Somogyi Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-08 / 106. szám
Ül 2003. Május 8., Csütörtök KAPÓS VÁR 5. OLDAL Alacsonynak tartja a sertés árát Szabó: A kormány csak a feldolgozóknak kedvez Levélben tett föl kérdést dr. Szabó József Andor fideszes ország- gyűlési képviselő dr. Németh Imre földművelésügyi miniszternek. Azt írta: nem tartják be a nagyfelvásárlók azt a megállapodást, miszerint a sertés felvásárlási ára nem csökkenhet kétszázhatvanöt forint alá. A valóságban ugyanis kétszáztíz-kétszázti- zenöt forintot fizetnek az állatok kilogrammjáért. Hozzátette: van olyan terület is, ahol száznyolc- van-százkilen'cven forintra esett le a felvásárlási ár. A felvásárlók azzal érvelnek, hogy exportból a dán félsertés kilogrammja kétszázharminc forintért beszerezhető. A miniszter korábban azzal érvelt, hogy csak azokat a gazdákat sújtja az alacsonyabb ár, akiknek nincs éves felvásárlói szerződésük. Dr. Szabó József Andor azonban emlékeztetett arra, hogy a felvásárlók nem hajlandók szerződést kötni vagy olyan kitételt építenek be a dokumentumba, hogy a felvásárlási ár a világpiaDR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR ci ártól függően változhat. A megállapodáskor az exporttámogatás megvonásával fenyegették azokat a felvásárolókat, akik eltérnek a megegyezéstől - hangzott el a képviselő tegnapi sajtótájékoztatóján. A miniszter válaszában kifejtette: kétségtelen, hogy a gyengébb minőségű állatok esetében jóval alacsonyabb az ár, de szerinte ez a piaci értékesítésnek csak a tizenhárom-tizenöt százaléka. A fideszes honatya azonban úgy véli, hogy egymillió sertés és a gazdák sorsa a tét.- Megoldást jelentene, ha az élő állat exportját támogatná a kormány, de erről hallani sem akarnak - mondta dr. Szabó József Andor. - Magyarországon még mindig túl sok a sertés, pedig az utóbbi évek 11 milliójával szemben most ötmillió körüli az állomány. A kormány a kistermelőket ki akarja szorítani a piacról, hiszen a feldolgozóknak kedvez, nem pedig a termelőknek. ■ Pályázati kiírás ___________________ KA POSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázat útján értékesíti a Kaposvár, Mikszáth u. 14. sz. alatt lévő 8234 hrsz-ú ingatlant 6 430 000 Ft vételárért. Részletes pályázati kiírás átvehető 2003. május 12-től átvehető a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságán (7400 Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. em. 413.) (101855) Eseti bizottság ellenőrizzen Azzal azonban nem értenek egyet, hogy nem független eseti vizsgáló- bizottság végzi a vizsgálatot, hanem a társaság felügyelőbizottsága.- A határozati javaslat meglehetősen bonyolultan és értelmezhetetlenül fogalmazza meg az önkormányzat szándékát - mondta Pintér Attila, az MSZP képviselőcsoportjának a vezetője. - Nem derül ki belőle, hogy a KVG Rt-ben többAz MSZP kaposvári képviselőcsoportja, a Kaposvári Somogyért Egyesület képviselői, valamint az SZDSZ képviselője örvendetesnek tartja, hogy az április 22-i közgyűlés támogatta és egyetértett a szocialista kezdeményezéssel, miszerint a KVG Rt tevékenységével kapcsolatban indítsanak tényfeltáró vizsgálatot - hangzott el a három szervezet tegnapi sajtótájékoztatóján. Megkérdeztük JUHÁSZ TIBOR alpolgármester elmondta: a KVG Rt tevékenységét a felügyelőbizottság ellenőrzi, ezért arra kértük, hogy a vizsgálat eredményét tárja az MSZP által vezetett pénzügyi bizottság elé. Erre az ülésre minden képviselő meghívást kap. DR. KÉKI ZOLTÁN címzetes főjegyző szerint azért alakult a felügyelő- bizottság, hogy egy gazdasági társaságnál a tulajdonos érdekeit képviselje, ellenőrizzen. Azt azonban nem teheti, hogy a többségi tulajdonos saját szervét bízza meg a vizsgálattal, hiszen a gazdasági társaság önálló jogi személy. TÓTH ISTVÁN hangsúlyozta: nem vásárolt semmit a társaságtól, tehát nem is tartozik nekik. Cége valóban bérli ezt a gépet a KVG Rt-től, de tartozása így sincs. Szólt arról is, hogy a felügyelőbizottság a következő ülésen szavaz arról: eleget tesz-e a közgyűlés felkérésének. ségi tulajdonos önkormányzat hogyan kívánja érvényesíteni a vizsgálati szándékát. Ha a felügyelőbizottságot bízza meg a feladat elvégzésével, akkor az a gazdasági társaságokról szóló törvénnyel ellentétes, mert a bizottság csak a tulajdonosi közgyűlésnek végezhet vizsgálatot. A város közgyűlése tehát jogszerűen nem bízhatja meg a bizottságot a vizsgálat elvégzésével. Kováts Imre, a Kaposvári Somogyért Egyesület képviselője kifejtette: a felügyelőbizottság által végzett vizsgálat azért is etikátlan lehet, mert annak az elnöke, Tóth István fideszes képviselő törvénysértő módon a KVG Rt közgyűlésének jóváhagyása nélkül vibrációs úthengert vásárolt a társaságtól, s annak a vételárát a mai napig nem fizette ki. Kováts Imre szerint a bizottság elnökének távoznia kellene a posztjáról, és a vizsgálatot sem a felügyelőbizottságnak, hanem független önkormányzati eseti vizsgálóbizottságnak kellene végeznie. SZABÓ KINGA Pénzzel óvják a védett házakat Nyolc éve egy önkormányzati rendelettel védetté nyilvánítottak több kaposvári épületet. Ezek egészben vagy egyes részeikben értékesek, méltóak arra, hogy lássa őket a jövő nemzedék is. Kaposváron 95 védett épület van, és 260 védett épülethomlokzatot tartanak nyilván. 1996 óta évente egyszer pályázatot hirdet a város- fejlesztési, környezetvédelmi, műszaki bizottság a városkép megőrzésének és a szép, díszes homlokzatok eredeti állapot szerinti felújításának az ösztönzésére, vissza nem térítendő anyagi támogatásra vagy kölcsönre. Segítséggel eddig 23 homlokzatot újítottak föl. Az érdeklődés évről évre nő, általában 5-7 pályázatot küldenek be. A cél továbbra is az, hogy ezek az épületek eredeti állapotukban fennmaradjanak. 2000-ben 775 ezer forintot fordítottak rájuk, a tavalyelőtti keret egymillió forint volt. Tavaly 1,3 millió forintot szántak e célra. A támogatásra azok a magántulajdonosok jelentkezhetnek, akik legalább az 50 százalékát állják a felújítandó homlokzat bekerülési összegének. A pályázónak vállalnia kell, hogy a feltételekről, a kapott pénz folyósításáról és elszámolásának a módjáról, valamint a végzett munkák bizonylatainak a bemutatására szerződést köt a műszaki igazgatósággal. A pályázatnak tartalmaznia kellett a tulajdonos adatait, az építési engedélyezési tervet, a tulajdoni lapot, az előirányzott költségeket és az előzetes kötelezettségvállalást, hogy a kapott összeget a feltételek szerint használja föl. Az elbíráláskor figyelembe veszik az épület helyét, városképi jelentőségét, a vállalt felújítási összeget, valamint a rekonstrukció szükségességét. ■ Hírek FÁK TÁRLATA. Rozslay Géza Fák, virágok című fotókiállítását nyitották meg a Petőfi Sándor emlékkönyvtárban. A május 30- ig megtekinthető alkotásokat a madarak és fák napja alkalmából tették közszemlére, (szk) ASZFALTRAJZVERSENY. A Temesvár utcai óvoda a jeles napok népszerűsítésével hívja föl a figyelmet a föld és a lét védelmének fontosságára. A madarak és fák napja alkalmából aszfaltrajzversenyt és rajzkiállítást rendezett tegnap a gyerekeknek. A munkákkal az évszakok szépségét szeretnék megmutatni az óvodásoknak. Az aszfaltrajzolás nem szokatlan a kicsiknek, többször is kipróbálták. Az sem utolsó szempont, hogy amíg nem esik az eső, addig sokan gyönyörködhetnek színes alkotásokban. JELES MINŐSÍTÉS. Jeles mi nősítést kapott Suhajda Tamás, a Rippl-Rónai József közlekedési szakképzőiskola 2/12. b osztályos villanyszerelő diákja a szakma kiváló tanulója verseny országos döntőjén, s így szakmai végzettséget is szerzett. A felkészítő tanára Dobosi Gyula és Matus Tibor volt. A villanyszerelő szakmacsoportban e hónapban a Legrand Kontavill Villamosszerelési Rt szakemberei tartanak bemutató továbbképzést a vállalkozóknak és a diákoknak, közösen az iskola szakmai munkaközösségével, (szk) TÁMOGATÁS A KLUBNAK. Ki mit tud?-ot szeretne szervezni a szentjakabi nyugdíjasklub, s arra kérték Szita Károly polgár- mestert, hogy támogassa törekvésüket. A város első embere ellátogatott egyik összejövetelükre, s ötvenezer forintot adott át a civil szervezetnek, s egyúttal megköszönte eddigi munkáju- kat. (szk) m ÁRKÁDIA PAd&DISCO CM Kaposvár, Vásártér u. 2. • nyitva: 13-02-ig. DISC0 péntek (Housej, szombat (funky, sláger) DJ NICE (Pécs) Őrületes pariik, fergeteges italakciók, DR. JONES NON-STOP Td P/ZZERIA SSSOROZŰ'^SgW Kaposmérő, Rákóczi u. 39. Tel.: 82/480-800 |pF Különleges borokból válogatott borkóstolóval várunk minden kit a Dr. Jones bornapok keretében. Kérdezzen! Már nemcsak vonalas telefoh- számon, hanem sms-számon, illetve e-mail címen is jelezhetik közérdekű kérdéseiket Kaposvár bármely vezetőjéhez. Az sms-en, az e-mail-en, vonalas telefonon érkezett kérdéseiket mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. A vonalas telefonon érkezett kérdéseket továbbra is üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, adják meg nevüket, címűket, illetve telefonszámukat. Tel.: 82/316-165 SMS: 06-30/30-30-524 E-mail: kovacsg@axels.hu A DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a f m | ; víllamosenergia-hátózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan 7 § ^ viliamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében < * 1*2' • — » n \ -folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ennek „„ __mi & WJT m JFS'. -A?: B m Jr ^11 ****** ‘ fonvéd utcában az 53. szám alatt, az Arany I m I Bg ». ® f .2., a 4 . a 6 , a 8 és a 10. szám alatt 2003. tói 17 óráig áramszünet lesz. lJ-»— ok miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás- V _ g| i a Fő és a Petőfi utca KIF rekonstrukciója ^ m 1| 1 zatok 2003. május 8-án véglegesen feszültség Wg003. május?'.rf 1 ényekéíintéselilosésélelvesnlyes! ^ Dél-dunántúli Áramszolgáltató U terű |_______J ■«- ■ Részvénytársaság--------------------------------------------------------1 ^^^PROGRAMOI^^^~ MMilll’l.lj’Mlllill.M— ■ május3.péntek | májú. .O.smmbat |má)us 11.vaságj [ \agyszmpad 1 B.OŰ-tol g3.30-ig J Nagyszínpad 9,00-tol g3.30-iq J Nagyszínpad 14,00-tolgg.QD-ig J I MŰSOR május 8-14-ig I r-™ CHIHIRO SZELLEM- I pasiíIo nIIalIíí* 9ii08 I i kapói (sz) 10-11-én 10:00. 12:15 is 10-11-en 10:00.12:30 | | fa"................ ....I.I l.l,. , l 14 :30.16:45.19:00. 21:15 ■ I WUBBBnEBB^m \ft t M ■' MALACKA A HŐS 91102 ■ ) M T BEAVATÁS** 91103 (fi (sz) 10-11-én 10:30,12:15 ■ ■ I 17:00.19:15.21:30 14:15 ■ SZELLEMHAJÓ*** 91093 A MUSKÉTÁS 91094 I 1'VuT: (D 18:45.20:45 (f) 16;15 ■ ftz”A0GÍl92n910:15,13:00 KÉT HÉT MÚLVA ÖRÖKKÉ* I 15::45, 18:30,21:30 91099 (f) 14.45 ÍJ Somogybán otthon vagyunk ‘Y'psodukciú Somogyi Hírlap