Somogyi Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-10 / 84. szám

2003. Április 10., Csütörtök 23. OLDAL Színes programok a vásáron A 12. Kaposvári Nemzetközi Tavaszi Vásár látogatói ren­geteg bemutatkozó céget és szervezetet ismerhetnek meg közelről. A rendezvény négy napon át várja az érdeklődő­ket, naponta 9-től 18 óráig. A szórakozást nemcsak a látni­valók, a vásári forgatag, ha­nem a színes kísérő progra­mok is szolgálják. Ma délután 15 órakor lesz a megnyitóünnepség az Eötvös Loránd Műszaki Középiskola aulájában. 9.30-tól a SKIK szék­házában horvát-magyar üzlet­ember-találkozón vehetnek részt az érdeklődők. 16.30-kor borversenyt tartanak neves bor­házak és borászok részvételével a borpincesoron. Szombaton a központi aula első szintjén a Premier 2000 divatstúdió be­mutatóját láthatják a jelenle­vők. 20 órától pedig egy fan­tasztikus buli részesei lehetnek a mulatni vágyók, ahol lesz ero­tikus show-műsor és rock and roll táncverseny immár máso­dik alkalommal. Természetesen a tűzijáték sem marad­hat el, amit már minden bizonnyal a városlakók is hiányolná­nak. Vasár­nap 17 órakor tartják a tom- bolasorso- lást, itt több értékes nyere­mény gazdára talál. Érdemes te­hát ellátogatni a kaposvári tava­szi vásárra, hiszen mindenki megtalálja az őt érdeklő progra­mokat. A központi aula I. szinti 103- as termében mától az egészsé­ges életről szólnak az előadá­sok. 11 órakor a magas vérnyo­másról tudhatnak meg többet a látogatók. Pénteken 14 órakor a lélekvándorlásról, 15 órakor a Feng Shuiról, 16 órakor a rákról lesz szó. Szombaton 16 órakor a szív- és érrendszeri betegség lesz a téma. Vasárnap 14 órakor a Feng Shui, 16 órakor a cukor- betegség rejtelmeibe avatják be az .érdeklődőket. ____________■ Él ettel teli standok Tegnap délután nagy volt a sür­gés-forgás a Kaposvári Nemzet­közi Tavaszi Vásáron. Élettel töltődtek meg a standok, négy napra az Eötvös Loránd Műsza­ki Középiskolába költöztek a kiállítók. A rendezvényen évek óta több mint kétszáz ipari, me­zőgazdasági, építőipari kiállító vesz részt. Dómján Tamás, a Duó Vásáriroda Kft igazgatója csaknem hat hónapja foglalko­zik a vásár szervezésével. A kiállítók is nagy gondot fordítanak megjelenésükre, hi­szen a bevétel szempontjából egyáltalán nem mindegy, mi­lyen látvány fogadja a látogató­kat. A „Húsvét előtt egy héttel a műszaki szakközépben” mot­tót mára minden cég, szerve­zet, érdeklődő jól ismeri, sőt sokan várják is a kiállítást, hi­szen olcsóbban beszerezhetik a húsvéti asztalra valót, vala­mint az ajándékokat. A cégek többsége egyedülálló kedvez­ménnyel kínálja portékáit, amit a látogatók igyekeznek is ki­használni. ■ Több hűséges kiállító A legtöbb cég már kötelességé­nek érzi, hogy részt vegyen ezen a nagy hagyományú vásáron. Mindenki új termékekkel, köz­kedvelt szolgáltatásokkal igyek­szik megjelenni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a