Somogyi Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-12 / 86. szám

2003. Április 12., Szombat 7. OLDAL A hímzések mestere Dolbert Ferenc megkapta a Ma- még sok térítőt kell zsűriztetnie, gyár Művelődési Intézettől a népi aki látja Dolbert Ferenc munkáit, iparművész elismerést hímző szakon. A műve­lődési ház város hatá­rain túl ismert munka­társa a népi kultúra szakmai tanácsadója. Sokáig ódzkodott Dolbert Ferenc attól, hogy elárulja: férfi lété­re hímzéseket varr. Az­tán rájött: miért is kel­lene szégyellnie azt, amit tud? Tizenhárom éves volt, amikor a ta­nára, Sebők Istvánná kezébe adta az első raj­zolt vásznat, és ő arra kalocsai mintákat hím­zett. Egyszer amikor el­törte a kezét, éppen ez­zel múlatta az időt. Dolbert Ferenc a harmadik fiú volt a csa­ládban, szülei akkor Dolbert Ferenc 1945- ben született Meszteg- nyön. 1978-ban lett né- iHdíszitsi vizsgát 1984- tiü él Lellén, a művelő­dési ház munkatársa, a je.199ftben alapította a Lölle egyesületei, s azóta ennek az f már ma is azt mondja: igazi mestere a népi kultúrának. Abban a szerencsés helyzetben van, hogy a hímzései nem pihennek, nin­csenek elrejtve a komó­dok alján, sőt a több­ségük nagyon is élő népművészet. A hímző­szakkörrel ugyanis min­den évben újabb dara­bokkal egészítik ki a néptáncosok viseletét. Még egy együttes talán nincs is az országban, amelynek ilyen gazdag volna a ruhatára. Dolbert Ferenc szen­vedélyesen gyűjti és raj­zolja az egyes tájak népi hímzéseit. Azt mondta, Mesztegnyő szellemisé­ge meghatározó az éle­már nagyon szerettek volna egy tében. Nemrég Mezőkövesden lánygyermeket, így anyja min- járt hímzőkonferencián, ahol a denre megtanította, amit egy le- 110 résztvevő között mindössze ánynak tudnia kell. S bár a nép- három férfi volt. Nem kellett szé- művészet mestere elismerésig gyenkeznie a tudásával. ______■ Új abb trófeák Afrikából Tovább bővítik az Afrika múzeu­mot. Az önkormányzat átadott még egy termet az intézmény­nek, s már át is alakította. Gom­bos Emil, a művelődési ház igaz­gatója és Ligeti Gábor, a Kapoli múzeum vezetője hamarosan megkezdi az állandó kiállítás át­rendezését. Gombos Emil el­mondta, az utóbbi három évben több mint 3000 látogató járt itt. Nemcsak a turisták és diákcso­portok jöttek: a szakmai érdeklő­Rendezi a város arculatát Szászné Boros Krisztinát bízták meg a műszaki iroda vezetésével. A fiatal üzemmérnök otthon van az államigazgatásban is. Gyermekkora óta érdekelte az építészet. Útja egyene­sen az építési igazgatás­hoz vezetett, mert végig­viszi azt, amit elhatároz. Már a leilei hivatalban dolgozott Szászné Boros Krisztina, amikor el­kezdte az államigazgatá­si főiskolát. Az önkor­mányzatok megalakulá­sának az időszaka volt ez. Izgalmas évek voltak, mert a diákok a gyakor­latból időnként többet tudtak, mint a professzoraik. Mint Szászné Boros Krisztina mondta, most ugyancsak új lehe- munkálatait. Az őrangyal ® SkodaFabia Aura í°f ™.f9 ,ö^b exfro 90rv doskoaik az On es szeret­tei biztonságáról. A SkodaFábia Aurában az ABS, a ködfény­szóró, a 3. hátsó fejtámla, a központi zár és a kikapcsolható utásöldali légzsák az alapfelszereltség részé-alapáron. Í5SSW1T Már 2 458 OOO Ft-tól KöoibiítáH ófiogbgyesíás: 5,91/-8G brr. • CO-kibocsáfós: i 44 g/bn. Autó Scháfer “JJjyn$;*f6tta*á*u-"• www.auioschafer.hu Tei./Fax:f85) 363*753 Virágdíszbe öltöztetik a parkokat Üvegházban nevelik a virágokat. Képünkön: Czeider Dénesné és Kenesei Gyöngyi készíti elő őket kiültetésre dés is nagy. Soltész István buda­pesti vadász, aki 20 éve vadászik Afrikában és 15 éve szervez ott szafarikat, fölajánlotta nekik ér­tékes trófeáit. Ezek egy részét a városnak ajándékozza, illetve itt tartós letétbe helyezi. Három év­vel ezelőtt a Belgiumban letele­pedett Somssich Pongrác gróf ér­tékes trófeagyűjteménye alapoz­ta meg az Afrika múzeumot. Lelle ezzel a vadászok érdeklődé- sének középpontjába került. ■ Ismét meglepetést tervez a parkokba Bors La­jos, a városi főkertész. A virágosításra szánt ke­ret azonban az idén sem növekedett, s éppenj ezért nagy szerep jut a találékonyságnak. A leilei zöldfelületek nagysága háromszázezer négyzetméter, a legnagyobb a Balaton déli part­ján. A főkertész számára izgalmas feladat évről évre, hogy virágba öltöztesse a parkokat, közte­rületeket. Bors Lajos ismét újdonságokkal kísér­letezik, de nem árulta el, milyen növényeket raknak az ágyúsokba. A tavaly kiültetett eukalip­tuszok is nagy sikert arattak a körforgalomban érdekes színhatásukkal. A kemény télben egy részük azonban kifagyott, de hamarosan pótol­ják a tönkrement töveket. Az biztos, hogy sok­színű lesz. Az oszlopokra sem csak a vörös mus­kátlikat rakják ki; az előző évek gyakorlatát foly­tatva szalmagyopár és pletykafélék színesítik a palettát. Az üdülőközpont nagyberuházásaihoz kap­csolódnak az új parkosítások. A nyárra a köz­ponti strand jelentős területeit elfoglalják az új medencék. Bors Lajos arra törekszik, hogy tet­szetős, illetve széltől védett és árnyékos része­ket alakítsanak ki. A Szent István tér új díszbur­kolatot kap, erre a részre pedig kőris- és török- mogyoró-fasort ültetnek. Á főkertész azt mond­ta, munkatársai szíwel-lélekkel kertészkednek, s munkájuknak köszönhetően virágdíszbe öltö­zik a város. Most több közhasznú munkás és jö­vedelempótló támogatást igénylő vesz részt a munkában. A tervek szerint városszerte több mint 60 ezer tónövényt ültetnek ki, _________■ Hír ek ÉPÍTÉS, FEJLESZTÉS. A kép viselők elfogadták a város négy­éves gazdasági programját, en­nek fő célja a turizmus fejleszté­se, a munkahelyteremtés. Több célt már az idén elérnek, ilyen a lakásépítés, a strandi fürdőfej­lesztés és a Szent István tér fel­újítása. Tervezik még Rád és Irmapuszta összekötését, vala­mint a csapadékvíz-elvezetést. LIMLOMGYŰJTÉS. A város üzemeltetési szervezet április 24- 30. között szervezi meg a tavaszi lomtalanítást. A fölöslegessé vált holmit április 22-23-án lehet ki­rakni a házak elé, hogy elszállít­sák. Azért választották ezt az időt, mert húsvétra megjönnek az üdülőtulajdonosok is, hogy elvégezzék a nagytakarítást. KAMARATÁNC-FESZTIVÁL. Ma rendezik meg a marcali műve­lődési házban a kamaratánc-fesz- tivált, amire öt táncospárral nevez­hettek be a néptáncegyüttesek. A találkozón a Lelle és az utánpót­lás Csikók képviselik a várost. DOSKOCIL-TÁRLAT. Nagy meglepetést keltett Doskocil Ti­hamér, a 82 éves amatőr festő­művész a művelődési házban látható kiállításával, amit ven­dégsereg előtt nyitott meg Ke­néz István polgármester. Az idős művészt autófényezőként, kivá­ló mesterként, illetve sportem­berként ismerik a balatonlel- leiek, művészi alkotókedvéről csak kevesen tudtak. Tájképei és csendéletei szép perceket sze­reznek a tárlatlátogatóknak. A CIKKEKET GÁLDONYI MAGDOLNA ÍRTA. FOTÓK: MÁRTON LÁSZLÓ tőséget kapott: előkészítheti a vá­ros rendezési tervét, amellyel dolgozni fog. Öröm számára, hogy a lelleiek nem hatóságnak tekintik a műszaki irodát, hanem olyan helynek, ahol va­lóban segítséget kap­nak. A város lakóinak ér­dekeit igyekszik szol­gálni. Hozzájuk hason­lóan ismeri és szereti Lellét. Lakott a tópar­ton, majd a lakóöve­zetbe költözött. A vá­rosban a művelődési házat és környékét kedveli a legjobban, de azt mondta, a Szent István tér is tetszeni fog, látva az átalakítás BALATONBOGLAR VAROS ÓNKORMANYZATA eladásra kínálja az új városközponthoz csatlakozó ingatlanának - a központ befejezéséhez szükséges - beépítésre szánt 1188 m2 kiterjedésű tulajdoni hányadát A terület beépítése a meglévő elvi eng. tervnek megfelelően lehetséges. (Lakások, üzletek, vendégl. ip. egységek). Eladási ár: 15 000 000 Ft Részletes felvilágosítás: Polgármesteri Hiv. Balatonboglár, Szentkuti Kiss Gábor tel.: 85-550-328 Ajánlatokat 2003. április 20-án, 15 óráig várjuk a Polgármesteri Hivatal címére: 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. t 'Nagyképű tavaszi AKCIÓ!!! 17” monitorok | kedvezménnyel! 17“ UtoOn C1770NSL. 3 év g»r. 38,808^ 30.420,- I 1 17* Philips 107E 3 év gat. 4S.««0-.- 41 .31 0,- i__________' .. _____Ú 17- SamsufHJ Syr>emast*r 7S3s 3 Av ««r. 44-.ÜBB,- 37.080,^ 17* Samsung Sárimon 76DF DynaFlat süt képc*& 3 <rv gar. 4B.350,- 43.51 5,­a Ismeretterjesztő, mese, oktató és játék CD-ROM-ok_2 Q árelőnnyel! Nte lirne 15 órás feltölthető Internet kezdőcsomag 2.490,- 1.990,­ü ’3So/f/o« ó/iff.ís'iiSSfi (ggpjfc " OTP áruhitel ügyintézés azonnal a helyszínen! Az akció épriiis 3CMg érvényes, az órak az ÁFÁ-t tartalmazzák! 8630 BaJatontette, Rákóczi u. 283. Tel.: 85/5*4-333 Fax: 85/554-334 E-ma!l: pcms&tertigefXtemetJhu Látogassa mag honlapunkatt www.pcmastar.hu Építkezők kereskedése Szakszerű kiszolgálással mindent megtalál itt a vásárló, ami csak kell egy építkezéshez Jó gépek, jó termékek jó áron, szakszerű kiszolgálással. A vásár­lókat magyar és német nyelven is köszöntik a Reál Beton Kft köz­pontjában. Itt mindent megtalál a vevő, ami az építkezéshez, a bar­kácsoláshoz, a hob­bihoz szükséges. Május közepén nyit a Reál Beton Kft ke­reskedése a leilei ipartelepen. Építő­anyagokat, építő­ipari gépeket árusít és kölcsönöz a cég. Aki hobbi- és barkács- eszközöket keres, itt az is profi gé­peket talál. Michael Müller, a cég üzletveze­tője elmondta: a nyárra elkészül a 720 négyzetméter alapterületű üzemcsarnokuk is, ott majd beton­termékeket, viakolor burkolatokat, szegélyköveket és betonoszlopo­kat gyártanak. A termékskálán REÁL BETON KFT Balatonlelle - Ipartelep Tel: 0036-85/554-321 E-mail: realbeton@mail.externet.hu megtalálható a sóder és a murva is. Magánszemélyeknek éppúgy for­galmaznak, mint a kereskedelmi hálózatnak. Terveik szerint 3400 küométeres körzetbe szállítják a betontermékeket. A cég többfunk­ciós szállítóeszköz­zel házhoz is viszi a megrendelt árut. A kiváló minőséget a Németországból te­lepített korszerű gépsor és a szaktu­dás garantálja. A kft öt embert fog­lalkoztat, de a következő években tizenöt-húszra nő a létszám. Két német tulajdonos három éve határozta el a közös cég léte­sítését. Az üzem helyét nem volt nehéz megtalálni, mert egy évti­zede jártak üdülni a Balatonhoz. A 21 ezer négyzetméteres iparte­rületen létesítik a zöldmezős be­ruházást. a (& HYUnDOI LENGYELTÓTI Megjelent a Hyundai új kisautója takarékos 1.1 és 1.3-as motorral, amely már 10%-tól az Öné lehet- 30%-tól cascomentesség- használtautó beszámítás -teljeskörű szervizszolgáltatás, melynek díjából áprilisban 15% kedvezményt adunk Hyundai - Nagy Márkakereskedés és szerviz LENGYELTÓTI, Kaposvári u. 7. Tel.: 85/330-143 Gat Az ország legnagyobb múltú biztonságtéchnikai vállalata üzletkötői állást kínál Ajánlatunk:- kiemelkedő keresti lehetőség,- ingyenes képzés,- jól értékesíthető, világszabadalmú termékcsalád,- karrierlehetőség. Jelentkezni: 06-30-515-0125 > LELLE! TÜKÖR

Next

/
Oldalképek
Tartalom