Somogyi Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-19 / 65. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2003. Március 19., Szerda Hírek KITÜNTETETT RENDŐRÖK. Március 15-e alkalmából a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemkereszt katonai tagozatát adományozta Pál József rendőr főtörzszászlósnak (Kaposvári Rendőrkapitányság). A belügyminiszter kiemelkedő munkája elismeréseként főtanácsosi címet adományozott Szabó Kálmán rendőr alezredesnek (Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság). Az országos rendőrfőkapitány dicséretben és jutalomban részesítette Papp József rendőr főtörzsőrmestert (Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság). DIÁKOKNAK AZ AIDS-RÖL. A HIV-fertőzésről, az AIDS megelőzésének fontosságáról, a meggondolatlan szexuális kapcsolat elkerüléséről tartott előadást Tabon több mint négyszáz diáknak Kurucz Gabriella, a megyei ÁNTSZ munkatársa. A Rudnay középiskola nagy gondot fordít a tanulók egészséges életmódra nevelésére, ezért rendezett felvilágosító előadás-sorozatot. (kj) VADAT LOPTAK. Orwadászo kát fogtak a nagykanizsai rendőrkapitányság munkatársai Eszteregnye közelében. A három férfi autójában egy frissen lőtt őztetemet és két vadászfegyvert találtak. Az egyik puska tulajdonosa nem rendelkezett fegyvertartási engedéllyel. A rendőrség lopás bűntett elkövetésének gyanúja, illetve lőfegyverrel és lőszerrel történő visszaélés bűntett alapos gyanúja miatt indított eljárást. (ua) ELISMERÉS. A nagykanizsai határőr-igazgatóság állományából harmincnégyen kaptak dicséretet és jutalmat az 1848-49- es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. A határőrség rendészeti főigazgatója elismerésben részesítette Hortobágyi Dániel főhadnagyot. Egervári József százados a nagykanizsai határőr-igazgatóság igazgatói dicséretét és jutalmát kapta. Mindketten a berzencei határőrkirendeltségen teljesítenek szolgálatot, (va) ÉLETMENTŐ VÉR. Sikeres vér adást szervezett Bonnyán és Kisbárapátiban a vöröskereszt helyi alapszervezete. A két településen ötvenötén jelentek meg, közülük ötvenketten 23,4 liter életet mentő vért adtak, (kj) ÁTÁZOTT IRODÁK. Csőtörés volt a bedegkéri polgármesteri hivatal épületén levő szolgálati lakásban. Mintegy száz négyzet- méteren ázott át az irodák meny- nyezete. A kár összege mintegy 300 ezer forintnyi, (kj) ÜNNEPI FORGATAG. Krisna több mint 500 évvel ezelőtt megjelent inkamációjának, Mahaprabhunak a születésnapját ünnepelték a vaisnava filozófia hívei a kaposvári utcán. A Krisnások úgy tartják, Krisna korszakról korszakra többször újjászületett már. ÉLED A PUSZTA. Száztíz fős máltai csoportot már fogadott, s most egy ötvenfős olaszt vár a Siotour Részvénytársaság szán- tódpusztai idegenforgalmi és kulturális központja. Az olasz turistacsoport számára lovasbemu- tatót is tartanak, (fi) ______ ■ Új vezető áll a hivatal élén Kaposvár Tegnap beiktatták hivatalába a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal új vezetőjét. Hoffmanné dr. Németh Ildikó Nagyatád jegyzői székét cserélte fel az új megbízatással, miután a belügyminiszter és a kancelláriaminiszter előterjesztése alapján a miniszterelnök kinevezte a köz- igazgatási hivatal élére. Hoffmanné dr. Németh Ildikó nehéz, de szép feladat előtt áll: a közigazgatás történetének talán legizgalmasabb időszakában, az uniós csatlakozás kapujában és egy újabb jelentős reform kezdetén kapta meg a megyei közigazgatási hivatal vezetői posztját. Dr. Tóth Zoltán, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára a tegnapi beiktatási ceremónián egyebek között ezekről a reformelképzelésekről is szólt, melyeket - mint mondta - a csatlakozás és a belpolitikai igények hívtak életre. Az államtitkár azt mondta: a legfontosabb feladat, hogy a túlközpontosított hatalmat le kell bontani, az európai szintű szolgáltatásokat el kell juttatni a legkisebb települések lakóihoz is. Mindebben a közigazgatási hivataloknak és azok vezetőinek is jelentős szerepük lesz. Hoffmanné dr. Németh Ildikó a köz szolgálatában töltött hosszú évtizedek során bizonyította rátermettségét, kiemelkedő szakmai tudása, embersége példaértékű. A Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal új vezetője elmondta: olyan hivatalt szeretne létrehozni, amely példát mutat pártatlan, objektív, kulturált, törvénytisztelő és hatékony munkájával. Hoffmanné dr. Németh Ildikó kiemelt feladatnak tartja a hatékony együttműködés kialakítását a Hoffmanné dr. Németh Ildikó átvette a megbízólevelét dr. Tóth Zoltántól dekoncentrált szervekkel, gazdálkodószervezetekkel, önkormányzatokkal. Naptára már jó előre betelt, hiszen első dolga - mint mondta -, hogy egyeztessen a polgármesterekkel, a képviselő-testületekkel, a vezetőkkel, az együttműködő partnerekkel. Közös érdek a kistérségi körzethatárok felvázolása, hogy a kormányzati szervek elé már konszenzuson alapuló, kész anyag kerüljön. S ugyanilyen jelentős a törvényességi ellenőrzés erősítése, a jogalkotási eljárás egységesítése és a segítés szándékával, hiszen az állampolgárok érdeke az, hogy a mérce mindenütt azonos legyen. Az új hivatalvezető csaknem negyedszázada dolgozik a közigazgatásban, végigjárta a ranglétra minden fokát. S vallja: ez az a pálya, ahol az ember sohasem vár köszönetét, de semmivel sem pótolható sikerélmény, hogy segíteni tud az embereken. Olyan munka, amit nem lehet pénzért, beosztásért csinálni, csak elhivatottságból. Állandó tanulás ez, az emberek szolgálata, amelyet nem befolyásol a munkaidő. ■ Hoffmanné dr. Németh Ildikó A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát. 1979-től a nagyatádi járási hivatal főelőadója, megbízott osztályvezetője, majd csoportvezetője. 1984 januárjától a városi tanács hatósági osztályának vezetője, augusztustól vWitkára. 1990 óta Nagyatád jegyzője. Férje a nagyatádi kórházban dolgozik, a fia 22 éves, negyedéves joghallgató. Egészségesebben az unióba Kaposvár Nincs egységes európai uniós egészségpolitika, szociálpolitika, egészségügyi- és szociális ellátórendszer. Mindezek továbbra is nemzeti hatáskörben működhetnek. Elfogadott és kötelező általános értékek azonban vannak és ehhez nekünk is igazodnunk kell. Ezt hangsúlyozta dr. Jakab Ferencné, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára tegnap a kaposvári megyeházán, ahol fórum keretében kórházigazgatóknak, tiszti főorvosoknak és a szociális intézmények vezetőinek tartott előadást az Egészség és szociális védelem az Európai Unióban Címmel. Elhangzott: az egészség érték és befektetés is egyben. A magas szintű, mindenki számára elérhető egészségügyi ellátást mindenkinek garantálni kell, mert ez a gazdaság fejlődésének alapja. Ezen a téren pedig van mit tennünk, hiszen az adatok azt mutatják: a lerobbant egészségügy 4 százalék veszteséget okoz a hazai GDP-nek. A népesség egészségügyi állapota pedig sokkal rosszabb, mint amit az ország fejlődési színvonala biztosíthatna. Ezért meg kell szabadulnunk ettől a veszteségtől. Ennek érdekében az unióban érvényesülő széles körű norma- és intézkedési rendszert az élet minden területére ki kell terjeszteni, az ezzel kapcsolatos szabályozókat pedig át kell ültetni a honi jogrendbe. A rendeletek, szabályozók 30 százalékát a megelőzés érdekében az ÁNTSZ területén kell alkalmazni azért, hogy a születéskor várható és az uniós átlagnál 6 évvel rövi- debb élettartam meghosszabbodjon. A Parlament elé terjesztett Johann Béla népegészségügyi programmal 3 évet dolgozhatunk le ebből. A másik három évet pedig a jogharmonizációval. Ennek foly* tán reális esélyünk lesz arra, hogy 5-10 éven belül jelentősen javuljon az egészségügyi állapotunk - hangsúlyozta dr. Jakab Ferencné, aki azt is elmondta: az egészségügyi intézményhálózat átalakításával olyan mértékű tőke- bevonással számolhatunk, amely lehetővé teszi, hogy a csatlakozást követően a hazai szabad kórházi kapacitást az uniós országokban ellátásért sorban állók is igénybe vehessék. A jövő év májusától - külön biztosítás nélkül - mi is bármely uniós tagországban ugyanolyan egészségügyi és szociális ellátásban részesülhetünk, mint az adott tagállamban élők. Addig azonban rengeteg a tennivaló többek között az intézmény- rendszer, az élelmiszerhigiéné, a munkaegészségügy valamint a kömyezethigiéné területén. Április 1-jétől azonban már tagországként működünk és fejlődünk, mely az életszínvonalunkat is pozitív irányban befolyásolja - mondta dr. Jakab Ferencné. várnai ágnes Cégek hétpecsétes titkai (Folytatás az 1. oldalról) Francz Rezsőné, a barcsi Dráva Tej Kft ügyvezetője elmondta: a vállalat egyes termékeit bejelentették a szabadalmi hivatalban, így reményük szerint hosszú időre védett marad a sajttorta, a mézes desszert és a túróból készült édesség licensze. A piacvédelmi titkok kiszivárgását náluk többfokozatú hálózat gátolja. A belföldi és az exportpartnerek listáján kívül a beszállítói árakat összefoglaló számítógépes adatsorra ügyelnek különösen. Jónás István, a Vitibox Bt vezetője szerint az oltványtermesztők helyzete nem sokban különbözik a borászokétól: a kiváló produktum vagy százféle módon előállítható, csakhogy az odáig vezető út titkos. A mesterfogásokról csak pár ember tud, az egész folyamat összefüggései titkosak. Ezzel szemben Varga György, a Solanum Kft ügyvezetője elmondta: korábban a dobozos vetőburgonyánál azon gondolkodtak, hogy levédetik. Mégsem tették: nyugodtan csinálja utánuk bárki, úgyis a minőség dönti el az áru piaci sikerét....- Egyelőre nem publikus a most készülő oktatási tanulmány - tudtuk meg Mihalovics Jenőtől, a hallássérültek iskolájának igazgatójától. Nemzetközi pályázatra neveztek be, a kommunikációs fejlesztő programról csak az elbírálás után beszélhetnek. Akkor viszont a lehető legszélesebb körben próbálják megosztani a szakmai eredményeket. HARSÁNYI MIKLÓS Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázat útján elidegeníti a tulajdonát képező Kaposvár, 48-as Ifjúság u. 66-68. sz. alatt lévő 163 m2 alapterületű ingatlanát. Vételár, mint induló licitár 24 250 000 Ft, mely az ÁFÁ-t is tartalmazza. Több jelentkező esetén licittárgyalást tartunk. Részletes pályázati kiírást és bővebb felvilágosítást a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatósága ad, Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. em. 414. szoba. Tel : 82/501-590 Pályázat beadási határideje: 2003. március 25-én, 9 óra. Az eladó a pályázat eredménytelenségének jogát fenntartja. (97794 Kórház: őszi vezérváltás Kaposvár A tulajdonos Somogy Megyei Közgyűlést alkotó mindhárom képviselőcsoport vezetőjének előzetes támogatásával az év második felében kerülhet sor a Kaposi Mór Megyei Kórházban a vezetőváltásra. A folyamatot a főigazgató főorvossal egyetértésben, a biztonságos és zavartalan működést szem előtt tartva vezényli le a fenntartó megyei önkormányzat. Ezt tegnap dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke mondta. Dr. Gyenesei István, a tulajdonos megyei közgyűlés elnöke tegnap Sárdi Árpád alelnökkel és dr. Vörös Tamás főjegyzővel együtt tárgyalt dr. Gimesi Mihály főigazgató főorvossal. A Somogyi Hírlapban tegnap napvilágot látott hírrel kapcsolatban a közgyűlés elnöke kiemelte: „többről van szó, mint a kórház elmúlt években tapasztalható gazdasági nehézségei. A vezető életkorának sincs jelentősége. A megye legnagyobb egészségügyi-gyógyító munkát végző intézményének megnyugtató sorsa, közmegelégedésre való működésének biztosítása a cél.”- A magyar egészségügyben jelenleg olyan reformfolyamat zajlik, amelyben a megyei kórháznak is meg kell találnia a helyét, végig kell gondolnia hosszú távú fejlesztési programjait - mondta dr. Gyenesei István. Hozzátette: a tulajdonos nemcsak elvárja ezt, de jó gazdaként részese is kíván lenni az intézmény útkeresésének. Mindemellett jelentős beruházások is kezdődnek a megyei kórházban, s mindez - az új helyzet és az átfogó stratégiaváltás - értelemszerűen veti fel a személyi váltás gondolatát, amit egyébként a kórház szakmai és gazdasági vezetésében meglévő feszültségek is indokolnak. Dr. Gyenesei István hangsúlyozta: a kórház gazdasági helyzete az utóbbi években többször érte el a kritikus szintet, de fenntartóként sosem kívántak önkormányzati biztos kinevezésével beavatkozni az intézmény ügyeibe. A közgyűlés elnöke szerint a vezetőváltásban a megyei közgyűlés mindhárom képviselőcsoportja partner, tehát a döntés-előkészítésben nem játszanak szerepet Dr. Gimesi Mihály, a megyei kórház főigazgató főorvosa: - Váratlanul ért a döntés még akkor is, ha a nyugdíjazásom valós közelségbe került. A megyei vezetés jogosultságát nem vitatom és nem kommentálom. A közalkalmazotti törvény értelmében védettséggel rendelkezem, és keresem azt a megoldást, ami a közös megegyezést hozza előtérbe. A főigazgatói státusz mellett megtartottam a fül-orr- gége osztályvezetői posztját, így tehát közelebb kerül majd hozzám a szakma és a betegek is. Brandtmüller István, a kórház gazdasági igazgatója: - Meglepetten hallottam a hírt, ennek ellenére amíg lehet, dolgozom tovább. Nyugodtan szembe merek nézni egy vizsgálattal is, hiszen tiszta a lelkiismeretem. Tizenegy éve dolgozom gazdasági igazgatóként, az új épületekben a személyes munkám is benne van. A végső döntés egyébként a tulajdonos kezében van. Bármi lesz is az, elfogadom. pártpolitikai szempontok. A közgyűlést alkotó szervezetek képviselői együtt határozzák majd el pályázat kiírását is, ami - a közgyűlés döntésétől függően - várhatóan július 1. és december 31. között lesz aktuális.- Igyekszünk elkerülni az átmeneti időszak okozta bizonytalanságokat, ezért a jelenlegi vezető távozása és az új vezető érkezése együtt történik majd, s elképzeléseinket folyamatosan egyeztetjük a jelenlegi menedzsmenttel mondta az elnök. - Minden kérdésben azonos véleményen van velünk dr. Gimesi Mihály főigazgató főorvos, és a további lépéseket közös megegyezéssel tesszük meg. Megkérdeztük a megyei közgyűlést alkotó szervezetek frakcióinak vezetőjét: mi a véleményük a történtekről. Dr. Kolber István, az MSZP képviselőcsoportjának vezetője: - A költségvetés tárgyalása során felvetődött, hogy szükség van a me; gyei intézményhálózat reformjára, mert csökkent a szolgáltatást igénybe vevők száma. Ebből a Kaposi Mór kórház sem maradhat ki. Az átalakítás személyi változásokkal is járhat. A közgyűlés vezetése arról tájékoztatott bennünket, hogy elindult ez a folyamat. A képviselőcsoport nem tárgyalta a témát, ugyanis önálló előterjesztés formájában kerül majd a közgyűlés elé. Az egészségügy helyzete napirenden lévő téma, ezért a döntésben se keressen senki politikát. A reform azért is elengedhetetlen, mert Somogy legnagyobb és legfontosabb intézményéről van szó. Dr Spiegl József, a Somogyért Egyesület képviselőcsoportjának vezetője: - A képviselőcsoport nem tárgyalt a kórházról, de mint a megyei közgyűlés központi problémája, állandóan jelen van, magánbeszélgetések témája is. Többször foglalkoztunk vele, hogy eddig milyen eszközöket alkalmazott az egészségügyi intézmény, hogy a válságból kilábaljon. A helyzet azonban nem változott. Az is igaz, hogy a menedzsment sincs köny- nyű helyzetben. A javakkal minden bizonnyal másként is lehet gazdálkodni, ehhez új csapat kell. Dr. Szabó József Andor, a Fidesz-MPP frakcióvezetője: - Nem felel meg a valóságnak, hogy a három frakció közösen alakította ki az ügyben az álláspontját. A Fidesz nem foglalkozott a kórházvezérkar jövőjével. Nem is értem, hogy a főjegyző miért nyilatkozik a kórházi menedzsment menesztéséről, amikor nincs munkáltatói joga. A közgyűlés előtt a téma eddig nem szerepelt, csak informálisan esett szó róla. Azt ígérték: tavasszal visszatérünk a megyei kórház helyzetére. Ha lesz előterjesztés, és megismerjük a kórház valós helyzetét, akkor kialakítjuk az álláspontunkat. A téma időszerűségét sem tudjuk megítélni, hacsak nem a kórházi privatizáció sajátos előkészületeiről van szó. ■ i