Somogyi Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-08 / 106. szám
1§ 2003. Május 8., Csütörtök N Y U G D ÍJ A S 0 K 13. OLDAL Az Őszi Napfény jubileuma Nagyatád Tizedik születésnapját ünnepelte az Őszi Napfény Nyugdíjas Egyesület. Művészeti csoportja megyei és országos sikerekkel is büszkélkedhet, éneklésben, hagyomány- ápoló táncban és színjátszásban remekel a lelkes társaság. Az Őszi Napfény néven alakult örökifjú csoport egy évtizede még az egyedüli klubot jelentette, később azonban kettéválva Őszi Napfény néven egy klub - Beke Pálné irányításával - és egy egyesület - Óh László vezetésével - is működik Nagyatádon. Ez utóbbi alakította ki a „Háromszög találkozónak” nevezett baráti kapcsolatot a szlovákiai Tardoskedd és Kömye nyugdíjasszervezeteivel, s megrendezése szép keretet nyújtott az egyesület tízéves jubileumához is. Május 26-án a zsúfolásig megtelt művelődési házban Óh Lászlónak, az egyesület elnökének megnyitója után Ormai István polgár- mester köszöntötte a születésnapos csoportot, valamint a távolról és a városból érkezett vendégeket, majd Stikel János, a megyei közgyűlés társadalmi kapcsolatok referense üdvözölte az ünnep résztvevőit. Mintegy háromszáz színpadi szereplő lépett fel a zenéstáncos bemutatón, melyen az Őszi Napfény Egyesület és az Őszi Napfény Nnyugdíjasklub művészeti csoportjain kívül a Csillagszem óvoda és a cémagyári nyugdíjasklub is szerepelt. A tardoskeddi csoport színes dalcsokrok, vers és egy vidám színdarab mellett ifjúsági tánckarával és mazsorett- bemutatójával is megörvendeztette a hálás közönséget, a kömyei nyugdíjasok pedig énekkarukkal arattak nagy sikert. A vendégek egy napot töltöttek a Rinya-parti városban, erősítve az országhatárokon átívelő nyugdíjasbarátság SZálait. BÍRÓ MÁRIA Félmillió a kistérségeknek A szövetség és a klubok folyamatos kapcsolatát biztosítják a kistérségi szervezetek A Nyugdíjasok Szervezetei Somogy Megyei Szövetségének múlt heti elnökségi ülésén összesen közel félmillió forint támogatást adott át tizenegy kistérségi egyesülés vezetőjének dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke. A települések számától függően 40-50 ezer forint segítséget kapott feladatai ellátásához egy-egy körzet.- Bebizonyított tény, hogy a településeknek szüksége van a nyugdíjasszervezetekre - jelentette ki a megyei közgyűlés elnöke a nyugdíjasszövetség vezető testületének tanácskozásán. - Miközben a politikában, a társadalmi és közélet különböző területein a másik fél legyőzésére törekszenek, a nyugdíjasok a közösségi összefogás ritka szép példáját mutatják fel, egymás segítésére, falujuk javára fordítják csodálni való tenni akarásukat, életerejüket. A polgár- mesterek többsége ösztönzi a klubok alakítását, elősegíti működését, a támogatás ugyanis többszörösen megtérül. Közismert az ön- kormányzatok takarékossági kényszere, a megyei közgyűlés mégis fenntartja a korábbi években a nyugdíjasszervezetek számára kialakított támogatás rendszerét, ennek egyik eleme a kistérségi munka feltételeinek javítását szolgáló, most átadott pénzösszeg is. Az Őszi Napfény-táborozás is folytatódik, augusztus 31-én kezdődik az első, szeptember 7-én a második turnus - tájékoztatta az elnökséget Stikel János főtanácsos, a társadalmi kapcsolatok referense. Idén új helyen, a fonyódligeti ifjúsági táborban, a korábbinál jobb körülmények között lesz mód az egyhetes pihenésre. A polgármestereket és a nyugdíjasklubokat arra kérik, hogy lehetőleg olyan időseknek biztosítsák a részvétel