Somogyi Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-10 / 108. szám
10. OLDAL KÉK 2003.Május 10., Szombat Drogfogás Eredményes akciót hajtottak végre csütörtök este a rendőrök Nagykozárban. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerint egy családi házban tartott házkutatás alkalmával nagy mennyiségű, feltehetőleg bűncselekményekből származó műszaki cikket, ruhaneműket és szerszámgépeket foglaltak le a nyomozók. Mindezek mellett a helyszínen egy kisteherautóban előre csomagolt marihuánát találtak, a padláson szárítás alatt lévő vadkendert, illetve az udvaron 30 négyzetméteren cannabisül- tetvényre bukkantak. A kábítószer a szakértő véleménye szerint jelentős mennyiségűnek minősül, pontos mértékéről azonban nem adtak tájékoztatást. A háztulajdonost és feleségét kábítószerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség. ■ ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Mutogatót fogtak Eljárást indítottak az ellen a férfi ellen, aki nemi szervét mutogatta a járókelőknek Szóródon. Az esetről egy anya tett bejelentést, aki lányával és barátnőjével sétált, amikor az ismeretlen szeméremsértő követni kezdte őket. europress Tilos piros „Itt a piros, hol a piros” nevű játék miatt állítottak elő egy férfit Nyíregyházán, a tettes így károsította meg az óvatlan vásárlókat. A férfit gyorsított eljárással állítják bíróság elé. A tiltott szerencsejátékok és zseblopások miatt a rendőrök fokozott ellenőrzéseket tartanak a megyeszékhelyen, europress Nem sikerült A bűncselekmény helyszínétől nem messze fogták el azt a 44 éves férfit, valamint 14 és 17 éves társát, akik megpróbáltak betörni egy ABC-áruházba Kisvárdán. A tettesek kézzel akarták kifeszíteni a rácsot, de megzavarták őket, így elmenekültek a helyszínről, europress Tetem az irtásban Ismeretlen férfi holttestére bukkantak Ásotthalmon az erdőirtásban. A férfi feltehetően hetekkel ezelőtt elhunyt. A rendőrség a lakosság segítségét kéri az azonosításban; a férfi 25-30 év körüli, arca hosszúkás, középhosszú, barna haja van, fogazata hiányos, europress Csaló váltó Csalás miatt keresi a rendőrség azt a fiatalembert, aki szlovák állampolgárként bemutatkozva pénzváltás címén 10 millió forintot csalt ki egy 39 éves budapesti sértettől. A csaló aranykeretes szemüveget visel, jól öltözött és tökéletesen beszél magyarul. ■ ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON Arany J. u-ban 2 szoba, étkezős, tégla, távfűtéses, szépen berendezett lakás igényesnek, hosszú távra kiadó. 20/9390-961. TÁRSKERESÉS 8 BALATONI Társkereső. Tel.: 30/238-7003. •94458* MARS és Vénusz iroda Kaposváron. Társközvetítés, grafológia, asztrológia. Kedvező árak, diszkréció! 20/234-6429. •101256* ÁLLAT 8 MALACOK 10 hetesek eladók. 82/376- 137 Baté *100608* 8 MALACOK 11 db eladók. 85/707-344, 18 után. •101622" 8 MALACOK eladók. 82/375-107. • 101628* 8 8 hónapos vemhes Hostenfric tehén eladó. Ár: 170 E Ft. 30/529-1602. •101635* 8 ELŐNEVELT kacsa, liba, pulyka, csibe megrendelhető. Jérce kapható. 82/445-154. Somogyszob. *101654* BELGA óriás nyulak eladók. Telefon: 06- 85/310-038 vagy 06-30-260-1819. *101746* TŰKOR A móri rablók bűnlajstroma Hajdú László Kaiser Ede A banda tagjai voltak A rendőrség cáfolta, hogy eredménytelen volt megnevezni közvetlenül a támadás után a feltételezett elkövetőket. Horváth Szilárd, aki időközben feladta magát, nem vett részt a móri mészárlásban. A rendörég ugyanakkor más bűncselekményekkel meggyanúsította a fiatalembert. Többek között egy három évvel ezelőtti gyilkosságot is a számlájára írnak. Akkor lőfegyverrel lőtték fejbe egy szórakozóhely portását. Horváth Szilárd tagadta bűnösségét, de a bizonyítékok ellene szólnak. Három másik társával együtt további 10, elsősorban zálogházak ellen elkövetett rablással gyanúsítják a fiatalembert, aki jelenleg egy korábbi bűncselekmény miatt jogerős büntetését tölti. Farkas Róbertét jelenleg is körözi a rendőrség, egyes értesülések szerint a férfi külföldre szökött, mások azt állítják: társai megölték. Farkast a nyomozók szintén nem sorolták Kaiser bünbandájába, viszont a zálogházi rablásokban feltehetően ő is részt vett. Összesen 21 bűncselekménynyel gyanúsítja a rendőrség azt a bűnszervezetet, amelynek Kaiser Ede és Hajdú László is tagja. A rendőrség tegnap, a tragédia évfordulóján, nem tett vádemelési javaslatot, a gyilkosok segítői után tovább kutatnak. Budapest Összesen 10 ember tartozott ahhoz a bűnbandához, amelyet Kaiser Ede, a móri bankrablás egyik gyanúsítottja vezetett. A tagok valamennyien 20 és 30 év közöttiek. A szervezet 1999 óta 21 bűncselekményt követett el: trükkös lopásokat, rablásokat, orgazdaságot, életellenes bűntetteket, sőt csalást is. Ezeket nem közösen követték el, olyan eset is volt, amelyben Kaiser és Hajdú nem vett részt. Az elsősorban bevásárlóközpontok és pénzváltók elleni támadások során a csapat több mint 104 millió forintot zsákmányolt. A bűncselekményeket egyre agresszívebb módszerekkel követték el, a sorozat csúcspontja volt a móri bankrablás 2002. május 9-én. A rendőrség azt bizonyosra veszi, hogy a nyolc áldozatot követelő rablást két ember követte el. Arra is bizonyítékuk van, hogy a tettes Kaiser és Hajdú. Zsombók Tibor, az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának főosztályvezetője szerint Kaisert felismerték a tanúk, látták őt a bankfiók ablakában. A nyomozók kiderítették: Kaiser a bűncselekmény előtt eladósodott, és azt hangoztatta: a helyzet „hamarosan megoldódik, csak ahhoz valakinek meg kell halnia”. Arra is van bizonyíték, hogy a fiatalember megkérte móri ismerősét, hogy figyelje a fiókhoz érkező pénzszállítót, de az illető ezt nem teljesítette. Az eredeti terv szerint a pénzszállító lett volna a célpont. „Mindenkit kinyírunk” - idézte egy tanú Kaiser szavait. A bűnszervezet több tagja beismerő vallomást tett a korábban elkövetett bűncselekmények miatt, és terhelő vallomást tettek a két 27 éves gyanúsítottra. A korábbi híresztelésekkel ellentétben a rendőrség mégsem kezdeményezett vádemelést. Ennek az a magyarázata, hogy az összes bűncselekményt részletesen fel akarják tárni, másrészt Franciaországban is nyomoznak. Hajdú idegenlégiós múltja miatt újabb adatok is felmerülhetnek - mondta az Europressnek Bolcsik Zoltán dandártábornok. Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának vezetője szerint Hajdú és Kaiser a mai napig nem tett vallomást. Bolcsik arra a kérdésre, hogy hogyan menekültek el a támadás után a gyilkosok, azt mondta: a tettesek többször lemérték, mennyi idő alatt jutnak el Budapestre Mórról, s ez alig fél óra volt. így a rendőrség hiába zárta le a környéket a támadás után rövid idővel, a gyilkosok már messze jártak. A rendőrség rövid időn belül vádemelési javaslatot tesz az ügyben. Arról nem beszéltek, hogy ez egy-két napot vagy hetet vesz igénybe. A két gyanúsított előzetes letartóztatása júliusig tart. NAGY ESZTER DÓRA Összekaszabolta áldozatát Esztergom Szerda délelőtt érkezett a bejelentés az esztergomi rendőrségre: saját lakásán több késszúrással megsebesítettek egy 41 éves férfit. A szurkáló szlovák állampolgár volt. pitányság kiemelt főnyomozójától tudtuk meg:- A forrónyomos csoport és a kollégák adatgyűjtése során Á. F. 25 éves szlovák állampolgár került a látótérbe. Aznap délután három óra húsz perckor lekapcsolták a határon. A rendőrség és a határőrség közös munkája volt, hogy négy és fél óra múltán már az esztergomi kapitányságon hallgattuk a gyanúsított beismerő vallomását. A férfi pénzzavarban volt. A sértettől kölcsönt kért, de nem kapott. Elhatározta, hogy betör ismerőse lakásába. Már előző éjszaka - éjfél előtt - beosont a kertbe, de látta, hogy a házban vüágosság van. A A környékbeliek szem- és fültanúi voltak, hogy a szerencsétlen ember kibotorkál a házából, háromszor segítségért kiált, majd a kapu előtt ösz- szeesik. Vágás volt a hasán, a fején, a hátán és a kezén. Életveszélyesen megsérült, kórházba szállították. A rendőröknek az összekaszabolt ember még meg tudta mondani támadója keresztnevét, és azt, hogy anyagi dolgokon vesztek össze. A helyszínre érkezett a Komá- rom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság forrónyomos csoportja is. A részleteket dr. Vaczula József rendőr századostól, a megyei főkaszerszámoskamrában töltötte az éjszakát. Másnap reggel meggyőződött arról, hogy üres a lakás. Behatolt az egyik ablakon, és kutatni kezdett. Közben hazaérkezett a házigazda, ezért a betörő elbújt a fürdőszobában. Amikor a ház ura belépett a helyiségbe, a behatoló felkapott egy 17 centiméteres pengéjű kést, és hasba szúrta ismerősét. Dulakodás közben a férfi további sérüléseket szenvedett a fején, a hátán és a kezén. Sikerült kimenekülnie az udvarra. A kapunál elfogyott az ereje, és összeesett. A merénylő magához vett a házból egy fényképezőgépet, mobiltelefont, kulcsokat. A külterületen eldobálta véres ruháit és a lopott tárgyak egy részét. A határra tartott, de ott elfogták. M. TÓTH SÁNDOR Apróhirdetés 2 DB süldő 35-40 kg-os és egy 160 kg-os hízó eladó. 70/333-9857. •101750* 1 DB M.FÉLVÉR 1 éves kanca csikó eladó. Telefon: 06-20/426-2026. *101777* 8 VÖRÖS előnevelt csirke eladó. Ordacsehi Tsz major. 06-30/9294-897. •101791* 8 MALACOK 7000 Ft/db-tól és Hízók 25 E Ft/db eladók. Völgyi János, Bedegkér, Kossuth u. 46.84/385-059. •101864* 8 ELŐNEVELT kacsa eladó. 82/315-954. Kaposvár Tokaji u. 46. •102035* 8 VÁLASZTÁSI malac 13 db eladó. 82/430-248. •102049* MALACOK eladók. Tel.: 85/331-256. •102082* ÁLLÁST KERES KERTÉSZETI brigád fűnyírást, füvesítést és egyéb kerti munkát vállal. 70/299-5494. •100887* 8 KÖZÉPKORÚ hölgy vagyok Kereskedelmi végzettséggel rendelkezem, Kereskedelembe szeretnék elhelyezkedni. Ezen kivül egyéb ügyek intézésében is jártas vagyok. Kaposváron munkát vállalnék. 82/414-726. *101672* SOKOLDALÚ gyakorlattal rendelkező regisztrált mérlegképes könyvelő, pénzügyi, számviteli vagy ellenőrzési területen részmunkaidős állást keres. Ajánlatát a “Zeusz" 7407 Kaposvár 7. Pf.: 13 címre várom. *101820* FIATAL, dinamikus B, C. sofőr állást keres. 20/218- 8881. •101928* 8 FŰNYÍRÁST, kaszálást, takarítást, ház körüli munkát pontos, megbízható személy vállal. /30/605-6041, 30/573-8689. •102089* APRÓ-CSEPRŐ BONTOTT jó minőségű, kis és nagy méretű tégla, Apatin cserép, minden méretű faanyag olcsón eladó. Kapospula, Rákóczi u.17. 30/2097-956. •101176* BETONOSZLOPOK eladók. Komplett kerítés kivitelezést is vállalunk. 06-20/424-4218. •101615* 8 MOSDÓ fehér eladó.06-20/9919-442. *101789* SZEKRÉNYSOR 30 000 Ft-ért, gáztűzhely palackkal 10 000 Ft-ért eladó. Tel.: 82/317- 447, 30/263-9897. •101799* GÁZPALACK 11 kg-os eladó. 06-82/433-025. •101636* KOMBINÁLT hűtőszekrény jó állapotban, valamint kis oxigén dissou palackok teljes felszereléssel eladók. 30/381-9215. •101833* ELADÓ használt hűtő, mikro, gázbojler, videokamera, számítógép+monitor, bicikli. 06- 30/266-5156. •102057* GÉPEK S E0 árokásó eladó. 06-30/5799-448. *101903* 8 FAIPARI gyári marógép eladó. 30/485-2637. *102009* _________GARÁZS_________ KA POSVÁRON a Kinizsi Itp-n ház alatt garázs eladó. 20/3474-349.1.ár: 1,6 M Ft. *101865* HOSSZÚ távra garázsokat bérelnénk Kaposváron. Számlaképes tulajdonosok jelentkezését várjuk munkaidőben a következő telefonszámon: 82/512-424. •101968* KAPOSVÁR, Fő u-ban garázs eladó 82/415-475 *102051* MEZŐGAZDASÁG 8 AKÁCRÖNK, oszlop, szőlőkaróanyag, tűzifa, kis-és nagy tételben eladó 06-30/224^8920. *101384* SZŐLŐSKISLAKON 1100 tő merlott szőlő eladó. 85/700-190. •101632* VENNÉK 300 tő mindenszentek! krizantém gyökeres palántát. 82/489-665. •101776* VESZÉLYES FÁK KIVÁGÁSA Garanciával. Furján Gábor 20/9745-607•101827* 8 KUKORICA eladó. 82/712-326, este. •102062* KASZÁLÁST, bálázást (kör és kiskocka) vállalok. Ugyanitt 10 éves pej kanca eladó. Nagykorpád. 82/701-235, 06-30/6313-840. •102074* ADÁSVÉTEL VASAT veszek! 72/267-378 *101238* PÉNZPIAC JELZÁLOGHITEL üjjintézés: pénzintézeti kapcsolatokkal, gyorsan, szakszerűen. 30/479-5779. *102097* _________UTAZÁS_________ H0 RVÁTH0RSZÁGBAN, Trogirban, igényesen felszerelt lakókocsik, közvetlenül a tengerparton kiadók. 30/946-3787. •101726* NYARALJON Balatonfenyvesen. 85/460-331. •100910* VÁLLALKOZÁS BESZÁLLNÉK 1-3 M Ft-tal üzleti vállalkozásba (csendestársként is) Ajánlatokat a hirdetőbe “korrekt haszon 101522" jeligére várok. *101522* __________BÚTOR__________ 8 ITALPULT, ételmelegítő, furnér székek eladó. 85/351-838,17 óra után. *101667* ELADÓ: használt étkezőasztal székekkel, szekrénysor, ágy, lámpák, fotelek, asztal, szőnyeg. 06-30/266-5156. *102057* _________RÉGISÉG_________ OS ZTRÁK-MAGYAR kereskedőház kiállításra vásárol régi használati tárgyakat, bútorokat, festményeket, órákat, porcelánt, ezüst tárgyakat, csillárokat, dísztárgyakat. 06-30/9498- 023. •101779* OSZTRÁK-MAGYAR kereskedőház kiállításra vásárol régi használati tárgyakat, bútorokat, festményeket, órákat, porcelánt, ezüst tárgyakat, csillárokat, dísztárgyakat. 06-30/9498- 023. •101779* . PR OVIDENT ^ FINANCIAL A személyi hitelezés területén Nagy-Britanniában piacvezető Provident Financial Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon is dinamikusan fejlődik. 2001 májusában kezdtük meg működésünket Magyarországon. Jelenleg 67 OOO ügyféllel rendelkezünk, 1200 képviselő munkatársunk és 350 alkalmazottunk dolgozik 50 irodánkban. Cégünk bővülő csapatába a következő pozícióba keresünk munkatársakat: Feladatok: Alkalmazotti munkaviszonyban foglalkoztotott munkatársunkként egy olyan kis létszámú csoport irányításáért lesz felelős, amely lakossági ügyfeleknek nyűjt személyi Kölcsönöket. Segítenie, támogatnia kell csapatát azért, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsák és a kijelölt üzleti célokat eférjék. 1 * Elvárások: > tapasztalat kis létszámú csopo't irányításában, > legalább középfokú végzettség, > jó kommunikációs képesség:/ > megbízható, pontos, rugalmas munkavégzés, > gépjármű-vezetői engedély. CSESS1 Kérjük, hogy fényképes önéletrajzát és motivációs levelét a pozíció és a város megjelölésével a hirdetés megjelenésétől számított 4 munkanapon belül küldje el Hőgyes Szabolcs részére, postán (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 42-46.), faxon (06-1-354-2149) vagy e-mailen ( szabolcs.hogyes@provident.co.uk ). ^LEGYEN ÖN IS SIKERÜNK^ ^is^*Si5WSZESE^ TETŐTÉRI ABLAKOK Tetőtéri ablakok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó dán tulajdonú VELUX Magyarország Kft., Somogy, Tolna és Baranya megye területére SZERVIZTECHNIKUS munkatársat keres. Feladatok: munkakörének legfontosabb elemei a már beépített VELUX tetőtéri ablakok szervizelése, építkezéseken való technikai segítségnyújtás, beépítési bemutatók lebonyolítása, illetve bemutató állványok építése. Érettségizett, jó műszaki érzékkel rendelkező, dinamikus, határozott pályázók jelentkezését várjuk, akik elkötelezettek a munkájuk iránt és képesek önállóan is hatékonyan dolgozni. A pozíció betöltéséhez legalább alapfokú angolnyelvtudás, illetve jogosítvány szükséges. Ha ajánlatunk felkeltette érdeklődését, kérjük, hogy fényképes, magyar nyelvű önéletrajzát a megjelenéstől számított 2 héten belül a következő címre küldje: VELUX Magyarország Kft. 1031 Budapest, Zsófia utca 1-3. Tel.: 06-1/436-0530, Honfi Katalin, e-mail: Honfi.Katalin@VELUX.com