Somogyi Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-25 / 47. szám

4. OLDAL MEGYEI K Ö R KÉP 2003. Február 25., Kedd Hírek GYÓGYÍTÓ KONCERT. Se gélykoncertet szervezett tegnap a Fehérvári József Zenei Egyesü­let és a Réti József Zeneiskola a csurgói közösségi házban. A szervezők a rendezvény bevéte­lével és a felajánlásokkal egy be­teg zenésztársuknak nyújtanak anyagi segítséget, (va) VERSENYZŐ DIÁKOK. Jól szerepeltek a somogysárdi diá­kok a mezőcsokonyai szavaló­versenyen. Guttman Ráhel ne­gyedik osztályos tanuló első, Baksa Mercédesz harmadikos tanuló harmadik helyezést ért el. A Csokonai-napokon Nagy­bajomban a matematikaverse­nyen a nyolcadikos Ambrus .Zoltán és a hetedikes Fülöp Ta­más első lett, a szavalóverse­nyen Guttman Ráhel első, az el­sős Czenner Ivett második he­lyezést ért el. Kiss Zsófia és Baksa Mercédesz különdíjat ka­pott. (vt) KIADVÁNY A TURIZMUSÉRT. A Regionális Idegenforgalmi Bi­zottságtól 800 ezer forintot nyert Igái és a környező települések egy közös kiadvány létrehozásá­ra. A brossúra huszonkét tele­pülés természeti és tárgyi érté­keit mutatja be képben és szö­vegben. Ezzel kívánják vonzób­bá és áttekinthetőbbé tenni az ide látogatóknak a térséget, a ki­adványban előtérbe kerül a gyógy-, valamint a falusi turiz­mus népszerűsítése, (szá) JÁRDAFELÚJÍTÁS. Feltörede- zett a járdaburkolat a szabadi Petőfi utca egyik oldalának tel­jes hosszában. A két éve mint­egy 4,5 millió forintért elkészült gyalogút valószínűleg a rossz minőségű építőanyagok miatt ment tönkre a télen. A kivitelező megkezdte a károk felmérését, így a tavaszra várhatóan kijavít­ják a járhatatlan járdát, (tz) ELFOGADOTT KÖLTSÉGVETÉS. Ecseny község képviselő-testü- lete tegnap fogadta el az idei költségvetést. Eszerint 55 millió forintból gazdálkodhatnak, s mintegy 15 millió forint a terve­zett forráshiány. A településen nincs súly- és iparűzésiadó-be- vétel, ezért a hiányt csak az ön- és bérhikis, valamint a belügy­miniszter külön támogatásából tudják pótolni, (szá) AUTÓFOSZTOGATÓ. Kilopták a kerekeit egy parkoló gépkocsi­nak Nagyatádon. Egy bordó Re­nault tulajdonosa reggelre vette észre, hogy az Aranyszarvas gyógyszertár és az Árpád fejede­lem általános iskola közötti par­kolóban leállított autójának mindkét jobb oldali kereke hi­ányzik. A nagyatádi rendőrség ismeretlen elkövető ellen meg­kezdte a nyomozást. _■ 1500 idénymunkahely Somogybán Megoldódni látszik több száz álláskereső gondja. Ha csak rövid időre is, de leg­alább 1500 idényjellegű munkahely létrejöttével szá­molhatunk Somogybán. Márciustól bővülnek az el­helyezkedési lehetőségek. Kaposvár- Visszatérő jelenségről van szó, az idényjellegű munkahe­lyek csaknem 80 százaléka a Ba- laton-parthoz kötődik - mondta tegnap dr. Kiss László, a megyei munkaügyi központ elemzési osztályvezetője. - Siófok kistér­ségében mintegy 600 ilyen mun­kahely lesz, Balatonbogláron fél­ezer. A kaposvári régióban 150 idényállás megjelenésével szá­molunk, ezenkívül a megye déli településein is nő az elhelyezkedési lehetőség. El­sősorban a kereskedelemben és a vendéglátásban mintegy ezer ember találhat magának megélhe­tést. Nagy reményt fűznek az építőiparhoz, ahol legalább 130-150 dolgozót alkalmaznak. A me­zőgazdaságban száz-százötven embert, az élelmiszeriparban további kétszázat. Kiss Lász­ló szerint központi kérdés, hogy milyen hosszú lesz a balatoni idegenforgalmi szezon. Ha csak Márciustól ezerötszáz új munkahelyet kínálnak majd a munkaügyi irodák fotói láng néhány héttel sikerül megnyújtani, dolgozók szá­zainak jelent átmeneti megoldást. Kiss László elmondta azt is, hogy egyebek mel­lett a területfejlesztési pályázatok nyomán mint­egy 450-500 új, tartós munkahely létesül. A négy fő csoportról szólva kiemelte: a legtöbbet, nagy­jából kétszáz embert a gépipar alkalmaz. Ezen túl a textil ágazat, a kereskedelem és a vendéglátáson kívül a szolgáltatás is munkát ad. HARSÁNYI MIKLÓS Terjed az ismeretlen vírus Megyei körkép A fonyódi megbetegedésekkel szinte azonos tünetekkel je­lentkezett a hétvégén mintegy 70 szabadi és ádándi általános, valamint középiskolás gyer­mek a balatonszabadi gyer­mek-háziorvosi rendelésen. Dr. Szöllösy József, az ÁNTSZ me­gyei intézetének járványügyi fő­orvosa elmondta: Fonyódon újabb megbetegedéseket regiszt­ráltak, és a korábbiaknál is szá­mos esetben jelentkeztek ismét a tünetek. Dr. Merényi Éva fonyódi gyermekorvos a kórokozó azo­nosítása érdekében 3 vérmintát küldött az OEK-ba, majd 2-3 hét múlva kontrollmintákat is eljut­tat, remélve, hogy könnyebb lesz nyomára bukkanni a rejté­lyesnek tűnő kórokozónak. Az azonosítás hosszadalmas, nehéz feladat, s ha nem jutnak ered­ményre, még az is elképzelhető, hogy a kórokozó Fonyód-vírus néven vonul be a járványügy tör­ténetébe. Időközben Balatonszabadi gyermekorvosi körzetében is megszaporodtak a betegek - tud­tuk meg dr. Torondy Mártától, a siófoki ANTSZ tiszti főorvosától. Szabadi és Ádánd két-két okta­tási intézményéből csütörtöktől hiányoztak tömegesen a lurkók. A kis betegek kétharmada szaba­di lakos. A háromnapos lázzal, fej- és torokfájással, hányással, köhögéssel együtt járó betegség vírusfertőzésre utal, de nem tipi­kusan mutatja az influenza jele­it, mert - többek között - nem jár izomfájdalommal. A tiszti főor­vos hat garatváladék-mintát kül­dött vizsgálatra az OEK-ba, aho­va Szöllösy főorvos ma Marcali­ból és Fonyódról további kétféle mintát juttat el. várnai ágnes Roncstelepen a szűrőbuszok (Folytatás az 1. oldalról) A napi 150 személyt átvilágító ka­posvári állomás mindössze két­szer annyi pénzből gazdálkodha­tott, mint az átlagosan hatvanat szűrő siófoki. A tüdőszűrés alulfi­nanszírozottságát jelzi, hogy ta­valy személyenként 150 forint tá­mogatást ígértek a legalább hat szerv vizsgálatára alkalmas átvilá­gításért, miközben célzottan az emlőre irányuló mammográfiás szűrésért 2800 forintot. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az ÁNTSZ megyei intézete nem kötött szerződést a szűrőbu­szok működtetésére a mosdósi kórházzal. Ennek ellenére dr. Gyurkovits Kálmán professzor, fő­igazgató főorvos azt mondta: sze­retnék továbbra is végezni a szű­réseket, ám a megvalósulással még gondok vannak. Az elromlott képcsövet mindenesetre egy hó­napon belül, saját forrásból pótol­ják. A megyei tüdőszűrő hálózat anomáliáit azonban - Szabados fő­orvos szerint - várhatóan csak a há­lózat tervezett átalakítása és kor­szerűsítése oldhatja meg; Eszerint csökkentenék a gondozók számát, s folytatnák az országosan meg­kezdett, de időközben megszakadt új röntgenberendezések megvá­sárlását is. A Kaposvárra telepíten­dő digitális röntgenkészülék és a két modem szűrőbusz együttes költsége várhatóan meghaladja a 200 millió forintot. Szabados főorvos szerint a megyei megbetegedési átlag nem mindig lehet irányadó, hiszen vannak olyan térségek, ahol 25 százezrelék fölötti ez az érték, nem beszélve a két éve nem szűrt lakosság lehetséges mutatóiról. A szűrésre kötelezett, 30 év fölötti lakosságnak egyébként mintegy a 60-70 százaléka - vidéken aránya­iban többen - jelenik meg a vizs­gálatokon. Úgy véli, a 40 év fölöt­ti, dohányzó férfiak 2 évenkénti tervezett kötelező szűrése a tüdő- tumorok korai felfedezését helye­zi előtérbe. Ez nem véletlen, hi­szen 1995 óta folyamatosan nő a tüdőrákos betegek száma. Évente pedig legalább annyi üyen beteg hal meg, mint amennyi új esetet felfedeznek. várnai ágnes Somogyi kérdések a T. házban Négy somogyi országgyűlési képviselő, Herényi Károly (MDF), dr. Csákabonyi Balázs (MSZP), dr. Mátrai Márta (Fi­desz) és Pásztohy András (MSZP) is kérdezett, illetve mondta el véleményét az or­szággyűlés tegnapi ülésén. Napirend előtti felszólalásában Herényi Károly (MDF) a miniszte­ri lemondás kapcsán kormányzati káoszról beszélt. A frakcióvezető arra volt kíváncsi: a személyi vál­tozásokon túl foglalkoznak-e a kormányzat szervezeti, működési problémáival. Dr. Csákabonyi Balázs (MSZP) a nyugdíjasok helyzetével foglal­kozva azt mondta, hogy minden erőfeszítés ellenére helyzetük több tekintetben is méltánytalan. Úgy vélte, hogy az ország uniós csaüakozását követően e rétegnek olyan nyugdíjra lesz szüksége, amely a jelenleginél jobb megéL hetést biztosít. Az idei mezőgazdasági gépvá­sárlási támogatások miként szol­gálják a magyar gazdálkodók ver­senyképességét az EU-ban? Pásztohy András somogyi ország- gyűlési képviselő (MSZP) kérdez­te ezt tegnap dr. Németh Imre me­zőgazdasági minisztertől a parla­mentben az azonnali kérdések órájában. A honatya a kérdés in­doklásaként arról is beszélt, hogy máig is sok a bizonytalanság a termelők körében, s hamis infor­mációk is napvilágot látnak. Dr. Mátrai Márta (Fidesz) Selmeczi Gabriellával (Fidesz) kö­zösen azért interpellált az egész­ségügyi tárca vezetőjéhez, mert - mint mondta - az országos tiszti főorvos január végén körlevélben fordult az összes megyei tiszti fő­orvoshoz, amelyben kijelenti, hogy a „bioterrorizmus-fenye- getettség napjainkban sem szűnt meg”, s szakmai tudományos ta­nácskozásra hívja őket a témában. Dr. Mátrai Márta arra volt kíván­csi: pánikkeltő-e ez a levél, s amennyiben nem az, akkor miért fenyegetik fegyelmivel a kaposvá­ri tiszti főorvost, amikor az ő leve­le is felelősségteljes volt. Csehák Judit szakminiszter vá­laszában elmondta: a kaposvári tisztiorvos előzetes konzultáció nélkül, hatáskörét túllépve kül­dött minden alapot nélkülöző le­velet a taszári bázis kapcsán meg­növekedett anthrax-veszélyről a környék háziorvosainak. Ezzel szemben az országos tiszti főor­vos levele egy, a nemzetközi köve­telményeknek megfelelő, sziszte­matikus felkészítés részeként megrendezendő konferenciára in­vitált. A szaktárca vezetője vissza­utasította, hogy Mátrai Márta „a levélből kiemelt félmondatokkal kérdőjelezze meg” az országos tiszti főorvos szavahihetőségét. Hozzáfűzte, a Fidesznek nem kel­lene felelőtlen hangulatkeltéssel nyugtalanítania az embereket. ■ Felújításra váró iskolák (Folytatás az 1. oldalról) A pályázati támogatásokhoz azok az iskolák juthatnak nagyobb esély- lyel, amelyek területfejlesztési szempontból hátrányos helyzetű­ek, nemzeti, etnikai kisebbségeket és más hátrányos helyzetű tanuló­kat oktatnak, integrált tanítást foly­tatnak és térségi ellátást valósíta­nak meg. A Beruházás a 21. század­ban címet viselő programban teljes műszaki felújításra, fűtés-világítás korszerűsítésre, akadálymentesí­tésre vagy a tornaterem, uszoda, udvar felújítására és bővítésére le­het majd pályázni. Az integrált technológia kiépítésére olyan Phare-pályázatot készít elő a tárca, amelynek önerejét az MFB-hiteltá- mogatással lehet majd kiváltani. Dr. Riez Ferenc, a megyei ön- kormányzat főosztályvezetője el­mondta: reális esély van arra, hogy Somogynak mintegy 500 millió forint megpályázható for­rás jut. Hozzátette, ez a pénz ta­lán nem is lenne elég a megyei fenntartású intézmények felújítá­sára, de úgy tervezik, hogy egy 30-40 milliós kedvező hitelből 5-7 saját intézményben tudnának ki­sebb korszerűsítéseket végezni. Horváth István, a megyei közgyű­lés oktatási bizottságának elnöke elmondta, hogy a korábbi megyei döntés szerint a városok 30-40 milliós támogatást, a községek pedig összesen 80 milliós megpá­lyázható keretet kaptak oktatási, ifjúsági és sportcélokra. Ezek a keretek még nem merültek ki, vi­szont az is tény, hogy az önkor­mányzatok nem elsősorban isko­lafelújításokra használták fel az elnyert forrásokat. Nagy Lajos ba­latonszentgyörgyi polgármester szerint: az új támogatási formák arra ösztönzik az önkormányza­tot, hogy újra beadják az általá­nos iskola felújítására és bővítésé­re készült pályázatukat. Az intéz­ményt öt település tartja fenn, és mintegy 250 milliós költséggel szeretnének a gyerekeknek elfo­gadható körülményeket nyújtani. A hitelt, bármilyen kedvezmé­nyes kamatozású is, nem szíve­sen vennék fel, mert félnek az el­adósodástól. A saját erőforrás elő­teremtése is komoly gond, ha köl­csönt kérnének, az szerinte több évre visszavetne minden fejlesz­tést a községben. Ez a támogatás a polgármester szerint a nagyobb önkormányzatok számára lehet előnyös. Ékes József szőlősgyörö- ki polgármester hasonlóképpen vélekedik, pedig az önkormány­zat az óvodát szeretné átköltöz­tetni az iskola kastélyépületébe, ami átalakítást, felújítást igényel. GÁLDONYI A Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítvány tisztelettel meghívja önöket a VÁLLALKOZÓK BÁLJÁRA 2003. február 28-án 19.30 órára a kaposvári Inkubátorházba (Kaposvár, Ond vezér u. 1.) A házigazda: Zene: PÉTER ATTILA SENIOR Együttes A belépőjegy ára: 3500 Ft Tombola értékes nyereményekkel. Szeretettel várjuk minden kedves vendégünket! Jegyet igényelni a 82/500-701-es telefonon lehet. A bál fővédnöke Karg Ferenc, az Év Vállalkozója 2002-ben Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap Ne menjen el a szerencséje mellett! Ha a Tesco Áruházban lévő üzletünkben hirdetést ad fel, és csomagajánlatainkból választ, megforgathatja szerencsekerekünket. Legyen szerencsénk akár a hét minden napján Nyitva tartás: hétíőtől-szombatig 9-20-ig vasárnap 9- 19-ig i A ■@r MEGNYÍLT! ■& HIDRAULIKA-PNEUMATIKA TÖMÍTÉSEK HIDRAULIKA TÖMLŐK GYÁRTÁSA a / Helyszínen MEGVÁRHATÓ! ✓ Tömlők (DN 32-es 4 betétes is) Tömlők javítása ______ / 0-gyú'rú'k, tömítések, szimeringek raktárról West Hidraulik Kft., 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 164. Tel./fax: 93/536-133 Agrograin RT Ajánlatkérési felhívása Az Agrograin RT Dél Dunántúli Régiója ajánlatot kér az alábbi munkákra:- Hőgyészi és Szabadi szárító telepen végzendő lakatos ipari munkára,- Kiskorpádi, Nagykanizsai, Zalaegerszegi, Csákánydoroszló telepeinek riasztórendszer telepítésére. Az ajánlattétel feltétele: ajánlatkérési dokumentáció megvétele. Ara: 8 000 Ft +Afa. Megvásárolható: 2003. április 26-28-ig, 8-12 óráig. Kaposvár Malom u. 10., érdeklődni telefonon a 82/528752-es telefonon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom