Somogyi Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-08 / 57. szám
2003. Március 8., Szombat KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Erősödik a koreai kapcsolat A tudományos együttműködésnek is nagy a szerepe Több kaposvári üzemet keresett föl és az egyetemre látogatott tegnap Sza De-uon dél-koreai nagykövet, akit Szita Károly polgármester fogadott. A megyeszékhely gazdasági, oktatási és kulturális értékeivel ismerkedett, és jó esélyt lát a két ország közti gazdasági kapcsolatok növelésére. Hazánk és Dél-Korea 1989-ben vette föl hivatalosan a kapcsolatot. Élénkült a kapcsolat, és kedvezően alakult az export-import egyenlege is - fejtette ki Szita Károly, Kaposvár polgármestere. Szükségesnek ítélte a kapcsolatok bővítését, s mint mondta, ehhez Kaposvár is szeretne hozzájárulni. A dél-koreai nagykövet fölkereste a Kométát, az egyik legnagyobb hazai húsipari céget. Ez évente több százmillió forint értékű hústerméket szállít Dél-Koreába. Meglátogatta a Videoton ipari parkot is, ami az elektronikai iparban érdekelt befektetőknek nyújt lehetőséget. A polgármester kiemelte: Kaposvárnak fontos, hogy a több mint ezer dolgozót foglalkoztató cégnek biztos piaca legyen Dél-Koreában. S jó volna újabb területen is szélesíteni a kapcsolatokat. Sza De-uon nagykövet nagyon örült a kaposvári meghívásnak; szerinte a koreai piac nyitott és várja a versenyképes magyar termékeket. A két ország között két fő területen - ipar, mezőgazdaság - összpontosul az együttműködés, s van lehetőség a bővítésre. Dél-Koreának erős, verseny- képes az ipara, ugyanakkor jelentős mennyiségű árut is importál. Egyebek között számottevő esélyük van a hazai húsfeldolgozóknak. S több nagy befektetésről is beszámolt a nagykövet. Az utóbbi években három nagy gyár épült hazánkban, s a dél-koreai vállalatok nyitottak az újabb beruházásokra. Szóba került az autóipari cégek európai fejlesztése, a gyártelepítés hazánknak is fontos. A gazdasági kapcsolatokon túl nagy szerep jut a közeledésben a tudományos kapcsolatoknak, a kultúrának is. Egyebek között erről beszélt dr. Gógl Árpád, az Interparlamentáris Unió magyar-koreai tagozatának az elnöke. Budapesti és vidéki egyetemek, köztük a kaposvári is, bekapcsolódhatnak a munkába. Nyári egyetemek, akkreditált szimpóziumok, képzések segíthetik a közös munkát. Dr. Mátrai Márta országgyűlési képviselő, a magyar-koreai tagozat tagja a Kaposvári Egyetem nyújtotta lehetőséget emelte ki, és segítséget ígért dr. Baka József alpolgármester, az egyetem gazdasági főigazgatója is. HARSÁNYI MIKLÓS Agancsban az elsők Dél-Koreának vezető szerepe van az aganfcsfeldolgozásban, s ebben is lehetőség nyílhat az együttműködésre. Az egyetem állattenyésztési karához tartozik a szarvasfarm, és az újfajta gazdasági kapcsolat része lehet a kibontakozó kapcsolatoknak. Kitakarítják az állomást Két hetet csúszik a tél végi nagy- takarítás a rossz idő miatt, de a kaposvári vasutasok rendet tesznek birodalmukban. Évente több mázsa szemetet gyűjtenek össze. Nagy munka vár rájuk: kitakarítják az állomást, a peront és a sínek közti területet is.- Még nem olvadt el mindenütt a hó, s késünk a takarítással - mondta Schiszler László, a kaposvári állomás főnöke. - Ebben négy napig 8-10 dolgozó vesz részt. A kocsirendezők, váltókezelők és a raktári munkások is segítenek. Általában tél végén kezdjük, de a hó és a jég igencsak hátráltatta a munkát. Eldobált zacskók, flakonok, papírfecnik csúfították az állomás környékét. Eddig hó borította, de ahogy az olvad, szemet szúr a járókelőnek. Bőven van munka a várótermekben is, legutóbb a nemdohányzó-terem lambériáját firkálták össze. Lemosták a rajzot, az obszcén feliratot, és gyakoribb ellenőrzéssel igyekeznek elejét venni a rongálásnak. Sok bosszúságot okoz a sok szemét nemcsak az épületben, hanem a sínek között is. Számos utas, rendetlen járókelő szórja szanaszét nagyvonalúan a hulladékot. S ha sikerül pénzt szerezniük a vasutasoknak, átfestik a szabadban levő negyven padot is. harkányi mikló» Nem kisiskolás fokon fújtak A kodályosok előadását a szakmai bizottság a legjobbnak, legfelkészültebbnek találta FOTÓ: LÁNG RÓBERT Kilenc kaposvári kisdiák hozta el a pálmát a Lengyeltótiban rendezett megyei kamarazenei találkozóról. A Kodály iskola Bogáthy József vezette kamaracsoportja a zsűrit is lenyűgözte hétperces játékával. Még reggel hét óra sincs, de néhány kisdiák már az egyik tanterem előtt gyülekezik. Trombitát, vadászkürtöt, tubát és ütős hangszereket szed elő, s néhány perccel később már játékuktól hangos a Kodály iskola. Bogáthy József zenetanár naponta gyakorol a tanítványaival. Szinte nincs olyan hónap, hogy föl ne lépnének városi vagy megyei rendezvényeken. Legutóbb kilenc növendékével kamarazenei találkozón járt Lengyeltótiban. Előadásukat a szakmai bizottság a legjobbnak, legfelkészültebbnek találta.- A megmérettetésen az Operaház fantomja című musicalből adott elő részletet kilenc 7-8.-os tanuló - mondta Bogáthy József. - Nagyon kellett figyelni arra, hogy a különféle hangszerek - trombiták, tuba, vadászkürt, ütősök - együtt szólaltassák meg a zeneművet. A Jáhn Amold, Nagy László, Vass Noémi, Bogdán Dóra, Kovács Ádám, Nagy Zoltán, Tóth Péter, Dobrotka Balázs és Kristóf Alexandra alkotta kamaracsoport december óta gyakorolta a díjnyertes darabot. A felkészítő tanárnak nagyon fontos a zsűri véleménye. Ebből tudja, jó irányban haladnak, s van értelme a munkájuknak. A Kodály iskola kamaracsoportja legközelebb a város március 15-i ünnepségén lép föl. A hónap végén pedig Balatonföldváron a megye zenekari találkozóján áll a zsűri elé. kovács Fúvósok a Kodályban A Bogáthy József vezette kamaracsoportnak 22 tagja van. A tanulók többnyire másodikos koruktól zenélnek, s egyetlen órát sem hagynak ki. Számukra nincs nagyobb öröm, mint ha megtanulják egy zenemű kis „kivonatát”. Bogáthy József a következő tanévtől még kisebbekkel is foglalkozik majd, mivel a kamara- csoport nyolcadikosai tovább tanulnak, s van, aki szeptembertől már zeneművészeti szakközépiskolába megy. 777mobil: egyedülálló szolgáltatás A 777mobil a hazai mobilpiacon soha nem látott tartalommal áll a westelesek rendelkezésére. így az állandóan frissülő, több CD-t megtöltő információ mellett 1000 színes háttérkép, 1700 csengőhang, 33 000 oplogó és száznál több letölthető és kényelmesen a mobilszámlával fizethető játék, WAP Shop, 11 téma szerinti és 30 helyfüggő chatszoba, színes WAP, SMS és MMS hírszolgáltatás egyaránt megtalálható. Az ingyenes SMS-küldésen kívül ugyancsak népszerű lesz az MMS-ek fogadására, tárolására, szerkesztésére és küldésére szolgáló - interneten keresztül ( www.777mobil.hu ) elérhető - Multimédia album. A 777mobillal az elektronikus levelezés bármely hazai és külföldi e-mail- postafiók elérhető, westeles elektronikus leveleiket emellett a Mailmondóval fel is olvastathatják. A 777mobil egyedülállóan WAP-on, interneten, SMS-ben és MMS-ben egyaránt elérhető és igazi újdonság, hogy a szolgáltatás WÁP-os felülete automatikusan a felhasználók mobiltelefonjának a kijelzőjéhez igazodik, azaz minden egyes típus esetén a legjobban átlátható, legkönnyebben használható felületet kínálja. A későbbiekben a 777mobil egyszerűen kezelhető menürendszere a készülék típusán túl a felhasználók szokásaihoz is alkalmazkodik majd (például a gyakran használt szolgáltatások automatikusan előbbre kerülnek a menüben). A szolgáltatás a bevezetést követő három hónapban havidíjmentesen - bármely mobilhálózatból - elérhető, és március 1-jé- től már WAP-on is hozzáférhető a Westel online ügyfélszolgálata. A 777mo- mmO/M■■■ bil a mo- In^Rrml bil tarta ■III ükl I ü I lomszol- gállatás legújabb VmMÍÍnMMMÍAV állomása, s ez a hazánkban egyedülálló megoldás valóban érdekesebbé, színesebbé és szórakoztatóbbá varázsolja az ügyfelek életét. A 777mobil WAP oldalain bármely korosztály megtalálhatja a számára legfontosabb információkat, s ügyfeleik egy folyamatosan bővülő termék- és szolgáltatásválasztékból ezentúl a mobiltelefonjuk segítségével vásárolhatnak is. Akinek az olvasottakkal kapcsolatban bármilyen kérdése van, küldjön SMS-t a 06-30/30-30-524- es telefonszámra. A felvetésekre válaszolunk. A A siófoki székhelyű Zöldfok Rt. (8600 Siófok, Bajcsy-Zs.E. U. 220.) kertészeti divíziójából létrejövő új kft-je élére ügyvezető igazgatót keres Az alkalmazás feltételei:- főiskolai vagy egyetemi végzettség- legalább 5 éves (közép) vezetői gyakorlat Az alkalmazásnál előnyt jelent:- dísznövénytermesztés, - kereskedelem vagy parképítés,- fenntartás területén szerzett vezetői gyakorlat- felsővezetői gyakorlat | A pályázati anyaghoz mellékelni kell:- az iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok hiteles másolatát- fényképes szakmai önéletrajzot i - egy kb. 500 szavas leírást arról, hogy miért szeretne az új szervezet ügyvezetője lenni. A pályázatot legkésőbb 2003. március 20-ig lehet benyújtani I a Zöldfok Rt. humán erőforrás irodájába. További tájékoztatás kérhető: Béres Józsefné irodavezetőtől (tel.: 84/313-033/47 mellék) munkanapokon 8-15 óra között. Hírek DÖNTŐBE JUTOTT. Somogy megyéből egyedül Packy Eszter, a katolikus gimnázium 10. osztályos tanulója jutott be az Arany János irodalmi verseny országos döntőjébe. A megmérettetést május elején Esztergomban rendezik meg. (szk) ÁLARCOS HANGVERSENY. Farsangi hangversenyt rendeztek tegnap este a Liszt Ferenc zeneiskolában; az egész estét betöltő rendezvényen fölléptek az iskola diákjai és tanárai is. A fúvósok és vonósok többnyire könnyed hangvételű zeneműveket, filmzenét, klasszikusokat adtak elő. A műsor érdekessége volt: minden zenész a darabhoz illő jelmezben lépett színre, (csg) KIÁLLÍTÁS. A barlangrajztól a fénymásolóig címmel nyílt kiállítás a Kaposvár Plazában. A tárlatra a Magyar Elektrográfiai Társaság képzőművészeinek a remekeiből válogatták ki a legjobbakat, látható köztük több kaposvári művész munkája is. A 16 kiállító 24 alkotása március végéig tekinthető meg, (csg) m Hollywood multiplex PREMIER A KÖR** 91074 (f) 17:00, 19:15, 21:30; PREMIER SZÉP NAPOK** 11331 19:00; TAXI 3.* (sz) 10:45, 12:45, 14:45, 16:45, 19:00, 21:00; A dzsun' GÉL KÖNY- VE 2. 91087 (sz) 10:00, 11:45,13:30,15:15,17:15; ÉN, A KÉM * 91073 (f) 21:15; KAPJ EL, HA TUDSZ* 91068 (sz) 17:30, 20:15; A GYŰRŰK URA: A KÉT TORONY** 91071 (sz) 10:30, 14:00; HARRY POTTER ÉS A TITKOK KAMRÁJA* 91060 (sz) 11:00,14:15 *94397* _____Kérdezzen! Má r nemcsak vonalas telefonszámon, hanem sms-számon, illetve e-mail címen is jelezhetik közérdekű kérdéseiket Kaposvár bármely vezetőjéhez. Az sms-en, az e-mail-en, vonalas telefonon érkezett kérdéseiket mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. A vonalas telefonon érkezett kérdéseket továbbra is üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, adják meg nevüket, címűket, illetve telefonszámukat. Tel.: 82/316-165 SMS: 06-30/30-30-524 E-mail: kovacsg@axels.hu Szivárvány mozi Ma 14 órakor A természet csodái című filmet vetítik. _____ ■ DR JONES NON STOP m PIZZERIA SS SOROZD # Kaposmérö, Rákóczi u. 39. Tel.: 82/430-800 fpF 21.30-tól fantasztikus nőnapi chip & dalé stm. ______Asztalfoglalás: 480-800______ 't ét Vén Kalóz fölöző Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok T (üvegkupola) • tel: 821313-006, 301504-2044 Fergeteges nőnapi Chippendale show 20-tól. Asztalfoglalás: 313-006 Somogyi Hírlap Almanach 2002 Alulírott............................................................ ..............................................alatti lakos me grendelem a Somogyi Hírlap Almanach 2002 kiadványt............példányban. i j A Somogyi Hírlap előfizetője vagyok, a kiadvány ára példányonként 3990 Ft* i | Nem vagyok előfizető, a kötet ára példányonként 4990 Ft* A kiadvány árát utánvéttel fizetem. * plusz csomagolási és postaköltség aláírás Dátum: .........................................................................