Somogyi Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-21 / 67. szám
2003. Március 21., Péntek S P 0 R T 13. OLDAL Hétvége a sportpályákon PÉNTEK ATP versenyre pályázik Kaposvár Kaposvár A somogyi megyeszékhely vendége volt Taróczy Balázs, a Magyar Tenisz Szövetség szakfelügyelője. A teniszvilágban elismert szakember arról tájékozódott, hogy Kaposvár vállalná-e az idén egy ATP verseny megrendezését.- Ha ATP versenyekről hall az ember, a helyszínt illetően Delray Beach vagy Indián Wells, a résztvevőkről pedig Hewitt és Agassi jut az eszébe, no meg a dollármilliók. Miként illeszkedik ebbe a képbe Kaposvár?- Szövetségünkben már évek óta érlelődött a gondolat, hogy idehaza is kellene olyan versenyeket rendezni, amelyeken ATP pontokat szerezhetnek teniszezőink. Sok tehetséges játékos bontogatja itthon szárnyait, az ő fejlődésüket, előrébb lépésüket szeretnénk ezzel előmozdítani, Tavaly már rendeztünk itthon ilyen versenyt, ám csak magyar résztvevőkkel. Ezt kívánjuk most kibővíteni.- Adottak a feltételek ehhez?- A nemzetközi szövetség előírásainak ma már képesek vagyunk megfelelni. Ezeket a versenyeket párosával kell lebonyolítani, ami azt jelenti, hogy ugyanannak a benevezett garnitúrának egymást követő két versenyen kell szereplési lehetőséget biztosítani.- Nyilván nem a Williems testvérek érkeznek.- Idén csak a férfiaknak rendezünk ilyen versenyt. Aki kissé is járatos a teniszsportban tudja, hogy ma már az első ötszáz között elenyésző a különbség, a rangsorban rövid idő alatt százakat lehet előbbre lépni. Igaz, hihetetlen nagy a konkurencia, de a versenyzési vágy is. Mi elsősorban az első ötszázba tartozók fiatalabbjait szeretnénk Taróczy Balázs (1954) minden idők Kaposvár a múlt század harmincas éveiben tizenkét pályájával Dél-Dunántúl első számú teniszcentruma volt és 1930- ban magyar-jugoszláv válogatott mérkőzésnek is helyet adott. sebb magyar teniszezője. A Vasas, majd a német TC Fürth színeiben versenyzett Több országos bajnoki címe mellett 97- szer volt válogatott idecsalogatni, közöttük bontogatja szárnyait számos magyar tehetség is. A viadalokon a 18-20 évesek fiúk nemzetközi krémje vesz részt, akiknek ez nagyszerű lehetőség ATP pontszerzésre. Általában száz körüli a nevezők száma, közülük harmincketten kerülnek a főtáblára.- Ön tárgyalt már a város és a sportág itteni vezetőivel, megtekintette a tervezett helyszínt, milyen benyomással távozik?- Kedvező kép alakult ki bennem. Korábban nem jártam az Iszák utcai sporttelepen, de első látásra mondhatom, hogy kisebb kiigazításokkal alkalmas egy ilyen rendezvény lebonyolítására. Sokat nyom a latban a kétpályás fedett csarnok és a szálláslehetőségek is megfelelőek. Meggyőződésem, hogy egy ilyen sikeres verseny óriási fejlődést nyújt a helyi teniszéletnek is.- Hány város jelezte rendezési szándékát és mikorra várható döntés?- Nyolc jelentkező közül kerül ki a rendező négy város. Fontos szempont, hogy az ország keleti és nyugati felén egyaránt legyenek versenyek. Itt Kaposvár és mondjuk Balatonboglár, avagy Pécs lesz a rendező. Terveink szerint a tavaszi sorozat Kelet-Magyarországon lenne, majd szeptember 15-21 között itt a nyugati részen játszanának. A végleges döntésre és a szerződések megkö- tésére még e hónap végén sor kerül, jutási Róbert háromszoros WCT világbajnok. 1985-ban Wimbledonban férfi párosban is győzött Ünnepeltek a kis cápák A Kaposvári Sportiskola Úszó Utánpótlás Alapítvány kuratóriumának elnöke, Nagy Erika az év úszójának választott Kishonti Rebekával és Nagy Balázzsal fotó: láng Róbert Lovassport XVI. Mesterek Tornája nemzetközi (pénzdíjas) díjugrató- és díjlovaglóverseny. Kaposvár, Pannon Lovasakadémia. Díjugratás - Kis Kör (nyitóverseny) 10 órától; Nagy Díj (nyitóverseny) 13 órától; Joker-ugratás 15 órától. Ritmikus gimnasztika Megyei diákolimpiái ritmikusgim- nasztika-döntő. Kaposvár, RSG-edzőcsarnok. Versenyek - egyéni 13 órától; csoportos 16.30 órától. SZOMBAT Lovassport XVI. Mesterek Tornája nemzetközi (pénzdíjas) díjugrató- és díjlovaglóverseny. Kaposvár, Pannon Lovasakadémia. Díjugratás - Kis Kör (minősítőverseny) 9 órától; Nagy Díj (minősítőverseny) 11 órától. Díjlovaglás - Szent György Díj 15.30 órától; Grand Prix 18 órától. Kosárlabda EnterNet-Intemet férfi kosárlabda- liga (19. forduló): Kaposvári Klíma-Vili KK-Paksi Atomerőmű SE. Kaposvár, városi sportcsarnok, 18 óra. (Ifjúsági mérkőzés 15.30 órakor.) Röplabda NB I, férfi Extraliga - bajnoki elődöntő (második mérkőzés): Dunaferr SE-Kométa-Kaposvár. Dunaújváros, Dunaferr-sport- csarnok, 17 óra. NB 11, Nyugati csoport - nők (15. forduló): Nagybajomi DRC-Győri DRC. Nagybajom, Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola tornaterme, 14 óra. (Junior mérkőzés 16 órakor.) NB II, Nyugati csoport - férfiak (12. forduló): Győri Széchenyi FSC-Tabi RK. Győr, 11 óra. (Junior mérkőzés 13 órakor.) Kézilabda NB l, női „B" csoport - Nyugat: Győri ETO KC II.-Marcali VSZSE. Győr, 14 óra. (Ifjúsági mérkőzés 12 órakor.) NB II, Délnyugati csoport - nők (14. forduló): Siófoki VSE-Csurgói NKK. Siófok, Foki-hegyi Általános Iskola tornacsarnoka, 17 óra. NB II, Délnyugati csoport - férfiak (14. forduló): Kalocsai KK-BBSC. Kalocsa, 18 óra. (Ifjúsági mérkőzés 16 órakor.) Asztalitenisz NBI, női „B” csoport (15. forduló): Szenna Pack Zselic SC Kapos- vár-Soltvadkerti TE-Akkerplus. Kaposvár, Arany úti városi asztalitenisz-csarnok, 11 óra. NB II, Barna csoport - férfiak (15. forduló): PEAC Il.-Szenna Pack Zselic SC Kaposvár. Pécs, 15 óra. Megyei amatőr asztaliteniszkörverseny (harmadik forduló). Nagyatád, Szakképző Iskola tornaterme. Verseny(ek): 9 órától. Versenyszámok: férfi egyéni és férfi páros. Úszás „A víz világnapja” úszóverseny. (Erős, Puskás). NB I-es ifjúsági (17 és 19 évesek) labdarúgó-bajnokság: Siófok FC-Matáv SC Sopron. Siófok, 11 és 13 óra. (Játékvezetők: Balogh M., Szilvás, Kiss B.) NB U-es és NB IJI-as serdülő (16 évesek) és ifjúsági (19 évesek) labdarúgó-bajnokság: Barcs SC-Balatonlelle SE. Barcs, 11 és 13 óra. (Játékvezetők: Pecsét, Zarka, Szabó J.) Nagyatád FC-Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki. Nagyatád, 11 és 13 óra. (Játékvezetők: idősebb Kaposvár, dr. Csík Ferenc uszoda. Verseny(ek): 10 órától. Tájfutás Tavasz Kupa megyei tájfutó-versenysorozat (első forduló). Kaposvár, városi sportcsarnok előtti tér (versenyközpont). Rajt („0" idő): 11 órakor. Fallabda Westel Kupa (női és férfi) fallabdaverseny. Kaposvár, Áchim András utcai Fitt-Lesz Klub. Verseny (ek): 9 órától VASÁRNAP Lovassport XVI. Mesterek Tornája nemzetközi (pénzdíjas) díjugrató- és díjlovaglóverseny. Kaposvár, Pannon Lovasakadémia. Díjlovaglás - Intermediaire I. Kűr 8.30 órától; Grand Prix Mr 10.30 órától. Díjugratás - Kis Kör (döntő) 13 órától; Nagy Díj (döntő) 15 órától; Ride and Drive 16.30 órától. Röplabda NB I, férfiak - rájátszás az 1-5. helyekért (első forduló): Nafa RC Ka- posvár-Bp. LRI-Malév SC. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. Sakk NB 1 „B" csoport - Charousek Rezső- csoport (9. forduló): Bp. Pénzügyőr SE-Szenna Pack Zselic SC Kapós, vár. Budapest, 10 óra. NBII, Asztalos Lajos-csoport (9. forduló) - az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont egységesen 10 óra; KSE-Sefag Rt Kaposvár-Kármin SE Pécs; Komlói Bányász-Szenna Pack Zselic SC Kaposvár II.; Decs-Nagyatádi VSK. Kézilabda NB II, Délnyugati csopon - nők (14. forduló): Kutasi Nosztalgia KK-Mohácsi TE. Nagyatád, városi sportcsarnok, 11 óra. (Ifjúsági mérkőzés 12.45 órakor.); Zalakarosi Gránit SE-Fonyódi Petőfi SE. Zalakaros, 15 óra. NB II, Délnyugati csoport - férfiak (14. forduló): Barcs SC-Me- cseknádasdi KSK. Barcs, Dráva Völgye Középiskola sportcsarnoka, 16.30 óra. (Ifjúsági mérkőzés 15 órakor.); Rinyamenti KC-Si-mon- tomyai KC. Nagyatád, városi sportcsarnok, 18 óra. Teke Felnőtt női egyéni területi tekebajnokság. Kaposvár, Közutasok-tekecsar- nok. Versenyek: 10 órától. Duatlon Fesztiválduatbn. Kaposvár, Együd Árpád Városi Művelődési Központ (versenyközpont). Korcsoportok és rajtidőpontok: óvodások 10 órakor; újonc „A” és „B” 10.30 órakor; gyermekek és serdülők 11.10 órakor; ifjúságiak, juniorok, felnőttek, seniorok és veteránok 12.10 órakor. Pedagógus országos duatlon- bajnokság. Kaposvár, Együd Árpád Városi Művelődési Központ (versenyközpont). Korcsoportok: 40 éven aluliak; 40 éven felüliek és pedagógus- jelöltek. Rajt: 12.10 órakor. FENYŐ GÁBOR bajnokság (18. forduló). Északi csoport: Kaposújlak-Ba- latonszárszó. Kaposújlak, 16 óra. (V.: Kovács Gy.) - Ifjúsági mérkőzés 14 órakor. Déli csoport: Satelit FC Somogytarnóca-Somogysárd - kiemelten! Somogytamóca, 16 óra. (V.: Harangozó.) - Ifjúsági mérkőzés 14 órakor. VASÁRNAP Labdarúgó NB II - Hűmmel csoport (20. forduló): Kaposvár Az uszoda helyett ezúttal az Együd Árpád Városi Művelődési Központban jöttek össze a Kaposvári Sportiskola fiatal reménységei és azok szülei, hozzátartozói egy hangulatos közös ünneplés erejéig. Nem véletlen, hogy a Kaposvári Sportiskola Úszó Utánpótlás Alapítványa március közepére időzítette a háziünnepségét, hiszen ez amolyan évzárónak, s egyben évnyitónak is tekinthető; olyan ünnep, ahol a legjobbak elnyerik méltó jutalmukat. Márpedig értékes díjakból igazán nem volt hiány; nyolc egykori versenyzőjüket (Mletchenkov Zsanettet, Hebbache Szabrinát, Ureczky Dórát, Varga Zsófiát, Varga Lillát, Nagy Noémit, Jakó Bencét és József Rolandot) búcsúztatták el, 11 -en pedig (a legkisebbek közül Stier Dorottya, József Erik és Weltenbach Vince, a nagyobbaknál Makai Luca, Pataki Fanni, Balogh Soma és Lednicky Patrik, míg a legidősebbek között Ferlindis Petra, Kohulák Anita, Balogh Zsófia, valamint Gaál Mail Pannon-Flax labdarúgó NB 111 - Dráva csoport (18. forduló): Barcs SC-Bajai LSE. Barcs, 15 óra. V.: Czakó (Berki, dr. Rugási). Nagyatád FC-Harkány SK. Nagyatád, 15 óra. V.: Vincze I. (Csizmadia, Bányai). Balatonfüred SC-Zamárdi Petőfi SE. Balatonfüred, 15 óra. V.: Körmendi (Balázsi, Laki). NB Il-es és NB III-as serdülő (16 évesek) és ifjúsági (19 évesek) labdarúgó-bajnokság: Mézga Peugeot-Kampf Kaposvári Egyetem Füredholding FC-Zamárdi Zsolt) a példamutató és kitartó edzésmunkájukért vehettek át jutalmat. Természetesen megválasztották az év úszóit is; a választás ezúttal Kishonti Rebekára és Nagy Balázsra esett. A kaposvári úszócsapat tagjai ezen az ünnepségen kapták meg az alapítványtól - nagy és hálás köszönet érte a szülőknek - az egyenruhájukat. Végül is ne csak a medenvár-Buzsák (Ferencz); Csurgó- Balatonkeresztúr-Balatonmária- fürdő (Juhász L.); Öreglaki Medosz-Kaposfő (Mohai); Lengyeltóti Vill-Master-Balatonszent- györgy (Balogh M.); Andocs Jeans-Tex-Felsőmocsolád (Majdanics). - Az ifjúsági mérkőzések egységesen 14 órakor kezdődnek. Megyei II. osztályú labdarúgóbajnokság -18. forduló (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont egységesen 16 óra). Északi csoport: Balatonszecében, hanem annak partján is mutassanak jól a kis cápák, akik egyébként nevükhöz méltóan rendesen „haraptak” a különféle versenyeken, azaz remek évet zártak. A kuratórium elnökének, Nagy Erikának a szavait idézve azonban idén még a jónál is jobbat terveznek és szeretnének. Az elszántságukat látva minden esély meg is van erre. _____fenyő ná r (Szilvás); Kiskorpád-Mező- csokonya (Lakos); Baté-Látrány (Oláh I.); Hetes-Balatoni Vasas (Ballér). - Az ifjúsági mérkőzések egységesen 14 órakor kezdődnek. Déli csoport: Lakócsa-Szulok (Pájer); Tapsony-Kadarkút (Varga L. II.); Kaposszerdahely-Ta- rany (Vass); Kutas-Vízvár (Fodor Z.); Inke-Böhönye (Révész); Homokszentgyörgy-Kaposmérő (Szabó R); Somogyudvarhely-Lá- bodi Medosz (Kerekes). - Az ifjúsági mérkőzések egységesen 14 órakor kezdődnek. fenyő gábor VÍZILABDA OB II A vízilabda OB II alapszakaszának utolsó fordulóját rendezték meg Dunaújvárosban. Eredmények: NOVA-Vízcoop Kaposvár- Vasi Aligátorok 20-6 (7-0, 7-2,2-1,4-3) A kaposvári gólszerzők: dr. Dobos (3), Mácsik (6), Szabó A. (2), Dodog (4), Horváth D. (1), Budavári (3), Ács (1). NOVA-Vízcoop Kaposvár- Pápa Aqua Stúdió SE 18-2 (5-1,4-0,4-1, 5-0) A kaposvári gólszerzők: dr. Dobos (3), Mácsik (3), Szabó A. (2), Varga J. (1), Dodog (2), Horváth D. (1) . Csere: Vass (2), Plesztovits (2) , Budavári (1), Ács (1). A Dunántúli gyermekbajnokság újabb fordulóját Kaposváron rendezték meg. Eredmények: 1990-91-ben születettek NOVA-Vízcoop Kaposvár- PVSK-TASI6-8 (1-2,0-2,2-1,3-3) A kaposvári gólszerzők: Prjevara (1) , Berta B. (1), Domokos (1), Stickel T. (1), Mezriczky (2). NOVA-Vízcoop Kaposvár- CWG Kanizsa 13-14 (4-6,2-2, 3-1,4-5) A kaposvári gólszerzők: Prjevara (2) , Berta B. (3), Domokos (1), Stickel T. (2), Juhász-Szelei (2). Csere: Szokoly (1), Mezriczky (2) , Bálint Zs. 1992-ben és később születettek: NOVA-Vízcoop Kaposvár- CWG Kanizsa 17-8 (3-3,5-2, 5-0,4-3) A kaposvári gólszerzők: Pap A. (1), Gündöz (4), ifj. Berta J. (2), Horváth B. (1), Juhász-Szelei (2), Jakó (3) . Csere: Kiss P. (3), Nyers (1). A Dunántúli serdülő vízilabdabajnokság Székesfehérváron folytatódott. A kaposváriak két vereséggel zártak. Eredmények: NOVA-Vízcoop Kaposvár-CWG Kanizsa 5-6 (2-1,2-3,1-1,0-1) A kaposvári gólszerzők: Kovács B. (1), Kovács I. (1), Tóth R. (1), Maár (2). Fehérvár-Póló SE-NOVA- Vízcoop Kaposvár 7-6 (2-2,2-1,1-2,2-1) A kaposvári gólszerzők: Kovács B. (2), Kovács I. (2), Császár (1), Maár (1). molnár Röplabda Győr Győrben a Pez kupáért rendezték meg a mini leány röplab- datomát. A viadalon a somogyi színeket a Nagybajomi DRC két csapata is képviselte. A somogyiak első alakulata az első helyen, míg a DRC II. a negyediken végzett. Az erőpróbán nyújtott lti- emelkedő teljesítményéért Laki Barbara különdíjban részesült. A tomagyőztes csapat tagjai: Laki Barbara, Kovács Nikoletta, Hosz- szú Szandra, Horváth Szabina, Kardics Lilla, Szaka Dóra. Edző: Nagy Zoltán. ___________molnár Lab darúgás____ Él en az Alsóbogát MEGYEI III. OSZTÁLY KAPOSVÁRI CSOPORT A bajnokság állása: 1. Alsóbogát 13 10 1 2 30-18 31 2. Igái 13 9 2 2 39-8 29 3. Gölte 13 9 1 3 34-27 28 4. Mernye 13 8 1 4 35-19 25 5. Kaposfüred 12 7 3 2 34-14 24 6. Ráksi 13 5 3 5 29-25 18 7. Somodor 13 67 17-22 18 8. Juta 13 5 2 6 31-25 17 9. Somogyszil 13 5 2 6 21-26 17 10. Somogyaszaló 13 4 2 7 16-24 14 11. Kazsok 13 3 2 8 19-32 11 12. Magyaregres 13 1 2 10 8-38 5 13. Őrei 133 10 14-49 3 * * * A kaposvári és a nagyatádi körzeti labdarúgó-bajnokság tavaszi szezonja a jövő hétvégén rajtol. FENYŐ Hétvégi labdarúgó-ajánlatunk SZOMBAT Labdarúgó NB I - Borsodi Liga (21. forduló): Győri ETO FC-Siófok FC. Győr, 15 óra. V.: Erdős (Székely, Wenczel). Labdarúgó NB I „B” csoport (22. forduló): NABI Kaposvári Rákóczi FC-Pécsi MFC. Kaposvár, Rákóczi-stadion, 15 óra. V.: Bede Szakács, Kerekes, ifjabb Szakács.) Megyei I. osztályú labdarúgóbajnokság (18. forduló): Somogyvár-Nagybajom. Somogyvár, 16 óra. (V.: Kovács J.) - Ifjúsági mérkőzés 14 órakor. Fonyód-Segesd. Fonyód, 16 óra. (V.: Bodor.) - Ifjúsági mérkőzés 14 órakor. Megyei II. osztályú labdarúgóKaposvölgye Vállalkozók SC- Nagyberki-Pécsi VSK. Nagyberki, 15 óra. V.: Gergely (Kepe, Gyarmati). Marcali VSE-Veszprém FC. Marcali, 15 óra. V.: Berki (Kovács P„ Bóna). Komlói Bányász-Balatonlelle SE. Komló, 15 óra. V.: Makk (Heibl, Tumó). Petőfi SE. Kaposvár, Gazdász- mes-Sántos sportcentrum, 11 és 13 óra. (Já- (Agócs) tékvezetők: Král, Mészáros S., kiemelten!; Szűcs I.) Karád JeansMegyei I. osztályú labdarúgó- Tex-Nagybe- bajnokság -18. forduló (az elöl ál- rényi Pala-Szig ló csapatok a pályaválasztók, a (Posta); Ság- kezdési időpont egységesen 16 vár-Kéthely óra): Balatonboglár-Tab (Nagy (Sípos L.); B.) - kiemelten!; Balatonföld- Taszár-Topo-