Somogyi Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-25 / 47. szám
12. OLDAL SPORT 2003. Február 25., Kedd ÍSB Birkózás OPEL-FAG Kupa 2003 Somogy Megyei Férfi Kosárlabda-Bajnokság Tabi kispályás teremlabdarúgó-bajnokság Kaposvári érmek Két rangos utánpótlásversenyen is részt vettek a hétvégén a Kaposvári Sportiskola birkózói, s mindkettőről érmekkel, valamint értékes helyezésekkel térhettek haza. Nem akármilyen mezőny jött össze Dorogon a diák és serdülő nemzetközi kötöttfogású birkózóversenyen; a szinte teljes magyar mezőny mellett öt ukrán és három szlovák egyesület sportolói is szőnyegre léptek, így a különböző súlycsoportokban mintegy 300- an mérkőztek a minél előkelőbb helyezések reményében. A diák korosztályúaknái a 46 kg-os Ballér Milán a második, a 61 kg- os Hajdú Péter pedig a negyedik helyet szerezte meg, míg a serdülőknél a 42 kg-os Borsos Dávid a harmadik, a 47 kg-os Nemes. Péter a hatodik, a 85 kg-os Fekete Tamás pedig a második helyen zárt. A fővárosban, Csepelen az ifjúsági korosztályúak számára rendeztek kötöttfogású válogatóviadalt; itt az 50 kg-os súlycsoportban Halász Máté a negyedik, míg a 76 kg-osok között Gondos Ferenc a harmadik, Kálmán Péter pedig az ötödik lett. fenyő Sakk A Kisbalaton Sportszervezői Körzet immár nyolcadik alkalommal rendezte meg Kéthely község egyéni sakkbajnokságát. A végeredmény (18 induló): 1. Balogh Ferenc, 2. Mázsa Nándor, 3. Havanecz Bianka, 4. Havanecz Ágnes, 5. Gaál Bence, 6. Kismika Róbert. A legjobb leány sakkozónak Havanecz Bianka, a legjobb alsó tagozatos fiúnak Szabó Zoltán, a legjobb középiskolásnak Kismika Róbert bizonyult, míg a legjobb felnőtt korú versenyzőnek járó külön- díjat Mázsa Nándor kapta, fenyő Asztalitenisz NB III Zalaszentgrót-Lengyeltóti Renault-Lantos 6:12 Tovább tart a Lengyeltóti Renault-Lantos NB III-as férfi asztalitenisz-csapatának a tavaszi lendülete; ezúttal az éllovas Zalaszentgrót otthonában nyertek magabiztos és meggyőző játékkal. A somogyi együttes a tavaszi szezonban már a harmadik rangadóját nyerte egymás után idegenben, így biztosan őrzi a második helyét. A lengyeltóti győztesek: Koszó 4, Márton 3, Ivusza 2, Lantos 1, valamint a Koszó-Muskó és a Márton-Lantos páros. fenyő 8. HETI TOTÓ TOTÓEREDMÉNY. Vasárnap este lapzártánk után fejeződött be a Perugia-AC Parma olasz bajnoki találkozó; az 1. számú pótmérkőzés 1-2 arányú vendégsikerrel zárult (2-es). TOTÓNYEREMÉNYEK. A Sze rencsejáték Rt tájékoztatása szerint a totó 8. fogadási hetének ‘ nyereményei (a jövedelemadó ■ levonása után) a következők. 13 plusz egy találatos szelvényt nem találtak; az egy darab 13 találatos szelvény nyereménye 8 millió 593 ezer 932 forint, míg a 12-esek (46 darab) 74 ezer 478, a 11-esek (680 darab) 5038, a 10- esek pedig (5309 darab) egyenként 1076 forintot érnek. GÓLTOTÓ. A Szerencsejáték Rt tájékoztatása szerint a góltotó 8. fogadási hetének nyereményei (a jövedelemadó levonása után) a következők: Hattalálatos szelvényt nem találtak; a hat darab öttalálatos szelvény 31 ezer 209, a 118 darab négytalálatos szelvény pedig egyenként 2380 forintot ér. ■ Megkezdődött a rájátszás Rájátszás, I. forduló S-FAÉP CSOPORT, A BAJNOKI CÍMÉRT Cifa-Injektor KK-Vízcoop Henger 84-86 (25-16,20-23,13-12,26-35) Vezette: Zsigmond, Gémesi. Cifa-Injektor KK: Váli (30/12), Kovács Cs. (10/3), Soós (10), Őri (8), Csima (7). Csere: Fonat T. (12/3), Birkás (7). Edző: Fonai László. Vizcoop Henger KK: Kis S. (24/3), Gosztonyi G. (21/6), FónaiZ. (12), Varga L. (6), Gosztonyi I. (3/3). Csere: Halász L. (14), Ihász (5), Szabó G. (1). Edző: Szabó Gábor. A Táncsics Peugeot Kampf KK-Mad Day Széchenyi ISK mérkőzést március 23-án rendezik. Az 5-8. helyért: ANDA Barcsi VSE-Pörölycápa KK 66-78 (19-9,18-26, 8-29,21-16) Vezette: Horváth G., Söjtöry. Legjobb dobók: Burján (15/3), Varga I. (13/3), Nagy I. (12/9), Németh R. (10), illetve Kifle (22/6), Stickel B. (16/3), Végh G. (16/3), Ifkovics (12/6), Puskás B. (12/3). Seat Zsillé Hurrikán KK- Kaposvári Klíma-Vili KK junior 66-74 (17-14,18-20,17-15,14-25) Vezette: Csapó, Mihályfalvi. Legjobb dobók: Fenyvesi (24/9), Marosi (16), Győrffy (10) illetve Hendlein (24/9), Mester (18/6), Babócsai (10). ' RULEZ CSOPORT, A CSOPORTBAJNOKI CÍMÉRT: Karg Autó TKKSP 54 SC 58-95 (16-15,8-22,22-25,12-33) Vezette: Fábián, Mezriczky. Legjobb dobók: Sótonyi S. (16), Tolnai (11/9), illetve Szalai (35/6), Költési (25/3), dr. Garbera (16), Tóth G. (15/15). Füredholding Meló Diák KK- Baglyok 96-44 (31-12,27-6,20-7,18-19) Vezette: Fábián, Mezriczky. Legjobb dobók: Szabó B. (33), Karsai (24/12), illetve Vörös G. (17/3), Kertész (10/6). Az 5-8. helyért ANDA Barcsi VSE-Pörölycápa KK 66-78 SH Tempó KK-Kapos Volán SE 62-58 (13-15,19-11,16-14,14-18) Vezette: Péter B., Ékes. Legjobb dobók: Csavari (21/6), Novák (12), Pingár (11), Szabados (10/3) ill. Kulcsár (15/6), Tiba (15/3), Bolvári (13/3), Szmolka (11). Kétpontos vereséget szenvedett a Cifa-Injektor KK fotó: török KAPÓS HIDRO CSOPORT Alapszakasz, XV. forduló Mágusok KKÉpítőipari 65-73 (19-18,10-16,13-18, 23-21) Vezette: Palkó, Kovács P. Legjobb dobók: Gyönyörű (23/9), Koncsek (18/12), illetve Gémesi (37/3), Benedek (11), Péter B. (11). QLR Profil StúdióKasi kadett 44-97 (7-26,12-15,10-27,15-29) Vezette: Zsigmond, Palkó. Legjobb dobók: Bogárdi (20), Kosaras (10), illetve Kiss K. (19/9), Kiss G. (14), Kasza (14/3), Karagity (11/3). Bombardier Pub KKTaurina KK 47-42 (10-7,6-15,17-13,14-7) Vezette: Palkó, Monok. Legjobb dobók: Guzmics (15/3), Tóth J. (12), illetve Szulimán (15/6), Móhr (13/9). BC Zselictech-Balatonboglári SC 84-74 (21-10,22-17,20-20,19-27) Vezette: Kovács P., Palkó. Legjobb dobók: Toronyi T. (31), Kadaravek (24/6), Gelencsér (11/6), Tóth B. (10/3), illetve Szekér P. (19), Varga Gy. (17), Istvándi (10/6). A Varjas Renault Nagyatád S-FAÉP-csoport, a bajnoki óimért csapata szün- napos volt, kun így folytatják: Rájátszás II., illetve alapszakasz XVI. forduló PÉNTEK (február 28.) Rulez csoport: ANDA Barcsi VSE-SH Tempó KK. Barcs, városi sportcsarnok, 18.30 óra. SZOMBAT (március 1.) S-FAÉP csoport (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium): Vizcoop Henger-Táncsics Peugeot Kampf KK 9.30 óra, Kaposvári Klíma-Vili KK junior-Suzuki Kapós Autó KK 11 óra; Mad Day SzISK-Cifa-lnjektor KK 12.30 óra, Seat Zsillé HKK-Marcali VSzSE II. 14 óra. Rulez csoport (Kaposvár, Eötvös Műszaki Középiskola): Baglyok-Karg Autó TKK 8 óra, SP 54 SC-Füredholding Meló Diák KK 9.30 óra, Pörölycápa KK-Kapos Volán SE 11 óra. Kapós Hidra csoport (Kaposvár, Táncsics Gimnázium): Kasi-kadett-BC Zselictech 8 óra. Kaposvár, Eötvös Műszaki Középiskola: Építőipari-Bombardier Pub KK 12.30 óra, Taurina KK-Varjas Renault Nagyatád 14 óra. VASÁRNAP (március 2.) Kapós Hidra csoport: Balatonboglári SC-Mágusok KK. Balatonboglár, városi sportcsarnok 11 óra. 1. Táncsics Peugeot Kampt 6 4 2 443-412 0.83 2. Vitcoop Henger KK 7 4 3 572-573 0.79 3. Cifa-Injektor KK 7 3 4 546-550 0.71 4. Mad Day Széchenyi ISK 6 2 4 469-495 0.67 Az 5-8. helyért 5. Suzuki Kapós Autó KK 7 7 . 657-511 1.00 6. Seat Zsillé Hurrikán KK. 7 3 4 503-514 0.71 7. Kaposvári Klíma-Vili jun. 7 3 4 526-552 0.71 8. Marcali VSzSE II. 7 1 6 533-642 0.57 Rulez-csoport, a bajnoki címért 1. Füredholding Meló-Diák 7 7 - 659-458 1.00 2. SP 54 SC 7 3 4 557-540 0.71 3. Karg Autó TKK 7 3 4 522-553 0.71 4. Baglyok 7 1 6 439-563 0.57 Az 5-8.helyért 5. ANDA Barcsi SC 7 4 3 506-484 0.79 6. SH Tempó KK 7 4 : 3 469-458 0.79 7. Pörölycápa KK 7 3 4 426-442 0.71 8. Kapós Volán SE* 7 3 4 402-409 0.64 A *-gal jelölt Kapós Volán SE csapatától ki nem állásért egy pontot levontak. Kapós Hidro „C” csoport 1. Építőipari 13 12 1 915- 750 0.96 2. Kasi-kadett 13 10 3 1107- 740 0.88 3. Mágusok KK 14 9 5 935- 917 0.82 4. Bombardier Pub KK 13 8 5 863- 807 0.81 5. BC Zselictech 13 7 6 912- 846 0.77 6. Varjas Renault KK* 13 6 7 879-719 0.69 7. QRL Profil Stúdió 14 4 10 737- 980 0.64 8. Balatonboglári SC 14 3 11 858- 939 0,61 9. Taurina KK 13 - 13 571-1079 0.50 Veretlen a Gibbon csapata RÁJÁTSZÁS (második forduló) „A” csoport (az 1-8. helyekért): Flextronics-Somogy Kertje 2-2; Andocs Jeans-Tex-Gibbon 0-4; Police-Csabagyöngye 1-3; Focis- ták-Alkalmi Szódavíz 3-0. A bajnokság állása: 1. Gibbon 5 5 - - 23-4 15 2. Focisták 5 4 - 1 14- 5 12 3. Csabagyöngye 5 3 1 1 15-12 10 4. Alkalmi Szódavíz 5 2 1 2 10-9 7 5. Andocs Jeans-Tex 5 2 - 3 9-11 6 6. Flextronics 5 11 3 8-10 4 7. Somogy Kertje 5 i| 1 3 7-13 4 8. Police 5 - - 5 6-28 0 „B” csoport (a 9-16. helyekért): All Star-Joker 1-2; Somogyegres-Ufó 3-4; Zala Team-Fokivöőgy • 0-3; Belfegorok-Zebrák 1-10. A bajnokság állása: 9. Ufó 5 4 - 1 22-16 12 10. Zebrák 5 3 - 2 22-12 9 11. Fokivöögy 5 3 - 2 12-7 9 12. Somogyegres 5 2 12 16-16 7 13. Zala Team 5 2 12 10-10 7 14. All Star 5 2-3 10-12 6 15. Belfegorok 5 2 - 3 14-26 6 16. Joker 5 1-4 6-13 3 „C” csoport (a 17-20. helyekért): Zics-Kollégium 1-4; Arany Ászok-Féhatosvonat 2-7. A bajnokság állása: 17. Féhatosvonat 2 2 - - 10-3 6 18. Kollégium 3 2 - 1 10- 7 6 19. ZÍCS 2-11 2-51 20. Arany Ászok 3 - 1 2 6-13 1 A góllövőlista élcsoportja: 1. Horváth István (Ufó) 27 gól; 2. Györki Gábor (Focisták) 17 gól; 3-6. Szigeti Dávid (Focisták), Szántó András (Csabagyöngye), Hermán László (Zala Team) és Walter István (Gibbon) 16-16 gól; 7. Berki Roland (Gibbon) 13 gól. így folytatják RÁJÁTSZÁS (harmadik forduló) PÉNTEK A párosítás: Flextronics-Gibbon („A” csoport) 18 órakor; Belfegorok-Fokivöőgy („B” csoport) 18.30 órakor; Focisták-Csa- bagyöngye („A” csoport) 19 órakor; Andocs Jeans-Tex-Somogy Kertje („A” csoport) 19.30 órakor. SZOMBAT A párosítás: Somogyegres-Joker („B” csoport) 14 órakor; Zala Team-Zebrák („B” csoport) 14.30 órakor; Police-Alkalmi Szódavíz („A” csoport) 15 órakor; All Star-Ufó („B” csoport) 15.30 órakor. Az előző fordulóból elhalasztott Zics-Féhatosvonat mérkőzést („C” csoport) 16 órakor pótolják, míg a záróforduló március 7-én és 8-án lesz. (A mérkőzéseket a tabi Szent István úti szabadidős tornacsar- nokban játsszák.) _______fenyő ______________Atlétika_______________ Ed monton felé félúton Már nem a „kilók”, hanem a távolság legyőzésére összpontosít. A barcsi Kovács József a küzdősportot hagyta ott az atlétikáért. Kovács István, testnevélőtanár- edző tanácsára döntött a disz- koszvéfés mellett, s hogy milyen jól sikerült a választás, azt az elért eredményei is bizonyították. Rövid - pontosan: két év! - múlttal a háta mögött a 16-17 évesek mezőnyében már a megye legjobb atlétájának is megválasztották. Az idén pedig sor kerülhet világversenyen történő bemutatkozására is; júliusban rendezik meg Edmontonban az ifjúsági világbajnokságot.- Már az általános iskolában sem tartoztam a vézna gyerekek közé. Elsősorban fogyni akartam, ezért kezdtem el cselgán- csozni, karatézni - mondta Kovács József, a Dráva-völgye Középiskola tanulója. Kovács István tizenöt évesen fedezett fel, s főként az adottságaimnak köszönhetően hamar megkedveltem a diszkoszvetést. Ez a versenyszám a test szinte valamennyi izmát megmozgatja, így harmonikusan fejleszti nemcsak a testet, de a szellemet is. __ Az Építők AC Kaposvár ifjú tehetsége az idén magas mércét állított maga elé. Egyértelmű célja: a világbajnoki részvétel kiharcolása.- Március elején a téli országos dobóbajnoksággal kezdődik a küzdelemsorozat a két kiadó helyért - mondta Kovács József, aki átlagban heti öt órában készül a versenyekre. - A ranglistán ugyan a 3. eredmény az enyém, mégis érzek magamban annyi erőt, hogy egyéni csúcsomat megjavítva (51 m) elérjem a kiküldetéshez szükséges szintet. 56 métert kell dobni az edmon- toni repülőjegyért, gamos adrienn Somogy megyei egyéni sakkbajnokság Teremlabdarúgás Kadlicskó József végzett az élen Az élen a három esélyes végzett, mégis új bajnokot avattak a megye sakkozói. Kadlicskó József, a Szenna-Pack Zselic SC játékosa megérdemelten diadalmaskodott. Az új nyertes a játék alapjait édesapjától tanulta, s több mint húszévesen kapcsolódott be a megye sakkéletébe. Eleinte azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nem lehetett megverni, később már egy- egy döntetlen elérése is eredménynek számított ellene. A szorgalmas fiatalember egy ízben a megyei csapatbajnokságban már volt csapata legjobb pontszerzője, egyénileg pedig a 3. helyezés volt a legjobbja. A második helyen Heinrich Ferenc végzett, aki már volt kétszer megyei bajnok. Most kisebb megingás után a második fordulóban a mezőny végére került, s onnan tornászta fel magát a dobogóra. Sokan állítják, s valószínű igaz is, hogy a megye legszívósabb sakkozója. Számos vesztésre álló partiját mentette már meg, egész vagy fél pontot szerezve. A harmadik Ronga Attila lett, aki bár korán megismerte a sakkjátékot, a sakk elméletét csak 18 éves korában fedezte fel. Egyre több könyvet olvasva, tanulmányozva autodidakta módon jutott el 1998-ban a mesterjelölti címig. Tevékenyen részt vállalt a jelenlegi NB I-es csapat elindításában is. Valamennyien a Szenna-Pack-Zselic SC második, NB Il-es csapatának éltáblásai. A bajnokság nem volt túl magas színvonalú, ezért persze nem a résztvevőket, hanem a távolmaradókat illeti kritika. A megyei bajnokság izgalmasan alakult, senki nem adta könnyen a bőrét. Miután 21 induló volt és a mezőny páratlan, a mezőny végén az „erőnyerő” cím elkerüléséért küzdöttek, csakúgy, mint az élen állók a bajnoki címért. Az élversenyzők bevonása és a megyei egyéni bajnokság rangjának helyreállítása lesz a megyei sakkszövetség egyik feladata a következő időszakban. Tervek szerint a 2004. évi egyéni bajnokság FIDE érték- számszerző verseny lenne. A végeredmény: 1. Kadlicskó József, 2. Heinrich Ferenc, 3. Ronga Attila (valamennyien Szenna-Pack Zselic SC II.), 4. Kovács Róbert (Ba- latonszemes), 5. Rázsits Vince (Marcali), 6. Szabó Tibor (KSE- SAFAGRt). ■ Tomagyőzelem különdíjjal Budapest Első helyen végzett a Siófok FC 1988 után születettet fiatalokból álló labdarúgó-együttese a fővárosban rendezett Lancast Kupán. A Gruber György edző által felkészített balatoniak olyan együtteseket utasítottak maguk mögé, mint a Kispest-Honvéd FC vagy az Újpest FC korosztályos csapatai. Egy különdíjat is elnyertek a siófokiak, a torna legjobb kapusának Ambrus Xavért választották. A legeredményesebb játékosnak is egy siófoki bizonyult Kun Gábor személyében, aki négy mérkőzésen nyolcszor talált az ellenfelek hálójába. A legtöbb gól szerzőjét viszont nem jutalmazták különdíjjal a szervezők. A két fiatalon kívül Horváth Attila, Baranyai Dávid, Takács Renátó, Balogh Gergely, Gadó Gábor, Köbli Zsolt, Kiss Attila, Bartos Zsolt, Stocker Péter, Orbán Róbert, R u s v a i György, Zajtai Milán voltak a tornagyőztes csapat tagjai. Eredmények: Siófok FC-Kispest Honvéd FC 8-4, a Siófok gólszerzői: Kun (4), Balogh (2), Bartos, Kiss; Siófok FC-Ujpest FC 4-2, a Siófok gólszerzői: Stocker (2), Kun, Horváth; Siófok FC-Soroksári Sport KFT 3-0, gólszerzők: Stocker, Balogh, Kun; Siófok FC-Szent István Szakközépiskola Budapest 3-1, a Siófok gólszerzői: Kun (2), KiSS. KESZTHELYI / i i