lehetőségét, akik még nem voltak Őszi Napfény-táborban. Megrendezik a klubvezetők találkozóját is, szeptember 23-án és 24-én Fonyód- ligeten kerül erre sor. Az idősek hónapjának jeles eseményén, a kaposvári sportcsarnokban sorra kerülő kulturális gálán részt vevő együtteseket idén értékes ajándék- tárgyakkal jutalmazza a megyei közgyűlés. Uj klubok alakulásáról, szerveződéséről számolt be ezután a társadalmi kapcsolatok referense, és egy kérdés kapcsán megerősítette, hogy az új szervezetek számára is előfizetik a Somogyi Hírlapot. Héjjas Károly, az egészségügyi és szociális bizottság elnöke a szervezett üdülésekhez igényelhető támogatás lehetőségét ismertette, végül aktuális tennivalókról döntött a testület. ■ Vendégségben Karódon Ka rád Nagy esemény volt nemrég Karádon a Kodály Zoltán Művelődési házban: az andocsi, a tabi és a helyi Rozmaring nyugdíjasklub tagjai adtak műsort.- Egyrészt kerestük az alkalmat a környékbeli klubokkal való találkozásra, barátkozásra, másrészt a műsoros esttel szórakozási lehetőséget teremtettünk a falu lakóinak is - magyarázta a szándékot Kreka Józsefné, a karádi klub elnökhelyettese. - A programban szereplő klubok mellett vendégünk volt Gilitsch Antal, a nágocsi klub elnöke, aki a tapasztalatszerzés nem titkolt szándékával figyelte az eseményeket. A vendégeket, meghívottakat Gelencsér Istvánná klubelnök üdvözölte, majd Bleier Sándomé dalcsokorba foglalt rigmusokkal köszöntötte a résztvevőket, a néző- közönséget. A vidám hangulatú műsor elején az andocsi nyugdíjasok mutatták be „Dáridó” című, sok sikert megért produkciójukat, majd Krekáné Faragó Mariska, a karádi klub tagja saját versét szavalta el. Ezután a tabiak énekkara lépett a színpadra. Őket a Rozmaring klub énekkara követte. A szórakoztató, humoros jelenetekben is bővelkedő műsor az andocsi nyugdíjasok „100 tagú cigányzenekar” című előadásával, majd az együtt énekelt nyugdíjashimnusz- szal fejeződött be. krutek József Három megye vidám majálisa Az atádi cérnagyár kupléját vastapssal köszönte meg a gunarasl közönség Szombaton tartották Gunara- son a három dél-dunántúli megye nyugdíjasainak tavaszköszöntő majálisát. Két éve apró szervezési hibák okoztak bosszúságot, tavaly zökkenők nélkül telt a nap, az idei majálison pedig szinte otthon érezték magukat a tolnai, baranyai, somogyi résztvevők. A házigazda Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere megnyitóbeszédében azt ígérte, jövőre már felújított fürdő, megszépült környezet és új szolgáltatások sora várja a tavaszi majálisra érkező nyugdíjasokat. Kékes Ferenc, a Baranya megyei, Frankné dr. Kovács Szilvia, a Tolna megyei közgyűlés elnöke üdvözölte ezután a megjelenteket, dr. Gyenesei István nyugdíjasokhoz írt köszöntőlevele Stikel János főtanácsos közvetítésével jutott el a találkozó résztvevőihez. Ifjúság, vénség, de közel van, közte az élet, mely gyorsan elrohan - Goethe soraival kezdte üzeA „Hétszergörbe” településeinek nyugdíjasklubja, a Gyöngyvirág, első alkalommal, ám hagyományteremtő szándékkal baráti találkozóra hívta a sántosi, gyékényesi, csurgói, őrtilosi és surdi nyugdíjasklubokat. Mielőtt a rendezvény elkezdődött, a helyiek körbevezették falujukban azokat, akik először jártak Porrogon. Az eseményt Horváth Sándomé, a vendéglátó netét a megyei közgyűlés elnöke. - Minden életkornak megvan az öröme, szépsége, az itt jelen levők megtalálták ezt a szépséget, örömet, azt a hasznos foglalatosságot, ahol a kellemes időtöltés mellett barátokra találnak. Lelki támaszt, gondűző beszélgetéseket, a magány eloszlását jelentik a nyugdíklub vezetője nyitotta meg, majd dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a szép- korúakat. Ajándékot is hozott számukra: a házigazdáknak ötvenezer, a vendéglduboknak 30 ezer forintos támogatást, ami a szerény költségvetéssel gazdálkodó szervezeteknek jelentős segítség. A Zala megyéből érkezők természetesen nem pénzt kaptak, hanem egy vázát, amely emlékezteti őket a rendezvényre. Valamennyi nyugdíjasjasklubok, emellett a hagyományok őrzésével, átörökítésével, közéleti felelősségükkel faluközösségüknek is nagy hasznára vannak. Nyugodt, biztonságos életük feltételeinek megteremtése megtisztelő feladatunk. Ez a mai ünnep adjon feltöltődést és erőt, családjuk, településük-és mindannyiunk örömére - hangsúlyozta levelében dr. Gyenesei István. A megnyitó protokolláris eseményei után a nyugdíjasok vették birtokukba a színpadot, egyórás bemutatkozásra kapott lehetőséget minden megye. Elfogultság nélkül a somogyiak nagy sikeréről számolhatunk be, elsősorban az összeállítás vidám hangulata - Horváth Gábomé gondos válogatása - ragadta magával a lelkes közönséget. A Nagyatádi Cémagyár Nyugdíjas Klubjának kupléja, az „Indul a százszemélyes vonat Kanizsa felé...” után alig akarták a szereplőket a színpadról leengedni, de megérdemelt elismerést kapott a várdai, a toponári, a kapós- füredi csoport és a nagyberki cite- razenekar is. Ebéd után hivatásos művészek, többek között Bangó Margit népdalénekes szórakoztatta a megjelenteket. Közben mód volt fürdésre, pecázásra, beszélgetésre, barátkozásra. A három szomszédos megye két és fél ezer nyugdíjasa a késő délutáni órákban egy szép nap élményeivel gazdagabban vett búcsút a vendégszerető Gunarastól.______■ klub műsorral készült, és produkciójuk előtt néhány szóban bemutatkoztak. A kulturális programokat vacsora, és éjfélig tartó zene, tánc követte. Horváth Sándomé elmondta: a jól sikerült találkozó költségét a farsangi mulatság bevételéből állták. Maradt még egy kis pénzük, amelyet ugyancsak nemes közösségi célra fordítottak, szombaton anyák napjával egybekötött idősek napi ünnepséget szerveztek. varga andrea Hírek KÖZGYŰLÉS. A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének Somogy Megyei Szervezete május 14-én, szerdán tartja vezetőségválasztó közgyűlését. A tanácskozás délelőtt 10 órakor kezdődik a Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht (a volt helyőrségi klub) Németh István fasor 7. szám alatti épületében. AZ EGÉSZSÉGRŐL. A kaposvári egyesület klubdélutánján Kurucz Gabriella, az ÁNTSZ munkatársa Egészséges táplálkozás idős korban címmel tart előadást. Az összejövetel május 12-én délután 2 órakor kezdődik a pártok háza félemeleti nagytermében. ŐSZI NAPFÉNY-BÁL. A Kaposi Őszi Napfény Nyugdíjas Klub következő bálja május 14-én, szerdán délután 5 órakor kezdődik az Együd Árpád Művelődési Központban. Minden kaposvári nyugdíjast szeretettel várnak. ÉVFORDULÓ. A múlt héten emlékeztek megalakulásuk egyéves évfordulójára a simonfai klub tagjai. Balaskó Ferenc elnök az esztendő humoros eseményeit idézte fel, de szólt faluszépítő munkájukról, a kultúrház melleti sziklakért, a játszótér rendbetételéről, az árkok tisztításáról is. Bodrog Gábor polgármester is elismerte a klub hasznos tevékenységét és anyagi támogatást ígért program- jukhoz. A jubileumi tortát Stikel János, a megyei önkormányzati hivatal főtanácsosa szelte fel (a képen). UTÓSZEZON. A horvátországi kaproncai egyesület kedvezményes szeptemberi adriai üdülés lehetőségét ajánlotta fel a kaposvári egyesület tagjainak. Érdeklődni a jövő hét végéig a Szent Imre utcai irodában lehet. Elfogadnak még jelentkezést a babócsai majálisra is. GYÓGYÜDÜLÉS. Egyhetes gyógyüdülésre tegnap Hévízre utazott a csurgói Őszirózsa tizenhat tagja. Költségeikhez a klub is hozzájárult, (va) OLDALSZERKESZTŐ: KATONA CSONGOR HORVÁTH KAROLYNÉ, a somogyi szövetség elnökhelyettese: - Részt vettem az eddigi találkozók mindegyikén. Két éve még akadtak szervezési hiányosságok, de idén már minden kapkodás nélkül, profi szervezésben, gördülékenyen folytak az események. Nekem némi idegességet okozott, hogy versmondásra is vállalkoztam. Somogyból közel hat- százan jöttek el a majálisra, főként azok, akik már az előző találkozókon is részt vettek. WÁGNER JÓZSEF, a Vasas nyugdíjasok elnöke:- Megalakulásunk tizedik évfordulóját ünnepeljük idén, s mostanra összegyűlt annyi pénzünk, hogy negyvennégy alapitó tagunkat elhozhattuk erre a kirándulásra. Az autóbusz költségét, az étkezést is az egyesület fizeti. A tizedik évfordulót méltó körülmények között szeretnénk megünnepelni, és készülünk ötvenéves szakszervezeti tagsággal rendelkező tagjaink köszöntésére is. HORVÁTH GÁBORNÉ, a megyei szövetség kulturális bizottságának vezetője: - Egyórás műsorunk válogatásánál a költségek miatt figyelembe kellett venni, hogy Dombóvárhoz közeli településeket hívjak meg. Szerencsére rengeteg színvonalas műsorra képes nyugdijasklubunk van, így különösebb gond nélkül sikerült összeállítani^Úgy tapasztaltam, a majálishoz illő vidám dalokat, jeleneteket, verseket a közönség is szeretettel fogadta. Baráti találkozó a Hétszergörbén PORROG Sikeres balatoni kulturális bemutató Balatonboglár Másodszor adott otthont a nyugat-balatoni kistérség nyugdíjas bemutató színpadának Balatonboglár. A város nyugdíjasszervezetei ezúttal is kitűnő házigazdának bizonyultak. Hét nyugdíjas művészeti csoport kétszáz tagja vett részt a nyugatbalatoni kistérség nyugdíjas bemutató színpadának rendezvényén, amelynek a Lengyel- Magyar Barátság Háza adott helyet. Fonyódról három, Boglárról két, valamint Balatonberényből és Balatonfenyvesről egy-egy nyugdíjasszervezet érkezett nagyon színvonalas produkciókkal. Ezt megerősítette Szalai Tünde, a bogiári városi kulturális központ igazgatója, aki a zsűri munkájában vett részt Szalcd Ferencné, a fonyódi és Kovács Ágnes, a balaA rendezvény sikeréhez nagymértékben hozzájárult a Bogiári Megértés Nyugdíjas Egyesület és a Nosztalgia Klub együttműködése, hiszen Horváth János egyesületi elnök és Somogyi Istvánná klubvezető között minden nemes cél érdekében teljes az egyetértés. A város önkormányzata, annak oktatási, kulturális és sportbizottsága, valamint dr.-Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke és több helyi vállalkozó is támogatta az idősek kulturális rendezvényét. A zsűri a Megértés Egyesület Bakonyi nótacsokrát, a Nosztalgia Klub Rákóczi és a szabadság- harc című szerkesztett irodalmi műsorát, Gazda Imrét, a Fonyódi Naplemente Klub népdalcsokrát és Módos Gézánét, valamint a herényi klubból Kánya Antalnét és Tóth Lajosáét, a fenyvesi klubból Török Ferencnét javasolta a megyei gálára, gáldonyi MAGDOLNA tonlellei művelődési ház képviselője társaságában. Elmondta, hogy szinte valamennyi produkciót jó szívvel javasolták volna a megyei gálára, de sajnos dönteniük kellett. Látszott, hogy az idősek komolyan felkészültek a kulturális találkozóra, amely természetesen tánccal, zenével, baráti beszélgetéssel zárult.