Somogyi Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-12 / 86. szám

4. OLDAL 2003. Április 12., Szombat Virágosítási verseny indul Az idén tizedik évébe lépett a Virágos Magyarországért kör­nyezetszépítő verseny. A* Buda­pesten megrendezett idei meg­nyitón dr. Kovács Miklós, a Bala­toni Regionális Turisztikai Pro­jekt Iroda igazgatója beszélt a Magyar Turizmus Rt képvisele­tében az idegenforgalom és a környezetszépítő verseny kap­csolatáról, a települések virágo- sításának fontosságáról. Az eltelt egy évtized alatt csaknem kétezer település vett részt a versenyben egy vagy több alkalommal. Tavaly 350 te­lepülés nevezett be, a szervezők nagyon szeretnék, ha ebben az évben a jelentkezők száma je­lentősen meghaladná az előző évit. A jelentkezési határidő 2003. május 15. _________czehe __________Hírek__________ FE JLESZTÉS. A nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola diákotthonában mintegy négymillió forintos fejlesztést hajtottak végre pályázati támo­gatással. A hatvan diák ellátását szolgáló intézményben kicserél­ték a bútorokat, az ágyakat. A nyári sport- és edzőtáborok résztvevőinek, turista- és diák­csoportoknak is adnak majd ké­nyelmes és olcsó szállást, (szá) VITAMINBOMBA. A tavaszi energiapótláshoz, az egészséges táplálkozáshoz is megtaláltak minden „hozzávalót” azok, akik körülnéztek a kaposvári piacon. A szűkös téli hónapok után a zöld­ségesstandokon igazi íz- és színkavalkád fogadta a vásárló­kat. Igaz, nem éppen alacsony árakon, de már sok helyen felbuk­kantak a fólia alatt termesztett zöldségfélék. A sláger a retek, a zöldhagyma volt. HULLADÉKRÓL A GYEREKEKNEK. Somogyi, tolnai és baranyai is­kolák részvételével oktatássoro­zatot indított el a KVG Rt. A sze­lektív hulladékgyűjtésről, vala­mint a korszerű hulladékgazdál­kodásról tartanak előadást, kö­zérthető módon, játékos ele- mekkel tűzdelve, (hm)______■ Éd enkert a zselici rengetegben A „Zselici Édenkert” elnevezésű városfalu megálmodói gyűltek össze tegnap Bányán, hogy ismertessék a turisztikai élménypark terveit. Elhangzott: olyan földi paradicsomot szeretnének megépíteni 71 hektáron, amely a jövő Magyarországát is modellezné. Bárdudvarnok-Bánya Az elmúlt tíz évben az élményparkok a turiz­mus új típusú fejlesztései - tudtuk meg Varga Csabától, a Stratégiakutató Intézet elnökétől. Hozzátette: ennek egyik ága, amikor az összes tudástartalom belekerül a turisztikai kínálatba.- A turizmusban is egy tudástársadalmi tar­talmat kell az idegenforgalom kínálatába he­lyezni. Nagyjából tudjuk, hogy milyen lesz Ma­gyarország húsz év múlva. Szeretnénk ide egy olyan városfalut felépíteni, amely jól tükrözi a jövőt, s egy turizmuspark is egyben. A hagyo­mányos turizmus kínálatához képest itt felépül­ne tíz különleges programközpont is. A belső el­mélyülést segíti majd egy tudatház, egy szemé­lyiségház, valamint egy spiritisztaház is. Varga Csaba elmondta: egy hónapja alakult SÁMIKNÉ MARICS MÁRIA: Tíz éve élek Bányán. Megéltem azt az időszakot, amikor újdonságot jelentett a turistáknak a Zselic szive, ám ma már a csendnél több