Somogyi Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-27 / Vasárnap Reggel, 17. szám

2003. ÁPRILIS 27. INTERJÚ A múlt koronatanúja Valaha ő volt az erős ember. Kádár bizalmasaként ismerték országszerte, s voltak idők, amikor agitprop-főnökként a velünk élő történelem sajátosan szocialista magyarázatát hallhatta tőle hétről hétre a képernyő elé kuporodó népköztársaság-párti állampolgár. Berecz János kétségkívül nagy ívű pályát futott be az „átkosban”, ám pályája megtört a rendszerváltás idején. Sőt, már valamivel előtte, hiszen régi elv- és bajtársa, Grósz Károly keményen kikezdte, s kettejük csörtéjét végül a nagy vadász nyerte meg. Berecz János hamar belátta, hogy karriercsillaga leáldozott. Mihelyst ráeszmélt, hogy az MSZMP újjáélesztésével nem érdemes foglalkoznia, önként vissza­vonult. Egykorvolt elvbarátaitól eltérően nem egyezett ki a rendszerváltó Antall-kormánnyal, jól­lehet lett volna esélye a politikai túlélésre, minthogy valaha Für Lajos kollégiumi szobatársa volt. Ámde saját bevallása szerint ő egy makacs, dacos ember, aki meglehet, hogy amikor nem kereste kellő elánnal az érvényesülés új lehetőségeit, kapitális hülyeséget csinált, mégse bánja. Csak egy struccfarmot szeretett volna létrehozni a kilencvenes években, a nagy biznisztől azonban egy el­utasított hitelkérelem miatt elesett. B. J. ma nyugdíjas, akinek anyagi gondjai és féltve őrzött titkai vannak. Ez utóbbiakat viszont már nem őrzi sokáig, hiszen napokon belül könyve jelenik meg. A kötet (munka)címe sokatmondó: „Vállalom!”- Tömegközlekedik?- Igen. De miért fontos ez?- Csak azért, mert ahol ön lakik, éppen arra jár a piros 56-os busz, sőt az 56-os villamos is in­nen veszi célba a Moszk­va teret. Ez azért pikáns, nemde?- Belátom, hogy ez az élet fura fintora. Régóta itt lakom, s amikor még 1956 hőse, Obersovszky Gyula élt, időnként össze is futot­tunk. Akkoriban épp a Va­gyok című hetilapot szer­kesztette, írta és nyomtatta egyes egyedül, s ennek az orgánumnak állandó olva­sója voltam. A folyóiratot minden héten a Moszkva téren vásároltam meg, ahol az újságos már előre kiké­szítette nekem a lapot. Egy ízben amikor Obersovsz- kyval és a feleségével ösz- szefutottunk az utcán, fel is fedtem nekik, hogy min­dig elolvasom, mit ír, sőt azt sem titkoltam, hogy rendszerint az 56-os busz végállomásánál szerzem be az újságját. Elsőre meg­lepődtek, de azután közö­sen nevettünk a dolgon. Ez volt talán a legemléke­zetesebb, legszebb találko­zásunk.- Nosztalgikus alkat?- Csak annyira, hogy még ne érezzék fájdalmat.- Ha a rendszerváltás­ra gondol, azért sajog odabent?- Erről szó sincs. A nagy történelmi fordulatot én nagyon tudatosan éltem át. Felismertem, hogy döntő változásokra van szükség, noha máig úgy érzem, job­ban járt volna az ország egy jól megfontolt és per­sze sikeresen levezényelt modellváltással, mint ezzel a gyökeres váltással. Mégis elfogadom, hogy így hozta a sors. Igaz, a nagy fordulat nem következhetett volna be az „ősanya”, a Szovjet­unió bukása nélkül. Min­dig röhögnöm kell,, amikor valaki fordulópontként em­líti a 1989-es pártértekezle­tet. Rajtunk nemigen múlt semmi. Ez ugyanis kis or­szág, melynek nincs olaja, számottevő nyersanyagtar­taléka, vagyis erősen függ másoktól. A meglévő csa­pásirányt nem mi jelöljük ki magunknak! A „sávúnk” ugyan most valamivel szé­lesebb, mint volt, így talán jobban lehet lavírozni Moszkva és Washington között, de összességében nem rajtunk múlik, mit hoz a holnap. íme egy ér­zékletes példa még az én időmből: amikor 1971-ben az Egyesült Államokban jártam, a rejtjelző rádiós a jelenlétemben igyekezett kapcsolatba lépni a hazai pártközponttal. Valamit azonban elszúrt, és átlé­pett a számunkra kijelölt rádiósávon. Amint ez meg­történt, nyomban csöngött a telefon és az amerikai il­letékes kérte: álljunk visz- sza a saját hullámhosz- szunkra. Na ez ma sincs másképp.- Ön az Európai Unió­ra voksolt április tizen­kettedikén?- Hogyne. Sőt, koráb­ban a NATO-belépést is támogattam. Elindultunk valamerre, most már nincs visszaút!- És időnként azért súg az utódoknak?- Ha kérnek, adok taná­csot. Ilyenkor magam megyek be az MSZP szék­házába. Nem titok, hogy Medgyessy jelölését komo­lyan támogattam. Azért áll­tam mellé, mert úgy érez­tem, Németh Miklós mi­niszterelnöki jelölése nagy baklövés lenne, hiszen ő a hiúság olyan fokán áll, ami már ártalmas.- Hornnal mikor dis- kurált utoljára?- Egy hónapja talán.- Az ellenzék vezéré­vel, Orbán Viktorral szin­tén jó ismerősök?- Vele nem találkoztam még személyesen. De úgy látom, hogy az általa veze­tett Fidesz alkalmazza a legkiválóbban a dialekti­kus materializmust. Mi, öregek a közelükbe sem érünk. A jelek szerint Stumpf István és Kéri Lász­ló nagyszerű tanítóik vol­tak. Bár ha az ember job­ban odafigyel a szlogenje­ikre, hamar rájön, hogy azokat hallotta már imitt- amott. A japán kommunis­ták vezérétől ered például ama elhíresült mondat, hogy: „mindenki hozzon magával még egy embert!” Ezt Tanaka akkor kérte, amikor vészesen apadni látszott a párttagság. Az egész pályás letámadás taktikája ugyancsak isme­rős, Reagan egyik tanács­adója állt elő ezzel az ötlet- tel/stratégiá- val a nyolcva­nas években. Látom, nagy sebek és titkok őrzője is egyben. Könyvében a mai elit szá­mára esetleg kínos feljegy­zéseket, do­kumentumo­kat is nyilvánosságra hoz?- Nem akarok ártani. Jóllehet saját kézzel írott feljegyzéseim mind a mai napig a birtokomban van­nak. Az anyag csak több aktatáskában fér el! Vi­szont vagy félszáz hivatali dossziét leadtam a Politi­katörténeti Intézetnek és a politikai bizottság okiratai is ugyanoda vándoroltak, így sem kétséges, hogy akadnak itt még szép számmal publikálatlan, részben feltáratlan doku­mentumok.- Kádár Jánosnak volt egy megszívlelendő jó tanácsa: K Hiba volt üldözni őt, hi­szen az általa kifejlesztett készítmény kurrens áru­cikk lett, ha nem is csoda­szer.- Gondolom, az Öreg­gel ellentétben a korszak másik nagy sakkjátéko­sára, Aczél Györgyre nem emlékszik ilyen jó szív­vel.- Mindig elismertem Aczél tudását, politikusi kvalitásait. De engem ő nem kedvelt. Valószínű, hogy az MSZMP végjátéká­ban éppen azért állt Grósz Károly mellé, hogy gyen­gítse az én pozíciómat. Si­kerrel járt. Pozsgay Imrével ugyanakkor csókos vi­szonyt ápolt, jóllehet úgy „ölelkeztek”, hogy közben mindkettőnél ott volt az élesre fent kés. Beszédes tény, hogy Németh Miklós­sal sosem törődött.- A népi hiedelem úgy tartja, a rendszerváltás után Berecz János pályá­ja éles kanyart vett, s ma jól menő struccfarmot iié üzemeltet. Magyarán: kapitalistának állt. Nincs nekem struccfarmom. Tény, hogy szeretem volna Magyarországon is meghonosítani a strucctartást, de nem jártam siker­rel. Hiába hoztam volna egy dél-afri­kai partner segít­ségével mintegy száz tenyészál­latot ide, ami­kor az OTP-nél hitelért jelent­keztem, eluta­sítottak. Állí­tólag a me­Berecz János Született: Ibrány, 1930. szeptember 18. Gyermekei: Marianne, Tibor és Gábor. Felesége: Sáfár Anikó színésznő. Diploma: Lenin Intézet (1951-55), SZKP KB Társadalomtudományi Akadémia, Moszkva (1963-66). Pályája: a KISZ egyetemi és középiskolai osztályának vezetője (1957-1963). Külügy­minisztérium pártbizottságának titkára (1966-tól), az MSZMP KB külügyi osztályának osztályvezető-helyettese (1972-től, 1974-től osztályvezetője), központi bizottsági tag (1980). A Népszabadság főszerkesztője (1982-85). Ideológiai titkár és a KB agitációs és propagandabizottságának elnöke (1985-89-ig). PB-tag (1987). Az Országgyűlés külügyi bizottságának titkára (1989). Jelenleg nyugdíjas. „amiért nem vagyunk fe­lelősek, arról ne is tud­junk!” Ehhez tartja ma­gát?- Megfogadtam az intel­meit. Általában megérte rá hallgatni, mivel a logikája kristálytiszta volt. Persze nem az utolsó 5-6 évére gondolok. Akkora már szá­nalmasan leépült; 1987 tá­ján nem is volt lényeges té­nyező a magyar politiká­ban. De amíg formában volt, addig nagyszerűen „sakkozott”. Jellemző, hogy noha Kádár idejében még kisebb volt a sajtó mozgástere, az emberek véleményére illett odafi­gyelnie a mi­nisztereknek. Az Öreg a szükséges rossz kategó­riájába sorolta a sajtót. Nap­jainkban vi­szont a politi­kai elit a szük­ségtelen rossz rublikába il­leszti a médiumokat. Ez cinizmusra vall.. És persze nagy butaság... Kádár egyébként igen szigorú és a maiaknál következete­sebb főnök volt. Nem en­gedett a külső nyomásnak, de felvállalta a kellemetlen szituációkat, s ha valakivel gond volt, nem finomko­dott. Megesett, hogy a zalai főkapitányt azért penderí­tette ki állásából, mert helyzetével visszaélve át­játszott a fiának egy lese­lejtezésre váró Zsigulit.- Elemzők szerint Ká­dár a gazdasági fejlődés gátjának bizonyult.- Ezt cáfolom. A vállal­kozás szót maga Kádár Já­nos rehabilitálta. Más kér­dés, hogy abban a zárt tár­sadalmi közegben éltek olyan, máskülönben piac­képes termékeket ajánlgató személyek is, akiket vala­miért nem szívlelt a hata­lom. A manapság az ország száz leggazdagabb embere közé sorolt Béres József ebbe a „kasztba” tartozott. nedzsment világosan meg­fogalmazta: „Berecznek semmit!”- Vadkacsavadásza- tokra azért még eljáró- gát?- Ez is tévhit velem kap­csolatban. Soha életemben nem vadásztam!- Kisnyugdíjas?- Mondjuk úgy, hogy felső vezetőknek kijáró át­lagos nyugdíjból élek. Né­ha anyagi gondjaim is van­nak, de azért nincs okom a panaszra. A feleségemmel, Sáfár Anikóval remekül megértjük egymást, szere­lemben élünk. De ami még fontosabb: sikerült meg­őrizni a tisztességünket! Szabó ZoltAn Attila

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom