Somogyi Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-16 / Vasárnap Reggel, 11. szám

MOZAIK 2003. MÁRCIUS 16. Váradi Zsolt, a csendes adakozó ■ - Ha jótékonysági akciókat szervez a produkció, nem kötelező a részvétel - mondja a Barátok közt szereplője. - Mégis mindig jelentkezünk, hogy se­gítsünk ott, ahol szükség van ránk. Szívesek járok gyermekintézetekbe, kórházakba, mert tudom, hogy örömmel várnak, és hozzájárulhatok néhány boldog pillanat megszerzéséhez. Gyerekkorom óta úgy nevelnek, hogy segítsek másokon, és többször megtapasztaltam már, milyen jő érzés, ha az ember adhat. Mindig kerítek rá sort, hogy beszélgessek a gyerekekkel, és kicsit kikapcsoljam őkat a napi gondjaikból, feledtessem velük pillanatnyi helyze­tük esetleges keserűségeit. Tudom, hogy megvan a maguk baja, nekem pedig felhőtlennek, viccesnek kell lennem azokban a percekben, és azt mondani, hogy az élet szépségei rájuk is várnak majd. Köz­szereplők vagyunk, nekünk is vannak emberi érzel­meink, és át kell élnünk egy daganatos betegségben szenvedő kisgyerek drámáját. Vigasztalnunk, lel­ket, bátorságot önteni belé, az együttlétünk rövidke idejében is feledtetni vele betegségét. Csak utólag döbbenünk rá, hogy mennyire szívszorító pillana­tok ezek. Azt hiszem, hatalmas ajándék nekem az élettől, hogy így adhatok valamit ezeknek a kis em­bereknek, akik betegséggel küzdenek vagy árván, szülők nélkül kell felnőniük. Imán karamboljai ■ Amikor 1993-ban Anne Nicole Smith a H&M szexi modelljeként fehérneműben jelent meg a plakátokon, még a rendőrség­nek is több munkája lett a sok plakátlopás miatt. Vajon most hány plakát tűnik el? A H&M tavaszi kollekciójának arca Imán, a gyönyörű szupermodell, aki mágnesként fogja vonzani a tekinteteket hófehér. A német rendőrök máris attól félnek, hogy Dávid Bowie világszép felesége miatt sok autós hajt majd a falnak. Fiesta, a téltemető ■ - A télből még nagyobb télbe mentünk - borzong bele Csordás Tibor, a Fiesta énekese mostani New York-i útjukat idézve. - Az utcákat járva, a rettentő hideg elől, mindig valamilyen üzletbe menekültünk. Még egy háromemeletes óriáskerékre is felültünk. Sókkal tüzesebb volt maga a fellépés a meghívó Ma­gyarok Háza diszkójában. Kivált, hogy a második al­bum, a Tűzön át is műsorra került. A Fiesta páros meséli, hogy a régebben kintlévők kedvéért persze elővették a korábbi, Hozzám tartozol számait is. Mindenesetre mindkettő ismét megy előre, dupla platína érőben a hazai Top-40-es listán. Idő kérdése. Pink és a poppokol ■ Pink Misundaztood című lemeze egy évig állt a listák élén. Ezen a lemezen saját életét énekli meg, a szülői háborúkkal, rossz fiúkkal és morfiummal. Keserű minidrámák a Punk-pop-pokolból. Kapott egy szerepet a Charlie angyalai második részében is, s ő írja a fűm főcímze­néjét is. Pink küzd a fajgyűlölet, és az érzel­mek halála ellen. Korábban Martin Luther King beszédeit hallgatta kazettán. Az élet nehézségeiről zsidó származá­sú nagyszüleitől is sokat hallott,-min- jjl dent tud a holocausztról. Édesanyja nem szerette, ha a városba megy, fél tette a drogoktól, a bandáktól. Szülei válása után az utcára mene­kült, de szerencsére 1995-ben visz- szatért és rendszeresen a Fever klubban lépett fel.. Egyszer, amikor egy teherautó alatt éjszakázott találkozott egy hajléktalan orvossal, aki elvesztette a családját, állását. „Ekkor döbbentem rá mennyi mindenem van, és mennyi min­dent nem értékelek.” Soha nem tudott szerelmes dalokat énekelni, amiket mások írtak neki. „Nem ismerem ezt az érzést.” Bridget Fonda (39) hozzámegy Danny Elfman (49) zeneszerző­höz. A hollywoodi színésznő el­ső házassága lesz ez. k k k Vincze Lilla együtt énekel Bódi Magdival, s leszáll a csillagok közül. A terézvárosi Articsóka Színpadon csütörtökön témát váltanak a Mély Kék Szalon be­szélgetős, éneklős estjeinek so­rában. Az asztrológia sorozat után meglehetősen mélyre mennek. Következik a nagy kékség, vagyis a vizek világa. * * * Baló György, az MTV kulturá­lis igazgatója a héten elmond­ta, hogy mennyi mindenre nincs pénz, s főműsoridőben kultúra sincs, illetve egy ma­gazin majd lesz. Nem tréfának szánta, de elmondta, hogy mi­lyen jó kis műsorokat lehetne készíteni, ha lenne rá pénz, például egy rocktörténeti soro­zatot. Kivárjuk. k k k falle Berry (34), aki újra bol­dog férjével, Eric Benettel (36), ruhája alatt mintha po­cakja lenne: a várva várt gye­rek? Ő hallgat... k k k Balázs Fecó lapzártánk után kezdőrúgást végez az FTC-Győr meccsen. Fecó gyerekkora óta Fradi-rajongó, játszott a zöld-fe­hérek kölyökcsapatában és ba­rátságban van Lipcsei Petivel, Szűcs Lajossal és Dragóner Attilával. F e c ó n a k egyébként most volt az 52. születésnapja, megjelent az Időtörés című lemeze, s most meghívták a fradisták, így 2003 alighanem jó éve lesz, ha már ilyen jól kezdődik. k k k A Budapest Tévében Benkő Dá­niel élő adás közben rontott be a stúdióba, ordítozott, majd szé­keket és asztalokat rugdosott. Mikor lecsillapodott, azt is meg­tudták az ott dolgozók, miért vi­selkedett dúvadként a művész, aki legutóbb éppen a Budapest Tévé sztárjával, Anettkával je­lentetett meg CD-t. Ki­maradt a reklámblokk­ja a műsorból. k k k Edzőtermet nyitott a Mónika-show névadó műsorvezetője. Erdé­lyi Mónika a budapes­ti belvárosban hozta te­tő alá fitneszszalonját, amit maga is gyakran látogat ezentúl. Arról nincs hí­rünk, hogy Liptai Claudia is beje- íentkezett-e tagnak az exkluzív testshow-klubba. * * * Chevroletét kapott ajándékba felfedezettjétől, Szanditól a szü­letésnapját héten ünneplő Fenyő Miklós. Persze csak modell for­májában, különben is a zenész igazi kedvence a Cadillac. Az au­tómániás művész a Budapest Aréna avatási koncertjének a próbáján zenésztársaitól, többek között kitűző mikrofont, kerá­miababát és Hungária pezsgőt kapott 56. szülinapjára. k k k Jennifer Lopez (32) megtiltotta szeretőjének, Ben Afflecknek (30) hogy szexi lányokkal kerül­jön kapcsolatba. Tombolt, ami­kor Ben a Hooters légitársaság járatán akart repülni, mivel ott félmeztelen lányok látják el a stewardessi teendőket. k k k Popey, a BBl játékosa már csak félgőzzel dolgozik a cukrászdá­ban: májusban ugyan­is térdplasztikai műtét vár rá. Ám még csak kés közelébe sem ke­rült, máris kigondolt egy táncos bemutatót, amellyel felépülése után lépne publikum elé egész éven át. Kényszerű fek­vése alatt gondolja végre megírni sütis könyvét, a Karatézzon Popeyel kazetta azonban egyelő­re füstbe ment terv. k k k Russel Crowe (38) saját templo­mot építtet leendő esküvőjére, amelyre hamarosan sor kerül kedvesével, Dániellé Spencerrel. A farmján helyet kapó kápolna 300 000 euróba kerül. L | Megduplázzuk! Jt I I A Dupla Daewoo tavaszi akció beindult! ■■ ■ -'•; p II Daewoo gépkocsiját az ingyenes állapotfelmeres után ín- - Kffe AI kérésére mesterien megjavítjuk'. így szinte olyan lesz. mint az új! ijfe Ifett ft, ff I Sőt. lehet, hogy két autóval mehet haza. hiszen 2003. március 8. , If I es 31. között élő akciónkban egy vadonatúj Matizt nyerhet! Ha esetleg nem Ön lesz a szerencsés, akkor se csüggedjen: az új ’};i' ^ ..jyJr * I Matiz 2003. március 31-ig kedvezményesen, akár 1 699 000 Ft-tól I megvásárolható! További részletek márkaszervizünkben. Ií 'öl .FI-v ■ t M „ / jL \v ■ Daewoo. Zöld utat a minőségnek! : I S Ml ... jaaJSte'Sltefc I \ ■ 3 f I 'Szervizeink díjtáblázata a megbízás előtt munkatársainknál megtekinthető. ||lj £ fSfi ^ '■ I Max. fogy.: város/országút/vegyes: 8.2/5,3/6,4. CCL kibocsátás: 148 g/km-Matiz 1.0 Hí V ' I ■ «* ___ ww w.gmdaewoo-ce.com m | I DAEWOO

Next

/
Oldalképek
Tartalom