Somogyi Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-28 / 73. szám

Ü 2003. Március 28., Péntek KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Felújítják a víztárolót Áprilisban átmeneti kisebb vízhiány várható Április végére befejezik a víz­minőség-javító program máso­dik ütemét. Felújítják a csor­da-hegyi ötezer köbméteres magastároló gépészeti és belső vízterét. A munkákról tegnap tartottak sajtótájékoztatót. A tározó felújítása az NA 600-as vezetékcsere részét képezi - tud­tuk meg Ift Miklóstól, a Kaposvá­ri Vízművek Kft ügyvezető igaz­gatójától. Áprilisban az úgyneve­zett második nyomászóna vízel­látását - ez érinti az északnyugati városrészt, a Béke-Füredi lakóte­lepet, a Pipacs utca térségét, Tüs­kevárt, a Cseri-tetőt, a Donnert, valamint Kaposfüred keleti részét - a donneri hidrotórusz és a 2. számú vízmű gépészeti berende­zéseivel biztosítják.- A társaság igyekszik úgy dol­gozni, hogy a lakosság a lehető legkevésbé vegye észre a felújí­tást - mondta Ift Miklós. - A csúcsidőszakokban - vagyis 6-8 és 18-22 óra között - azonban nyomáscsökkenés, ingadozás és átmeneti kisebb vízhiány várha­tó. A nyomásváltozások a rend­szer hidraulikai állapotát is meg­változtatják, ezért átmeneti víz­minőség-változással is számolni kell. Kiemelt figyelmet fordítunk az ellátás folyamatosságára, s megerősített ügyeleti és diszpé­cseri szolgálattal végezzük a munkát. Ez 24 órás ügyeletben az 511-533-as, illetve 316- 157-es telefo­non elérhető. V i d a Zotmund víz­ellátási főmér­nök elmond­ta: a víz­in i n ő s é g - javító prog­ram első részeként vízkezelő be­rendezéseket létesítettek, csök­kentették a vas- és mangánlera­kódást. A második ütemben ki­tisztították a vezetékeket, az NA 600-ast NA 400-asra cserélték.- A vízminőséget folyamato­san vizsgáljuk, és jelentősen ja­vult - hangsúlyozta a szakember. - 1994-ben még három nyomás­zóna volt a megyeszékhelyen, két év múlva csökkentettük ket­tőre, hogy biztonságosabb le­gyen az üzemeltetés. A kecelhe- gyi ezerötszáz köbméteres maga­stározó mellett az ötezer köbmé­teres csorda-hegyi adja a napi vízfogyasztás felét. Ezt a rend­szerből kivenni igen nagy mun­ka, hiszen a reggeli és az esti csúcsidőszakban ez végzi a ki- egyenlítést. Felújításakor ismét elkészítik az aljzatbetonját, kicserélik az NA 400-as vezeték tározóhoz kapcsolódó szerelvényeit, s fer­tőtlenítés után ismét üzembe he­lyezik, amennyiben teljesen tisz­ta lesz a vizsgált víz. Ha egy város­részben átmeneti­leg vízhiány lesz, tartálykocsival visznek oda vizet. A vízművek kft munkatársai kérik: a következő hónap­ban legyen takaré­kosabb a fogyasz­tók vízfelhasználá­sa. A vízminőség javítása végett a tár­saság folytatja a ve­zetékek tisztítását ÍS. SZABÓ KINGA A program folytatódik A vízminőség-javító prograip harmadik üteme az ammóniamentesítés. A magyar szabvány­nak megfelel a kaposvári víz, de az uniósnak már nem. Az ország 2009-ig kapott haladé­kot a munka elvégzésére, de állami segítség nélkül ezt a települések nem tudják megol­dani. A megyeszékhelyen a hálózatból he­tente kétszer vesznek vízmintát, folyamato­san figyelik az ammóniatartalmát is. Ez azért fontos, mert ha nagyobb mennyiség kerül a vízbe, nitritté alakulhat, s az főleg a csecse-, möknek árt. A szakemberek szerint ez a ve­szély nem fenyeget Kaposváron. Fúvósok találkoznak A Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József logiszti­kai és támogatóezrede 12. alka­lommal szervezi meg a nagy si­kerű kaposvári fúvószenekari ta­lálkozót. Az elmúlt évekhez ha­sonlóan a zenekar vezetője, Sza­bó László őrnagy erőfeszítései­nek köszönhetően ma 15 órakor is színvonalas előadást láthat- hállhat a közönség a Kossuth té­ren. A kaposvári együttes megle­petéssel várja a remélhetőleg szépszámú érdeklődőt. Hetek óta megfeszített munkával készül­nek, hogy a rendezvényre látoga­tóknak ne okozzanak csalódást. A bemutatót a Magyar Hon­védség Alföldi Kiképzőköz­pontjának a zenekara kez­di, ezt követi a központi tűz­oltózenekar, majd a somo­gyi megye- székhelyiek következnek. Föllép még egy horvát csoport, egy szé­kesfehérvári és egy szolnoki ze­nekar is. A műsort Dohos László ezredes, a Magyar Honvédség fő­karmestere vezeti. ■ Két nap a gyógypedagógiáról Nemcsak a sérült gyerekekkel foglalkozó pedagógusok érdeklődtek fotó: láng A Bárczi Gusztáv iskola tanu­lóinak és pedagógusainak kö­zös műsorával kezdődtek az intézmény nevével fémjelzett szakmai napok tegnap az Együd Árpád művelődési köz­pontban. Neves előadókat hív­tak meg a rendezvényre. Dr. Benczéné Csorba Margit, a Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diák­otthon és Módszertani Központ igazgatója a szakmai napok meg­nyitóján elmondta: nemcsak a speciális intézményekből jöttek pedagógusok a konferenciára. Egyúttal Szita Károly, Kaposvár polgármestere arra emlékeztetett: 1998 óta harmadszor ad otthont ilyen rendezvénynek a megye- székhely, s ez mára regionális ta­nácskozássá lett. Szólt arról is, hogy a település iskolaváros-jelle­ge nemcsak szavakban, hanem tettekben is megmutatkozik.- Az eszmecserét szervező in­tézménynek több mint ötvenéves a múltja - mondta a polgármester. - Az idén a város 99 millió forint­tal egészíti ki a központi normatí­vát, s ezzel az itt dolgozó 60 szak­ember munkáját segíti. A fogyaté­kosok Kaposvár teljes értékű pol­gárai, a velük való törődés pedig az emberség mércéje. Leitner Sándor, a Kaposvári Egyetem pedagógiai főiskolai ka­rának főigazgatója megköszönte az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógy­pedagógiai Főiskolai Kar szakem­bereinek, hogy segítettek kialakí­tani s fejleszteni az itteni gyógy­pedagógiai képzést. Két év múlva végeznek az első hallgatók a főis­kolán. A főigazgató hangsúlyoz­ta: szükséges a szakma országos összefogása, hogy a tehetségek ne vesszenek el. Dr. Orbán Ist­ván, a Magyar Gyermek- és Ifjú­ságvédelmi Szövetség elnöke olyan kitüntetést adott át a ka­posvári Bárczi iskolának, amit in­tézmény még nem kapott. Kamper Antal, a MAGYE elnöke, a plenáris ülés levezető elnöke kijelentette: a résztvevők itt olyan szakmai tanácsokat kap­nak az előadásokon, amiket a munkájukban akár a jövő héttől hasznosíthatnak. Rózsáné Czi- gány Enikő, az ELTE Bárczi főis­kola docense előadásában el­mondta: korábban korrepetálás­ra jártak a gyenge képességű gye­rekek, majd egy német kísérlet folytán elterjedt, hogy a zavarok leginkább közös fejlesztéssel enyhíthetők. A kétnapos konfe- rencia ma folytatódik, szabó kinga A szocialisták a KVG-t kérdezik Önkormányzati vizsgálóbizottság létrehozását javasolja az MSZP képviselőcsoportja, hogy ki­vizsgálja a KVG Rt tevékenységét. Pintér Attila frakcióvezető és Zsoldos Róbert városi elnök teg­napi kaposvári sajtótájékoztatóján több kérdést is föltett, s ezekre választ várnak a társaságtól, valamint a többségi tulajdonos önkormányzat­tól. A szocialisták kíváncsiak arra, hogy a megye- székhelyi szemétszállítás díja miért nagyobb, mint azokon a településeken, ahol a városgazdál­kodási rt végzi ezt a tevékenységet? Példaként említették Dombóvárt, Harkányt és Barcsot.- Miért volt szükség arra, hogy a KVG Rt ve­zérigazgatója Romániában általa jegyzett céget hozzon létre a társaság tulajdonában levő gépek bérbe adására, mikor a regionális, illetve kapos­vári tevékenység is indokolttá tette volna ezek­Megkérdeztük Püspök Rudolf, a KVG Rt elnök-igazgatója elmondta: árat árral nem lehet összehasonlí­tani, mert figyelembe kell venni a szolgálta­tás tartalmát is. Kaposváron a szelektív hulla­dékgyűjtés, a hulladékudvar fenntartása, az illegális szemétlerakók felszámolása, a lim­lomakció, az eurokonform hulladéklerakó üzemeltetése mind pénzbe kerül. Nem kényszerültünk autólízingelésre, a piac bővü­lése miatt bővítettük a gépparkot, mondta. A beszerzést a múlt évi üzleti terv is tartalmazta. A társaság a törvényi előírá­soknak megfelelően működik, Barcs kivételével minden szer­ződését megújították, sőt húsz településsel újat is kötött. nek a berendezéseknek a hasz­nálatát - tette föl a kérdést Zsol­dos Róbert. - Ennek érdekében viszont a városgazdálkodási rt- nek újabb lízinggel kellett pó­tolnia gépparkbeli hiányossága­it. Ezt mutatja az is, hogy egy új, negyvenmillió forintos sze­metesautó lízingelésére kény­szerült. Igaz-e a KVG Rt-ből kiszállt résztulajdonos Terszol Szövet­kezet állítása, miszerint a társa­ság tevékenysége az utóbbi idő­ben jelentős piacvesztéssel járt? - érdeklődött Pintér Attila. A szocialisták arra is választ vár­nak, hogy mindezek hogyan történhettek meg a többségi tulaj­donos önkormány­zati képviselők hoz­zájárulásával.- Nekünk elsődle­gesen fontos, hogy PINTÉR ATTILA a kaposváriak megnyugtató választ kapjanak és be­bizonyosodjék, hogy nem származott káruk a KVG Rt tevékenységéből, köztük a romániai üzleti kapcsolat­ból. S az, hogy ezáltal a kaposvári költségvetésben nem jut kevesebb pénz egyebek közt a járdák, az utak és az intézmények felújítására - so­rolta a frakcióvezető. ■ Pályázati kiírás KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázatot ír ki a Kaposvár, Cseri parkban tartandó május 1-jei majális rendezvények megszervezésére. A részletes pályázati kiírás átvehető Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási Igazgatóságán Kaposvár, Kossuth tér 1. új épületszárny IV. em. 417. szoba. KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ajánlatot kér Kaposvár 2003. évi szennyvízcsatornázási munkái lebonyolítói feladatainak ellátására. , A feladatok részletes ajánlatkérési felhívásai térítésmentesen átvehetők: 2003. április 3-án és 4-én, 8-11.30 óra között. Az ajánlatkérési felhívás átvételének helye: Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Kaposvár, Kossuth tér 1. (Hideg László főmunkatárs) régi épület II. emelet 216. sz. iroda. |ÍMK Ön szereti a változatos munkát? Legyen a munkatársunk! Az Axel Springer - Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája, a Somogyi Hírlap kiadója » « íí 11 Jf M ífr ® «L keres kaposvári székhellyel apróhirdetési újsághoz tempó Feladata: • piackutatás, piacelemzés, • marketingmunka • új értékesítési csatornák felkutatása, • termék értékesítés, • lapértékesítő hálózat bővítése Elvárásaink: • értékesítési gyakorlat, • nagyfokú önállóság, • jó kommunikációs készség, • jó problémamegoldó készség, • minimum középfokú végzettség • vállalkozói igazolvány előnyt jelent Amit biztosítunk: • versenyképes jövedelem • médiavállalkozásunk biztos háttere • szakmai továbbképzés Ha felkeltettük érdeklődését, várjuk a szakmai önéletrajzát: 7401 Kaposvár, Pf. 31. A borítékra írják rá: „Termékmenedzser” SgÉSM ’ m" j S& 1-c$■ tÍCTiwjibgrflErei! . ' Hírek KIÁLLÍTÁS. Id. Vogel József fa­faragó, faszobrász, a Somogyi Művész Kör tagjának munkáiból nyílt kiállítás tegnap a kaposvári Zrínyi Ilona Általános Iskola elő­csarnokában. Az olykor csipkefi- nomságú, máskor a téma köve­telte merész metszésű, a fa ere­zetét, természetes szépségét mindig tiszteletben tartó műtár­gyakat Újvári Miklós iskolaigaz­gató ajánlotta a megnyitó közön­ségének figyelmébe. A kiállítás április 10-ig látogatható, (kcs) MATEMATIKAVERSENY. A pedagógus-továbbképző és szol­gáltató intézet rendezte a 7-8. osztályosoknak a Varga Tamás matematikaverseny megyei for­dulóját. Az országos szervezők döntése szerint a következő ta­nulók jutottak az április közepén rendezendő országos döntőbe: a siófoki Psenák Bálint (Széchenyi iskola), a nagyatádi Mester Anita (Ady gimnázium), a kisfaludys Herber Máté és a munkácsys Jó- zsef Zsófia, (szk) ___________■ VÁ ROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Kőhalmi András: - Korábban érdeklődtem már arról, mi a tervük a város vezetőinek azok­kal a desedai utakkal, amiket a ralizó autósok tönkretettek, de nem kaptam rá megnyugtató választ. Tehát: hogyan fogják ellenőrizni és helyreállíttatni azt az utat, amit nem is a gaz­dák tettek tönkre? Hartner Rudolf, a városgond­nokság vezetője: - Az önkor­mányzat február 27-én döntött a rendőrséggel közös közterület­felügyeleti rendszerről. Tavasz­tól a rendőrök és a közterület-fel­ügyelők létszámának növelésé­vel a Deseda környékén is rend­szeresen teljesítenek szolgálatot. Az önkormányzat anyagilag is támogatja a polgárőrséget, és et­től a szolgálattól is a közterüle­tek közbiztonságának a javulá­sát reméli. Az utak helyreállítá­sára évente pénzt fordítunk a vá­rosgondnokság út-híd fenntartá­si keretéből. A konkrét károko­zókat rendszám alapján szeret­nénk felderíteni, ám az olvasó­tól, más bejelentőktől is várunk segítséget. Ilyen adatok nélkül ismeretlen tettesek ellen feljelen- tést tettünk a hatóságnál. ■ Vén líalót £ököto Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok" s (üvegkupola) • Tel.: 82/313-006, 301504-2044 i Bomba est bomba lányokkal! I Unisex szépségverseny! ámímjmmmmwmmmmanm. Hollywood multiplex PREMIER DAREDEV1L-A FE­NEGYEREK* 91092 (szí 14:45, 17:00, 19:15, 21:30; DÍSZELŐ­ADÁS BÁNK BÁN 11315 17:15, FÉLHOLT** 91091 (f) 2 1:00 CHICAGO* 91095 ff) 14:30, 16:45; 19:00, 21:15, MEG EGY KIS PÁNIK* 91090 (f) 17:00, 19:00; TAXI 3.* (sz) 15:00,19:30, 21:30; A DZSUNGEL KÖNYVE 2. 91087 (sz) 15:15 *94397* Kérdezzen! Már sms-számon, illetve e-mail címen is jelezhetik közérdekű kérdéseiket Kaposvár bármely vezetőjéhez. Az sms-en, az e- mailen, vonalas telefonon érke­zett kérdéseiket mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban kö­zöljük. A vonalas telefonon ér­kezett kérdéseket továbbra is üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, adják meg nevüket, címüket, il­letve telefonszámukat. Tel.: 82/316-165 SMS: 06-30/30-30-524 E-mail: kovacsg@axels.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom