Somogyi Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-01 / 76. szám

3. OLDAL 2003. Április 1., kedd Brüsszelben a terv Budapest Baráth Etele politikai államtitkár üdvözölte, hogy a Magyarország fejlődését 10-15 évre meghatáro­zó Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) prioritásaival minden par­lamenti párt egyetért. Az NFT azért fontos, mert ennek alapján lehet az uniós forrásokat meg­szerezni. A terv három fő terüle­tet céloz meg: befektetés a gazda­ságba, az emberbe és a környe­zetbe. Az első a hazai kis- és kö­zépvállalatok versenyképességé­nek megtartását tartja szem előtt, valamint az agrárium fejlő­dését elősegítő új technológiák bevezetését, új berendezések megvásárlását és költségcsök­kentő, hatékonyságot javító be­ruházásokat. A „befektetés az emberbe” programpont két terü­letre összpontosít: a foglakozta­tási szint emelésére, illetve a tár­sadalmi beilleszkedés és esély­teremtés megvalósítására. A harmadik pontban az ország úthálózatának fejlesztése és a vi­dék, a falufejlesztés szerepel, és kiemelt szerepet kap a környe­zetvédelem. Az NFT operatív programjairól április végéig zá­rulnak le a brüsszeli egyezteté­sek, és hat hónappal később je­lenhetnek meg az első pályázati kiírások - mondta Baráth Etele. A strukturális alapokból - a társ­finanszírozással együtt - 860 mil­liárd forintot, a kohéziós alapból 250-300 milliárd forintot kaphat Magyarország. barahya Róbert A családok védelmében Budapest Parlamenti határozat születhet a családon belüli erőszak kezelésé­re és megelőzésére. Jogi részről a rendelkezés lehetővé tenné, hogy eltávolítsák a családon be­lüli erőszakot elkövetőt a közös otthonból - mondta Bárándy Pé­ter igazságügy-miniszter. Bővíte­né a menedékhálózatokat; szor­galmazza az ügyek soron kívüli elbírálását; és egy felvilágosító kampány indítását. Jánosi György gyermek- ifjúsági és Siófok Csendrendeletet fogadott el a pi­henni vágyó turisták védelmében tavaly a siófoki képviselő-testü­let, amit a Somogy Megyei Köz- igazgatási Hivatal törvénysértő­nek nyilvánított. Az ügyben az Alkotmánybíróság dönthet. Siófok vezetői az állampolgári jogok országgyűlési biztosának ajánlását vették figyelembe, aki megállapította: a zeneszolgálta­tás és annak ellenőrizhetőségé­nek gyakorlata nem elégíti ki a pihenéshez való alkotmányos jo­got. A helyi fürdőegylet tagjai pontokba szedték javaslataikat. Lépni kellett, mert rengeteg volt a sportminiszter szerint a családse­gítő szolgálat, az orvos, a védő­nő, a pedagógus, a betegjogi kép­viselő vagy az önkormányzati köztisztviselő segítséget nyújt­hatnak ilyen esetekben azzal, hogy összehangolják feladatai­kat. Lamperth Mónika belügy­miniszter beszámolt: az országos rendőrfőkapitány a rendőri fel­adatok végrehajtásáról szóló in­tézkedést tett közzé. Ez növelné a családon belüli erőszakkal kap­csolatos rendőri munka megelő- ző jellegét. __________koós tamás pan asz - mondta Balázs Árpád polgármester. - A szakminiszté­riumokhoz fordultunk jogsza­bályváltoztatásért. Érdemi válto­zás nem történt. Ugyanakkor las­san nyitnak a balatoni szórako­zóhelyek, és sokan jobb híján a hangos zenével akarják felhívni magukra a figyelmet. Amire a ha­tóság végigjárja a bezáratás pro­cedúráját, vége a szezonnak. Rá­adásul a vállalkozók kártérítési perrel fenyegetőznek. Az ombudsman a jegyzők se­gítése érdekében ajánlásokat fo­galmazott meg a minisztériu­moknak: az engedélyezési eljárá­sokba a szomszédokat is bevon- hatnák ügyfélként. czene attila MEGHÍVÓ Az ING Magánnyugdíjpénztár Igazgatótanácsa ezúton értesíti a Pénztár tagjait, hogy a Pénztár Szervezeti és Működési Szabályza­ta értelmében küldöttválasztásokat tart az eltelt időre való tekintet­tel. Az Igazgatótanács döntésének megfelelően a Baranya és Sor gy megyei állandó lakcímmel rendelkező pénztártagok szá- m; isszehívott küldöttválasztó gyűlés időpontja és helye: 2003. április 23. 14 óra Pécs, Munkácsy u. 9. II. emelet Határozatképtelenség esetén a megismételt gyűlés időpontja ugyan­ezen a napon 15 óra. Az ING Magánnyugdíjpénztár Igazgatótanácsa tájékoztatja a tisz­telt tagságot, hogy az SZMSZ értelmében a küldöttválasztó gyűlés kizárólagos napirendi pontja a küldöttek megválasztása. A gyűlé­sen azok a tagok vehetnek részt, akik személyi azonosságuk és pénztártagságuk igazolására alkalmas okirattal rendelkeznek, és regisztráltatták magukat. A küldöttválasztó gyűlésen a. pénztártag meghatalmazással is képviseltetheti magát. A meghatalmazást köz­okiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. A küldöttválasztó gyűlés akkor határozatképes, ha az adott válasz­tókerülethez tartozó pénztártagoknak több mint a fele jelen van, illetve meghatalmazott útján képviselteti magát. Ha a küldöttválasztó gyűlés határozatképtelen, akkor a határozat- képtelenség esetén összehívott megismételt közgyűlés a jelenlévők számától függetlenül határozatképes a meghívóban (hirdetmény­ben) szereplő kérdésekben. Az ING Magánnyugdíjpénztár Igazgatótanácsa Perek vitája a parlamentben Budapest Bekiabálásoktól volt hangos az Országgyűlés. Deutsch Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője kijelentette: az MSZP politikusai sorozatban veszítik el a bírósági pereket valótlan állításaik miatt. Deutsch szerint Kovács Lász­lót a hazugságképessége miatt választották újra elnökké a hét végi kongresszuson. MSZP-s pereket emleget a Fidesz fotók: europress/kallus györgy Lesz Postabank-vizsgálóbizottság Az Országgyűlés elfogadta a Munka törvénykönyvének jogharmonizá­ciós módosítását. A szöveg kialakításánál öt európai uniós irányelvet vettek figyelembe. A Ház elfogadta az európai üzemi tanácsról szóló törvényt is; a jogszabály célja, hogy a közösségi szintű vállalkozások va­lamennyi dolgozója a más államokban hozott döntésekről is megfelelő tájékoztatást kapjon. Megszavazták a Postabank konszolidációját vizs­gáló, valamint az APEH adatmentését vizsgáló bizottság létrehozását is. Medgyessy Péter miniszterelnök az Országgyűlés előtt jelentette be, hogy átadják az Európai Uniónak a Nemzeti Fejlesztési Tervet (erről bővebben a kor­mányszóvivő tájékoztatójáról szóló anyagunkban olvashat­nak) . Szabó György (MSZP) kép­viselő szerint a terv megvalósu­lása össznemzeti érdek, ellenke­ző esetben könnyen nettó befi­zetővé válhat az ország. Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezető­je kiemelte: az uniós csatlakozás elengedhetetlen feltétele az élet­minőség javítása és a verseny- képesség fokozása. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője azt hangsúlyozta, hogy a terv szükséges a csatlakozáshoz, ám nem ad választ a társadalom égető problémáira; a települési önkormányzatok sanyarú sorsá­ra, a nehézségekkel küszködők- nek. Bóka István, a Fidesz kép­viselője kijelentette: pártja egyetért a terv célkitűzéseivel, ám most arról kellene beszélni, hogy ki, mikor és hogyan való­sítja meg a tervet. Kuncze Gábor az iraki háború kapcsán azt mondta: Irakban a demokrácia és a diktatúra csap össze, és Magyarország a demok­rácia oldalán áll. Kuncze feltette a kérdést: aki ellenzi az amerikai akciót, vajon nem Szaddám Húszéin oldalán áll-e. Kovács László külügyminiszter válaszá­ban hangsúlyozta: Magyarország nem hadviselő fél, de,nem is kö­zömbös. Az a kormány, amelynek tagjai ’ nem mondanak igazat, a hazug­ság oldalán állnak - idézte Orbán Viktort beszédében Deutsch Ta­más. Kijelentette: az MSZP politi­kusai sorozatban veszítik el a bí­rósági pereket valótlan állításaik miatt, legutóbb elnöküket, Ko­vács Lászlót marasztalta el a fó­rum. Deutsch szerint Kovácsot a hazudozás képessége miatt vá­lasztotta újra pártja az elnöki posztra. Kovács László válaszá­ban személyiségi jogi pert helye­zett kilátásba Deutsch ellen, és hozzátette: ha az MSZP ugyanazt a módszert alkalmazná, mint a Fidesz, akkor az ellenzéki párt politikusai állandóan a bíróságon ülnének. FARKAS MELINDA LÁDA A HÁZNÁL. A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége elfogadhatatlannak tartja, hogy az általuk képviselt hivatásos állomány reálbére 2003-ban csökkenjen, ezért átlátszó postaládát helyeztek el a Parlamentnél lévő Kossuth-szobor előtt, hogy abban gyűjtsék a támogató leveleket. A leveleket április 10-én adják át a miniszterelnöknek. A fele ingyen Budapest Leépítés a honvédségnél Aprüis elsejétől a Westel ügyfelei lebeszélhetik előfizetési díjuk fe­lét; kedvező esetben így a mobil- használat akár a havi díjból, külön fizetés nélkül is fedezhető. A kedvezmény automatikusan lép életbe, regisztráció vagy kü- lön igénylés nem szükséges. ■ Budapest Juhász Ferenc honvédelmi mi­niszter létszámstopot rendelt el a minisztériumban és a honvéd ve­zérkarnál: júniustól 20 százalékos létszámcsökkentésre kerül sor. A HM háttérintézményeinek lét­számát 25 százalékkal csökken­tik. A harcoló alakulatok 27 ezres létszáma nem változik. A létszám- leépítés nem érinti a létszám- hiányos vidéki katonai alakulato­kat. Az átszervezés egyik célja a honvédség Budapest-központúsá- gának enyhítése. _______ ■ SZA VAZÓLAPOK. Az április 12-i EU-népszavazáshoz szükséges nyomtatványok és szavazástechnikai anyagok gyártását, expediálását, szállítását az Állami Nyomda Rt.-Pénzjegynyomda Rt. konzorcium végezheti bruttó 350 millió forintért. fotó: europress/kallus györgy Hírek Gyanús papír Juhász Gábor (MSZP) frakció­vezető-helyettes újabb gyanús szerződésre bukkant az előző kormány és az EuroAtlantic Rt. között. Szerinte a Nemzeti Kul­turális Örökség Minisztériuma 50 millió forintot adott a cégnek egy internetes portál létre­hozására, pályáztatás nélkül. Juhász javasolja Répássy Róbert fideszes képviselőnek, hogy tekintsék meg együtt a szerződést. Répássy Róbert la­punkkal közölte: inkább a kor­mányülésen kellene foglalkozni ezzel a kérdéssel, europress Vezércsere László Csaba pénzügyminiszter beiktatta Nagy János dandártá­bornokot, a vám- és pénzügyőr­ség új országos parancsnokát, aki a 11 év után távozó Arnold Mihályt váltja fel a poszton. A pénzügyminiszter a nyugállo­mányba vonuló volt országos vámparancsnokot méltatva kö­zölte: irányítása alatt a VPOP a magyar pénzügyi igazgatás meghatározó intézményévé és a költségvetési bevételek felé­nek beszedőjévé vált. mti Igenről és nemről Nyilvános vitát rendez az euró­pai uniós csatlakozást támogató MDF és az integrációt elutasító Jobbik Magyarországért Moz­galom csütörtökön az MDF székházában. Almássy Kornél, az MDF elnökségének tagja és Kovács Dávid, a JMM elnöke fontosnak tartja, hogy az „igen” és a „nem” tábor képviselői a közvélemény előtt is vitatkoz­hassanak a csatlakozásról, mti Új kormányzó Szecsődi Pétert választotta a Ta­nácsosok Testületé a Váci Egy­házmegye kormányzójává az új megyés püspök megérkezéséig. Keszthelyi Ferenc váci megyés püspök betöltötte 75. életévét, s II. János Pál pápa nyug­állományba helyezte, mti Kevesebb influenzás Egyre kevesebb az influenza­szerű tünet Borsod-Abaúj- Zemplén megyében, ezért a megyei tiszti főorvos valameny- nyi kórházban feloldotta a láto­gatási tilalmat, mti Leállt a hengermű Alapanyaghiányra hivatkozva ismét leállt Ózdon a Finom­hengermű Munkás Kft., a kény­szerszünet a tervek szerint egy hétig tart. Korábban Ukrajná­ból, Krivoj Rog város egyik ko­hászati üzemétől vásárolt a tár­saság 2 ezer tonna bugát, ám ez mára elfogyott, mti Törvényes ismertetés Az Országos Rendőr-főkapi­tányság megküldte a Fővárosi Főügyészségnek az Postabank­ügy iratismertetéséről szóló jelentést. A Fővárosi Főügyész­ség arra a kérdésre várt választ, hogy Princz Gábor gyanúsított­ként hogyan ismerhette meg előbb a Kormányzati Ellenőrzé­si Hivatal jelentését, mint a nyo­mozást felügyelő ügyész, mti Romák egymást közt Az Országos Cigány Önkor­mányzattal (OCÓ) és a kor­mányzattal is együtt kíván mű­ködni a múlt héten megalakí­tott Cigány Önkormányzatok Országos Szövetsége - mondta Farkas Flórián, a CÓOSZ és a Lungo Drom elnöke, fideszes országgyűlési képviselő, mti Opera-díj Bátori Éva szoprán énekes kapta az idén a Székely Mihály- emlékplakettet. Az elismerést Szinetár Miklós, a Magyar Álla­mi Operaház intendáns-fő­igazgatója adta. mti HAZAI TÜKÖR Döntenek a csendről

Next

/
Oldalképek
Tartalom