Somogyi Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-25 / 47. szám

10. OLDAL KÉK 2003. Február 25., Kedd MMBl TŰKOR ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Halálos baleset Két személy vesztette életét Fúrta és Zsáka között egy köz­lekedési balesetben, amelyben egy kamion és egy személygép­kocsi ütközött össze. A tragédi­át az okozta, hogy a köd miatt a kamion nem vette észre a szembe jövő autót és előzésbe kezdett. A helyszínen egy 71 éves zsákai férfi és egy 70 éves zsákai nő belehalt sérü­léseibe, egy személyt kórház­ban ápolnak, europress Pelenkát lopott Ismeretlen tettes ellen nyomoz a kisvárdai rendőrkapitányság lopás vétsége miatt. Az elköve­tő lefeszítette egy kisvárdai ga­rázs lakatpántját, és az ott álló gépkocsi egyik ablakát betörve ellopott egy doboz pelenkát és egy gyermekülést. A kár csak­nem 50 ezer forint, europress Meghiúsult rablás Ismeretlen tettes ellen nyomoz a mátészalkai rendőrkapitány­ság. Az elkövető befeszítette egy vajai kft. irodahelyiségé­nek ablakát, bement az épület­be és megkísérelte kinyitni az ott lévő páncélszekrényt. A trezort azonban nem sike­rült feltörnie, így a tettes sem­mit sem -zsákmányolt. A ron­gálással okozott kár azonban jelentős, europress Tetem a csatornában Jégbe fagyott holttestet találtak a székesfehérvári vasútállomás­nál egy csatornában. Az idős nő tetemét tűzoltók szabadítot­ták ki. A csatorna sekély vizébe fagyott, hóval és nádtörmelék­kel borított holttestet vasutasok találták meg. Az első vizsgála­tok szerint a nő feltehetően több napja eshetett be a vízbe, és fagyhatott meg. mti Milliós zsákmány A rendőrség ismeretlen férfi ellen nyomoz, aki Virágh Csa­ba néven egy budapesti lakos­tól ötmillió forint készpénzt csalt ki. A férfi egy cég ügy­vezetőjének adta ki magát, a pénzt a sértettől két, külföld­ről behozandó és Magyaror­szágon forgalomba helyezen­dő tehergépkocsira vette fel. Az eljárás során kiderült, hogy a tettes lopott személyi igazolványt és cégbélyegzőt használt, europress Kizuhant a vonatból Feltehetően kizuhant a vonat- szerelvényből az a férfi, akit mozdulatlanul találtak meg Ernőd és Nyékládháza között. A sínek mellett, a hóban fekvő férfit egy reggeli vonat vezetője vette észre, de olyan nehezen megközelíthető helyen feküdt az áldozat, hogy csak heli­kopterrel sikerült kimenteni és kórházba szállítani. A vonat­ból kizuhant férfi 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, europress Olaj a kútban Olajjal fertőzték meg egy kút ivóvizét Nyírbogáton, a rend­őrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. Azt egyelőre nem tudni, mennyi szennyezés került a kútba és azt sem, hogy hány ember ivó­vizét veszélyeztette az elköve­tő. Vizsgálják azt is, hogy a környezetkárosítás hanyagság vagy személyes bosszú miatt történt-e. europress Fajtalankodó iraki Nyolcéves kislánnyal fajtalan- kodott egy iraki menekült a bicskei táborban. A férfi egy szintén iraki kislánnyal szem­ben követett el szemérem elleni erőszakot. A pedofilt kihallgatá­sa után a bicskei rendőrség őri­zetbe vette, és eljárást indított ellene, x-press Kapával végzett áldozatával A nyugdíjas férfi támadója beismerte a rablógyilkosságot Még egy nappal később is látható nyomok utaltak a gyilkosságra Vasárnapra virradó éjszaka brutális gyilkosság áldozata lett egy pécsváradi nyugdíjas férfi, akinek támadóját néhány órá­val később elfogták a rendőrök. A 25 éves tettes egy kapával végzett áldozatával, majd ezt követően kirabolta. A fiatalem­ber, aki beismerte tettét, a garázsban álló személygépkocsit is megkísérelte ellopni, de nem járt sikerrel. Pécsvárad - Pécs Bár az éjszaka folyamán gyanús zajokra nem lettek figyelmesek, vasárnap reggel nyolc órakor a szomszédokat nyugtalanítani kezdte, hogy nem látták pécsváradi házának udvarán mozogni az ötvenöt éves, magá­nyosan élő, nyugdíjas férfit. Mi- útán bementek a szőlőhegyen fekvő lakásába, a bejárati ajtó mögötti első helyiségben rábuk­kantak a férfi vérbe fagyott holt­testére. A nyomozók forró nyomos ül­dözésbe kezdtek. A kutatásban az hozta meg a fordulatot, hogy miután a meggyilkolt férfi gará­zsában lévő autót is megpróbál­ták ellopni (ám ez nem sikerült), a környék ismert autótolvajait is ellenőrizték. Ennek során került képbe egy huszonöt éves, koráb­ban Pécsváradon, jelenleg Kom­lón élő férfi. A nála tartott ház­kutatásnál előkerültek olyan tár­gyak, a többi között iratok, ék­szerek, amelyek a meggyilkolt férfi lakásából származtak. A gyanúsított rövidesen beismerte tettét, így a rendőrség a bűntény elkövetése után fél nappal már előzetes letartóztatásba helyez­Drog- és emberkereskedelem „Igen, én vagyok a halálos lövöldöző. Én lőttem fejbe a nő­ket. Jobboldalon be, balon ki. Előttem bocsánatot kértem mindegyiküktől azzal, hogy csak baráti szívességet te­szek” - mondta hidegvérrel Timucin C. (21), amikor a rendőrség kommandója letartóztatta. Telgte A 19 ezres lélekszámú észak­raj na-vesztfáliai kisvárost rette­gésben tartó gyilkos szülei laká­sán rejtőzködött. Biztonságban érezte magát, a rajtaütéskor meglepődött. A férfi munkanél­küli, büntetett előéletű, az egyik áldozat, Sengül D. (30) takarító­nő özvegyen maradt férjének ba­rátja. Símaszkba burkolózva tá­madta meg január végén egy fit­neszstúdió előtt a várandós asz- szonyt és két kolléganőjét, Linda M.-et (39), valamint ConnyM.-eX (34). A rendőrség az álarcot is és az elkövetéshez használt fegy­vert, egy 9 milliméteres pisztolyt is megtalálta - a gyerekágy alá rejtve. De hát miben is állt ez a bará­ti szívesség? A felbujtó Sengül férje, Hilseyin D. (30) volt, a gyári munkás egy harmadik tár­sával, Ali D.-vel (24) tervelte ki Sok az ember, kevés a kijárat West Warwick Egész Amerikát megrázták az utóbbi hét diszkótüzei, ame­lyekben 118 ember vesztette életét. Hasonló tragédiák a múlt­ban is történtek, s az ok mindig ugyanaz volt: túl sok ember, túl kevés kijárat és túl kevés idő a meneküléshez. evakuálási terv, nem tudták ke­zelni a pánikba esett tömeget. A chicagói hatóságok egyébként már tavaly júniusban kezdemé­nyezték a klub bezárását, de az - a tűzvédelmi szabálytalanságok ellenére is - tovább működött. Azt tapasztalták, hogy az ilyen jellegű katasztrófáknál nem is annyira a tűz és a füst okozza a legtöbb halálos áldozatot, hanem maga a tömeg. Mindkét helyen vendégek tucatjai szorultak be a kijárati ajtónál, mint dugó a bo­rosüvegben. Az éjszakai klub nem repülő­gép, s nincsenek előírások rend­kívüli helyzetekre. Egy-egy tragé­dia után az amerikai hatóságok rendszerint számos intézkedést Oknyomozó riportban elemzi a diszkótüzek természetét a USA Today című amerikai napilap, azt vizsgálva, van-e lehetőség a ha­sonló esetek elkerülésére. A vá­lasz elkeserítő. Nincs biztosíték a megelőzésre, ha hiányoznak a biztonsági intézkedések illetve senki nem törődik betartatásuk­kal, ha senki nem felügyeli és el­lenőrzi az éjszakai klubok műkö­dését. Chicagóban, ahol 21 fiatal vesztette életét egy hete, a lát­ványtűz okozta a katasztrófát, a Rhode Island-i diszkóban pedig ,egy engedély nélkül rendezett tűzijáték. Egyik helyen sem volt FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ hette a feltételezett gyilkost. Val­lomásában a támadó elmondta, hogy egy családi vitát követően ment Pécsváradra, ahol régebbi szállásán akarta meghúzni ma­gát. Ám miután ott túl hideg volt, megpróbált bekéredzkedni ismerőséhez, a nyugdíjas férfi- I hoz, aki azonban ezt meg akarta I tagadni. Dulakodni kezdtek, majd felkapott egy, a helyiség­ben lévő kapát, amivel többször lesújtott áldozatára. Ezt követő­en összeszedett néhány értéktár­gyat, majd meneküléséhez el akarta vinni a garázsban álló au­tót. Mivel ez nem sikerült, gya­log távozott. Hogy milyen brutális, megma­gyarázhatatlan kegyetlenséggel követhette el tettét a nyugdíjas támadója, arra a helyszínen még egy nappal később is látható nyo­mok Utaltak. MÁTÉ BALÁZS a bűncselekményt. Már mind­ketten előzetesben vannak. Az - „természetesen” - ezúttal is a szerelem: a török férj el akarta hagyni hitvesét lengyel szerető­je kedvéért. Hogy a lány számá­ra fizetni tudja a lakbért, be akart szállni a drog- és az em­berkereskedelembe, útban volt azonban az asszony. A három férfi közösen dol­gozta ki a gyilkosság részleteit, vásárolt fegyvert és lőszert. Sengül kolléganőinek azért kel­lett meghalniuk, hogy összeza­varják a rendőrséget. A gyilkos trió tagjaira életfogytig tartó szabadságvesztés vár. hoztak, ám ezeknek nem nagyon volt foganatja. így történt ez most is. Chicagóban az elmúlt napok­ban kiürítettek egy szórakozóhe­lyet, mert az emelet túlságosan zsúfolt volt. Salem városában le­fújták egy rockegyüttes koncert­jét, mert az épület nem felelt meg a tűzvédelmi előírásoknak. Char- lette-ben a tűzoltóknak nagyobb intézkedési jogkört adtak, San Franciscóban a tűzoltóparancs­nok elrendelte minden szórako­zóhely ellenőrzését. De így volt ez korábban is. Megfigyelők szerint a fő probléma az, hogy az Egyesült Államokban nincs az egész országra szóló, egységes és érvényes tűzvédelmi szabályzat. Vannak rendeletek, amelyek jó­voltából az utóbbi évtizedekben csökkent a katasztrofális kimene­telű tűzesetek száma, de a közel­múlt azt mutatja, hogy ez kevés. CSÁK EUROPRESS Főbe lőtte magát a parkolóban Kiskorpád Főbe lőtte magát tegnap reg­gel egy 45 éves kiskorpádi férfi. Az autót egy vendéglő parkolójában állította le, s akkor került elő a fegyver. A férfi ugyan hagyott búcsúle­velet, ám tettére abban sem adott magyarázatot... Kaposfő és Kiskorpád között a vendéglő parkolója üres volt a reggeli órákban. Ide állt be tegnap reggel autójával a 45 éves kiskor­pádi férfi. Ámikor a vendéglő bér­lője nem sokkal később a hely­színre ért, már megtörtént a tragé­dia. A vendéglős furcsállta a par­kolóban álló autót, hisz az étte­rem egyelőre nincs nyitva, még felújítási munkákat végeznek.- Először csak az láttam, hogy valaki ül az autóban - emlékszik vissza a vendéglő bérlője. - Az ab­lak félig le volt húzva. Szólongat- tam a férfit, de nem mozdult. Elő­ször a mentőket hívtam, azt hittem: rosszul lett, vagy talán bántották. Aztán visszamentem az autóhoz, hogy talán tudok segíteni valamit, s akkor megláttam, hogy véres a feje, a kezében pedig egy pisztoly van... Talán percekkel azelőtt dördülhe­tett el a lövés, hogy odaértem... A rendőrök az iratok alapján tudták meg, hogy ki volt az áldo­zat, ők értesítették a családot is. A pisztolyt is megvizsgálták a hely­színen: úgy tudni, egy kilenc milli­méteres, ismeretlen fajtájú, megle­hetősen régi pisztoly, amelyet felte­hetően házilag alakítottak át. Nem tudni, hogyan jutott hozzá a férfi, de valószínűleg engedélye sem volt. Azonban még nagyobb ta­lány, hogy mi oka lehetett, hogy önkezével véget vessen életének. A férfi hagyott ugyan búcsúlevelet - ezt az autóban találták meg a rendőrök -, de ez mindössze két sor volt, két rövidke mondat, és semmire sem ad magyarázatot. A 45 éves férfi tettét a faluban sem ér­tik. Úgy tudni: reggel fél kilenckor indult el otthonról, nyugodt volt, semmi sem árulkodott arról, hogy mire készül. Rendezett családi éle­tet élt, a falubeliek kedvelték. A rendőrök a helyszínen sem­mi, idegenkezűségre utaló nyo­mot nem találtak. A Kaposvári Rendőrkapitányság a rendkívüli haláleset ügyében államigazgatási eljárás keretében folytatja a vizs­gálatot. Szakértők bevonásával tárják fel részletesen az ügy körül­ményeit _________________■ Ke ttős gyanú Simon ellen __________Budapest___________ Ké t bűncselekménnyel gyanúsít­ja a Központi Ügyészségi Nyo­mozó Hivatal Simon Lászlót, Torgyán József egykori főtanács­adóját. Mindkettő a Szabadi Bé­la, a FVM volt államtitkára elleni eljáráshoz kapcsolódik. Az egyik ügyben 1999 szeptembere és 2000 júliusa között rábírta Szaba­dit, hogy az államtitkár utasítsa a gazdaságbiztonsági tartalékokat kezelő céget több tízezer tonna búza és cukor eladására, a megje­lölt cégek részére a piaci árnál ol­csóbban. A másik ügyben felbuj­tóként szerepel az egykori ta­nácsadó, mert egyes cégek az in­dokoltnál lényegesen nagyobb állami támogatással exportálhat- tak takarmánybúzát.______mh Leégett sörözők Két sörözőben is tűz keletkezett hétfőre virradóan Pest megyében: Pilisszentivánon és Solymáron pusztítottak a lángok; személyi sérülés nem történt. Pilisszent­ivánon eddig tisztázatlan körül­mények között a Villa Negra sö­röző és étterem 80 négyzetméte­res épületének egyharmada égett le - közölte a Fővárosi Tűzoltóság ügyeletes tisztje. Budapestről hat fecskendős kocsival vonultak ki a tűzoltók, s a település önkéntes tűzoltóival közösen fékezték meg a lángokat. Különösen sok mun­kát adott a tűzoltóknak az, hogy szét kellett bontani a vendéglő te­tőszerkezetét a hatékonyabb ol­tás és a rejtett tűzfészek felderíté­se érdekében. Személyi sérülés nem történt. A pilisszentiváni tűzesettel csaknem egy időben Solymáron a Barlang sörözőben is tűz keletke­Ennyi maradt... FOTÓ! EUROPRESS zett, s mintegy 20 négyzetméter­nyi területen a lángok martaléka lett a bútorzat és a felszerelés. Szerencsére itt sem sérült meg senki sem. ■ Biztosítási csalások Budapest Várhatóan nyolc-tíz orvos el­len indul rendőrségi eljárás amiatt, hogy fiktív taj-szá- mokra nagy mennyiségű tb- támogatott gyógyszert írtak fel - jelentették be hétfőn az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ellenőrzési főosztályának vezetői. Egyre több munkát ad a rendőr­ségnek a társadalombiztosítás kasszáját megcsapolók leleplezé­se. Az OEP ellenőrei újabb visz- szaélések nyomára bukkantak. A biztosítási csalók jelentős össze­gekkel károsítják meg a ténylege­sen rászorulókat, a valódi betege­ket, akiknek ellátására kevesebb pénz jut az amúgy is szűkös kasszából. A gyógyszertárak által leadott jelentések országos ellen­őrzése során kiderült, hogy egy­egy beteg tb-azonosítójára orvosi szempontból riasztó mennyiségű gyógyszert váltottak ki. Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében fedték fel a legkirívóbb eseteket: itt a fel­írások 90 százaléka jelentősen túl­lépte az adagolási előírásokat. A biztosító szakemberei külön ellenőrzést tartottak azon betegek ügyében, akik 2002 első félévében száznál több vényt váltottak be a patikákban. Kiderült, hogy a túl­zott gyógyszerfogyasztás csak­nem 80 százalékban azon pácien­sek körében tapasztalható, akik közgyógyellátottak, s ezért a tár­sadalombiztosítás 100 százalék­ban megtéríti orvosságaik árát. Olyan taj-szám is akadt, amely­nek gazdája 400 receptet váltott ki fél év alatt. Olyan beteg is leleple­ződött, aki fél év alatt 86 orvosnál fordult meg. A doktorok egymás­ról nem tudva írták fel a különféle gyógyszereket. Németh zsuzsa t

Next

/
Oldalképek
Tartalom