Somogyi Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-10 / 58. szám

12. OLDAL S P 0 R T M A G A Z I N 2003. Március 10., Hétfő Hírek ÖKÖLVÍVÁS. Nagy meglepetés a Boksz Világszervezet nehézsú­lyú címmérkőzésén: a kihívó dél­afrikai Corrie Sanders a második menetben kiütötte az ukrán Vla­gyimir Klicskót! A hannoveri ösz- szecsapás előtt szinte mindenki az ukrán ökölvívó sikerét várta, de erre csak a kezdés előtt volt esély. A 37 éves kihívó egyáltalán nem ijedt meg Klicskót ól, az első pillanattól kezdve bátran bok­szolt. Az első menet második fe­lében következett a bombameg­lepetés: Sanders kétszer is padló­ra küldte ellenfelét. Erdei Zsolt klubtársát ekkor a gong még megmentette a vereségtől, de a szünetben sem tért magához. A második felvonás elején Sanders remekül használta ki harcra már képtelen riválisa hibáit, s újabb két megrendítő ütéssel végleg el­döntötte a mérkőzés sorsát. ATLÉTIKA. Bérces Edit nyerte a Tajvanon rendezett 24 órás ultramaratoni futóversenyt. A zalaegerszegi atléta, aki 2001- ben világbajnok, tavaly konti­nenselső volt, idén először állt rajthoz egynapos versenyen. Most 227.777 km-rel végzett az élen. Bérces „rövidebb” távon is a legjobbak közé tartozik, 2000- ben például világ- és Európa- bajnok volt 100 km-en. ÖTTUSA. A magyarok közül Füri Csilla szerepelt a legjobban a nők versenyében az öttusázók Világ Kupa-sorozatának nyitá­nyán: a mexikói Hermosillóban a harmadik helyet szerezte meg. Az első tíz közé még a két héttel ezelőtti, budapesti fedett pályás viadalon ezüstérmes Máthé Vivi­en került be, ő nyolcadikként zárt. A jobb szereplés lehetősége számára a 692 pontos víváson úszott el. Szatmári Adrienn a ti­zenegyedik, míg az ezúttal rosz- szul lövő és a lovaglásban is csak 1060 pontot szerző világbajnok Simóka Bea a tizenkilencedik lett. A versenyt a tavalyi Európa- bajnok és már olimpiai kvótával rendelkező olasz Claudia Corsini nyerte meg. A Világ Kupa-soro­zat első állomásán a csapatok számára is hirdettek végered­ményt: a magyarok a dobogó második fokára állhatták fel. TENISZ. A világranglista 98. helyén álló Sávolt Attila már a selejtező első fordulójában bú­csúzott a 2,45 millió dollár össz­díjazású kaliforniai tenisztorná­tól, mivel 2-6, 6-3, 6-3-ra kika­pott a perui Luis Homától (84.) RÖPLABDA. Az esélyeknek megfelelően bejutott a női röp­labda Magyar Kupa elődöntőjé­be a BSE, miután magabiztosan, 3-0-ra nyert Szombathelyen. A BSE március 27-én a Jászbe­rénnyel játszik a fináléba kerülé­sért. ■ Az első diadal Körmenden Marc-Körmend-Kaposvári Klíma-Vili KK 78-79 (17-21, 17-16, 20-16, 15-16, 9-10) hosszabbítás után Csaknem két évtizedes nega­tív sorozatot tört meg Kör­menden a Kaposvári Klíma- Vili KK, amely óriási izgal­mak közepette a hosszabbí­tásban nyert a vasi városban. Az EnterNet-Internet Férfi Kosárlabda Liga 18. forduló­jában 13. sikerét aratta a so­mogyi gárda, amely átvette a vezetést a tabellán. Körmend Nagy kérdés volt, hogy a kaposvá­ri összecsapás hibáit mennyiben tudja majd kiküszöbölni a vendég­gárda. Simon triplájára gyorsan jött Mujanovics válasza a sarokból, ráadásul Toromon is betalált a 3-as vonal mögül. A 4. percben Ivkovics és' Grebenár akaszkodott össze a hazai palánk alatt, mindkét kosa­rast személyivel büntette Harsányt játékvezető. A kaposváriakat Si­mon találatai tartották versenyben, míg a vasiaknál Németh I. is felirat­kozott a pontszerzők közé. Fegyel­mezetten védekeztek a Klíma-Vili játékosai, és ekkor De Gray révén a támadásbefejezések is sikerültek. A 7. percben Ivkovics már három faultnál járt, így Fiilöp váltotta. Az első tíz percet a vendégek nyerték 21-17 arányban, elkerülve a várt körmendi előnyt. A folytatásban Grebenár használta ki, hogy Fülöp elkésett a védekezéssel, és szép zsákolással zárta be akcióját. A hazai veze­tést Toya vette vissza, pedig Archbold 7 pont­tal terhelte a vasi gyű­rűt. Az amerikai De Gray 2+1-ével, míg honfitársa, Hainje önzetlen passzaival segítet­te az övéit. A kaposváriaknál Archbold szinte minden pozíció­ból betalált, ám a félidő végéig az utolsó három támadását elrontó vendégek végül csak hárompont­nyit tudtak megőrizni előnyükből. A pihenőt követően Németh 1. sze­relte Simont, Hainje pedig hármas­sal egyenlített. Szőke nem bírt To- yával, aki gyorsaságát minden pár­harcában jól kamatoztatta. A 8-1- es rohamot kivágó körmendiek ha­mar fordítottak, de Ivkovics bünte­tőivel 45-45-re változott az ered­mény. Nem sokáig örülhettek a so­mogyiak, mert a reklamáló De Gray ellen meg­ítélt technikait követően ismét a piros-feketék áll­tak jobban. A szurkolók majd­nem a pályára tó­dultak, amikor Ivkovics és Toroman ütkö­zött a palánk alatt, csak nehe­zen sikerült hely­reállítani a ren­det. Egypontos hazai előnnyel indult a zárósza­kasz, a vasi len­dületet pedig Varga R. két trip­lája és ziccere törte meg. A mi­nimális somogyi vezetést a 37. per­cig sikerült őriz­ni, ekkor ki más, mint Németh I. talált be kintről. Egy perccel később Ivkovics pon­tozódott ki, majd De Gray egyenlí­tett 69-69-nél. A labdát lopó Arch- boldot Németh I. állította meg sza­bálytalanul, majd ugyanő vissza Toya (a labdával) és Szőke ismét nagy csatát vívott Az összecsapás után a kaposvári kispadnál kezdődött csetepaté két együttes kosárlabdázói között, de a rende­zők és a játékvezetők hamar szétválasztották a dulako­dókat. Arról már nem tehettek, hogy az időközben be­szaladó nézők sorra leköpködték a vendégjátékosokat... Az eredmény alakulása: 3. perc: 5-3, 7. perc: 14-17, 13. perc: 24- 26,16. perc: 28-34,23. perc: 42- 40,33. perc: 57-55,38. perc: 68-67, 43. perc: 74-74. Kipontozódott: Grebenár (a 43. kapta a kölcsönt egy támadóhiba . percben), illetve Ivkovics (a 38. formájában. A hosszabbításban percben). Simon nyitott triplával, de Hainje Jók: Hainje, Toya, Németh I., gyorsan revansot vett. Az óriási iz- illetve Archbold, De Gray, Simon, Filipovics, Varga R. Zsebe Ferenc: - Fé­lelmetes tehetségünk van ahhoz, hogy a nehezen megszerzett előnyünket leadjuk. Gorán Miljkovics: - Gratulálok a játéko­saimnak, akik az utóbbi meccs után is bizonyítot­ták, helyén van a szívük. További eredmények: Atom­erőmű SE-Albacomp UPC 83-78 (19-21, 18-24, 20-12, 26-21); Falco KC Szombathely-Dom­bóvári VMSE 91-109 (16-28, 25- 15, 20-27, 30-39); Szolnok- Debreceni Vadkakasok 85-68 (23-17, 23-16, 18-20, 21-15); Za- laegerszeg-Kecskemét 112-70 (24-14,31-21,26-14, 31-21); Sop- ron-Szeged 77-85 (18-22, 23-20, 16-29,20-14). A junior mérkőzésen: Marc-Körmend-Kaposvári Klíma-VillKK 107-44 (32-7, 30-8, 26- 17, 19-12) KUN ZOLTÁN galmakat hozó végjátékban Filipovics büntetői döntötték el a gigászi csatát. így játszottak Körmend, 1800 néző. Vezette: Harsányi, Bognár. . BC Marc-Körmend: Toroman (12/9), Németh I. (15/9), Toya (11/3), Mujanovics (8), Grebenár (11). Csere: Hainje (19/12), Trummer (2). Vezetőedző: Zsebe Ferenc, edző: Sabáli Balázs. Kaposvári Klíma-Vili KK: Simon (19/12), Szőke (-), Archbold (17/9), De Gray (22/3), Ivkovics (6). Csere: Fülöp (-), Varga R. (11/9), Filipovics (4). Vezetőedző: Gorán Miljkovics. A legjobb kaposvári Ezúttal Rónáid De Gray volt a legjobb kapos­vári, aki pályán töltött negyvenegy perce alatt huszonkét pontig jutott 59 százalékos muta­tóval. Egyszer a triplavonat mögül talált a gyű­rűbe. A kiharcolt faultjáért járó megítélt bün­tetőjét pedig biztos kézzel értékesítette. Öt védőlepattanót kapott el, és volt egy szerzett labdája is. Összesen 20 IBM-ponttal zárta a mérkőzést. A bajnokság állása: 1. AlbacompTJPC 18 14 4 2. Kaposvári KlimaVill KK 17 13 4 3. Atomerőmű SE 17 12 5 4. Debreceni Vadkakasok 17 12 5 5. Zalaegerszegi TE KK 18 12 6 6. Marc-Körmend 17 10 7 7. Mól Szolnok KK 18 9 9 8. Falco KC-Szombathely 18 8 10 9. Kecskeméti Univer SE 17 5 12 10. Dombóvári VMSE 17 4 13 11 Sole Szedeák 18 4 14 12. Soproni Ászok KC 18 2 16 1498-1346 0.889 1441-1294 0.882 1411-121* 0.853 1433-1391 0.853 1516-1397 0.833 1389-1397 0.794 1461- 1411 0.750 1572-1601 0.722 1372-1539 0.647 1462- 1558 0.618 1450-1609 0.611 1337-1637 0.555 Kézilabda NB 1/B, nők Somogyi vereségek Marcali, Győr Mindkét somogyi NB I/B-s női kézilabda-együttes vereség­gel folytatta szereplését a baj­nokságban. A Marcali VSzSE hazai pályán kapott ki a Hé­víz SK csapatától, míg a Nagy­atádi NKK Győrből távozott sikerélmény nélkül. Marcali VSzSE-Hévíz SK 22-30 (12-12) Marcali, városi sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Kiss Z„ Papp T. Marcali VSZSE: Bödör-, Müller (3), Ba­logh P. (3/1), Mészáros (3), Kovács J. (5), Ba­logh M. (7/2), Milinte (1). Csere: Kemer (ka­pus), Pék P. (-), Pék (-). Edző: Tóth István. Félórás késéssel kez­dődött a találkozó, mert a hévíziek ugyan időben érkeztek, de az igazolá­sokat csak később hozták a csapat után. Az első játékrészben a Mar­cali kétszer is háromgólos előnyt szerzett, de a vendégeknek min­dig sikerült egyenlíteni. A félidő után a zalaiak szereztek vezetést, és a hazaiak ugyan többször is fel­zárkóztak, sőt egyenlítettek is, de előnyt nem sikerült szerezniük. Az utolsó öt percben háromgólos vendégelőnynél kockáztatott a ha­zai csapat, és egész pályás letáma­dással próbálkozott. A rutinos vendégek kihasználták a lehetősé­get, és meglepetésre nagy különb­séggel nyerték a találkozót. Jók: Ba­logh M. SAMU LÁSZLÓ Győri Graboplast ETO KC II.- Nagyatádi NKK 28-19 (15-9) Győr, 50 néző: Vezette: Csiha Né­meth. Nagyatádi NKK: Sulyokné - Gombor 4, dr. Karsai 7, Bárány, Sowunmi 2, Bőzsöny 2, dr. Hor­váth K. 1. Csere: Balaskóné (ka­pus), Ghetu, Máté, Simon B. 3. Edző: Mód János. Az első félidő köze­péig az atádiak fegyel­mezetten védekeztek. A fiatal játékosokból ál­ló győri együttes ezzel nem tudott mit kezde­ni. Ebben az időszak­ban három-négy góllal is vezettek a somogyi­ak. Ezek után érthetet­len módon megtorpan­tak a vendégek és így a hazaiak nemcsak fordítani tudtak, hanem már hatgólos vezetéssel várhat­ták a második félidőt. A szünet után a győriek tíz gólra növelték előnyüket, az atádiak pedig lélek­ben feladták a mérkőzést. Az eredmény tükrözi a két csapat közti különbséget. Az atádiak kö­zül ezúttal nem akadt kiemelke­dő teljesítményt nyújtó játékos. IVUSZA TAMÁS Premill Kupa 2003 Női Kosárlabpahbajnokság Élen a kaposvári hölgyek A harmadik forduló találko­zóival folytatódott a Premill Kupa 2003 Somogy Megyei Női Kosárlabda-bajnokság. III. forduló, eredmények: Kaposvári Női KC- Kaposvári Egyetem 85-19 (18-8, 16-2,17-6, 32-3) Vezette: Földesi, Kovács Zs. Legjobb dobók: Körmendiné (25/3), Maráz (17), Schreck (10), Tolcsvai (10), illetve Kustos R. (7). Siókosár-Dombóvár 57-40 (16-17,15-6,17-4, 9-13) Vezette: Földesi, Kovács Zs. Legjobb dobók: Kollár B. 812), Hajduné (11), Kollár F. (11), illet­ve Jakab (11), Panta Kr. (10). Siókosár-Barcsi VSE 48-36 (14-18,16-3,11-9, 7-6) Vezette: Földesi, Kovács Zs. Legjobb dobók: Kollár B. (14), illetve Lorch (14), Csordás (10). Dombóvár-Kaposvári Egyetem 48-31 (10-4,10-6,12-10,16-11) Vezette: Földesi, Kovács Zs. Legjobb dobók: Engert (10), Panta Ka. (10), illetve Kustos R. (12). Kaposvári Női KC-Barcsi VSE 53-24 (9-6,17-6,4-5, 23-7) Vezette: Földesi, Kovács Zs. Legjobb dobók: Csordás (8), il­letve Schreck (13), Körtésiné (12). A bajnokság állása: 1. Kaposvári Női KC 6 6 - 433-184 1.00 2. Siófok 6 4 2 325-295 0.83 3. Barcsi VSE 6 4 2 253-245 083 4. Dombóvári VMSE 6 1 5 206-328 0.58 5. Kaposvári Egyetem 6 - 6 202-367 0.50 Az OPEL-Fag Kupa 2003. Somogy Megyei Férfi Kosárlabda­bajnokság dobólistája: S-Faép csoport: 1. Kovács N. (403 pont, 14 mérkőzés), 2. Anta- lics (341 pont/16), 3. Gosztonyi G. (333 pont/14). Rulez-csoport: 1. Szalai (417 pont/14), 2. Vörös (345 pont/12), 3. Bagó (321 pont/12). Kapós Hidro-csoport: 1. Gyö­nyörű (273/13), 2. Gémesi (257/11), 3. Kadaravek (246/14). A bajnokság március 27-én a rájátszás harmadik fordulójával folytatódik. _______________kun For ma-1 Kosárlabda NB II - Délnyugati csoport Szabadidősport Melbourne Dávid Coulthard nyerte az 54. Forma-l-es világbajnokság első futamát, a melbourne-i Ausztrál Nagydíjat a kolumbiai Juan Pablo Montoya és a finn Kimi Raikkönen előtt. A McLaren- Mercedes skót pilótája 13. fu­tamgyőzelmét aratta. A futam végeredménye: 1. Dávid Coulthard (skót, McLa- ren-Mercedes), 2. Juan Pablo Montoya (kolumbiai, Wüliams- BMW), 3. Kimi Raikkönen (finn, McLaren-Mercedes), 4. Michael Schumacher (német, Ferrari), 5. Jamo Trulli (olasz, Renault), 6. Heinz Héráid Frentzen (német, Sauber-Petronas), 7. Alonso (spanyol, Renault), 8. Ralf Schumacher (német, Williams- BMW). A leggyorsabb kört Kimi Raikkönen (1:27.724 p) érte el. A világbajnokság második futa­ma, a Malajziai Nagydíj (márci- us 23., Szepang) lesz._______■ Győ r, Marcali Mindkét pályára lépő somo­gyi együttes vereséget szenve­dett a férfi kosárlabda NB II Délnyugati csoportjának újabb fordulójában. Győri KC-Kaposvári Egyetem- Meló-Diák KK 85-59 (13-15, 26-15, 20-14, 26-15) Győr, 50 néző. Vezette: Hana- csek, Grósz. Kaposvári Egyetem-Meló-Diák KK: Szabó B. (10), Bukai (9), Csonka (11), Szalai (20/15), Kiss L. (5). Csere: Takáts (2), Binder (2). Edző: Horváth Krisztián. Az első negyedet parádésan kezdő, tartalékosán felálló kapos­váriakat úgy tűnt, nem lehet meg­állítani. A második játékrészben aztán Kiss L. és Szabó B. is már 4- 4 személyivel állt, így le kellett őket hozni. Sőt Bakainak techni­kait ítéltek. Ekkor már csak Szalai hárompontosai tartották a lelket a csapatban, míg a külső körülmé­nyek egyre jobban felidegesítet­ték a kaposvári játékosokat. A ne­gyed játékvezetői műhibával zá­rult, amely miatt - az utolsó hazai mérkőzés kimenetelétől függően - óvást nyújtanak be a somogyi­ak. A második félidőt higgadtab­ban kezdték az egyetemisták, azonban a védekezésben nem tudtak maximumot nyújtani. Az utolsó negyed elején a győriek va­lósággal kiütötték az ellenfél irá­nyítóját, az esetet azonban bele- menésnek ítélték a bírók. Pár per­cen belül csapattársa is követte őt a kispadra, így a csere nélkül ját­szó kaposváriak már csak a tisz­tes helytállásért küzdöttek. Jók: Szabó B., Szalai. Marcali VSzSE- PSZF Zalaegerszeg 62-80 (14-20, 12-22, 18-15, 18-23) Marcali, városi sportcsarnok, 50 néző: Mihályfalvi, Söjtöry. Marcali VSzSE: Bodor (13), Ma­gyar V. (14), Horváth P. (2), Csobod (11), Tömösváry (10). Csere Ko­ma (12), Se­bestyén (-), Baráth (-). Edző: Várfalvi István. Az első ne­gyedben már megnyugtató előnyt szereztek a vendégek a Becket és Borovszkyt nélkülöző marcaliak ellen. A somogyiak támadó játéká­ból hiányzott a hatékonyság. A sok rádobásból csak kevés kosár született, és a meglévő magassági fölényt sem sikerült kamatoztatni. A marcaliak mindössze 20 száza­lék körüli dobóteljesítményt köny­velhettek el. Egyedül Koma Krisz­tián küzdőszelleme felelt meg az NB Il-es színvonalnak. A somo­gyiak számára véget ért az alap­szakasz, így ők már a rájátszásra készülhetnek. Jó: Koma. ■ Több mint ezren túráztak Kaposvár Több mint ezer indulót von­zott az Olimpiai Ötpróba első somogyi eseménye, az Athén 2004 Zselici Gyalogtúra. A kaposvári Zöldpont Életmód­klub az idei esztendőben is el­nyerte az olimpiai ötpróbasorozat rendezési jogát, így a szervezők a megszokott keretek között várták a résztvevőket. A mezőny a ka­posvári Bartók Béla Utcai Általá­nos Iskolából indult és a Gyertyá­nos-völgy, Töröcskei tó, Tókaji parkerdő útvonalat járta be. Á résztvevők a különböző pontszá­mokat jelentő 7,5, 15, 30 kilomé­teres távok közül választhattak.- Összesen közel 1200 induló rajtolt a próbán - mondta lapunk kérdésére Fodor Péter, a Kaposvá­ri Zöldpont Életmódklub titkára.- Ez messze felülmúlta minden előzetes várakozásunkat. A me­gyéből harminc oktatási intéz­mény képviseletében voltak je­len. A környék települései (Szen­na, Baté, Bodrog, Hetes és Igái) mellett például Zákányból is ér­keztek vállalkozó kedvű túrázók. Külön öröm volt, hogy ideális időben - a vártnál kisebb sárban- lehetett gyalogolni. Természete­sen újra él a kiírás az iskolák kö­zötti mozgósítási versenyben, ahol százezer forintos sportfel­szereléseket tartalmazó csoma­got nyerhetnek a legtöbb tanulót „delegáló” intézmények. Az Olimpiai Ötpróba sorozata április 13-án futással folytatódik. Akkor 7,14 és 28 kilométeres tá­vok közül választhatnak a jelent­kezők. A pályát a kerékpárúton jelölik ki a városhatártól a Deseda tóig. _____________kun á i i \ 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom