Somogyi Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-10 / 108. szám
2003. Május 10., Szombat hír d e t é s IS. OLDAL TÖRZSÖK ÉS TÖRZSÖK Kaposvár, Dombóvári u. 1. Ügyelet Kaposvár: 06-30/2565-444, Fonyód: 06-30/2565-400 Hirdetésfelvétel: 82/410-500,412-404 „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. VT* Számunkra Te sosem leszel halott, j Űrökké élni fogsz, mint a csillagok." * Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, TALUÁN PÁLNÉ (Csopros) Vidék Mária Kaposvár, Biczó F. út 23. sz. alatti (volt segesdi) lakos életének 90. évében, május 8- án örökre elengedte kezünket. Teste örök nyugalomra tér és ajánljuk lelkét Isten kegyelmébe. A segesdi katolikus templomban május 12-én, hétfőn, a 9.30 órakor tartandó szentmisét követően kísérjük nyugvóhelyére a felsősegesdi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetét a Kapós! Mór Megyei Kórház Ápolási Osztály minden dolgozójának lelkiismeretes munkájukért, és mindazoknak, akik mély gyászunkban osztoznak és sírjára elhelyezik a szeretet virágait. Gyászoló család t „Beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől, Mert azt gondoltam, meggyógyulok, De nem így történt, ezért búcsúzom mindenkitől, > Akik ismertek és szerettek. ♦ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ SÁNDOR szakoktató Somogyjád, Kossuth u. 1/A szám alatti lakos 55 éves korában elhunyt. Temetése május 12-én, hétfőn, a 16 órai gyászmisét követően a Somogyjád, Bogáti úti temetőben lesz. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik virágaikkal, koszorúikkal gyászunkban osztoznak. Gyászoló család „Elmenni oly nehéz volt, itt hagyni titeket, De azért ne fájjon értem szerető szívetek. Mert már nem fáj semmi, az álmom szép, I Majd a fényes felhőkön át találkozunk még." * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk, feleségem, testvérem, nagymamám, LENCZLGYULÁNÉ Bosnyák Izabella barcsi lakos életének 59. évében hosszú, szenvedő betegség után tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése május 12-én, hétfőn, a 10.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 11 órakor lesz a kőkúti temetőben. Gyászoló család t t „Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, Hanem amelyet szívünkben hordozunk némán, csendesen." Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÁCS JEBEKTOR IBOLYA Kaposvár, Szondi u. 7/a sz. alatti lakos 55 éves korában május 9-én elhunyt. Temetése május 12-én, hétfőn, 16 órakor lesz a nagybajomi temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család T t Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KURUCZ JÓZSEFNÉ volt kaposvári lakos életének 45. évében elhunyt. Temetése május 13- án, 10.30 órakor lesz az attalai temetőben. Előtte gyászmise az attalai templomban. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család f Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IFJ. KÁTAI LAJOS Somogyjád, Mogyoróvölgyi lakos 44 éves korában elhunyt. Temetése május 12-én, hétfőn, a 9 órai gyászmisét követően a Somogyjád, Bogáti úti temetőben lesz. Gyászoló család „Magas fák, sűrű lomb, kis liget, Minden ág messziről integet, Tudom jól, a hívó szó már hozzá el nem ér, Mégis hívom, hátha visszatér." KUCZKÓ LIZA 5 napos korában elment a fények útján, hamvait szűk családi körben helyezzük el Csokonyavisontán. Akik Szerették. t „Hosszú volt az út, mely véget ért, Beteg szived örökre pihenni tért." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MOLNÁR JÁNOS hácsi lakos életének 76. évében elhunyt. Temetése május 12-én, hétfőn, a 15 órai szentmisét követően lesz a hácsi temetőben. Gyászoló család f Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÜMEGI MIHÁLY somogyacsai lakos 64 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése május 13-án,kedden,a 10 órakor kezdődő gyászmise után lesz a somogyacsai temetőben. Gyászoló család MEGEMLEKEZES SZIKORAISTVÁNNÉRA Ma 25 éve már, hogy a csillagok között laksz, mindennap látunk, mert közülük a legfényesebb Te vagy. Kegyelettel emlékezik Rád férjed és fiad A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN SKODA Favorit 90-es, fehér, 1,5 év műszakival nagyon jó állapotban eladó. 30/254-5380. •99968* KAPOSVÁR, Honvéd u.-i 1,5 szobás, főzőfülkés, 36 m2-es, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 5,35 M Ft. Tel.: 82/423-115. *100360* IDŐSEK otthonába lakószobák eladók Somogy Megyébe. 85/337-146, 85/337-360. *100480* KISKORPÁD, Vörösmartby u.25 sz. alatt családi ház eladó. Megtekinthető szombat-vasárnap. *100929* S0M0GYJÁ00N kétgenerációs ház 1760 m2-es telken melléképületekkel eladó. 82/489-266. •101219* BALAT0NLELLE központjában 9 lakásos társasházban 35-40 m2-es klímatizált lakások eladók. Tel.: 30/204-6989. •101425* FONYÓDON, közvetlenül a vízparton társasházban igényesen felújított garzon eladó. 30/5566-214, 30/9569-246. • 101436* KAP0SFŐN Fő u. mellett 80 m2-es családi ház eladó, lár: 4,2 M Ft 30/9363-187. •101548* FELSÖMOCSOLÁD Malom u-ban 2 szobás családi ház eladó, lár: 1,2 M Ft 06-30/9363-187. •101551* 8 BALAT0NBOGLÁR0N építési telek eladó. 30/238-4219, 84/363-412. •101553* DECS, Hunyadi u. 40. alatt lévő 2,5 szobás, összkomf., kertes családi ház eladó. 74/497- 136, este 19-20 között. •101582* SZENNA 3 szobás, komfortos családi ház sürgősen eladó. 82/527-460, Forró Józsefné. *101583* KAPOSVÁRON 73 m2-es, 3 szoba étkezős II. emeleti belvárosi lakás garázzsal eladó. 30/9477-899. *101593* LÉVA közben 55 m2-es felújított 2,5 szobás lakás eladó. Ár: 8,2 M Ft. 30/993-5841. •101624* 8 NAGYBERKIBEN családi ház eladó. 82/579-052 •101647* INGATLANÁT megvásároljuk vagy vevőpartnernek közvetítjük. 82/510-699. •101657* KAPOSVÁRI tégla és panellakást keresünk megvételre. 82/510-699. •101657* BARCSON 4 M Ft-ig házat vennék. Felújításra szoruló is érdekel. 82/460-442. *101677* 8 MARCALIBA régi típusú családi ház eladó. 85/314-539. *101686* KAPOSVÁR, Arany J. közben 54 m2, 2,5 szobás, gázos tégla lakás eladó. 30/459-7838. •101752* KAPOSVÁR, Sétáló u-ban 55 m2 egyedi, klímás lakás eladó. Ár: 10,8 M Ft. 20/373-0600. •101765* LENGYELTÓTIBAN 3 szobás, gázos családi ház eladó. Irányár: 5 M Ft. 85/331-102. •101785* KAPOSVÁR, sétáló utcájában 2. emeleti, 44 m2-es lakás eladó. Tel.: 84/311-324. •101798* KAPOSVÁR, Zárda u-ban 4. em-i, 1 szobás lakás eladó. lár: 5,5 M Ft. 82/457-448. *101805* KAPOSVÁR, Németh I. fasorban I. em-i 2,5 szobás lakás 2004. júniusi beköltözéssel 13 M Ft-ért eladó. 30/509-8188. •101818* KAPOSVÁR, Tavasz u-ban 1,5 szoba, fürdő, étkező, gázfűtéses családi ház garázzsal, kis udvarral, igényesen felújítva eladó. 30/437- 8366, 30/580-0048. *101860* MARCALI, Lenin utcában 3. emeleti, 2 szobás, erkélyes, összkomfortos lakás eladó. Tel.: 06- 20/432-3446. • 101870* SOMBAN, Siófoktól 10 km-re, 80 m2-es családi ház, 2 szoba összkomfortos, melléképülettel, azonnali beköltözéssel eladó. 30/9567- 646, 85/554-278. •101873* BALATONLELLÉN a Városháza téren 60 %-ban kész 238 m2 lakás pincével garázzsal eladó. 30/9567-646,85/554-278. •101874* BALATONLELLÉN a Városháza téren 60 %-ban kész 140 m2-es lakás pincével, garázzsal eladó. 30/9567-646,85/554-278. *101875* ÉTKEZDÉK, konyhák, viszonteladók figyelem! Vöröshagyma petrezselyemzöldség eladó szállítás megoldható. 74/489-203,70/218-7588. •101878* KAP0SHEGYEN ház eladó. 20/9546-821. •101882* S TISZTVISELŐTELEP legszebb utcájában 110 m2-es polgári családi ház, 626 m2 gyönyörű kerttel eladó. 30/993-6954. *101884* KAPOSVÁRON a Németh István fasorban 72 m2-es lakás sürgősen eladó. 30/974-1668. *101888* KAPOSVÁRON a Fő utcán 70 m2-es lakás eladó. Garázslehetőség van. 30/446-9555. •101897* FONYÓDON régi építésű családi ház nagy beépíthető kerttel eladó. 20/938-9371. *101915* KAPOSSZERDAHELYEN építési telek eladó. 30/5515-289,18 óra után. *101932* TÜSKEVÁRI városrészben 2 generációs, két különálló családi ház külön v. egyben eladó. 30/555-6234, 30/421-8708, 82/412-782. *101944* LENGYELTÓTIHOZ közel Pusztaszentgyörgyön jelenleg élelmiszerboltként működő más célra is alkalmas ingatlan eladó. Sürgős! 20/354- 8108. •101966* 8 SIOFOK-Balatonszéplakon 142 m2-es családi ház 200 n-öl telken cirkófütéssel sürgősen eladó. Irányár: 25,2 M Ft. 06-30/406- 8012. Szekeres. • 101974* SOMOGYZSITFAI hegyen tégla, földi pince, ciszterna, 12 soros lugas szőlő, fehér, köves út, alkalmas nyaralónak is eladó. Tel.: 85/310-680. •101983* KAPOSVÁRON az É-Ny-i városrészben családi házat keresek 17 M Ft-ért. Tel.: 30/500-2022 *101988* KAP0SFŰREDEN telek eladó. 30/562-1112. *101992* KAP0SFÜREDEN telket vásárolnék 70/264-1886 •102010* KAPOSVÁRON a Pécsi u.-ban 2 szoba, összkomfortos családi ház, gáz-központi fűtéssel, gazdasági épülettel és 200 n-öl kerttel eladó. 30/652-9318. *102013* KAPOSÚJLAKON családi ház eladó. 82/713-739 *102016* KAPOSVÁRON a Sétáló u.-ban 67 m2-es 1+2 félszobás lakás eladó. 30/9895-888. •102022* GAZDÁLKODÁSRA vendéglátásra alkalmas épületek, ingatlanok eladók. 20/321-8332. •102052* BUDAI 1,5 szobás tégla, felújított, egyedi gázos fszt-i lakás eladó. 30/391-6602. •102060* KAPOSVÁR, Honvéd u. 20. VII/3. sz. 2 szobás, kp.fűtéses lakás eladó. 20/955-6812. •102061* 8 FONYÓDON összközmüves építési telek (557 m2) csendes utcában, érvényes építési engedéllyel eladó. Ár: 4,3 M Ft. 20/550-4575. *102069* SIMONFÁN családi ház eladó. Irányár: 4 M Ft. 82/373-158, 30/260-2634. *102078* IGALBAN, Nyár u. 67. sz. alatt, fürdőhöz közel nyaraló eladó. Irányár 6,6 M Ft. Telefon: 06- 30/347-5827. 4 *102080* KAPOSFÜREDEN a Rezeda u.-ban sorházi lakás, valamint Bányán üdölőtelek 1700 m2-es eladó. 82/425-431. *102088* KAPOSVÁRON a teraszházban, 2+1 félszobás, étkezős, teraszos, 62 m2-es, tégla, cirkógázos lakás eladó. 30/237-6613. •102090* VÁRDA, Kiss u-ban tatarozásra szoruló ház, 800 n-öl telekkel sürgősen, áron alul eladó. 82/489-965,18-21 óráig. •102105* KAPOSVÁR, FŐ U. 75. előértékesítés. Tájékoztatjuk Önöket hogy lakó és üzletház egységeinek előlegfizetéssel történő értékesítése május 30-ig kerül meghirdetésre. Jelentkezni: keddi napokon 8-11, 13-16-ig Fő u. 87. BABILON BAU KFT. *102161* Kaposváron a Honvéd utcában, 2. emeleti, 2,5 szobás panellakás eladó. Tel.: 82/319-270 déli órákban, vagy 06- 30/288-2685. Irányár: 8,2 M Ft.*io22oi* __________JÁRMŰ __________ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228. •92186* GÁZOLAJ -8 FT árengedménnyel a Kaposvár-toponári benzinkúton! Benzinekre is érvényes! •95508* ^hengerfej | Javítás 82/422-105 VAJ RENAULT Master 2000. fehér 2.8 TDI hosszú, középmagas, riasztó, közp. zár eladó. Tel.: 20-9691-501. •95512* VW LT 28 D ‘84 magasított, napfénytetős, (teljesen felújított motor, adagoló), friss műszakival, új gumikkal eladó. Tel.: 20-9691-501. •99704* AUTÓÜVEG AKCIÓ Nagy kedvezménnyel kaphatók autóüvegek, autóbuszüvegek. Geiger és Társai Kft Kaposvár, Dombóvári u. 2. Tel.: 82/423-171. H-P-ig. •101000* AUTÓLÁMPÁK eladók. Tel.: 72/214-183 •101036* JO ÁLLAPOTBAN lévő Mecsek tip. lakókocsi eladó. 82/429-807, 30/9593-011 18 órától. •101091* PEUGEOT 206 2001-es eladó. 30/96-98-909. •101509* GUMI AKCIÓ! 145x13=6660 Ft, 165/70x13=7650 Ft, 155/70x13=6600 Ft, 175/70x13=7850 Ft, 205/60x16=16600 Ft, 185/60x14=11000 Ft, 185/65x14=10600 Ft, 185/65x15= 11600 Ft. Kaposfüred, Kaposfüredi u. 35/a. 82/425-306. AWS AUTÓ ÜVEG ÚJ HELYEN! Cím: Kaposvár, Ond vezér u. 1. (Inkubátor-ház, Arai kút mellett) Új telefonszámunk: 82/526-826 30/371-7302 ÉrtókesítAs, beszerelés, kőffelverfidós Javítás PILKINQTON AUTOMOTIVE FIAT Unó D 1.3 ‘86-os eladó. 82/310-551. *102162* ÁLLÁST KÍNÁL EUKOMFORM pénzügyi szolgáltatás és szakma kiszélesítéséhez 14 fő érettségizett főállású munkatársat keresünk. 20/349-0411. KAPOSVÁRI vállalkozás keres fiatal, akár most végző gépészmérnök Urat vagy Hölgyet munkatársának. Az elvárások: angol műszaki nyelvtudás, számítógép kezelői ismeretek, hidraulikus rendszerek ismerete, agilis, munkájában igényes. Önéletrajzos pályázatokat Hidraulika Centrum-K Kft 7400 Kaposvár, Vasvári Pál u.26. címre kérjük. *101234* FORD Fiesta ‘94-es 3 ajtós első tulajdonostól eladó. Ár: 700 E Ft. 30/282-7481. •101634* VW VENTO '94-es 1.9 TD eladó. Ár: 1,35 M Ft. 30/929-4584. *101670* SUZUKI SWIFT I. 3 GLX, ‘94 novemberi, tulajdonostój, jó állapotban hitelre is eladó Kaposváron. Ár: 840 E Ft. 70/249-4334. •101700* FIAT Punto 55S ‘96-os, 5 ajtós, friss műszakival eladó. 30/300-3659. *101744* YAMAHA NEOS 50 cm3 99’-es, metálkék, kitűnő állapotban eladó. 30/981-6288. *101757* EZ NEM AKCIÓ! Hidraulika olaj ISO-L HL 4 000 Ft/10 liter; Motorolaj W40 (MDC) 4 000 Ft/10 liter; Motorolaj 15 W- 40 SF/CD 7 920 Ft/18 liter; Hajtóműolaj 80 W - 90GL-4 9 000 Ft/18 liter. Aniautó Bt. Kaposvár, Cseri u. 2. Tel.: 82/511- 558; 82/511-559. •101759* OPEL Corsa Sport és Lancia Kappa eladó. 30/240-2381. •101764* SIMSON 51B ‘90-es megkímélt, gyári állapotban, kevés km-rel, sisakkal, alkatrészekkel eladó. I.ár: 90 E Ft. 30/457-2277. *101776* WARTBURG 1989-es évjáratú, 4 ütemű jó állapotban sürgősen eladó. 82/351-189. •101826* OPEL Kadett kombi ‘87-es, 1.3-as, jó állapotban eladó. 30/381-9215. •101833* AUDI A4 1.9TDI '98-as extrákkal kifogástalan műszaki állapotban eladó 30/9507-280. •101860* VW SHARAN 1.9 PD TDI Trendline 2001-es 1.2 M Ft értékű extrával, kifogástalan esztétikai és műszaki állapotban Kaposváron eladó. 30/9507-280. •101860* PEUGEOT 307 1.6-os, 2001. júl. sok extrával eladó. 20/3474-349. Irányár: 3,2 M Ft. *101865* FIAT Punto SX eladó. 30/252-9449. •101893* SUZUKI Swift 1.01993-as, megkímélt állapotban, 53 e km-rel, első tulajdonostól eladó. Tel.: 82/412-312,18 óra után. *101895* LADA Niva 1988-as eladó. 06-30/283-0982. •101984* GÉPJÁRMŰ HITELEK adás-vétel finanszírozása, hitel gépjármű fedezetre. 82/411-547,30/542-5854. •102020* SKODA Felicia 2001-es gyémántmetál eladó 20 e km-rel. 20/341-8801. •102026* POLSKI Fiat ‘91-es eladó. 30/588-7814. Irányár: 125 E Ft. •102086* RENAULT 5 GTL eladó. Tel.: 06-20/225-0874. •102119* ELADÓ 2000. évjáratú Lada Niva 1,7 18000 km, 6 sárgumi, 5 útgumi, + kampó,, rádió, vadtransportgrill. Érdeklődni Andocs, Árpád u. II. vagy 84/372-539. *102143* OPEL Omega 2.0 ‘95 2005.-ig műszaki, megkímélt állapotban eladó. I. Ár: 1,85 M T.: 06/30-380-6933 •102135* FORD Mondeo 1.8.Í 16V 1993-as, ezüstmetál 2005.-ig műszaki, extrákkal eladó. I. Ár: 1.090 M RT.: 30/380-6933 *102137* UNGARISCHE Firma sucht sekreterin mit guten deutschkenntnissen für büro ab juni. in. Balatonlelle. Tel.: 85/354-573. *101426* HÁZTARTÁSI vegyiáruk forgalmazásához területi képviselőket keresek (Nagyatád, Marcali, Siófok, Fonyód, Tab). Elvárások: kereskedelemben jártasság. 06-70/289-1110. *101492* SZÉPSÉGSZALONBA fodrászt keresek alkalmazottnak. 30/216-3921. •101499* ÉPÍTŐIPARI cég szobafestő-mázolót keres. 82/510-653. •101533* BUDAPESTI központú Rt. munkatársakat keres Marcali és Nagyatád térségébe. Feltétel minimum érettségi, humán beállítotság. Önéletrajzokat a kiadóba "101538”-as számra kérjük. Munkatársat keresünk a Somogyi Hírlap kézbesítésére KAPOSVÁR területére A kézbesítő feladata, hogy az újságot eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Cím: Rosics György 06-20/9554-532 Piaci körkép MÁSODÁLLÁS lehetőség, szellemi munka érettségizetteknek. Feltétel jogosítvány, gépkocsi. 06-20/570-0517. *101585* ÜZLETKÖTŐKET keresünk. 20/579-6763. *101586* HIRDETÉSSZERVEZŐT keresek Balatonmáriá- ról és környékéről jutalékért. 30/2737-699. •101596* SEGÉDMUNKÁST keresek minimum “B” jogosítvánnyal. 82/458-020, 06-20/366-7896. •101601* PÉKET, betanított péket, gépkocsivezetőt felveszek. 30/351-5196. •101616* KAPOSVÁRI Műszaki Áruház keres 4 órás takarítói munkára alkalmazottat v. takarítócéget. Jelentkezni csak írásban: KARB-TECH Kft Kanizsai u. 29-31. •101623* BIZTONSÁGI szolgálat siófoki bevásárló központ őrzésére keres jó megjelenésű vagyonőröket. Kiemelt bérezés. Tel.: 06-1/289-0158 munkanapokon, 8-16 óráig •101685* BALATONLELLEI luxus apartmanházba keresünk recepcióst angol és német nyelvtudással. 82/410-715. H-P: 9-17 óráig. *101707* KŐMŰVES vállalkozó jelentkezését várom tartós munkára. Tel.: 06-70-389-3071. •101749* Pályázati felhívás? Kapoly Község Önkormányzata megpályáztatja a kapolyi óvoda felújítási munkáit A felújítással kapcsolatos terveket a körjegyzőségen lehet átvenni 5 000 Ft befizetése mellett. A pályázatok benyújtási ideje (a hirdetés megjelenésétől számított 15 nap) 2003. május 20. A munka várható kezdése 2003. júliusi. A pályázatokat legkésőbb 2003. május 31 -ig elbíráljuk és a nyertest értesítjük. (101470 Piaci körkép Kaposvár Siófok Nagyatád Szigetvár Dombóvár Nagykanizsa Burgonya 80-110 100120 100 120 80100 5070 Káposzta 200 180250 180 180300 210 220 Kelkáposzta 300 400 300 300350 350 300 Paprika 10-30/db 650/kg 50100/db 30-100/db 800/kg 35-100/db Paradicsom 250-500 470500 450 350400 530 350400 Uborka 400 330 300 300 350 280 Petrezselyem 320 250 400 300400 350 400500 Sárgarépa 180 190 200 200 190 180220 Tojás 15-16 17-19 18 15-16 15-17 1018 Sampinyon 380-450 480520 450 450 390420 420 Hagyma 150 150160 150 150180 140 120 Fokhagyma 480 500 500 400500 450 450 Karalábé 60-100 95 130 80150 80 120150 Karfiol 300 350 350 300400 400 250300 Retek 60*80 65-70 80100 80100 85 40 Zöldhagyma 85 8090 100 100120 100120 40 Saláta 85-90 6080 100 120200 95 6080 Spenót 350 300 350 250300 260 250 Sóska 350 300 350200 250 Eper 10001400 18002000 1700 10001600 1600 1500