Somogyi Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-25 / 70. szám

2003. Március 25., kedd 3. OLDAL Módosítás és szócsata Lamperth Mónika: nincs közvetlen veszély fotó: europress/kallus györgy Budapest Ismét téma volt az iraki hábo­rú az Országgyűlésben. Lam­perth Mónika belügyminisz­ter szerint Magyarország nem volt és nincs közvetlen ve­szélyben a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás óta. Né­meth Zsolt (Fidesz) felszólí­totta a kormányt: lépjen ki az amerikai akciót támogató „háborús” koalícióból. • Nemzeti érdekünk Magyarország biztonságának megóvása, és a kormány eszerint cselekszik - mondta Lamperth Mónika. A rendőrség operatív törzset hozott létre a terroristakapcsolatok vizs­gálatára, fokozottabb az ellenőr­zés a Ferihegyi repülőtéren, és - Zorán Djindjics szerb elnök meg­gyilkolása óta - a déli határszaka­szon is szigorúbb a kontroll. Németh Zsolt felszólította a magyar kormányt: Magyaror­szág lépjen ki az amerikai ak­ciót támogató „háborús” koalí­cióból. Hozzátette: Csehország már megtette ezt. Herényi Ká­roly (MDF) kijelentette: Magyar- ország feladata a háború kap­csán az, hogy humanitárius A harmincas lista Kovács László külügyminiszter Németh Zsolt felvetésével kap­csolatban lapunk kérdésére azt mondta: a 30 országot számláló lista azokat tartalmazza, amelyek hozzájárultak az Irak elleni had­járathoz, mint például hazánk a légtér átengedésével. Ez nem egy olyan koalíció, amibe be vagy ki lehet lépni és a magyar kormány nem fogja kérni, hogy húzzák ki erről a listáról. segítséget nyújtson az arab or­szágoknak. Varga Mihály (Fidesz) szerint a vártnál lassabb az előrenyomu­lás, és a nehézségek hatására esik a dollár árfolyama, és emel­kedik az olajár. A politikus sze­rint egy jó kormánynak fel kell készülnie az összes lehetőségre, így a villámháborúra, és egy el­húzódó katonai akcióra is. Varga szerint a gazdaság helyzete nem­zeti ügy, ezért felajánlotta pártja segítségét a háború következmé­nyeinek orvoslására. Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára közölte: a költségve­tés helyzete stabil, nincs szükség változtatásra. farkas-baranya Módosultak az adótörvények Az Országgyűlés elfogadta az Országos Választási Bizottság (OVB) és a belügyminiszter jelentését a helyi és kisebbségi önkormányzati kép­viselők és polgármesterek 2002. október 20-ai választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek országos önkormányzatának meg­választásáról. A Ház döntése szerint több pontban módosul a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény; meghatározza többek kö­zött az engedély-nyilvántartás, a járműazonosító adat, az egyedi adat­szolgáltatás és a jármű előzetes eredetiségvizsgálata fogalmát. Módo­sultak az adótörvények is. A 2002. évre érvényesíthető adójóváírás összege nem lehet kevesebb, mint a személyi jövedelemadó (szja) tör­vény 2001. december 31-én hatályos rendelkezései szerinti mérték figyelembe vételével megállapított jóváírás. Az eva-törvény kiegészül azzal a ponttal, amely szerint a számvitelről szóló törvény hatálya alá tartozó adóalany esetében az eva alapjának megállapításakor az ösz- szes bevételt csökkenti az az adóévi bevétel, amelyet a számviteli tör­vény rendelkezései szerint az egyszeres könyvvitelről a kettős könyv­vitelre való áttérés miatti nyitást követő korrekciós tételként számolt el. Esélyt a hátránnyal indulóknak Budapest Az Európai Unió döntése alap­ján 2003 a fogyatékkal élők éve. Ennek apropóján Med- gyessy Péter miniszterelnök és több kormánytag látogatott el egy fogyatékos gyermekek gondozását ellátó diákotthon­ba; a politikusok ismertették a tárcák terveit is. Mindenki azonos jogokkal ren­delkezik, és mindenkinek biztosí­tani kell az emberhez méltó éle­tet, nem csupán kötelességből, hanem az emberek szívében, lel­kében élő természetes igénynek eleget téve - mondta Medgyessy Péter. A kormányfő hangsúlyozta: a jövőben esélyt kell adnunk azoknak is, akiknek hátránnyal indul az életük. Csehák Judit egészségügyi, szociális és család­ügyi miniszter közölte: a kor­mány még az idén létrehoz egy gyermek-egészségügyi központot, ahol megfelelő szűrővizsgálatok­kal már nem csak az újszülöttek fogyatékosságának korai felisme­résére nyílik majd lehetőség. Hiller István, az OM politikai államtitkára a fogyatékkal élőkért FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY ze. Hazánk az idén több fogya­tékkal élők számára rendezett sporteseménynek is otthont ad. Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter közölte: a XXL században az információ- technológia rengeteg új lehetősé­get nyit meg a sérült emberek előtt, például az oktatás és a fog­lalkoztatás terén. europress létrehozott programok között említette az idén induló Nyitott iskola programot, amelynek kere­tében olyan intézmények nyitják meg kapujukat a fogyatékos fiata­lok előtt, ahol jelenleg egyetlen fogyatékkal élő diák sem tanul. A fogyatékkal élők érdekében tevékenykedik a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium esélyegyenlőségi főigazgatósága is, amely részt vesz többek között Miniszterelnöki találkozó # a felnőttképzés szabályozásában és a megyei munkaügyi közpon­tokat érintő rehabilitációs fejlesz­tésekben is. A Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium programjai között szerepel az ifjúsági és sportlétesítmények akadálymen­tesítése és az úgynevezett Rehab program, amelynek mottója: A sport, mint a rehabilitáció eszkö­Áprilistól drágul a gyógyszer A társadalombiztosítás által nem támogatott gyógyszerek 14,5 százaléka átlagosan 13,8 szá­zalékkal kerül többe áprilistól, mindössze 6 ké­szítmény ára csökken átlagosan 14 százalékkal. Budapest Á társadalombiztosítás által nem támogatott pa­tikaszerek szabadáras termékek, a gyártók ne­gyedévente élhetnek az áremelés jogával. Az új térítési díjakat a jogszabályok értelmében a Ma­gyar Gyógyszerész Kamara hirdeti ki. Az április 1-jétől érvényes új árak napokon belül megjelen­nek a közlönyben, illetve a www.mgyk . hu internetes honlapon - tájékoztatta az Europresst Potomai Lajos, a kamara szakértője. A szabadáras készítmények listáján összesen 8088 orvosság található, amelyek közül a mos­tani árváltozás 1988 terméket érint. Ezek között van 60 vadonatúj készítmény, amelyek között szívre, ízületi bántalmakra, megfázásra, csont- ritkulásra ható szerek találhatók. Az áremelés zömmel a homeopátiás készítményeket érinti, és csupán 93 közöttük az úgynevezett klasszi­kus gyógyszer. Nem a legnépszerűbb hatóanyagok ára emel­kedik, de szinte minden hatástani csoportot érint a változás. Április 1-jétől egyes vitamin, lázcsillapító, immunerősítő, fogamzásgátló, ízületi megbetegedés ellen használatos készít­Közgyógyellátás Minden patikai áremelés kárvallottal elsősorban az idős emberek, a nyugdíjasok - mondják a gyógy­szerészek. Szabó Miklós, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének ügyvezető elnöke nehezményezi, hogy a közgyógyellátási igazolványt kérőknél a tele­pülési önkormányzatok nem mindenkor a szociális rászorultságot vizsgálják, hanem bürokratikus mó­don kizárólag a fillérre megszabott jövedelemhatár­hoz mérten döntenek. Akadt olyan idős, beteg em­ber, aki azért nem kapta meg az igazolványt, mert 37 forinttal több volt a nyugdíja a „kelleténél". Önmérsékletet A törvények alapján a tb-támogatotti körön kívüli gyógyszerek árába a tárcának nincs beleszólása - mondta Hamvas József, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium főosztályvezetője. A mi­nisztérium és a gyártói szövetségek megállapodása alapján az árak kialakításánál a hazai betegek anya­gi helyzetéhez mérten „önmérsékletet” tanúsítanak a gyógyszergyárak. ményért kell majd többet fizetni. A klasszikus gyógyszerkörben az áremelések 1,76-40 száza­lék között mozognak, az átlagos áremelés 10 százalékos. NÉMETH ZSUZSA Hírek _______ Tö rölt lemezek A Szerencsejáték Felügyelet a pénzügyminiszter utasítására közjegyző jelenlétében meg­semmisítette a korábbi adat­mentésről készült adathordo­zót. Ugyanígy járt el az APEH ÍS. EUROPRESS Nincs veszély Elmúlt a belvízveszély az or­szágban, s egyelőre nagyobb ár­hullámokkal sem kell számolni a folyókon - közölte Kóródi Má­ria környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Negyven napja nem hullott jelentősebb csapadék, és hirtelen felmelegedés sem következett be. mti Meteorológiai díj Schenzl Guido-díjjal tüntette ki Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter Szepesi Dezső meteorológust, aki a leve­gőkörnyezet minőségének tudo­mányos vizsgálatában ért el eredményeket. Pro Meteorologia emlékplakettet kapott Horváth Ákos, Hunkár Márta és Varga ' Miklós meteorológus, mti Törvény lesz Hamarosan az Országgyűlés elé kerül az antidiszkriminációs törvény és a közösség elleni izgatás újrafogalmazott büntető törvénykönyvi paragrafusa - mondta Kósáné Kovács Magda (MSZP) a parlament emberi jogi bizottságának elnöke és Bárándy Péter igazságügy­miniszter. MTI Javasol az elnök Saját juttatásainak csökkenté­sét, míg az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) tagjainak nyújtott források emelését javasolja Horváth Aladár elnök. Horváth nem írta alá a volt elnök márciusi munkabér­kifizetését. MTI Mártírra emlékeztek A második világháború idején mártírhalált halt munkaszolgá­latosok emlékére kegyeleti ün­nepséget tartottak Kőszegen a volt téglagyár területén, ahol 58 esztendeje, 1945. március 24-én gázkamrában öltek meg 120 le­gyengült, beteg embert, mti Búcsú a színésztől Mádi Szabó Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és ér­demes művész hamvasztás utá­ni búcsúztatása március 31-én hétfőn, 15 órakor lesz Budapes­ten, a Fiumei úti Sírkert szóró­parcellájában. MTI Jótékony tárlat Állami gondozott fiatalok rajza­iból nyílt jótékonysági kiállítás Debrecenben. Á tárlaton be­mutatott több mint 40 alkotást pénteken elárverezik, a bevételt gyermeknapi rendezvényekre fordítják, mti _______________■ Ba ranyai tiltakozás Középiskolai felvételi hajrá PÉCS A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) Baranya Megyei Szer­vezete tiltakozik a Patrubány Miklós vezette elnökség unió­ellenes állásfoglalása miatt. Kellermayer Miklós megyei elnök szerint - aki korábban időlegesen felfüggesztette or­szágos elnökségi tagságát - az MVSZ tévúton jár. Az MVSZ hétvégi elnökségi ülé­sén Patrubány Miklós elnök kez­deményezésére elfogadtak egy nyilatkozatot, amely arra hívja fel a magyarokat, hogy április 12-én nemmel szavazzanak az uniós csatlakozásra. Emiatt az MVSZ több hazai és külhoni szervezete is tiltakozását fejezte ki, s felfüg­gesztette a tevékenységét. Az egyik legkorábban alakult és legerősebb helyei szervezet a baranyai. Választott vezetője Kellermayer Miklós, a pécsi tudo­mányegyetem professzora a kez­detektől fogva nem ért egyet a Patrubány Miklós vezette szárny intézkedéseivel, ám szerinte most végképp betelt a pohár. La­punknak azt mondta: az alapsza­bály-ellenesen működő szerve­zet elnökségének nem volt sem joga, sem erkölcsi alapja olyan határozatot hozni, amelyben a magyarságot arra szólítja fel, hogy nemmel szavazzon az uni­ós csatlakozásra. A professzor hangsúlyozta, bár sokakban fel­merülhet a kérdés, a magyar­ságért az unión belül vagy kívül lehet-e igazán valamit tenni, az ilyen felhívás értelmetlen és nem szolgálja az összmagyarság érde­keit. A baranyai szervezet elhatá­rolódik az MVSZ elnökségének nyilatkozatától. KOZMA Budapest A túljelentkezés idén is jellemző az iskolákban; van olyan gimná­zium, ahol az angol tagozatra nyolcvanötén jelentkeztek tizen­öt helyre. Herczig Ferencné, a budapesti Ady Endre Gimnázium igazgatónője lapunknak azt mondta: nem csak a gyerekek­nek, az iskolának sem jó ez a többhetes bizonytalanság. Az igazgatónő nem tart attól, hogy úgynevezett második kört kell hirdetnie az intézménynek, hi­szen több mint négyszázan je­lentkeztek a százhúsz helyre. Sok középiskola már‘megje­lentette a legjobb felvételizők eredményeit. Az OKÉV április 31- ig küldi meg a felvett tanulók vég­leges névsorát a tanintézmények­nek. Sok diák több iskolát is meg­jelölt, így abban az iskolában, amit másodikként jelöltek meg, felszabadul a helyük. Az OKÉV a tanulói adatlapokon feltüntetett tagozatsorrend, az iskolák fel­vételi döntése és az egyes tagoza­tokra felvehető létszám ismereté­ben állapítja meg, mely iskola, melyik tagozatára mely diákok vehetők fel. A középiskoláknak május 7-ig kell értesítenie a felvételiző diá­kot, illetve annak általános isko­„Top” középiskolák: 1. Fazekas Mihály Gimnázium- Budapest 2. Apáczai Csere János Gimná­zium - Budapest 3. Radnóti Miklós Gimnázium- Budapest (forrás: Országos Felvételi Iroda) Iáját a sikeres vagy sikertelen fel­vételiről. A jelentkezés elutasítá­sa esetén a diák, illetve a szülő tizenöt napon belül élhet jog­orvoslattal. „Második kör” azok­ban az iskolákban van, amelyek­nek nem sikerül feltölteni a fel­vehető Janulói létszám 90 száza­lékát. Ők május 7. és 20. között kötelesek rendkívüli felvételi el­járást kiírni. A másodszor fel­vételizőnek új adatlapot kell be­nyújtania a felvételt meghirdető iskola által meghatározott for­mában és időpontig. STEINER KATA Barkóczy a nevét sem adja Kaposvár Lemondott a kisgazdapárt So­mogy megyei pártelnöki tisztsé­géről Barkóczy Gellért. Döntését azzal indokolta, hogy az orszá­gos vezetőség szavahihetetlen, a vidéki kisemberek érdekében nem tesznek semmit. Balogh Gyula, akit országos alelnöknek javasolnak - Barkóczy szerint - tönkretette a kisgazdapártot és most is a Fidesz parlamenti frakciójában tevékenykedik. „Ez nem az a kisgazdapárt, amihez én kötődöm és amihez a neve­met is adtam - fogalmazott nem haragszom senkire, szép volt ez az időszak és továbbra is megmaradok kisgazdának.” Barkóczy Gellért 1991 tavasza óta volt a kisgazdapárt Somogy megyei elnöke, és ötször válasz­tották újjá. i % i i HAZAI TÜKÖR Március 14-én befejeződtek a középiskolai felvételik, a szü­lőknek és diákoknak azonban több mint egy hónapot kell vár­niuk a hivatalos eredményekre. Az Országos Közoktatási, Ér­tékelési és Vizsgaközpontban (OKÉV) most összesítik a beér­kező eredményeket, a felvételt nyert diákok végleges névsorát április 31-ig küldi meg a középiskoláknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom