balaton vízszintjén. Nem arról van szó tehát, hogy a BFT mániákusan szorgalmazná a vízpótlást; felvetődött egy probléma, amire igyekeztünk megoldást keresni. S mivel úgy tűnik, szükséges és lehetséges is a vízpótlás, időben szeretnénk ebben döntést, nehogy később, néhány év múlva esetleg még sürgősebb legyen. Dr. Kolber István arról is beszélt: a fejlesztési tanács az idén 65 millió forintot biztosít strandkotrásra az önkormányzatoknak a tavalyi 33 millióval szemben. A szaktárca 1,4 milliárd forintos pályázati keretéből is jut erre a célra, s az önkormányzatok a két lehetőséget kihasználva akár a költségeik 70 százalékát is előteremthetik ilyen módon. Úgy számolnak: ebben az évben mintegy 130 millió forint értékben végeztethetnek strandkotrást az önkormányzatok, amire több helyütt éppen az alacsony vízállás miatt van égetően szükség. FÓNAI IMRE Hogyan tevékenykedik egymás mellett a tóért felelős miniszteri biztos és a BFT? Nos, Szabó Mátyás csak a környezetvédelmi és vízügyi tárca Balatonnal kapcsolatos feladatait hangolja össze, míg a BFT-ben a másik tíz minisztérium is képviselteti magát, a kormányt pedig az elnök képviseli a tanácsban. Az egészséges magyarságért Mosdós Legújabb eredmények a magyar egészségügyben címmel kétnapos, jubileumi ünnepi ülés kezdődött tegnap a Mosdósi Tüdő- és Szívkórházban. A 10. születésnapját ünneplő Magyar Egészségügyi Társaság rendezvényén több mint 300 orvos, szakdolgozó és gyógyszerész képviselte a szórvány magyarságot a Kárpátmedence, Nyugat-Európa és az Egyesült Államok térségeiből. Az orvosszakma különböző területeinek legkiválóbb képviselői 29 előadásban számoltak be legújabb eredményeikről s a jövő évszázad kihívásairól. Szóba kerültek olyan fontos egészségpolitikai kérdések is, mint az egyházi és állami betegellátás, a szabályozott magánosítás modellek, valamint a minőségbiztosítás a magyar egészségügyben. Dr. Andrásofszky Barna, aki a Mosdóson létrejött társaság egyik alapítója, s egyben 10 évig az elnöke is volt, megnyitójában hangsúlyozta: bár a Kárpát-medence magyarságának egészségügyi ellátása jóval elmarad a nyugati régióban élőkétől, ennek ellenére a magyar orvosok szellemi teljesítménye, szakmai felkészültsége és képessége nemegyszer sokrétűbb, mint a fejlettebb területeken élő kollégáiké. Ez a lemaradás, többek között a társaság munkájának köszönhetően is, az elmúlt tíz évben elsősorban az erdélyi, vajdasági és kárpátaljai területeken csökkent ugyan, fájó ugyanakkor, hogy a legkiválóbban képzett magyar kollégák egy része a jobb kutatási lehetőségek okán a nyugat-európai államokba és az Egyesült Államokba, Kanadába vándorolt. A MET eredményes munkáját jelzi, hogy tagsága 10 év alatt az alakuló 73-ról 1480-ra duzzadt, s a szervezeten belül megalakították a gyógyszerészek, a szakdolgozók és a keresztény szellemiségű kórházak csoportját, ami a mai közgyűlésen a műszakiak csoportjával bővül. A társaság működésének első tfz évében a rendszeres szakmai továbbképző előadások, tapasztalatcserék és műszeres támogatások révén hatékonyan segített a Kárpát-medence elmaradottabb térségeinek egészségügyi felzárkóztatásában. S ami talán még fontosabb: szorosabbá, mélyebbé vált közöttük az együvé tartozás érzése - hangsúlyozta dr. Anrásofszky Barna, akit az elnökség örökös, tiszteletbeli elnökévé jelölte. VÁRNAI ÁONEB Elégedetlen a BFT elnöke is