látogatók előszeretettel keresik fel azokat a standokat, amelyeket már meg­szoktak. Akadnak olyan társasá­gok is szép számmal, akik kez­dettől fogva részt vesznek a vá­sáron. A cégvezetők szerint az üzleti életben sokat segít egy ilyen nemzetközi kiállítás, ahol az érdeklődők megtekinthetik, s kedvezményesen megvásárol­hatják a legújabb termékeket. Továbbá kötetlen beszélgetés formájában minden vásárló, láto­gató egyénre szabott szakmai ta­nácsot kap a kiállítóktól. Miután a rendezvény évről évre színvo­nalasabb, ezért mindig sok az ér­deklődő. A cégek, szervezetek a vásárzárás után is jelentős forga­lomnövekedést tapasztalnak, egyre többen érdeklődnek a cé­gek termékei iránt. __________■ A Tavaszi Vásár kiállítóinak névsora AULA FÖLDSZINT KOMÉTA RT 7400 Kaposvár Pécsi u. 67-69. T: 82/502-470 F: 82/502-415 Húskészítmények BECK Tetőszerviz 7400 Kaposvár, Vörösmarty u. 15. T: 82/316-418 F: 82/316-418 ROTO tetőtéri ablakok Decrabond tetőfedő anyagok LAXLÁL Bt. 7400 Kaposvár, Jó­zsef u. 20. T: 82/415-434 F: 82/415-434 Magasnyomású mosók, ipari porszívók, takarítóeszközök, mosdóhigénia So­mogy Ablak Kft 7501 Nagybajom, Kos­suth L. u. 37. T: 82/556-037 F: 82/556-038 Műanyag nyílászárók gyártása PANNON­FITT Kft 1162 Budapest, Szent Korona u. 208. T: 1/402-0866 F: 1/402-0867 Fote­lek, hydrotherápia Kis-Balaton Galéria Bt. 8747 Garabonc, Rákóczi u. 3. T: 93/340- 665 Olajfestmények 2GO Bt 7400 Kapos­vár, Petőfi u. 11. T: 82/510-700 F: 82/510- 702 Kávéautomata-kereskedelem Kész­ség, képesség, személyiségfejlesztő játé­kok KOCKA Kft 2132 Hévízgyörk, Vörös­marty utca 23. T: 28/590-750 F: 28/436- 398 Fajátékok BIZTONSÁG Kft 7400 Ka­posvár, Szántó u. 19. Biztonsági vagyon- és személyvédelem DÁMTEJ Élemiszer- feldolgozó és Kereskedelmi Kft 7090 Ta­mási, Deák F. u. 2. T: 74/570-180 F: 74/570-181 Tej, finó termékcsalád KEEMM Cipőipari és Kereskedelmi Kft 7400 Kaposvár, Fő u. 77. T: 82/510-212 F: 82/510-213 Ortopéd, munkavédelmi, női, férfi- és gyermekcipők Páll Andor 7400 Kaposvár, Múzeum u. 4. T: 20/924-9060 F: 82/424-461 Lézergravírozás és bélyeg­zőkészítés FOUR WHEEL Bt 7400 Kapos­vár, Jutái u. 45/c T: 20/956-2076 Színes hímzés VIDI-COMP Biztonságtechnikai Kft 7400 Kaposvár, Kaposhegyi u. 13. T: 82/706-177 F: 82/705-599 Biztonságtech­nika POLITECHNIKA Kft 3200 Gyön­gyös, Kenyérgyár u. 9. T: 37/312-705 F: 37/507-118 Hűtőkamrák, hűtéstechnika LEHOCZKI & BÜKI Hűtő és Klímatechnika Kft 7562 Segesd, Kossuth L. u. 89 T: 82/553-124 F: 82/553-123 Hű­tő, klíma, szellőzés-technikai berendezé­sek BÉTA-THERM Kft 7562 Segesd, Kos­suth L. u. 90. T: 82/553-124F: 82/553-123 Solártechnika INTER-SHOP 9024 Győr, Hezen M. u. 79. T: 70/333-67-687 F:96/525-399 Háztartási robotgépek DALMA SZŐRME 8800 Nagykanizsa T.: 20/3608-938 NAGY GYULÁNÉ 7400 Ka­posvár, Baross G. u. 6. T.: 20/937-8865 Cukrászsütemények Praktikum Kft 7400 Kaposvár, Kanizsai u. 25. T: 82/510-153 Ágynemű, lepedő, munkaruha, Háztartá­si gépjavítás BEST-SHOP 2000 Kft 7623 Pécs, Magyar L. u. 1/a T: 72/551-540 F: 72/551-540 Háztartási robotgép DOR1NA Bútor 8100 Székesfehérvár, Budai u. 2. 1/9. T: 22/332-683 F: 22/332-683 Ülőgar­nitúrák, kárpitozott bútorok RENOVA Kft. ZEBRA Festékház 7400 Kaposvár, Ba­ross G. u. 8. T: 82/510-682 Festék és ve- gyiáru-kereskedelem Kapós Rádió 7400 Kaposvár, Kossuth L. u. 6. T: 82/410-151 Dr. Benkő Gézáné 7400 Kaposvár, Petőfi u. 47. T: 20/323-3081 Ásványok, kőéksze­rek, bizsuk PERE Kft. 7400 Kaposvárt Arany J. u. 7/a T: 20/9788-525 Erkély­üveg rendszerek DEA LUX Bt. 2097 Pilisborosjenő Ezüsthegyi út 86. T: 26/336-546 F: 26/336-546 Főző, sütő edénycsalád Kisokos 7400 Kaposvár Ber­zsenyi D. u. 28-30. T: 82/410-844 Rek­lámkiadvány Csák Roland 7400 Kaposvár T.: 30/481-2833 Vendéglátás, rendezvény szervezés KÖZPONTI AULA EMELET Demko Feder Mintabolt 7627 Pécs Cit­rom u. 2. T: 72/215-468 Demko Feder bió hálószoba Ágybetét, gyapjú ágynemű Energo-men Kft. 7627 Pécs Pósa Lajos u. 65. T: 72/215-468 Bio ágybetétek, ágy­neműk Hálószoba bútorok F. Pellérdi Zsuzsanna 7400 Kaposvár Somssich P. u. 5/c T: 82/318-650 Biotron lámpa, Gyógy­ászati segédeszközök Kissné Cser Mária 7255 Nagyberki Temető u. 10. T: 82/377- 153 Biotron lámpa Gyógyászati segédesz­közök Gazdag Lászlóné 8635 Ordacsehi Akácfa u.8. T: 20/4-370-455 Festett és metszett tojások Bakó László 7521 Kaposmérő József A. u. 29. T: 82/477- 370 Egészséges életmód és bibliai tárgyú könyvek HOREFTOSZ EDITION 6600 Szentes Hadzsy J. u. 3. T; 20/9-194-876 Poszterek és tükrök, műanyag és fa keret­ben HIGI-SEC Kft. 7400 Kaposvár Biczó F. u. 12. T: 30/9-568-226 Üzemi higénia, munkavédelem PREMIER 2000 MODELSTÚDIÓ 7400 Kaposvár T: 30/9397-542 Divatbemutató ZEPTER INT. UNGARN 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 12. T: 30/411-6054 Edényrendszerek, biztech. berend., biotron fényterápia, nedves-száraz takarító Molnár Sándorné T: 30/411-6054 Zepter edények MAGYAR HÍRLAP 1087 Budapest, kerepesi u. 29/D Magyar Hírlap képviselet T: 85/353-229 F: 85/353-189 Filep Mari Erdély Szék Népművészeti tárgyak, textiliák Filep Sá­ra Erdély Szék Népművészeti tárgyak Ja­kab József Erdély Kolozsvár Népművé­szeti tárgyak Tüttő József 8700 Marcali Tóth Ágoston u. 1. T: 30/2-870-375 Fest­mények Pap Emőné 7633 Pécs Bánki D. u. 9. T: 72/257-176 Izom-ideg stimulá- torok Egészségügyi termékek Keller Lászlóné 7463 Magyaratád Széchenyi u. 27. T: 30/505-65-98 Sportruházat OTP BANK RT 1051 Budapest Nádor u. 16. T: 1/353-1444 F: 1/266-2178 Pénzintézeti szolgáltatás TÓTH TAMÁS T: 20/3433- 820 Zepter bizt.tech., edények CROWN COOL Kft. 7400 Kaposvár Raktár u. 2. T: 82/500-510 F: 82/500-510 Hűtőberende­zések, Légtechnika Nagykonyhai beren­dezések Nagy Imre 3516 Miskolc Szabó Zoltán u. 3. T: 46/369-673 Kötöttárú MATÁV Pont Kaposvár 7400 Kaposvár Damjanich u. 2. T: 82/429-996 Távközlé­si szolgáltatások berendezések BOG- NÁRNÉ ERZSIRE T: 30/9947-298 Zepter Edények Harmónia Üvegbolt 7400 Ka­posvár Pécsi u. 9. T: 82/416-536 F: 82/416-536 Üveg, porcelán, rozsdamen­tes edények Evőeszközök FENG SHUI GALÉRIA 8640 Fonyód Szent I. u. 82. T: 85/360-242 Feng shui tanácsadás Garbóczi Tünde 7400 Kaposvár Baross G. u. 19/4. T: 30/491-5856 Feng shui ta­nácsadás, aura mérés MOLNÁR PÉTER T: 20/455-7060 Zepter bizt.tech., edé­nyek Horváth Lászlóné 7400 Kaposvár Toldi. u. 8. T: 20/395-73-89 CHIMASINE, Energia maszázs SELMOR -TRADEH 7626 Pécs Farkas I. u. 3. T: 72/222-008 F: 72/336-970 Bútor, kép, lámpa GYÖRGYNÉ BORBÉLY CSILLA T: 70/254-1382 Zepter biotron lámpa, edény SOMOGYI FAZEKAS MANUFAK­TÚRA SZÖVETKEZET 7400 Kaposvár Guba S. u.22. T: 82/312-518 F: 82/312-518 Használati és diszkerámia tárgyak SO­MOGY RÁDIÓ 7400 Kaposvár Dombóvá­ri u. 1. T: 82/510-884 F: 82/510-885 Föld­vári Zsolt 7400 Kaposvár Búzavirág u. 34. 11/10. T: 82/437-1386 Ing és cipő Álomvilág Bióágy-Szaküzlet 7624 Pécs Nagy J. u. 2. T: 72/216-269 Ágy, matrac, ágynemű Ambrus Ferenc 7400 Kaposvár Fő. U. 18. T: 20/330-66-17 Bió ágynemű, matrac Somogy megyei Rendőr-főkapi­tányság 7400 Kaposvár Szent I.i. u. 14/C T: 82/502-700 Bűnmegelőzési tanács­adás Somogy megyei Balesetmegelőzési Bizottság 7400 Kaposvár Szent I. u. 14/C T: 82/502-700 KRESZ vetélkedő, közleke­déssel kapcsolatos, információ, tanács­adás Gábert Fa Kft. 7831 Pellérd József A. u. 12. T: 72/212-559 Feng shui tanács­adás, szimbólum árusítás JÖVŐ TÜKRE Jósda Stúdió 7400 Kaposvár Nyár u. 54. T: 82/319-726 Jóslás, rontás levétel, sze­relmi csepp LINUXNET WORK Bt. 7400 Kaposvár Bajcsy-Zs. u. 52. T: 20/384-68- 44 Rádiótechnika, informatika, számítás- technika WISS-FORM Bt. 8230 Balatonfü- red Szőllősi u. 11. T: 87/481-730 F: 87/482-733 BIÓ hálószoba Nyikos Erika 8600 Siófok Madách u. 1. T: 30/9-023- 824 F: 84/313-563 Pólónyomás Bohák Ist­ván 1157 Budapest Kőrakás park 11. Fsz. 1. T: 1/4174892 Lufiállat árusítás, henna­festés OZMÓZIS Hungária Kft. 2100 Gö­döllő Kossuth L. u. 32.1. T: 30/9-015-135 Víztisztító berendezések Rutinex Bt 4001 Debrecen Pf.: 314 T: 30/323-3949 Folya­dékos talpbetét Karisz 2001 Bt. 8244 Dörgicse Fő u. 14. T: 30/351-7626 BOS­TON bőrbalzsam, THELMA foltradír Naturinó Stúdió 7400 Kaposvár Szondi u. 22. T: 20/9311471 Fajátékok Egyen­súly Centrum 7400 Kaposvár Benedek E. u. 50. T: 82/430-706 Számítógépes talp­betét készítés, Bioenergetikai állapot fel­mérés PETER LLOYD Médiaügynökség 7400 Kaposvár Széchenyi tér 8. T: 82/315-614 Erotikus újság Kordély és Tár­sai Kft. 7400 Kaposvár Nyár u. 23. T: 82/512-312 SUN napelemes mobil áram­forrás és Hozzá kapcsolódó termékcsalád akku, töltő, akuvédő Bárczi Gusztáv Áll­talános Iskola Add a Kezed Alapítvány 7400 Kaposvár Bárczi G. u. 2. T: 82/512- 766 F: 82/316-218 Kézműves ajándéktár­gyak KOLLÉGIUM AULA WS Teleshop Kft. 9025 Győr Liget u. 28. T: 96/316-310 F: 96/316-434 Konyhagépék forgalmazá­sa Lichl Gyula 9400 Sopron Erdész u. 26. T: 99/506-626 Kaktuszok, pozsgások Szakái László 6800 Hódmezővásárhely Eke u. 63. T: 62/234-852 Zsűrizett citerák SECRET COUTURE Divat Stúdió 1144 Bu­dapest Vezér út 69/c T: 30/9-148-069 Muszlin ruhabemutató értékesítés LUX Hungária Kft. 7627 Pécs Vadász u. 59. T: 72/335-155 F: 72/335-155 Takarító és légtisztitő berendezések Ipari takarító be­rendezések Balogh Ildikó 7400 Kaposvár Pázmány P. u. 62. T: 82/312-633 Tojás- pingálás KRIZOL 2002. Bt. 7400 Kaposvár Zárda u. 15. T: 20/3-590-252 Üveg-aján­dék Kiss Kálmán 7400 Kaposvár Kecelhegyi u. 89. T: 82/431-426 Tojáspatkoló,ajándék tárgy készítő M és T Kft. 7632 Pécs Keszüi u. 48. T: 72/233- 946 F: 72/233-946 Tisztitósze-rek, törlő­kendők NAFA Faipari Kft. 7561 Nagyba­jom Kossuth L. u. 35. T: 82/556-900 F: 82/556-910 Fa nyílászárók A-BATA Kft. 7561 Nagybajom Kossuth L. u.37. T: 82/556-025 F: 82/556-026 Műanyag és fa nyílászárók SRB Kerékpárcentrum 7400 Kaposvár Damjanich u. 1/4 T: 82/415- 460 Kerékpárok, alkatrészek Taps Pirotechnika-Taps Produkció 7624 Pécs Báthory u.17. T: 72/216-582, F: 72/216- 582 Tűzijáték, rendezvény szervezés Tér­képvilág Kft. 1141 Budapest Szugló u.83- 85. T: 1/221-9707 F: 1/220-9395 Térké­pek, útikönyvek,földgömbök Szerencse- játék RT. 7621 Pécs Irgalmasok u. 10. T: 72/517-314 F: 72/214-502 Kaparós sors­jegy és gépi játékok ALLINAD ELECTRO THEREPEUT1C Kft. 1076 Budapest Dózsa Gy. út 62. T: 1/322-8713 F: 1/351-6669 Professzionális elektroterápiás készülé­kek KONZUM Nagykereskedelmi Kft. 7631 Pécs Nagyárpádi u. 13/1. T: 72/438- 403 Háztartási edény kereskedelem DIA- MANT ÜZLET 7400 Kaposvár Arany J. tér 10. T: 70/286-4993 Konyhai edények OSSIACHER SEE TOURISMOS GMBH. Ausztria VILLACH-WARMBAD /FAAKER SEE/ Villach-Landskron .Tőbringer strassse 1. T: 43/10/4242/ 42000 Utazás szervezés Mackőbolt 7400 Kaposvár Dó­zsa Gy. u. 12. T: 30/311-6378 léggömb de­koráció, játék mackók CIB BANK RT. 7400 Kaposvár Kossuth L. u. 2. T: 82/529- 091 F: 82/529-099 Banki szolgáltatás FLEXA FENYŐBÚTOR ÜZLET 7400 Ka­posvár Rákóczi tér 1. T: 82/314-420 Fe­nyő bútorok, gyapjú termékek VÉNU Kft. 8699 Somogyvámos Fő u. 38. T: 85/340- 422 F: 85/540-002 KRISNA - VÖLGY In­diai kulturális központ és biofarm BAB- RA-S Bt. 7563 Somogyszob Kálvin u. 55. T: 82/445-106 Épület és kerti kerámia Díszkerámia SOMOGYÉRT EGYESÜLET 7400 Kaposvár Szent I. u. 14. T: 82/508- 120 Falisi turizmus, idegenforgalom Szóládért-Somo-gyért Faluvédő és Szépí­tő Egyesület 8625 Szólád, Kossuth L. u. 32. T: 84/367-674 Virágos Magyaratádért Egyesület 7469 Magyaratád,Petőfi u. 32. T: 82/371-373 Együtt Őrtilosért­Somogyért Egyesület 8854 Őrtilos, Kos­suth L. u. 15. T: 82/735-857 Mesztegnyőért-Somogyért Egyesület 8716 Mesztegnyő, Szabadság tér 5.