kell. Turisztikai szakemberek és a helyi folyama­tokat kézben tartó tulajdonosok össze­fogásából csakis olyasféle sülhet ki, amely tel­jesen új megvilágításba helyezheti ezt a tájat. BOSZNAINÉ HORVÁTH MÁRIA: A Zselic jövőjét a minőségi turizmusban látom. Ennek egyik alapköve lehet az édenkert-project. A faluváros azért fontos, mert tudatformáló ereje lehet. A fiatalok vonzása mellett olyan tudást hozhat, amely az egész Zselic gazdagodását és gyarapodását elősegítheti. Nagyné Czanka Valéria, Varga Csaba és V. Csorba Éva meg a Zselici Édenkert Egyesület, amelyben a tu­lajdonosok és szakértők fogtak össze a program szakmai irányításához. Szerencsés esetben 2008-ra felépülhet a városfalu. Nagyné Czanka Valéria előadásá­ban a zselici fejlesztési tervek össze­hangolásáról beszélt. Elhangzott: a zselici jövőkép szerint 2025-re gyó­gyító, historikus, felemelő és alkotó vidéket képzeltek el. Ebbe a tervbe illik a Zselici Édenkert is.- Szeretnénk, ha diákbázis lenne ez a vidék, ráadásul az élményporták létrehozása már egy uniós program­ban zajlik. Alakul a faluhotel-pályázat és a borút is. Az édenkert megálmodói és megalkotói a tudásalapú társadalom alapjain rajzolják újra Bányát, és ez reményeim szerint kihat a Zselic egészének fejlődésére is. takács zoltán Döcög a somogyi kisvasútterv (Folytatás az 1. oldalról.) Jelenleg is a felújításán dolgoz­nak, de elképzelhető, hogy egy önálló társaság üzemelteti majd a jövőben. Mint ismeretes, tavaly tizenkét önkormányzat, a megyei közgyű­lés, négy cég és egy civil szerve­zet fogott össze a kisvasút hasz­nosítására. A helyi érdekű vasút üzemeltetésének programját is kidolgozták: a balatoni és a boronkai régió kisvasutas össze­kapcsolásával, egészen a Dráváig kiépítenék az erdei síneket. Lombár Gábor, a Balaton- Boronka Kisvasút Kht ügyvezető­je elmondta: úgy érzi, inkább kampányfogásként lángolt fel ta­valy a kisvasút ügye, azóta ugyanis sem a vasút, sem pedig a politikusok nem álltak komolyan az önkormányzatok tervei mellé. A nagyszabású elképzelésekhez pénz is kéne, de nincs, sőt azóta már a fenyvesi technikatörténeti ritkaságnak számító gőzmoz­donyt is elvitték és a gyermekvas­úton használják. Lombár éppen ezért már nem is a közeljövő pro­jektjeként tartja számon a kisvas­útépítést. Az egyik Balaton-parti utazás- szervező cég munkatársa, Hor­váth Liliána szerint szomorú, hogy a szép tervek kallódni lát­szanak. A balatoni idegenforga­lom legnagyobb hiányossága ugyanis éppen az, hogy igen ke­vés a turisták számára a program- lehetőség tóparton. A kaszói kisvasutat is elsősor­ban turisták keresik, de nem csak a vasút érdekessége miatt. A Baláta-tó páratlan szépsége is vonzó. Borovics János elmondta: a legtöbben tavasszal vonatoznak a természetvédelmi területen, és 1BÁLATŰNFENTYES 1 :, f,, ..,... éven te közel hatezer utasuk van. 1994-ben alakult meg a Kisvas­utak Baráti Köre. Az országos szervezetnek közel ezer tagja van és a kisvasutak népszerűsítése közben tapasztalják, hogy az el­múlt években mennyire megélén­kült az érdeklődés az erdei pá­lyák iránt. Szűcs Zoltán, az egye­sület elnöke szerint turisztikai je­lentőségük azért növekszik, mert Európában 20-30 éve csak múze­umban lehet olyan mozdonyokat és vasúti kocsikat látni, mint itt­hon. A 90-100 éves pályákon ugyanis a legfiatalabb magyaror­szági kisvasutas mozdony elmúlt negyvenéves. _______fábos erika Dí szpolgár a becehegyi költő Balatongyörök Lírai hangon szóltak tegnap a balatongyörökiek. Zenés, verses műsorral köszöntötték Takáts Gyulát, aki sokuknak régi kedves ismerőse. A klubkönyvtár patinás termében fogadták díszpolgárukká a Baumgarten-, József At­tila-, és Kossuth-díjas költőt. Kiss László Ti­bor, Balatongyörök pol­gármestere adta át a díszoklevelet, az ara­nyozott tollat és a köz­ség ezüstplakettjét. Elhangzott: éppen ötven éve annak, amikor Takáts Gyula a jegyző özvegyé­től megvásárolta a becehegyi te­rületet. A becehegyi ház nem volt a magányos alkotómunka elzárt szigete, de filozofikus tar­talommal megtöltött verseket ih­letett. A barátok, költőtársak nyaranta zarándokoltak ide egy- egy beszélgetésre vagy egy pohár becehegyi rizlingre. Takáts Gyula azt mondta tegnap, sok szépet mondtak róla, talán meg is érdemli, de egy biztos, hogy Ka­posvár és Tab mellett Balatongyörök a hazá­ja. A Somogy Megyei Közgyűlés képviseleté­ben Schmidt Jenő, a közgyűlés tagja, Tab polgármestere mon­dott köszöntőt a díszpolgár köl­tő tiszteletére. GÁLDONYI MAGDOLNA Újrafűzik a cérnát Bonnya Csaknem egymillió forinttal segítette a munkaügyi kiren­deltség a dolgozók újbóli fog­lalkoztatását a bonnyai var­rodában. Az üzemet a Gyafa Ipari, Kereskedelmi és Szol­gáltató Bt vette bérbe, s már a héten beindítják. Tíz hónapja zárták be a varrodát, mikor a kisüzem 12 bonnyai, fiadi és kisbárapáti dolgozója - a Fyfi Kft több hónapos bértartozása mi­att - fölmondta munkaviszonyát. Most újra van esély, hogy egy be­téti társaság foglalkoztasson 11 asszonyt.- Havi 50 ezer forint a bérleti díj, s ő fizeti a közüzemi költsége­ket is - mondta a bonnyai polgár- mester. - Határozatlan időre szer­ződtünk, s késedelmes fizetés esetén az önkormányzat felmond­ja a bérletet. Úgy tudom, pár nap múlva megkezdik a munkát, eh­hez a bt adja a gépeket is. Poth Gézától, a tabi munkaügyi kirendeltség vezetőhelyettesétől megtudtuk: tizenegy bonnyai nőt vett föl április 1-jével á Gyafa bt. Nyolc munkavállaló bérének a já­rulékait, vagyis csaknem egymil­lió forintot vállalt át hat hónapra a kirendeltség.- Ezzel az összeggel is támogat­juk a bonnyai munkanélküliek foglalkoztatását - hangsúlyozta. - A községben csaknem 60 munka- nélküli van, közülük 45-öt vet­tünk nyilvántartásba. Bonnyán szinte csak az önkormányzat fog­lalkoztat dolgozókat: áprilistól há­rom közhasznú és egy pályakez­dő állt munkába. A varrás beindu­lásával pedig 11 asszonynak lesz újra állása. ________krutek József / \ A Matáv, Magyarország J vezető távközlési szolgáltatójának j pályázati felhívása 1 A Magyar Távközlési Részvénytársaság Ingatlan Igazgatósága bér­beadásra meghirdeti 11 db szolgáltató pavilonját a Balaton déli partján, a következő településeken:- Síófok-Balatonszabadi- Siófok, Mártírok u.- Szántód, autóskemping- Baiatonföldvár, Széchenyi u.- Balatonszárszó, Ady Endre u.- Balatonszemes, Szabadság tér A pályázati anyag benyújtási határideje: 2003. április 23. Felvilágosítás és pályázati anyag kérhető: dr. Varga-Koritár Judit, tel.: (72) 519 339 •(/fi) motáv- Zamárdi, vasútállomás- Balatonletle, Ady Endre u.- Balatonboglár, Vörösmarty tér- Fonyód. Ady Endre u.- Fonyód, Sándortelepi strand Dél-Dunántúl területére kiterjedő tevékenységű és többtelephelyes Részvénytársaság felvételt hirdet munkabiztonsági és tűzvédelmi előadói állás betöltésére Felvételi követelmény: középfokú munkavédelmi, alapfokú tűzvédelmi és emelőgép ügyintézői képesítés. Pályázat tartalmi követelménye: pályázó neve, cím és telefon, önéletrajz, képesítés igazolásának másolata. Pályázatokat a hirdetőbe kérjük leadni, „Munkabiztonság” jeligére zárt borítékban a hirdetést követő két munkanapon. (99964) Budapesti székhelyű pénzügyi-tanácsadó részvénytársaság kaposvári munkahelyre keres közgazdasági elemző munkatársat Feladatkör: pénzügyi-elemzői feladatok ellátása. Elvárások: felsőfokú közgazdasági, pénzügyi végzettség, min. 3 év szakmai gyakorlat, rugalmasság, elkötelezett, lelkiismeretes munkavégzés, önállóság, csapatszellem. Előny: banki területen szerzett gyakorlat, nyelvismeret. Amit kínálunk: változatos és széleskörű tevékenység, továbbképzési lehetőségek, teljesítményarányos javadalmazási rendszer. Ha ajánlatunk felkeltette érdeklődését, kérjük, juttassa el fényképes szakmai önéletrajzát fizetési igény megjelöléssel a Kiadóba „Közgazdasági elemző” 100001 jeligére. Beküldési határidő: április 16. ____________________________________________________(1O0OQ1) MIOK József Nádor Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel.: 72/410-596 E-mail: jozsefnador.pecs@axelero.hu www.tar.hu/miokpecs Nappali tagozatos 2 évfolyamos KÉPZÉSEINK: ÉRETTSÉGIZETTEK részére 2 év alatt két képesítés!- Idegenforgalmi technikus (technikus+idegenvezető végzettség) KÖZÉPISKOLAI végzettséggel:-Virágkötő-berendező (virágkötészet, kereskedelem, térberendezés) ALAPFOKÚ végzettséggel- Fazekas Képzéseink tandíjmentesek! Gyakorlóhelyet biztosítunk! Saját gyakorlóhelyeink: Batthyány Kastélyszálló és Étterem, Kézművesház Szociális támogatás! Tanulmányi ösztöndíj! Diákkedvezmények! Kollégiumi elhelyezést biztosítunk! MEGYEI KÖRKÉP KÍVá"<SÍ " rádíÓZá$ kulisszatitkaira? ‘Sv'jhfff Találkozna személyesen a Somogy Rádió munkatársaival? ’Jppf Elmondaná üzenetét kedvesének, szeretteinek, barátainak az éteren keresztül? E három kívánságát a Kaposvári Nemzetközi Tavaszi Vásáron szívesen teljesítjük. Keresse a Somogy Rádiót ápriiis 10-13 között az Eötvös Lóránt Műszaki Szakközépiskolában, töltse ki kérdőívünket, s névvel, címmel együtt adja le a helyszínen! A kérdőívet kitöltők között egy kétszemélyes görögországi nyaralást sorsolunk ki a Németh Travel jóvoltából. A kitelepülés támogatói: PC Birodalom, Linux NetWork, Indonéz Rattanbútorok boltja, Rózsa Méteráru és Függönyház, Petőfi téri virágüzlet 0SÍ&&" IMr (Ilitek a aiisgB© [hHE^

Next

/
Oldalképek
Tartalom