Somogyi Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-19 / 65. szám
14. OLDAL 2003. Március 19., Szerda ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Halál a sztrádán Tragikus kimenetelű baleset történt kedden délután az M7- es autópályán. A polgárdi csomópontnál egy személyautó le- hajtás közben felfutott a szalagkorlátra, majd a pálya és a lehajtó közötti területre zuhant. Az autóban ülő két utas életét vesztette, europress Kabátért ütöttek Orr- és állkapocscsonttörést szenvedett az a fiatalember, akit egy 25 és egy 35 éves kispaládi férfi bántalmazott Tiszabecsen. A tettesek a sértett bőrkabátját akarták elvenni, de az nem adta, ezért összeverekedtek. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, europress Gereblyés támadó Súlyos testi sértés miatt indítottak eljárást egy 49 éves férfi ellen, aki Tiszavasváriban bement egy lakásba és az ott lakó 53 éves férfit gereblyével bántalmazta. A bűncselekmény indítéka egyelőre nem ismert, a sértett bordatörést szenvedett, europress Tűzhelyre esett Belehalt sérüléseibe az a 60 éves férfi Tokorcson, aki valószínűleg rosszul lett, ráesett az égő tűzhelyre, és műszálas pulóvere tüzet fogott. A férfi a gázt még el tudta zárni, majd a földre esett. Az áldozat egész teste megégett, az esetet a körzeti orvos jelezte a hatóságoknak. EUROPRESS Indok nélkül Súlyos sérüléseket szenvedett az a 48 éves asszony, akit egy 38 éves sajószentpéteri férfi késsel többször megszúrt. A bűncselekmény indítéka egyelőre nem ismert. A gyanúsítottat a bűncselekmény helyszínén elfogták a rendőrök, europress Favágó betörők Kiraboltak egy présházat Berhidán, a tettesek nem csak kéziszerszámokat és alumínium lemezeket Vittek magukkal, hanem kivágtak egy, a telken álló diófát is. A kár 200 ezer forintra tehető. Szintén betörők jártak egy balaton- szőlősi pincében is, ahonnan légpuskát vittek el az elkövetők. EUROPRESS Öltözőfosztogató Őrizetbe vették azt a fiatalembert, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy konditermek öltözőit fosztogatta, emellett egy autót is feltört Keszthelyen. A gyanú szerint a tolvaj elsősorban az edzőtermek öltözőiben és szórakozóhelyeken őrizetlenül hagyott táskákat vitt el. EUROPRESS Gyereket gázolt Könnyebb sérülésekkel szállították kórházba azt a gyermeket, akit egy teherautó ütött el Miskolc főutcáján. A gyerek az autóbuszról szállt le és a jármű mögül lépett ki, amikor eddig tisztázatlan körülmények között az arra elhaladó teher- antó elütötte. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja, europress Juszt jogot sértett Juszt László újságírót Kövér László Fidesz-alelnök jó hírnévhez, becsülethez és emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogának megsértése miatt kedden első fokon elmarasztalta a Budai Központi Kerületi Bíróság. Sándor Zsuzsa szóvivő elmondta: az újságíró 2002. október 28-án a Népszava című napilapban publikált, A megbékélés napja című cikkében azt a sértő kijelentést használta, hogy Kövér László „zsidózott” az ün- nepi megemlékezés során, mti ■ Piramissztori 11 ezer oldalon Kaposvár Piramisjáték szervezésének bűntette miatt emelt vádat a főügyészség négy személy - köztük egy német állampolgár - ellen. Az Emegen-ügyként elhíresült bűnügyben több mint háromezer embert károsítottak meg. Az ügyben három évig nyomozott egy külön erre az ügyre specializálódott rendőri csoport. 38 kötetnyi, több mint 11 ezer oldalnyi nyomozati irat gyűlt össze. Csaknem háromezer tanút hallgattak ki, a szakértői díjként kifizetett összeg meghaladta a 3,5 millió forintot. A nyomozás kezdetén 89 gyanúsítottja volt az ügynek. Röviden ez az Emergen-ügy „számtana”. A Hungaro Energen Rt- t egy német állampolgár hozta létre 1998-ban, külföldi és hazai termékek jutalékos rendszerű értékesítési hálózatának megszervezésére. Öt alközpontot hoztak létre az országban. 1999 és 2002 közt a cég „menedzserei”, vezetői különböző szállodákban 100-200 vendég előtt tartottak szuggesz- tív előadásokat, s próbálták beszervezni őket az ügynöki hálózatba. A belépésről azonnal dönteni kellett, s be kellett fizetni a 390 ezer forintos belépési díjat is. Ez tartalmazta a termékek forgalmazásának jogát, értékesítési egységcsomagot, valamint „service cardokat”. Am a termékek, különféle étrendkiegészítők és kozmetikai cikkek meglehetősen kétes minőségűek voltak, a kártyákat pedig nem lehetett használni, a kártyafelhasználás hátterét ugyanis nem biztosították, a megjelölt cégekkel nem is kötöttek szerződést a kedvezményes szolgáltatásokra. Azoknak, akik beléptek, az volt a feladatuk, hogy minél előbb újabb két ügynököt szervezzenek be, s azok ismét csak befizessék a belépési díjat. Az ügyészség álláspontja szerint - mint a vádiratban is szerepel - ez nem „kereskedelmi tevékenység” volt, hanem a piramisjáték kifinomultabb, termékértékesítéssel leplezett formája. Emiatt emeltek vádat a cég négy legmagasabb szintű vezetője ellen. _________jakab edit Vá dat emeltek Kitti ellen Kaposvár Simek Kitti ellen emberölés, anyja ellen kiskorú veszélyeztetése és emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás miatt emelt vádat a főügyészség. Mint ismert: a tótújfalui lány tavaly augusztusban fejbe lőtte nevelőapját. Dr. Horváth Szilárd Somogy megyei főügyész a tegnapi sajtótájéA fala ítélete koztatón elmondta: a család 2000- ben költözött Tótújfalura, a férfi a helyi italboltot üzemeltette, az asszony ott dolgozott. A család jórészt rendezetlen körülmények közt élt, a háztartást az anya elhanyagolta, a gyerekekkel nem törődött megfelelően. A 14 éves lány sokat mulasztott az iskolából, ki- maradozott éjszakára. A kisebbik gyermeket is gyakran felügyelet Tótújfaluban már jó ideje nem beszédtéma a gyilkosság. Az emberek elkerülik a családot. Úgy érzik: a kislány és édesanyja mára eljátszotta az együttérzésüket. A többség azt mondja, amit Bunyevácz József iskolaigazgató is, bűnhődjön, aki képes volt ilyen szörnyűségre. Még mindig nagy azonban a kétely, hogy anya vagy lánya húzta-e meg a ravaszt. A legtöbben az anyát hibáztatják a történtekért. Nyári Rudolfné úgy fogalmaz: ha az asz- szony látta, hogy mi történik az apa és a lány között, akkor azért bűnös, mert nem tett semmit. Ha pedig nem vette észre, akkor azért: milyen anya az, aki ennyire nem figyel a gyermekére. nélkül hagyta. Volt olyan eset, hogy a környékbeliek figyeltek fel arra, hogy a kicsi az utcán kószál, homokot eszik. A férfi mindezt többször szóvá tette, bántalmazta súlyos beteg feleségét, nevelt lányát. A tragikus nap estéjén a lány megvárta, míg nevelőapja elalszik, elővette a fegyvert és fejbe lőtte a férfit. A fiatalkorú lány értett a fegyverekhez és tudta azt is, hol tartotta nevelőapja az engedély nélküli, mindig csőre töltött lőfegyvert. A történtek után egy ismerősüket keresték fel, s arra akarták rávenni, hogy segítsen eltüntetni a tetemet. Mivel a férfi ezt nem tette meg, áthúzták a holttestet a másik szobába és kitakarítottak. Három nappal később a család egyik barátja tett bejelentést a rendőrségen. Az anya először megpróbálta tagadni a történteket, ám a lány mindent beismert... ___________JAKAB EDIT, HAOV LÁSZLÓ A kereskedelem biztonságáért Budapest Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnökének adatai szerint a hazai kereskedelem évente több mint 5000 milliárd forint értékű árut értékesít, majd ennyi pénz fordul meg a kasszákban és hozzávetőleg 50-100 milliárd forintnak vész nyoma bűncselekmények során. A biztonság a vásárlók számára is fontos érték, mert hiába vesz meg valaki olcsóbban például egy nadrágot, ha közben a parkolóból ellopják az autóját. A Tesco Globál Áruházak Rt. évente 17 ezer bűnelkövetőt ér tetten, főképp a hűvösebb hónapokban, délután és hétvégén. A cég adatai szerint a tetten ért vásárlók 61 százaléka férfi, 39 százalékuk nő - másfelől 17 százalékuk fiatalkorú, 7-8 százalékuk pedig gyermekkorú - közölte Csikós Gellért, a cég országos kármegelőzési és biztonsági igazgatója. A mai terroristaveszélyes, háborús időszakban kényessé vált a bombariadók, -fenyegetések kérdése, s hatékony fellépést igényel. A szakember szerint törvényileg lehetővé kellene tenni a visszaeső elkövetők kitiltását egyes üzletekből, illetve a velük szemben hozott elmarasztaló határozatok nyilvános közzétételét. Mint Jean-Claude Foyard, az Auchan Magyarország Kft. biztonsági vezetője rámutatott, Francia- országban kitilthatok az üzletekből azon elkövetők, akiket 5-6 alkalommal tettenérnek. Hegedűs András az Europressnek elmondta: megfontolandó, hogy meghatározott esetekben törvényileg lehetővé tegyék a többszörösen visszaeső tettesek kitiltását, ám nem valószínű, hogy jó megoldás lenne az elmarasztaltak közzététele. A BM az év második felében kívánja áttekinteni az üzletek biztonságával kapcsolatos jogszabályokat. A helyettes államtitkár szerint az alkalmazott-bűnelkövetőkkel szemben hatékony fellépést jelenthetne, ha a cégek ellenőrizhetnék, hogy a felvételre jelentkező személyek ellen folyik-e büntetőeljárás. Az erkölcsi bizonyítvány ugyanis sem a folyamatban lévő eljárásokról, sem a szabálysértésekről nem ad tájékoztatást. dóczy LÁSZLÓ Szerelemféltésből gyilkolt Kaposvár A Somogy Megyei Bíróságon tegnap kezdődött annak a 24 éves kaposvári fiatalembernek a pere, akit több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádol az ügyészség. K. Zoltán tavaly májusban több késszúrással megölte barátnője édesanyját, barátnőjét pedig életveszélyesen megfenyegette. A férfi és barátnője kapcsolata már három éve tartott, ám korántsem volt felhőtlen. A vád szerint K. Zoltán gyakran bántalmazta a lányt. A lány anyja eleinte nem ellenezte a két fiatal kapcsolatát, ám amikor tudomást szerzett a vitákról, bántalmazásokról, a szakítást szorgalmazta. A fiatal lány is úgy érezte: ideje véget vetni a kapcsolatnak, s ezt közölte a vádlottal is tavaly május 26-án. Akkor a fiú látszólag belenyugodott, ám amikor másnap a lány egy barátnőjéhez indult autóval, utánament, kényszerítette, hogy kövesse, majd szálljon át az ő autójába. Sántosra, Szentbalázsra, majd szüleinek hétvégi házához hurcolta, a lány hiába próbált menekülni, mindvégig durván bántalmazta. Közölte vele: mindkettejüknek meg kell halni... Először késsel fenyegette, majd úgy döntött, inkább gyógyszerrel kell véget vetni életüknek. Végül a Balatonhoz, Siófokra vitte, arra kényszerítette, hogy az erős nyugtató hatású, idegrendszerre ható szerekből vegyen be. Maga is jó néhány kapszulát beszedett. Hajnalban tértek haza Kaposvárra, s úgy tűnt, sikerült lezárni a történetet. Másnap reggel azonban elkezdődött az igazi rémálom... Amikor a vádlott beállított barátnőjéhez, a lány még aludt. A lány anyja és a fiú összeszólalkoztak, s a vita hevében egy kés is előkerült. A szerencsétlen lány már arra ment ki a konyhába, hogy anyja véresen görnyed össze, a fiú pedig fölötte áll a késsel. A vádlott a lányt is hasba szúrta. Az anya menekülni próbált, de a támadó a kapuból visszarángatta és összeszurkálta. Aztán újra barátnőjébe szúrta többször a kést, majd magát vagdosta össze. Az asszony a helyszínen meghalt, a lány életét is csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A tárgyalás újabb tanúk meghallgatásával folytatódik. JAKAB EDIT A Balatonföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy 2003. április 1. napjával betéti kamatcsökkentést hajt végre A kamatcsökkenés mértéke 2003. március 15 napjával az egységekben kifüggesztett Hirdetményben megtekinthető'. Pályázati felhívás KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázat útján történő értékesítésre meghirdeti az alábbi ingatlanait: • Kaposvár, Zaranyi úton, a Zsillé Autószalonnal szemben lévő, 4361/20 hrsz-ú, 6986 m2 nagyságú beépítetlen ingatlanát intézményterületi funkcióra. • Kaposvár, Fő u. 7. sz. alatt lévő kávézó funkcióra hasznosítható üzlethelyiségét. • Ady E. u. 3. sz. alatt lévő padlásterét, lakásépítés céljára. • Lonka-hegyen lévő 6942 hrsz-ú, 46367 m2 területű beépítetlen ingatlanát lakótelkek, vagy lakópark kialakítás céljára - vállalkozók részére. • Maros utca nyugati oldalán lévő területét lakóterület fejlesztés céljára - vállalkozók részére. • Kaposvár, toponári városrész területén, a Tamási Áron és Kodolányi utcák folytatásában lévő lakótelkeket - vállalkozók részére. • Kaposvár, Budai N. A. u. 7. sz. alatt - 63 hrsz. - lévő osztatlan közös tulajdonú ingatlan önkormányzati tulajdonrészét (392 m2 beépítetlen terület) lakó- és üzletház funkcióra. Részletes pályázati kiírások átvehetők 2003. március 20-2003. április 3. között a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságán IV. em. 411. szoba (9779* JÓTANÁCSOK ÉPÍTKEZŐKNEK Wienerberger Építkezők Hónapja árengedményekkel és információkkal Felmérések szerint több százezerre tehető azon magyar állampolgárok száma, akiket egy új otthon felépítése foglalkoztat, vagy annak megvalósításába már bele is vágtak. Egy ilyen életre szóló vállalkozás kulcseleme a megfelelő előkészítés: az építkezéshez szükséges nagy mennyiségű információ előzetes beszerzése sok pénzt és időt takaríthat meg később. Ezért Magyarország legnagyobb építőanyag-gyártója, a Wienerberger Téglaipari Rt. évek óta minden tavasszal Építkezők Hónapja néven olyan országos rendezvénysorozatot szervez, amelyen a házépítésben érdekelt valamennyi gyártó bemutathatja legújabb termékeit, szolgáltatásait. Az Építkezők Hónapja látogatói így egy helyen, közvetlenül a gyártóktól minden fontos információt összegyűjthetnek. “Egy ház felépítése előtt rengeteg «életre szóló» döntést kell meghozni” — mondja Bodnár György, a Wienerberger kereskedelmi igazgatója. A legfontosabb, hogy a terv vagy az építőanyagok kiválasztásakor a bentlakók hosszú távú igényeit, életmódfát vegyük figyelembe, s igyekezzünk a legjobb kompromisszumokat megtalálni. Az első ilyen komoly döntés a falazat anyagának kiválasztása. A tégla a magyar éghajlati viszonyok közt a legjobb megoldás: télen megfelelően szigetel, nyáron kellemesen hűvösen tartja a házat, ugyanakkor kellemes benne élni, mert “lélegzik”, és megfelelő páratartalmat biztosít. Az a kérdés is felmerül, hogy a család “fővállalkozóként” maga irányítsa-e az építkezést, tárgyaljon a szakiparosokkal, szerezze be az anyagot, ellenőrizze és felügyelje a munkát, vagy bízza ezt egyetlen cégre. Mindkét fél információs igényeit ki kell elégíteni: a szakemberekét is, és a házépítéssel laikusként foglalkozókét is. Ezt a célt szolgálják az Építkezők Hónapja rendezvényei, amelyeket március 22-én, 29-én és április 5-én tartanak az ország húsz városában. Somogy megyében erre március 22-én Siófokon a Budai Kft. telepén (Bajcsy Zs. u. 203/a) kerül sor. Az eseményen résztvevő cégek számos építőanyagot kínálnak árengedménnyel, szakembereik pedig a családok számára tartott tavaszi- as hangulatú rendezvények keretében szívesen válaszolnak az építkezéssel kapcsolatos kérdésekre. ▲ KÉK TÜKÖR » RUHÁZATI RAKTÁRÁRUHÁZ Márkás termékek elérhető áron! % [ Miim JH1 5.990 Ft-tól (Amíg a késztet tart.) Méretre alakítás a helyszínen. Lehel Factory Outiét Budapest XIII. kér., Lehel u. 8. Nyitva: H-V.: 9-19.00. Kaposvár Factory Outiét Kaposvár, Talán Gyula u. 5. Nyitva: H-R:9-l8.00.. Sz.: 9-13.00.