- T: 85/329-384 Ecsenyért-Somogyért Egye­sület 7457 Ecseny, Petőfi u. 116. T: 82/457-065 Lengyeltótiért-Somogyért Egyesület 8693 Lengyeltóti, Bem u. 13. T: 85/330-413 Zákányért-Somogyért Egye­sület 8853 Zákány, Szabadság u. 122. T: 82/496-006 Várdai Ifjúságért és Polgáro­kért Egyesület 7400 Kaposvár, Zaranyi ltp. 12. T: 72/423-249 Kapos-szerdahe- lyért Egyesület 7476 Kapos-szerdahely, Kapoli u. 2. T: 82/484-496 Felsőmocsoládért-Somogyért Egyesület 7456 Felsőmocsolád, Rákóczi u. 35. T: 82/457-059 Kisbárapátiért-Somogyért Egyesület 7282 Kisbárapáti, Fő u. 52. T: 84/375-206 Természetvédő Túristák Egyesülete 7400 Kaposvár, Fő u. 34. Somogysámsonért-Somogyért Egyesület 8733 Somogysámson, Fő u. 73. T: 85/420-121 Szőlősgyörökért-Somogyért Egyesület 8692 Szőlősgyörök, József A. u. 13/a T: 30/9-051-047 Csurgóért-Somo- gyért Egyesület Böhönyéért-Somogyért Egyesület Együtt a Városért Egyesület Kaposfői Hagyományőrző Egyesület Gadányért Somogyért Egyesület BORÁ­SZOK Thrunkó Ferenc Szőlősgyörök Országh Zoltán Szőlőskislak Pócz József Balatonlelle Németh Zoltán Zákány Opperheim József Kötcse SZÉKELYFÖLD HARGITA MEGYE KRAITEN in Harghita RT. RO-4116 Csikszentkirály 540 T: 00/40/266-132-503 F: 00/40/744-815- 000 Ásványvíz ROMLING INVEST Kft. RO-4100 Csíkszereda Nagyrét u. 20/A/l T: 00/40/266-171-150 F: 00/40/266-313- 152 Zsinór, kötél függőágy PHOENIX COMPANY RT. RO-4100 Csíkszereda Hajnal u. 44/A T: 00/40/266-171-023 F: 00/40/266-171-023 Bútorok, beltéri ajtók DECORATEX INTERNATIONAL RT. RO- 4200 Gyergyószentmiklós Kossuth u. 224. T: 0040/266-164-520 F: 0040/266- 161-022 Bútorszövet, lakástextil, belső dekoráció THINK CONSULTING Kft. RO- 4100 Csíkszereda Testvériség útja 10/16 T: 0040/266-171-105 F: 0040/266-171- 105 Reklám, web, design, logotervezés, marketing ARTERA ALAPÍTVÁNY RO- 4150 Székelyudvarhely Komis Ferenc u. 8. T: 0040/266-106-682 F: 0040/266-210- 6820040/266-210-009 Gyöngyfűző, bú­torfestő, fafaragó, csuhéfonó Csipkeverő, csontfaragó, gyermekjáték készítő Házi szőttesek ROMÁNIAI MAGYAR NÉPMŰ­VÉSZETI SZÖVETSÉG RO-4150 Szé­kelyudvarhely Szent Imre u. 17. T: 0040/266-218-263 F: 0040/266-218-263 Gyöngyfűző, bútorfestő, fafaragó, csuhé­fonó Csipkeverő, csontfaragó, gyermekjá­ték készítő Házi szőttesek VITOS KERÁ­MIA Kft. RO-4100 Csíkszereda Somlyó u. 32. T: 0040/266-311-923 F: 0040/266- 172-100 Kerámia termékek SZABADTE­RÜLET Karg MOBIL Kft. 7400 Kaposvár Árpád u. 37-39. T: 82/529-580 F: 82/529- 589 SKODA autó Euro Cár Plus Kft. 4484 Nyíregyháza-Sóstóhegy Vadász u. 26. T: 42/596-855 F: 42/477-439 Utánfutó és pótkocsi gyártás Vörös Autóház RT. 7632 Pécs Megyer út. 80. T: 72/444-066 F: 72/549-960 Audi gépkocsi Kapós Jármű­gyártó és Javító RT 7400 Kaposvár Füre­di u. 180. T: 82/506-183 F: 82/317-115 Au­tó kereskedelem, javítás SCHNEIDER AUTÓHÁZ Kft. 7624 Pécs Buzsáki u. 1-3. T: 72/539-200 F: 72/529-001 BMW, LAND ROVER,MINI ROVER autók UNO Járműjavító Kft. 7400 Kaposvár Tallián Gy. u. 87. T: 82/511-966 KIA személygép­kocsik AUTÓCENTER RT. 7400 Kaposvár Vásártéri u. 6. T: 82/526-626 F: 82/526- 627 Mercedes-Benz gépjármű PRODERS 2000 Kft. 7400 Kaposvár Pécsi u.52. T: 82/512-070 F: 82/512-071 Garázskapuk, autómatikák BODOR - ROLL Kft. 7300 Komló Kossuth L. u. 3. T: 72/482-940 F: 72/581-175 Árnyékolástechnika, garázs­kapu, nyílászáró PLAST- SYSTEM Kft. 7400 Kaposvár Arany J. u. 21. T: 82/526- 202 Nyílászáró és árnyékolótechnika Kapós A és T Bt. 7400 Kaposvár Eger u. 24. T: 82/431-351 Fa játékok, kerti garni­túrák B+M PANNÓNIA Kft. 7400 Kapos­vár Kanizsai u. 70. T: 82/511-465 F: 82/511-466 Gipszkarton, hőszigetelő anyagok, LB KNAUF vakolóanyagok Dream - Bike Kft Kerékpár Szaküzlet és Szerviz 7400 Kaposvár Fő u. 87. T: 70/2361-292 Kerékpár értékesítés és szer­viz NOVOTRANSZ Kft. 7100 Szekszárd Rákóczi u. 166. T: 74/419-601 F: 74/419- 601 Mobil fémgarázsok, konténerek, Emelőeszközök és emelőgépek Gál Jenő 7623 Pécs Megyeri u. 42. T: 72/216-590 Autópolír, autóápolás AHIMSA Kozmeti­kai Kft. 1028 Budapest Kossuth L. u. 47. T: 1/275-77-98 Kézi gyártású szappanok, növényi alapú kozmetikumok, Illóolajok, masszázsolajok, tusfürdők Galláné Mé­száros Julianna 7621 Pécs Bálicsi u. 27/D. T: 72/334-674 Gyermekruha Gállá Gábor 7621 Pécs Bálicsi u.. 27/D. T: 20/3448-929 Napszemüveg Aiíschau Gá­bor 7761 Kozármislény Radnóti u. 23. T: 30/246-0575 Kézműves termékek Babai Tamásné 7561 Nagybajom Fő u. 139. T: 20/9625-068 Büfé JUMP PRODUCTS Kft. 1173 Budapest Bélavár u. 145. T: 20/9262-430 F: 1/253-11-27 Felfújható akadálypálya, autópálya Kenesei Aurélia 8315 Gyenesdiás Hajnal u. 18. T: 83/316- 853 Kürtöskalács Simái István 7452 Somogyaszaló Rákóczi u. 20. T: 82/704- 037 Vattacukor, léggömb ROX SHOES Kér. és Szög. Kft. 7627 Pécs Havihegyi u. 61. T: 30/9-468-388 F: 72/216-157 Papu­csok Tárnoki György 7200 Dombóvár Harangvirág u. 11. T: 74/465-827 Bőrdíszmű KAPÓS FÓKUSZ Kft. 7400 Ka­posvár, Rét u. 2/b. T: 82/410467 Árusító pavilon Fitos János 2330 Dunaharaszti Rózsa u. 50. T: 24/367-725 Sziklakerti évelő növények Csiba Dénes 7400 Kapos­vár Szőlőhegyi u. 5. T: 82/705-532 Zsöldség, gyümölcs Somogyi János 2890 Tata, Május 1. u. 36. /I T: 34/383-309 Édesség Marczell Csaba Bognár Attila 7632 Pécs Littke J u 19/1/4 T: 72/411- 100 Egyedi bőrtermékek, ezüstékszerek S.C.ENC A.E. SRL 4100 Miereurea Ciuc, IIR Te./fax: 0040.266.172183 TORNA- CSARNOK ECRIN Kft. 7400 Kaposvár Pécsi u 11. T: 82/510-645 F: 82/510-646 Műanyag nyílászárók, beltéri ajtók Ga­rázskapuk VIDANET Kft. 7400 Kaposvár Szántó u. 5. T: 82/528-302 F: 82/528- 308 Kábeltelevíziós szolgáltatás KŐVI- LÁG Természetes Kövek Kereskedelme 7400 Kaposvár Kanizsai u. 56. T: 20/911-0878 Természetes kövek SOP­RON MOKKA Bt. 7441 Magyaregres Pe­tőfi u. 1. T: 82/512-242 F: 82/512-262 Természetes kövek KARABUKA Kft. 1106 Budapast Jászberényi út 47/A T: 1/263-0303 F: 1/260-5294 Rattan búto­rok, lakberendezési cikkek Trópusi fa kerti bútorok, ajándéktárgyak Nyil-Zár Kft 8600 Siófok Vak Bottyán u. 32. T: 84/522-222 F: 84/522-223 Nyílászárók és beszerelése Somogyi Hírlap 7400 Ka­posvár Kontrássy u.2/a. T: 82/528-128 F: 82/528-133 Hírlap szerkesztés TECH- NO-VILL Kft. 7081 Simon-tornya Kos­suth L. tér 10. T: 74/486-459 F: 74/486- 459 Fénycsöves és egyéb lámpatestek, Világítástechnika Somogyi Kereskedel­mi és Iparkamara 7400 Kaposvár Anna u. 6. T: 82/501-000 F: 82/501-046 Kama­rai szolgáltatások Fővárosi Kézműipari RT. WINNER 1146 Budapest Hermina u. 49. T: 1/478-7154 F:l/478-7103 Sport­labdák, sportfelszerelések INTERSHOP 1026 Budapest Bimbó u. 185. T: 1/392- 0486 Robotgép, vasaló, sütőlap SKY AQUA Kft. 7621 Pécs Munkácsy M. u. 33-37 T: 72/215-940, F: 72/516-954 Finn szaunák, infra hőkabinok Jacuzzi hidró- masszás, vízkezelés Autó-Grán Kft. 7400 Kaposvár Baross G. u. 1. T: 20/972-9726 Márvány- gránit megmunkálás FOTON 2000 Kft 7696 Hidas Erkel F. u. 2. T: 72/457-178 F: 72/457-178 Építőipar, mű­anyag nyílászárók ZERO GRAV1TY Kft. 2040 Budaörs Levendula u. 14. T: 23/424-821 F: 23/424-821 Függőszékek JAKAB Kft. 8761 Pacsa Szent István tér. 23..T: 92/368-006 F: 92/388-081 Szék és asztal gyártás CARIBIC Stúdió 8630 Balatonboglár Erzsébet u. 63. T: 85/450-112 F: 85/450-112 Szauna építés BÉLAFA Faipari és Kereskedelmi Kft. 8700 Marcali Petőfi u. 2. T: 85/411-218 F: 85/510-141 Egyedi bútorok gyártása Konyha, háló, fürdő, előszoba bútor Ba­laton Bútorgyár Rt 8200 Veszprém Bu­dapest u. 10. T: 88/442-243 F: 88/427- 080 Bútor, étkezők, székek, asztalok 3 Schmidt Kft. 7628 Pécs Andrássy u. 30. T: 72/538-330 F: 72/239-234 Szemtré­ner, tönkölybúza párna ABSURD MIX Bt. 1213 Budapest Hollandi u.35. T: 70/276-2717 Illatszer, ajándéktárgy AGENT1 Bt. 8200 Veszprém Rózsa u. 35/B T: 20/9-255-022 F: 88/427-315 Renapur bőrbalzsam Molnár Ferencné 9025 Győr Holt-duna krt. 7. T: 30/342- 98-14 Festmények Magyar Jánosné 7400 Kaposvár Szentpáli u. 71. Zokni, haj­csat, vállkendő, bizsu DÓM Bt. 1088 Bu­dapest Rákóczi u. 9. Hirdetési lapkiadó Kapós Extra 7400 Kaposvár Fő u. 7. Hirdetési lap szerkeztés Király Kft 7521 Kaposmérő Vörösmarty u.ll.T: 30/959­02-11 F: 82/478-582 Napenergia haszno­sítás Épületgépészet Vörös Főnix 7621 Pécs Majorossy út 7. T: 72/333-956 Feng shui termékek és tanácsadás Panga Árts Kft. 1093 Budapest Lónyay u 16. T: 1/215-7555 F: 1/216-2662 Fém ková­csoltvas lakberendezés Vendéglátás V és K Hárs Kft. Vasvirág Virágüzlet 7632 Pécs Egressy G. u. 36. T: 20/9-553-798 Kovácsoltvas, virág, kerámia dísztárgyak Xilocom Bt KORYNA Konyhabútor Stú­dió 7400 Kaposvár József A. u. 19. T: 82/526-514 F: 82/526-514 Konyhabútor, konyhagépek Szrnka Gáborné 7400 Ka­posvár Búzavirág u. 6. Fehérnemű, fel­sőruházat Ferencsik Stúdió Bt 1325 Bu­dapest Pf: 108 T: 20/937-2520 Akup- resszúrás folyadékos talpbetét 1 TAVASZ I VÁSÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom