Somogyi Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-13 / 37. szám

10. OLDAL SPORT 2003. Február 13., Csütörtök Szenzációs kupasiker Kaposvári Klíma-Vili KK-Khimik Juzsnyíj (iikrán) 86-59 (26-16, 24-12, 20-16, 16-15) (Munkatársunk helyszíni jelentése.) Magabiztos teljesítménnyel nyert az ukrán Khimik ellen a kaposvári együttes, amely - eddigi legjobb nemzetközi eredményét elérve - 17 csapat közül a harmadik helyen végezett a Kosárlabda Európai Regionális Kupa Északi főcsoportjában. _________________Mariupol_______________________ A kedden este elveszített elődöntő természetesen másnap is téma volt a kaposváriaknál. A reggeli után a Leverkusen elleni mérkőzést elemezték a csapat tagjai, Miljkouics edző pedig a hibák kiküszöbölésé­re hívta fel a figyelmet. Persze lehet, hogy ha csak a tiszta dobóhelyzeteket sikerül értékesíteni, most a döntő előkészületeiről olvashatnának. A gyönyörű napsütés a hangulatot és az időt is enyhítette. Néhá- nyan vállalkoztak egy kis parti sétára vagy vásárlás­ra. Az Azovi-tenger hullámai helyett azonban - a he­lyiek elmondása szerint - közel egy méteres jégpán­cél fogadta az érkezőket. A boltban járók is élmé­nyekkel tértek vissza. A többfunkciós helyi áruház­ban gyakori vendégek az utcán kóborló kutyák, az illatszer-osztály vitrinjében(!) pedig egy jól megter­mett vörös macska gubbasztott a gazdájára várva. A várost járó külföldinek olyan érzése támadt, mintha időutazáson venne részt. A házak falait többemele­tes mozaikok díszítik, melyről a gyári munkás épp olyan boldogan tekint vissza, mint az űrhajós, vagy a kalászt lengető parasztasszony. Akad olyan tér, ahol még Lenin mutatja az utat a jövőbe, a tömeg- közlekedési eszközök pedig mintha időszámítá­sunk előttiek lennének. Az ukránok a függetlenné válás óta - gyakorlatilag a semmiből - hatalmas erő­feszítés árán próbálják megteremteni a működő pi­acgazdaságot. Ennek eredményeképpen az utóbbi évekre sikerült visszaszorítani az inflációt, így a sportra is több jut. Különösen látszik ez az Azovmash komplexumán, melyet a legkorszerűbb technikával szereltek fel. A rendezőket sem lehetett azzal vádolni, hogy nem adnának a külsőségekre. A vadonatúj sportcsarnokban négy óriás kivetítőn is nyomon lehet követni az eseményeket. A büfébe akár ki sem kell menni, mert fruttiárusok hada pásztázza a lelátókat. A legnagyobb tetszést mégis az Európai Regionális Kosárlabda Liga (NEBL) saját tánckara aratta. A litván hölgyekből álló csapat a holtidőkben pergő ritmusban, profi módon szóra­koztatta a nagyérdeműt. A harmadik helyért az ukrán bajnokság hatodik helyén álló Khimik ellen kísérelhették meg a javítást a somogyiak. A kezdeti jó védekezés mellett több ziccert is dobhattak a Klíma-Vili játékosai, ám Makszimenko és Fatics tripláival zárkózott az ellen­fél. A negyed vége előtt Simon és a csereként érkező Szőke hasonló módon támadta az ukrán állásokat. Az elődöntőhöz képest sokkal mozgékonyabban kosárlabdáztak a kaposváriak, és ami a legfonto­sabb, a támadásokat nagyobb százalékban sikerült pontokkal befejezni, lvkovics rendre sikerrel vívta meg csatáit a palánk alatt és egy lepattanó híján dup­la-dupláig jutott az első 20 perc alatt. A szünet előtt még Jackson látványos zsákolása hozta tűzbe a kö­zönséget. Az ellenfél lassan beletörődött a megmá- síthatatlanba és egyre többször csak asszisztált a ka­posvári pontszerzésekhez. A harmincra duzzadó különbség érthetően felszabadulttá tette a somogyi­akat, akik megoldásaikkal a publikumot is próbál­ták szórakoztatni. Az utolsó negyedben pihenőt kaptak a Klíma-Vili kulcsemberei, Szőke és Ágfalvi pedig pontokkal hálálta meg a játéklehetőséget. A magyar férfi klubcsapatok közül egyedül állva ma­radt kaposváriak győzelmükkel a harmadik helyen zárták szereplésüket az Északi-főcsoportban és egy díszes üvegserleggel térhettek haza. így játszottak Mariupol, sportcsarnok, 1200 néző. Vezette: Bekis (fehérorosz), Okhrimenko (orosz). Kaposvári Klíma-Vili KK: Simon (11/3), Dzunics (12), Jackson (16), De Gray (11/3), lvkovics (20). Csere: Szőke (10), Varga R. (4), Filipovics (-), Ágfalvi (2). Vezetőedző: Gorán Miljkovics. Khimik Juzsnyíj: Beskov (6), Korocskin (5/3), Fatics (12/3), Pogorelov (7/3), Matiokucsevics (2). Csere: Ushakov (2), Makszimenko (10/3), Vinogradov (9), Kuznyecov (4), Pascsenko (2). Ve­zetőedző: Zvezdan Mitrovics. Kipontozódott: Matiokucsevics (a 34. percben). Jók: a Khimikben nem akadt kiemelkedő telje­sítmény, illetve lvkovics, De Gray, Jackson. Gorán Miljkovics: - Örülök, hogy megszereztük a harmadik helyet. Tapasztalatainkat a magyar bajnokságban és a kupában is hasznosíthatjuk, ahol megpróbálunk minél jobban szerepelni. Zvezdan Mitrovics: - Erősebb csapat a Kapos­vár, tőlünk most ennyire tellett. A döntőben: Azovmash Mariupol (ukrán)­TSV Bayer Giants Leverkusen (német) 88-61 _________(23-11, 24-30,19-12, 22-8) kun zoltán A hazaiaknak volt fontosabb Duriaferr SE-Kométa-Kaposvár 3-1 (23, 25, -23, 17) Dunaújváros Teremlabdarúgás TABI KISPÁLYÁS TEREM­LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG ALAPSZAKASZ (utolsó, kilencedik forduló) Az „A” csoport eredményei: Zala Team-All Star 2-3; Andocs Jeans- Tex-Arany Ászok 5-1; Focisták- Zics 3-0; Belfegorok- Police 1-3; Flextronics-Somogyegres 7-2. A végeredmény: 1. Focisták 9 9 - - 53- 5 27 2. Flextronics 9 7 - 2 43- 7 21 3. Andocs Jeans-Tex 9 6 - 3 22-15 18 4. Police 9 5 13 13-18 16 5. Zala Team 9 4 2 3 28-17 14 6. All Star 9 4 - 5 17-25 12 7. Somogyegres 9 3 1 5 25-31 :.:10 8. Belfegorok 9 3 - 6 16-27 9 9. Arany Ászok 9 1 1 7 9-49 4 10.Zics 9 - 1 8 6-40 1 A „B” csopon eredményei Csaba- gyöngye-Zebrák 4-5; Fokivöőgy- Somogy Kertje 2-2; Kollégium- Gibbon 0-3; Joker-Ufó 1-5; Alkalmi Szóda víz-Féhatosvonat 4-1. A végeredmény: 1. Gibbon 9 8 - 1 39-11 24 2. Csabagyöngye 9 6 1 2 37-21 19 3. Alkalmi Szódavíz 9 6 1 2 29-13 19 4. Somogy Kertje 9 5 1 3 28-20 16 5. Ufó 9 5 1 3 28-22 16 6. Zebrák 9 5 - 4 24-28 15 7. Fokivöőgy 9 4 1 4 22-21 13 8. Joker 9 2-7 10-31 6 9. Féhatosvonat 9 117 10-30 4 10. Kollégium 9 - - 9 11-41 0 A góllövőlista élcsoportja: 1. Horváth István (Ufó) 19 gól; 2. Györki Gábor (Focisták) 17 gól; 3-4. Szigeti Dávid (Focisták) és Szántó András (Csabagyöngye) 16-16 gól; 5. Hermán László (Za­la Team) 15 gól. így folytatják „A” CSOPORT (az 1-8. helyekért) 1. Focisták 3 3 - - 10- 3 9 2. Gibbon 3 3 - - 8-2 9 3. Andocs Jeans-Tex 3 2- 1 7-4 6 4. Alkalmi Szódavíz 3 1 1 1 7-6 4 5. Csabagyöngye 3 1 1 1 9-9 4 6. Flextronics 3 1-2 6-53 7. Somogy Kertje 3 - - 3 3-10 0 8. Police 3 - - 3 3-14 0 „B”CSOPORT (a 9-16. helyekért) 9 Fokivöógy 3 2 1 9-5 6 10. Zebrák 3 2-1 9-76 11. Ufó 3 2 - 1 10-9 6 12. Belfegorok 3 2-1 9-86 13. Zala Team 3 111 8-6 4 14. Somogyegres 3 111 9-9 4 15. All Star 3 1-2 ' 7-10 3 16. Joker 3 - - 3 3-10 0 „C” CSOPORT (a 17-20. helyekért) 17. Féhatosvonat 1 1 - - 3-13 18 Ztcs 1 - 1 - 1-11 Arany Ászok '1 - 1 - 1-11 20. Kollégium í - - 1 1-3 0 RÁJÁTSZÁS (első forduló) PÉNTEK A párosítás: Arany Ászok- Kollégium („C” csoport) 17 óra­kor; Somogyegres-Zebrák („B” csoport) 17.30 órakor; Andocs Jeans-Tex-Csabagyöngye („A” csoport) 18 órakor; Focisták-So- mogy Kertje („A” csoport) 18.30 órakor; Flextronics-Alkalmi Szó­davíz („A” csoport) 19.30 órakor. SZOMBAT A párosítás: Zics-Féhatosvonat („C” csoport) 14 órakor; Zala Team- Joker CB” csoport) 14.30 ó; Belfe- gorok-Ufó (,B” csoport) 15 ó; All Star-Fokivöőgy CB” csoport) 15.30 ó; Gibbon-Police (, A” csoport) 16 ó. (A mérkőzéseket a tabi Szent István úti szabadidős tornacsar- nokban játsszák.) ________fenyő __ Nagyatád, Marcali Ma este mindkét NB I „B” cso­portos női kézilabda-csapatunk hazai pályán szerepel a Magyar Kupa keretében. Nem akármi­lyen derbik (nem akármilyen hangulattal körítve) várhatók, hiszen Nagyatádra és Marcaliba is NB I-es csapatot várnak. Nagyatádi NKK-PEAC-Pikker (17 óra - játékvezetők: Horváth, Né­meth). Nem ismereüen egymás számá­ra a nagyatádi és a pécsi együttes, hiszen tavaly még egy osztályban szerepeltek. A nyáron aztán felju­tott az NB I-be a PEAC-Pikker, ame­lyet annak rendje és módja szerint tisztességesen meg is erősítettek.- A felkészülés kellős közepén tartunk - mondta Mód János, a I Nagyatádi NKK edzője. - A múlt hét végén Marcaliban rendezett fel­készülési tornán két játékosunk is kidőlt a sorból; Szabó Ágnesnek a bokája, Simon Eszternek pedig a térde sérült meg. Nagyon úgy tű­nik, hogy nemcsak a ma esü kupa- mérkőzést kénytelenek kihagyni, hanem sajnos a március elején ese­dékes tavaszi bajnoki rajton sem számíthatunk még a játékukra. Ez nem kis gondot jelent, ennek elle­nére nagy csatára számítok ma este. A Nagyatádi NKK várható kez­dőcsapata: Sulyokné (Balaskóné) - Ghetu (Máté), dr. Kórsai, Bárány, Sowumni (Simon B.), Bőzsöny, dr. Horváth. ivusza tamás Marcali VSZSE-Váci NKK (18 óra- játékvezetők: Kovács, Vaskó dr.). Az NB I középmezőnyéhez tar­tozó váci együttes egykori marcali játékosokkal érkezik; a kapus Gtidnyeva és a beállós Moszkovaja is játszott annak idején Marcaliban.- Január 6-án kezdtük meg a fel­készülést; a mostoha időjárási vi­szonyok miatt sajnos több előké­születi találkozónk is elmaradt - mondta Tóth István, a Marcali VSZSE edzője. - Ez aligha növeli az esélyeinket az amúgy is nagyobb játékerőt képviselő Váccal szem­ben: míg mi a többi NB I „B” cso­portos csapathoz hasonlóan csak a felkészülés elején járunk, addig az NB I-es csapatok már komoly tét­meccseket játszanak. Igazából csak az elmúlt heti Mekito Kupán mér­hettük le, hogy hol tartunk a felké­szülésben. Ami a ma esti fellépést illeti, nincs veszítenivalónk. Az esé­lyeket nem érdemes firtatni; az a célunk, hogy minél jobban kiszol­gáljuk a remélhetőleg minél népe­sebb, kézilabdára kiéhezett közön­ségünket. A Marcali VSZSE várható kezdő­csapata: Kemer - Müller, Balogh P., PékP., Mészáros, Kovács J., Babgh M. SAMU LÁSZLÓ A vendég kaposvári együttes kez­dett jobban, amely sokáig tartotta 2-3 pontos előnyét. A házigazda dunaújvárosiak 19-19-nél fogták be az ellenfelüket, majd pillanatok alatt elhúztak négy ponttal. Ez­után a Kométa pillanatai következ­tek; Geigerék megirigyelhették a hazaiak produkcióját, hiszen most ők gyártottak négy pontot egymás után. 23-23 után azonban már saj­nos csak a Dunaferr tudott ered­ményes lenni. A folytatásban aztán nagyon el­kapta azt a bizonyos fonalat a du­naújvárosi gárda, amely az első technikai szünetnél már 8-2-re ve­zetett. Ezután háromszor is cserélt Demeter György mester, a Kométa pedig 16-16-nál érte utol az ellen­felét. A végjátékban hiába vezetett 24-22-re a kaposvári gárda; a má­sodik szett végén is a hazaiak örül­hettek... Végig szoros, kiegyenlített küz­delmet hozott a harmadik felvo­nás; soha nem volt két pontnál na­gyobb a különbség a két csapat kö­zött. A hajrá azonban ezúttal a Kométáé volt: Dávid Zoltán meg­mozdulása jelentette a 24. pontot, Csíkos Gábor ütése pedig a játsz­magyőzelmet. A negyedik, utolsó játékrész­ben villámrajtot vett a Dunaferr, s | egyre nagyobb lett a különbség. A szett közepén, 13-5 arányú hazai vezetésnél Demeter György edző j már a második idejét volt kényte­len kikérni, a korábban Kaposvá­ron játszó Urfi Csaba remek nyitá­sai ellen azonban nem volt orvos­ság. A játszma második részében kerek 10 pontra nőtt a különbség, s ebből a tekintélyes előnyéből a végére is megőrzött hat pontot a dunaújvárosi társulat. A Kométa-Kaposvár alakulata meglehetősen hullámzó teljesít­ményt nyújtott tegnap este Duna­újvárosban, amelyet jól kihasznált a hazai együttes. A teljes képhez tartozik, hogy a Kométának már Siófok FC-Hyundai 1-0 (0-0) Siófok FC: Németh G. (Csemyánszki) - Pantics (Pusz­tai), Kuttor, Koller (Soós) - Grósz (Schultz), Csordás (Kovács P), Schwarcz (Juhász), Sipeki, Lász­ló (Usvat) - Filipovics, Szabó Cs. Edző: Csank János. A Törökországban, Antalyában edzőtáborozó Siófok FC tegnap leját­szotta második előkészületi mérkő­zését; az ellenfél a koreai I. osztályú bajnokság negyedik helyezettje, a Hyundai volt. A középpályán kitűnő­en „szűrő” Csank-csapat ellen a kore­ai gárda jóformán még kapura sem lőtt. Szabó Csaba találata viszont a szépségdíjas kategóriába tartozott; a 47. percben lefordult őrzőjéről, majd nem forgott veszélyben a második he­lye, a Duna- ferrnek vi­szont minden­képpen nyer­nie kellett ah­hoz, hogy megcsípje a bajnoki alap­szakaszban a harmadik pozíciót. így játszottak Dunaújváros, Dunaferr-sport- csarnok, 300 néző. V.: Donkó, Csi­kós. Dunaferr SE: Szabó G. (3), Mózer (10), Szekeres (14), Tóth T. (19), Urfi (14), Pajor (14). Csere: Nagy A. (liberó -), Lukács (-), Né­meth Sz. (-). Vezetőedző: Ruffing Péter. Edző: Kelemen István. Kométa-Kaposvár: Gubik (5), Geiger (15), Gelencsér (2), Csíkos (5), Dávid. (16), Tomanóczy (8). Csere: Zarka (liberó -), Kovács B. (3), Bánhegyi (1), Bozó (2). Veze­tőedző: Demeter György. Edző: Zarka Péter. (A játékosok neve mögött záró­jelben az általuk szerzett pontjaik­nak a száma.) Jók: Tóth T„ Urfi, Szekeres, Pa­jor, ületve Geiger, Dávid. Ruffing Péter: - Sikerült átmen­tenünk a kecskeméti formánkat erre a mérkőzésre. Néha ugyan bi­zonytalanok voltunk egy kicsit nyitásfogadásban, de ettől függet­lenül mindenképpen rászolgál­tunk a győzelemre. Demeter György: - Sajnálom, hogy azok a játékosok nem tudtak bizonyítani, akik kevesebb lehető­séget kaptak a Kazincbarcika elle- ni rangadón. _____________fenyő Az alapszakasz állása: 1. Kazincbarcika 19 14 5 50-24 33 2. Kométa-Kaposvár 19 13 6 41-30 32 3. Kecskeméti FRC 19 10 9 41-33 29 4. Dunaferr SE 19 10 9 37-31 29 5. Nyíregyházi VRC 19 10 9 35-32 29 6. Szeged 19 - 19 3-57 19 mintegy 20 méterről a jobb felső sa­rokba bombázott. A siófoki alakulat pénteken lép legközelebb pályára, amely egyben a török edzőtábor zá­rását is jelenti. fónai ♦♦♦ Csak egy félideig tartott a Cipruson edzőtáborozó magyar labdarúgó-vá­logatott idei első mérkőzése, miután a játékvezető - a csapatok beleegye­zésével - úgy döntött, hogy a rossz időjárás, az irreális talaj és a sérülés­veszély miatt félbeszakítja a találko­zót. Az első 45 perc egyébként nem a miénk volt; a két válogatott 1-0 ará­nyú bolgár vezetéssel fordult vol­na, miután Jankovic a 35. perc- ben bevette a magyar kaput. ■ _______________ Labdarúgás____________________ Sz abó Csaba bombagóljával A kosarasok is választottak Csurgói kispályás teremlabdarúgó-bajnokság Nem hibázott a Trambulin Kaposvár Hagyomány már, hogy ilyen­kor farsang idején összejön a népes somogyi kosarastábor egy hangulatos bál erejéig. A mostani „megmozdulást” a megyeszékhelyen a Dorottya Ház báltermében tartották, ahol ugyancsak a hagyomá­nyokat követve megválasztot­ták a legeket. A Somogy Megyei Kosárlabda Szövetség ezúttal 15 kategóriában választotta meg a legjobbakat. A felnőttek mezőnyében Gergely Ilonát (Kaposvári Női KC), Dzunic Branislavot (Kaposvári Klíma-Vili KK) és a Klíma-Vili KK csapatát, az amatőrök között Antalics Jánost (Suzuki Kapós- Autó KK) és a Táncsics Peugeot­A Somogyi Kosarasbál egyik főszereplője Gosztonyi András volt; a legjobb gyermek játé­kosnak és a legjobb utánpótláskorú kosarasnak járó díjat is neki ítélték. Kampf KK együttesét, az utánpót­lás korúaknái Koncz Krisztinát (Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium DSK), Gosztonyi Andrást (Kaposvári Sportiskola), valamint a Kaposvári Sportiskola gyermekcsapatát, míg a gyerme­keknél Gosztonyi Andrást (Ka­posvári Sportiskola), a serdülők­nél Horváth Norbertét (Kaposvári Sportiskola), a kadetteknél Hendlein Rolandot (Kaposvári Klíma-Vili KK), a junioroknál pe­dig Tömösvári Mátét (Kaposvári Klíma-Vili KK) választották meg. A legjobban Nagy László fújt(a), azaz ő lett a legjobb somogyi já­tékvezető, míg a legtöbbet fejlődő sípmesternek járó Péter György Díjat Fekete Ádámnak ítélték; a „Somogy Kosárlabdázásért Díj” megtisztelő elismerést Kása Sán­dor vehette át. fenyő A DRÁVA KAVICS ÉS VARGA BÚTOR KUPÁÉRT RÁJÁTSZÁS (második forduló) Az „A" csoport eredményei: Trambulin-Rutin FC 4-1; Violák-Mercurius-40 Rabló 2-0. - Az AC Pálma csapata szabad­napos volt. A bajnokság állása: 1. Trambulin 2 2 - - 10-4 6 2. Rutin FC 2 1-1 6-4 3 3. Violák-Mercurius 2 1 - 1 5-6 3 4.40 Rabló 1 - - 1 0-2 0 5. AC Pálma 1 - - 1 0-5 0 A „B" csoport eredményei: In- Team-Iharosberény 1-8; Konzol Kút Bt-Gyékényes 0-3. A bajnokság állása: 6. Iharosberény 2 1 1 - 11-4 4 7. Gyékényes 2 1 1 - 6-3 4 8. Konzol Kút Bt 2 1-1 9-6 3 9. In-Team 2 - - 2 4-17 0 Így folytatják PÉNTEK RÁJÁTSZÁS (harmadik forduló) „A" csoport (az 1-5. helyekért): Trambulin-40 Rabló 18.15 óra­kor; Violák-Mercurius-AC Pálma 20.30 órakor. - A Rutin FC csapa­ta szabadnapos lesz. „B” csoport (a 6-9. helyekért): Gyékényes-In- Team 19 órakor; Konzol Kút Bt-lharosberény 19.45 órakor. (A mérkőzéseket Csurgón az Eötvös József Általános Iskola tornacsarnokában játsszák.)FENYö Kézilabda Magyar Kupa (nők)

Next

/
Oldalképek
Tartalom