Somogyi Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-28 / 50. szám
| 2003. Február 28., Péntek H I R D E T É S 19. OLDAL MEGEMLÉKEZÉS „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." ZSOBRÁK LAJOS volt nagybajomi lakos halálának 2 éves évfordulójára. Gyászoló szerettei „Véget ért szenvedésed, Szivedben nyugalom, A miénkben, kik itt maradtunk, El nem múló fájdalom. ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VAJKAI ISTVÁN ny. honvéd őrnagy kaposvári lakos életének 75. évében váratlanul elhunyt. Temetése március 4-én, 12.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Küzdöttem értetek szívvel és erővel, De mint a büszke fák végül ledőltem. Most szívből kérem Tőletek, Szeressétek egymást, mert Én már nem leszek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. BUDAI JÓZSEF jutái lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése március 3-án, hétfőn, all órai gyászmisét követően lesz a jutái temetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS PÉTER kiskorpádi (volt karádi) lakos 45 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése március 3-án, hétfőn, a 13.30 órai gyászmisét követően a kiskorpádi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család t „Ha emlegettek - közietek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert Én már Istennél vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SOSTORICS JÓZSEFNÉ Goldstein Anna Toponár, Posta utcai lakos életének 82. évében elhunyt. Temetése március 4-én, kedden, a 10.30 órai gyászmisét követően lesz a toponári temetőben. Gyászoló gyermekei, unokái és dédunokája f „Halottaim találkoznak velem, és mondják halkan: testvér, türelem. Reád is vár a nagy, csodás örökség, töröld le vígan földünk balga könnyét." (Juhász Gyula) Fájdalommal tudatjuk, hogy SIMON ALBINNÉ Borzavári Anna csendesen elhunyt. Akaratának megfelelően március 1-jén, 10.30 órakor a mosdósi temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család f Fájdalommal tudatjuk, hogy nagynénénk, HORVÁTH JÓZSEFNÉ kadarkúti lakos 88 éves korában csendesen elhunyt. Temetése március 1-jén, szombaton, a 10.30 órakor kezdődő gyászmise után 11 órakor lesz a kadarkúti Mikei úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS ISTVÁN Pista bácsi volt Nagyatád, Damjanich utcai lakos életének 83. évében rövid betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 3-án, 11.30 órakor lesz a nagyatádi Központi temetőben. Gyászoló család t A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nem vállal ________INGATLAN ________ 8 FONYÓDON 4 szobás, 110 mfl-es, dupla komfortos, társasházi lakás garázzsal eladó. Tel.: 06-85/362-044.-------------------------------------------------------------------------------- *92906* HÉVÍZ központjában, a legfrekventáltabb helyen, a tófürdő bejáratával szemben, Kölcsey u. 4. szám alatt újonnan épült lakások 39 mitől 69 ml-ig eladók. Érdeklődni a 06- 30/9475-240-es telefonszámon lehet.-------------------------------------------------------------------------------- *91814* ELADÓ vagy kiadó kaposvári lakásokat keresünk ügyfeleinknek. NG Bt. 06-70/2000-968, 82/413-245/18 mellék.-------------------------------------------------------------------------------- *95036* 8 KAPOSVÁRON 4-5 szobás családi házat vennék. 82/412-618.-------------------------------------------------------------------------------- *95315* KAPOSVÁR, Hermann Ottó u-ban 3 szobás családi ház eladó. 06-20/3217-377. —------------------------------------------------------------------------ *95642* 8 GYENESDIÁS0N -Balaton mellett, Hévíz 10 km- üdülőapartmanok 20-40 mil-ig eladók 99 E Ft/mO ártól. Egyedi közmű, padlófűtés. Ugyanitt üzlethelyiség bérelhető vagy eladó. Tel.: 06-83/312-912, 06-30/9598-851.-------------------------------------------------------------------------------- *95727* GARZON Kaposváron eladó. 06-30/285- 9116.-------------------------------------------------------------------------------- *95795* KAPOSVÁRI társasházi 64,115 mü-es lakások eladók. 30/384-8141.-------------------------------------------------------------------------------- *96126* DESEDÁN telket vennék. 70/319-0218.-------------------------------------------------------------------------------- *96129* KAPOSVÁRON családi ház, kerthelyiséges vendéglővel, teljes berendezéssel és felszereléssel eladó. Irányár: 35 M Ft. Tel: 30/9277-880.-------------------------------------------------------------------------------- *96145* KAPOSVÁR, Zöldfa u-ban gondozott, összközműves 1556 mO-es telken jó állapotú ingatlanegyüttes eladó. Irányár: 5 M Ft + 8 M Ft+Áfa= 15 M Ft. 72/224-105, munkaidőben. ——--------------------------------------------------------------------- *96154* SIÓFOK-BALATONSZÉPLAKON 142 m3-es családi ház 200 rrtí-es telken cirkó fűtéssel sürgősen eladó. Ár: 25,2 M Ft. 30/406-8012.-------------------------------------------------------------------------------- *96182* MARCALI zártkertben 899 mO szőlő, pince eladó. Telefon: 06-30/246-5163.------------------------------------------------------------------------------ *96199* BA LAT0NB0GLÁR0N frekventált helyen 150 n- 51 saroktelken, 127 ml hasznos területű, 2 szintes, faragott terméskő díszített, villának épült összkomfortos családi ház 23 M Ft-ért eladó. Tel.: 06-20/9415-497.-------------------------------------------------------------------------------- *96237* BALATONBOGLÁRON a Balatontól kb. 100 híre, 3 db 2 szoba összkomfortos társasházi lakás+terasz, telekből közös tulajdonhányad és gépkocsi beálló eladó. Tel.: 06-30/9608- 111,06-30/2471-247.-------------------------------------------------------------------------------- *96250* KAPOSVÁRTÓL 18 km-re, aép környezetben, felújított, 80 nm-es családi ház, rendezett udvarral, fizetési könnyítéssel eladó. 30/212-2833.--------------------------------------------------------------------------------*96264* 8 LENGYELTÓTI központjában 3 szobás, összkomfortos családi ház eladó, 85/375-752.----------------------------------------------------------------------------------*96267* KAPOSVÁR, Dési közben III. em-i, tégla, gázos, 2 szobás lakás eladó. 70/299-4544.------------------------------------------------------------------------------- *96281* 60S főút mellett üzemelő vendéglő teljes berendezéssel eladó. Ár: megegyezés szerint. Telefon: 20/9659-684, 73/310-510------------------------------------------------------------------------------*96287* 8 FONYÓDON 100 mO-es iker családi ház, 240 n-öl telekkel sürgősen eladó. 85/363-108.-------------------------------------------------------------------------------- *96299* MARCALI központjában gazdálkodásra is alkalmas családi ház eladó. Irányár 10,5 M Ft. 85/314-302,06-30/378-3404.------:------------------------------------------------------------------------- *96307* 8 Siófok-Balatonkilitin 3,3 ill. 6,2 ha szántóföld a repülőtérrel szemben ill. a Sió csatornánál eladó sürgősen. 06- 20/9659-784. *96360* 8 NAGYBERÉNYBEN a faluhoz közel, kis épület, 400 n-öl szőlő, gyümölcsfákkal, hozzátartozó nagy szántóval eladó. Villany van, víz megoldható. Némi átalakítással lakásnak is megfelel. 06-84/322-931.-------------------------------------------------------------------------------- *96370* S0M0GYASZALÓBAN 3200 mB-en - 110 db gyümölcsfával - villannyal, zártkerti ingatlan eladó. 82/317-988. KAPOSVÁRON és környékén eladó családi házat vagy lakást keresek. Tarné 30/406-8012.-------------------------------------------------------------------------------- *96438* TÉGLAÉPÜLETBEN 1 szobás kaposvári belvárosi lakás eladó. 82/425-441.----------------------------------------------------------------------- *96482* _________JÁRMŰ_________ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228.-------------------------------------------------------------------------------- *92186* VE NNÉK 10 éves korig autót, lehet sérült is hitelátvállalással. 30/310-1387.-------------------------------------------------------------------------------- *95755* SZÉLVÉDŐ-, autóbuszüveg javítás, forgalmazás, beszerelés. Raktárról, azonnal. Geiger és Társai Kft. Kaposvár, Dombóvári u. 2. Tel.: 82/423-171.-------------------------------------------------------------------------------- *95941* NISSAN V Cargó 2,3D 2001. aug.-i metálzöld sőt. üveg, kp.zár, 22 e km szervizkönyves, megkímélt eladó. 30/2600791. ■------------------------------------------------------------------------------- *96175* 8 RENAULT 19RT 93-as, (szervó kp.zár, el. ablakemelő) jó állapotban eladó. Hitel lehetséges! 30/9976-032.----------------------------------------------------------------------------------*96376* OPEL Astra Sedan 1.4, ‘94-es, 71000 km-rel eladó. 06-20/537-0764. LADA Nivát vennék 7 évesig. 20/3683-367.------------------------------------------------------------------------------- *96274* OP EL Zafira 1.8, 3 éves eladó. Tel.: 84/310- 041.------------------------------------------------------------------------------- *96410* A SEFAG Rt. eladásra meghirdeti az alábbi gépjárműveit: Chrysler Stratus szgk. 1996, Opel Astra szgk. 1995, Toyota Hilux tgk. 2 személyes 1996 évjáratú, csővázas pótkocsi. Érdeklődni a Műszaki Osztályon lehet, Kaposvár, Bajcsy Zs. u. 21. Telefon: 82/505-142, 30/204-7279. *96292* TRABANT 1,1 eladó. Tel.: 06-20/3243-562.-------------------------------------------------------------------------------*96313* SE AT Cordoba 1.6 Sportline 2001.12. havi ezüstmetál színű, kifogástalan állapotban eladó. Tel.: 06-20/353-8505.-------------------------------------------------------------------------------- *96433* SUZUKI Swift Sedan 1.3 ‘94-es, metálszürke színű, megkímélt állapotban, első tulajdonostól eladó. Tel.: 84/348-750.--------•-----------------------------------—------------------------------*96434* ÁL LÁST KÍNÁL FOGTECHNIKUST FELVESZEK Jelentkezést a 95784. számra a kiadóba kérek. A KAPOSFIL Fonalgyártó és Értékesítő Kft női munkavállalókat alkalmazna 3 műszakos betanított munkára! Utazási hozzájárulást térítünk! Jelentkezés: munkanapokon 8.30 és 10.30 között a kft. Jutái út 24. sz, alatti telephelyén. ELADÓNAK keresünk lehetőleg kereskedelmi végzettségű, gyakorlattal rendelkező hölgyeket kaposvári fehérnemű üzletbe. Bér: bruttó 52 e Ft/hó. 30/3965-336, 30/5209-240. — --------------------------------------------------------------------------*95829* LÓ HOZ értő alkalmazottat keresek bentlakással hosszú távra. Tel.: 06-30/387-8203,----------------,-------------------------------------------------------------- *95906* MU NKATÁRSAT keresünk értékesítési területre. 30/9596-124. — ----------------------------------------------------------------.---------- *95959* ÉP ÍTŐIPARI BT. keres kőműveseket és segédmunkásokat éves állásra Kaposvár és környékéről. 06-30/4747-730.-----------------------------------------------------------------------------*96147* Jo b.Offer/Taszár. Position: Office Manager. Need to have: Driver Lincence, Inventory Exp; Computer Exp.- (Microsoft Office), Fluent in Eng. Resume in wrigting/ by Mo/03/03/03 96173 to the News Paper. *96m* Asszisztens-titkárnő munkakörbe keresünk agilis munkatársat, kaposvári telepünkre. Elvárásaink: Műszaki végzettség, angol nyelvtudás, számítógépkezelői ismeretek. Önéletrajzos jelentkezéseket a “96223” számon a kiadóba kérjük. ' *96223* ÉPÍTŐIPARI fővállalkozói cég keres siófoki projektekre építésvezetőt, művezetőt, magasépítési technikusi végzettséggel és gyakorlattal. Önéletrajzi faxokat az alábbi számon várunk: 84/519608. *96238* KAPOSVÁRI ruházati cipőüzletbe megbízható, jó eladási és dekorációs kézséggel, boltvezetőt és eladót felveszek. 20/428-8021.------------------------------------------------------------------------------- *96300* A K APOSI Mór Megyei Kórház Gazdasági Osztálya (Kaposvár, Tallián Gy. u. 20- 32.) pályázatot hirdet ital-automaták bérleti üzemeltetésére. A pályázati dokumentáció ingyenesen kérhető Zsugovlts Miklós úrtól levélben, vagy a 82/501-300/101. és 308. sz. melléken. *96314* GÁZ-, központifűtés-szerelőket gyakorlattal, jogosítvánnyal, családi házak belső gázszereléséhez alkalmaz az Intereurogáz Kft. Tel.: 06- 30/9385-498.-------------------------------------------------------------------------------- *96356* NÉMETÜL periektől beszélő és író irodai munkatársat keres az Európa Kft. Fonyódi Irodája, éves 8 órás állásra. Tel: 30/296-5544. *96366* Hamvai Bútor eladót felvesz. Jelentkezést önéletrajzzal a kiadóba kérünk 96341 számra. *96380* RBQ Minőségtanúsító Kft. mély-, és magasépítésben jártas szakembereket keres minőségügyi végzettséggel. Jelentkezni szakmai önéletrajzzal március 14-ig. 8000 Székesfehérvár, Vértanú u. 12. címre, illetve a 06- 22/311-039 faxszámon.-------------------------------------------------------------------------------- *96392* INDULÓ brókercég tanácsadókat keres. 06- 30/377-8513.-------------------------------------------------------------------------------- *96450* KAPOSVÁROTT a Solisun Solarium Center hölgy munkatársakat keres átfogó ill. stúdiós munkakörbe. Jelentkezni március 1-jén, szombat, 10-11 óráig, fényképes, kézzel írott önéletrajzzal a helyszínen, Noszlopy G. u. 8.--------------------------------------------------------------------------------*96398* 8 TEHENEK mellé gondozót felveszek és juhászt keresek. Tel.: 06-30/304-2545. _ . ---------------------------------------------------------------------- *96461* ________OKTATÁS________ IN TENZÍV gépíró tanfolyamok! 20/370-2087.-------------------------------------------------------------------------------- *95506* FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ masaiból és történelemből a Kopernikusz Nyelviskolában. Tel.: 82/321-303,20/9177-842.-------------------------------------------------------------------------------- *95757* ANGOL KEZDŐ MOST! LITE módszerrel angol kezdő nyelvtanfolyam indul március 3-án. Még jelentkezhetsz! Tanfolyamok haladó szinteken folyamatosan indulnak. Ingyenes szintfelmérés! LITE Kaposvár, Zárda u. 21.82/415-920. OKÉV nysz.: 03-0022-02.-------------------------------------------------------------------------------- *96104* NÉMET kezdő és középfokú vizsga-előkészítő indul 03.03-án, Kaposvár, Rákóczi tér. Methodik Bt. Tel.: 06-30/9936-009.----------------------------TZ--------------------------Ip ari gáz- és olajtüzelő berendezés kezelő tanfolyam indul március elején Kaposváron, a Megamos Kft. (Nyt.sz.: 03-0088-02) szervezésében. Jelentkezés: Sípos Vilmos Telefon: 06-30/968-8229 | 72/516-640,324-842 ® NÉMET HALADÓ a Kopernikusz Nyelviskolában. 82/321-303, 20/9177-842.-------------------------------------------------------------------------------- *96242* KIADÓ KAPOSVÁRON irodák, üzletek, raktárak kiadók, 500 mB-en. 30/378-0321.-------------------------------------------------------------------------------- *96214* BALATONLELLEI szabad strandon melegkonyhás büfé eladó vagy kiadó: 06-30-9296-316.------------------------------------------------------------------------------ *96383* SZOLG ÁLTATÁS KÚTFÚRÁS-JAVÍTÁS garanciával. 30/9477-953. — :-------------------ri*.*iuJaiL"3 v "HHm» HI DEG-, melegburkolást vállalok! Díjtalan helyszíni felmérés! Tel.: 06-30-384-07-61.--------------------------------------------------------------------------------*93578* TŰZIFA AKCIÓ! Kuglizva 900 Ft/q, hasítva 1000 Ft/q. (Kaposvár) Tel.: 06-30-469-3211. — ------------------------------------------------------------------------- *93612* OLCSÓ MÉTERÁRU az Olcsó Méteráru Boltból. Kaposvár, Arany tér 10. (Piros ház alatt). Szövetek 4-600 Ft/fm, függönyök 2-900 Ft/fm.------- ----------- — —-------------------------- *95213* MA GÁNNYOMOZÁS! Diszkréten, gyorsan, korrekt áron. 20/923- 1956.-------------------:---------------------------------------------------------- *95369* CS ERÉPKÁLYHA-építés, átrakás, tisztítás. 30/266-3570,30/858-9621, 82/520-008.------------------------------------------------------------------------------- *95473* KÚ TFÚRÁS GARANCIÁVAL geotermikus fúrás. Tel.: 06-30/225-7299.------------------------------------------------------------------------------- *95735* TE LEPHELYENGEDÉLY megújítás. 20/344-4416.-------------------------------------------------------------------------------- *95901* KOCKÁZATFELMÉRÉS 20/344-4416.--------- *95904* UPC DIREKT AKCIÓ! Akár 40 000 Ft kedvezménnyel. Műszaki Bolt Szőlősgyörök. 30/288-3583,85/330-545.-------------------------------------------------------------------------------- *95911* HAJGYÓGYÁSZATI STÚDIÓ várja kedves vendégeit ingyenes hajdiagnosztikával és egyénre szabott kezelésekkel. Harka Melinda hajgyógyász Kaposvár, Irányi D. u. 3.1. em.(Híd Üzletház) 82/414-005, 20/330-4684.------------------------------------------------------------------------------*95938* ZU HANYFÜLKE, kádfülke, térelválasztó egyedi méretben is. Ingyenes felmérés, beszerelés. 20/454-4552.-------------------------------------------------------------------------------- *95957* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 30-65% engedmény. Hevederzár. 82/320- 880.-------■------------------------------------------------—1----------— *96008* FE STÉST, tapétázást, mázolást, parkettázást, parketta felújítást, lambériázást és gipszkartonozást korrekt áron vállalunk. 20/472- 9613.---------------------------—----------;---------------------------------- *96059* SZ EMÉLYI jövedelemadó bevallás elkészítését vállalom. 20/493-7842.-----------------------------------------------------------—--------------- *96131* ÁC S és tetőfedést vállalok. 20/806-8933.------------------------------------------------------------------------------- *96212* AD ÓBEVALLÁSOK készítését és könyvelést vállal bejegyzett adó- tanácsadó. Tel.: 06-20-215-7003. ...................................*96224* ÓR ZÉS-VÉDÉST vállalunk Somogybán vállalkozóként. 06-30/284-3172, 85/340-039.----------—------------------------------------------------------—— *96275* RE DŐNY, reluxa, napellenző, h. ajtó, 30-60% eng., kamatmentes hitel. 82/429-537.------------------------------------------------------------------------------- *96326* UPC DIRECT AKCIÓ! Akár 45 E Ft kedvezménnyel. Antennatechnika Kaposvár, Fazekas M. u. 11.82/512-855,06- 30/9567-786.------------------------------------------------------------------------------- *96400* VEGYES HASZNÁLT SALGO a Salgo Boltból. Kaposvár, Fő u. 50. Tel.: 82- 318-960.------------------------------------------------------------------------------- *92502* SÓ PIPA - SÓBARLANG a “Tiszta légutakért”. 82/314-627, 82/528- 194. KERÍTÉSDRÓT a nagyatádi piacon, csütörtök, szombat. Rendelhető: 73/485-164.-------------------------------------------------------------------------------- *94253* KIÁRUSÍTÁS minden termékre 50% kedvezmény, amíg a készlet tart. Olasz Cipők Boltja, Kaposvár, Noszlopy G. u. 2.------------------------------------------------------ *96015* PAPLANGARNITÚRA 6500 Ft helyett 3500 Ft. Paplanbolt Kaposvár, Füredi u. 126/a., 82/526-535.------------------------------------------------------------------------------ *96079* LA KÓKOCSI 2- és 4 személyesek eladók. Telefon: 30/9543-540.-------------------------------------------------------------------------------- *96178* HASZNÁLT vendéglátó gépek, mosogatók, munkaasztalok, hűtők eladók. 30/9543-540. —------------------------------------------:------------------------------- *96179* RÉ Z ÉS kerámia hangulatlámpák falikarok, asztali lámpák eladók. 30/9543-540.--------------------------------------------------------- *96181* HŰTŐK Látványhűtők, kombinált hűtők, tejhűtők, fagyasztók, góliát mosogató és egyéb saválló konyhai berendezések eladók. Zamárdi, Bácskai u. Tel.: 06-20/9282-241.-----------------------------------------------------------------------------.96200* SU RRANOK 2800 Ft! Postán is küldöm. Tel.: 06-22/366-061.----------------------------------------------:------------------------------- *96329* MA SSZÁZS tanfolyam indul Kaposvár 03.22., Dombóvár 03.22. Tel: 30/373-7554.--------------------------------•---------------------------------------------- *96363* AL LERGIAMENTES! paplangarnitúra 8500 Ft helyett 5500 Ft. Paplanbolt Kaposvár, Füredi u. 126/a. T: 82/526-535.------------------------------------------------------ *98379* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁR, belvárosi 2,5 szobás lakás búto- rozottan kiadó. 82/319-656,17 óra után.-------------------------------------------- .96021* KA POSVÁR Pécsi u. 89. sz. albérlet kiadó.------------------------------------------------------------------------------- *96390* KA POSVÁRI 2 szobás, bútorozatlan lakás március 1-től kiadó. 20/9373-725.---------------------:--------------------------------------------------------- *96399* ÁLLAT N APOSCSIRKE-akció március elején a ma- gyaratádi keltetőben. Tel.: 82/371-024.---------------------------------------------- *94489* 8 ELŐNEVELT és napos csirke, kacsa, liba, pulyka rendelhető. Magyaratád: 82/371-024. —------------------------------------------------------------------------------*95886* VÁLASZTÁSI malac 7 db eladó. 82/414-668.-------------------------------------------------------------------------------- *95891* ERDÉLYI kopó kölykök eladók 100 e Ft-ért. Kaposvár, 06-30/9470-324.-------------------------------------------------------------------------------- *96152* RÁNTANI való csirke akció Gálosfán, február 28-án, pénteken, március 1-jén, szombaton, 7.30-9.30-ig, 200 Ft/kg-os áron. 06-30/902- 6642.-------------------------------------------------------------------------------- *96213* ELŐNEVELT kakasok eladók, 110 Ft/db, Harc, Kossuth 54. 74/437-012, 30/273-2399.------------------------------------------------------------------------------- *96306* EL ADÓ 40 db 12 hetes malac. Tel.: 06- 74/478-656, 74/478-267.-----------------------------------------------------------------------r-------- *96310* NA POS- és előnevelt csirke minden vasárnap délelőtt kapható. Balatonújlak, Kossuth u. 67. 85/376-104.----------------------------------------------------------------------------------*96355* ÁLLÁST KERES VÁLLALKOZÓIGAZOLVÁNNYAL rendelkező 4-6 fős brigád segédmunkát vállal. Építkezésen, közműépítésen egyéb helyen. 20/9166-021. APRÓ-CSEPRŐ PALA, 120 ml, lebontásra váró és alatta lévő príma tetőléc eladó. 06-30/542-2538.--------------------;---------------------------------------------------------- *96107* GÉ PEK BRIGGS ÉS HONDA kerti gépek árusítása, javítása, alkatrészei. Honda F400-F620 kapálógép, fűnyíró, láncfűrész és tartozékai, mkp. alkatrész. Kaposvár, Vásártér 82/528-051. Nagyatád, Mártírok u. 19. 82/553-557.------------------------------------------------------------------------------- *94374* GA RÁZS DÓZSA csarnoknál garázs eladó 20/314- 7491.----------------- ------------------------- ------------ ---------- *95978* KA POSVÁR Kinizsi Itp-en garázs 30/9475-015--------------------------------------v--------------------------------------- *96277* KA POSVÁRON az Arany J. közben garázs kiadó. Tel.: 82/319-022.------------------------------------------------------------------------------- *96367* > á