Somogyi Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-09 / Vasárnap Reggel, 6. szám
KORKÉP 2003. FEBRUÁR 9. Szegény, szegény képviselők A héten nyilvánosságra került vagyonnyilatkozatokból az égvilágon semmi nem tudható meg - már ami a jogszabály eredeti célját illeti. Elvileg ugyanis azért kell a honatyáknak rendszeresen beszámolniuk a vagyoni helyzetükről, hogy kiderüljön, hatalmuknál fogva nem tettek-e szert illegális módon nagyobb vagyonra. Ebből a szempontból teljes a kudarc. ■ Ha egy elsőéves jogászvagy közgazdászhallgató kapásból nem tud fölsorolni öt-hat biztos módszert, hogy valaki miként tudja a hatóságok és főleg a nyilvánosság elől elrejteni pénze tekintélyes hányadát, az nem is reménykedhet a diplomában. Egy magát megnevezni nem kívánó parlamenti képviselő el is mondta, bár mindenki becsületesen^) kitölti a papírokat, ők is tisztában vannak az egész intézmény hiábavalóságával, értelmetlenségével és azzal, hogy a nyilatkozat kijátszható.- Ha a nép turkálni akar a zsebünkben, csak tessék - fogalmazott kissé cinikusan, így hát a nyilatkozatokból arra a következtetésre lehet jutni, hogy honatyáink döntő többsége átlagos jövedelmi viszonnyal rendelkezik. A budai ház, a vidéki villa, nagy gépkocsi, földingatlan és több tízmillió forint értékpapírban már kiugró vagyonnak számít. Többségük szolid ház- vagy lakástulajdonos, van egy autójuk, nyaralójuk, és itt a vége...- A józan ítélőképesség, a tisztesség csak kevesek sajátja - állítja Bőhm Antal politológus. Webert-t idézve megállapítja: sokan vannak, akik „a politikából, s nem a politikáért élnek”. Ez pedig elsősorban annak köszönhető, hogy fiatal demokráciában élünk, habár a Kádár-rendszerben is hasonlóképpen mentek a dolgok. - A korrupció az „átkosban” is része volt mindennapjainknak, csak akkortájt még jobban adtak a látszatra. Ma nemigen számít, mit gondol a közvélemény - erősíti meg a politológus. Bőhm azt is aggályosnak érzi, hogy a mindenkori kormánypárt elitjébe tartozók gátlástalanul hozzák egymást ziccer helyzetbe. - Már 1992-ben találkoztam olyan országgyűlési képviselővel, akit amikor igazgatótanácsi taggá választottak, így reagált: „ideje, hogy én is kapjak valamit!” Mandur: törvényesen nem lehet meggazdagodni ■ Mandur László parlamenti alelnök igazán nem számít tehetősnek, de mégis a magas tisztségeket viselők gazdagabb- jai közé tartozik viszonylag kis budai lakástulajdonának és az alig több mint 40 milliós (értékpapír, egyéb követelés) pénzvagyonának köszönhetően. A VR-nek azt nyilatkozta, kissé meglepte, hogy ő jómódúnak számít. Kijelentette, ma politikusként - a tiszteletdíjakból, egyéb juttatásokból - törvényes úton nem lehet nagyon meggazdagodni. Ám, hogy hazánkban jelenleg reálisan vannak-e megfizetve a politikusok, azt nehéz eldönteni. ■ Csáky András mindössze két üdülőtelek 1/9-edét, plusz ötmillió forintot vallott be. Az MDF országos választmányának elnöke lapunknak azt mondta, meg van elégedve az anyagi helyzetével. Tisztességesen él, tisztességesen neveli, taníttatja, illetve segíti gyermekeit. Lakása azért nincs, mert egy állami tulajdonban lévő ingatlanban lakik. Ugyanakkor kissé sérelmezte a kérdés felvetését, mondván, azt, hogy ő albérletben, magán- vagy netán állami tulajdonú házban lakik-e, az csak rá tartozik. A vagyonnyilatkozat intézményéről szólva a politológus rögzíti: szükség van rá, de nem mérvadó! A honatyák valós anyagi helyzetéről ugyanis ilyen módon aligha kaphatunk képet. Példaként hozza Deutsch Tamást, akinek lakása sincs, csak egy kis Suzuki a jussa. S az a Rover, amivel furikázik, jómódú testvéréé, aki a négykerekűvel voltaképpen kisegítette őt. Bőhm kommentárja: „Deutsch nyilván a szerencse fia, akinek jó keresztapja volt...” Persze a nyilatkozatok áttanulmányozásakor más furcsaságokkal is találkozhat a kíváncsi fürkész. Akad olyan honatya (Bánki Erik - Fidesz), aki egy fél stéget ismert el sajátjának, igaz, a kölkedi horgászállást olykor Audi A6-ossal, máskor Yamaha motorral közelíti meg. Úgy látszik, a pártelnökök is szerényen éldegélnek. Kovács László (MSZP) megtakarításai alig haladják meg az 5 müliót, Dávid Ibolyának (MDF) három ingatlana mellett egyetlen fillére sincs a perselyben. Kuncze Gábor (SZDSZ) 26 milliós adósságot halmozott fel a balaton- akarattyai telkén zajló építkezés miatt. Áder János (Fidesz) is „bajban” van: 25 milliós hitel nyomja a vállát. Egyébként ha hivatalos úton jár a delikvens, banki hitelkérelmével elsőként az ügyintézőt kell megcéloznia. Alapfeltétel, hogy az ügyfél rendelkezzen bejelentett munkahellyel, jövedelemigazolással, bankszámlával, vonalas telefonnal és ne felejtse el bemutatni erkölcsi bizonyítványát sem. Természetesen nagyobb összeg igénylésekor értékes ingatlant is fel kell ajánlani - jelzálog gyanánt. A kérelem az ügyintézői pulttól minden esetben az hitelelbírálóhoz kerül át, aki a bank érdekeit figyelembe véve dönthet a folytatásról. Figyelemre méltó részlet azonban, hogy a lapunk által megkeresett ügyintézők egyike sem találkozott személyesen hús-vér parlamenti képviselővel. Sejthető, hogy a képviselők más ösvényen közlekednek. HÍREK Korea: észak délt fenyegeti ■ PHENJAN: Az észak-koreai központi kommunista pártlap figyelmeztette tegnapi vezércikkében Dél- Koreát, hogy neki is szörnyű pusztítással kellene : számolnia, ha háború törne ki Phenjan hadserege és a térségben állomásozó amerikai erők között. A Rodong Színműn cikke szerint Szöul ezért jól tenné, ha maga is igyekezné lebeszélni az Egyesült Államokat egy Észak-Korea elleni támadásról. Az írás válasznak tekinthető Bush pénteki nyilatkozatára, amelyben az amerikai elnök azt mondta az északkoreai atomprogram ieállíttatásának eszközeiről szólva, hogy semmilyen lehetőséget sem zár ki. Afgán kormányerőket támadtak ■ HILMEND: Kormányellenes erők megrohanták a tegnapra virradó éjszakán az afgán hadsereg katonáinak egyik körletét a pakisztáni határ mellett fekvő tartományban: megöltek öt katonát, és megsebeztek további négyet. A kormányhadsereg két katonáját elrabolták, és magukkal hurcolták pakisztáni területre. Nyugati hírszerzők azt gyanítják, a kabuli kormánnyal szembeforduló Hekmatjar egykori miniszterelnök Hezb-i-lszlami f csoportjának fegyveresei az utóbbi időben a táli- bókkal és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet fegyvereseivel közös, összehangolt támadásokat | intéznek a nemzetközi koalíció csapatai, illetve az afgán kormány katonái ellen. Baszkföldön megöltek egy rendőrt ■ BILBAO: Baszkföldön meghalt egy spanyol rendőr, miután ismeretlen tettesek rálőttek és súlyosan meg- sebesítették. A támadás módja az ETA nevű szepara' tista szervezetre jellemző, amely már évek óta követ el hasonló akciókat a spanyol hatóságok képviselői ellen. Az őrmester az északi Andoain város egyik kávézójában reggelizett, amikor támadói számos lövést adtak le rá. Nagyon súlyos állapotban szállították kórházba, ahol belehalt sérüléseibe. Pokolgépes merénylet Kolumbiában ■ BOGOTÁ: Nagy erejű robbanás történt a kolumbiai fővárosban egy klub előtt, a robbanásnak és az azt | követő tűzvésznek legalább húsz halottja és száz sebesültje van. Pokolgépes - merénylet történt, a j klubban a falon egy olyan rajzot találtak, atnely egy néhány évvel ezelőtt eltűnt, MAS néven ismert bűnszövetkezetre utal. A Bogotá előkelő negyedé- | ben lévő Club El Nogal a kolumbiai elit és a diplo- J máciai testület egyik kedvelt szórakozóhelye, vala- mint fontosabb sajtóértekezletek helyszíne is. A | robbanás jelentős károkat okozott az épület homlokzatában, valamint az utcán parkoló, illetve köz- -lekedő járművekben is. áború előtt ■ Még mindig csak szópárbaj zajlik az iraki fronton, a valódi fegyverek egyelőre hallgatnak. Az ENSZ fegyverzetellenőreinek vezetői Bagdadba érkeztek, hogy felmérjék, Szaddám kész-e az engedményre. A szakértők péntekre terjesztik a világszervezet elé újabb jelentésüket, ami döntő hatással lehet a válság további kimenetelére. Franciaország és Németország protektorátus alá helyezné Irakot, ahol az iraki elnök csak egy bábfigura lenne. Bush azonban rádióbeszédében újra kijelentette, az Egyesült Államok mindenképp lefegyverezi Bagdadot, ha a Biztonsági Tanács visszatáncol attól, hogy érvényt szerezzen határozatának. Irak pedig azt demonstrálja, hogy mindenki, így a nők is készek harcolni (képünkön). Fidesz: tisztújítás májusban ■ A Fidesz Országos Választmánya (ov) arra kéri Kovács László külügyminisztert, hogy tiszta, egyenes beszéddel segítsen az EU-csatlakozás melletti érvelésben. Kövér László, az ov elnöke pedig bejelentette, a testület a tegnapi ülésén május 17-ére összehívták a tisztújító kongresszust, amelyen módosítják a párt alapszabályát is. Kovács visszautasította a vádakat, és szerinte nem ők keresték az EU-n kívüli élet lehetőségét, nem ők nyilatkoztak sértőn, és nem ők építettek a nacionalista gőgre. Nem kaptunk újabb felkérést ■ Hazánk nem kapott felkérést az Egyesült Államoktól egy esetleges Irak elleni katonai fellépésben való közreműködésre - közölte a külügyi szóvivő. Tóth Tamás szerint a részvételünk a dolgok jelenlegi állása szerint a taszári kiképzésre korlátozódik, s ezt a szerepvállalást az USA hasznosnak tartja. Taszár: a háború ellen tüntettek i ■ Az iraki háború ellen tüntettek a Magyar Érdek Pártja, a i Magyar-Iraki Történelmi Társaság és a Lelkiismeret ’88 Cső- ’ port tagjai tegnap délután Taszáron. A demonstráción mint-1 egy 60-an vettek részt. A tüntetők Állítsátok meg Busht!, A» hazugság háborúja, Veled vagyunk Irak népe! feliratú transz-j parensekkel, plakátokkal fejezték ki a tütakozásukat. A szónokok árulással vádolták meg a magyar kormányt, amiért hozzájárult ahhoz, hogy „iraki hazaárulókat” képezzenek ki., Csalódtak az Orbán-hívők? Orbán Viktor országértékelő beszédében több ellenérv után azt mondta, Magyarországnak be kell lépnie az Unióba. Miután egyes jobboldali értelmiségiek, a magát nemzetinek nevező sajtó, valamint a Polgári Körök egy része is a „nem” mellett tette le a voksát, a volt miniszter- elnök szavai csalódást kelthettek a köreikben. ■ Sokan várták Orbán Viktor beszédét, s választ, útmutatást az uniós népszavazásról. Az elmúlt hónapokban ugyanis a Fidesz vezetői rendre a kétségeiket fogalmazták meg, s ezen nem változtat az sem, hogy a múlt év végén megtartott kongresszusukon a belépés támogatásról döntöttek. Egyes jobboldali értelmiségiek, újságírók viszont egyértelműen „nem”-pártiak, ráadásul a Fidesszel szimpatizáló Polgári körök egy része pedig honlapjaikon, szórólapokon, tömegközlekedési eszközökön keményen agitálnak a belépés ellen. A volt miniszterelnök kulcsmondata így hangzott: „Mégis, a sok ellenérv mellett a belépés mellett szóló érvek, úgy érzem, többet nyomnak a latban. ... Magyarországnak az Európai Unió keretei között kell megküzdenie az egyenjogúságáért...” S ez kellemetlen meglepetést okozhatott.- Arra én sem számítottam, hogy nyíltan elutasítja a csatlakozást - fogalmazott egy névtelen polgári körös -, de azt reméltem, azt mondja, hogy mindenki a saját lelkiismerete szerint szavazzon. A Fidesz egyik meghatározó vezetője pedig azt állította, „Orbán nem őrült meg, egyértelmű, hogy az EU mellett van. De belpolitikai okok miatt nem engedheti meg, hogy az esetleges hatalmas arányú „igen” győzelmét a kormány a saját sikerének tüntesse fel.” Debreczeni József is úgy véli, a beszédnek ez a része kétértelmű volt. Csak a hátrányokról szólt - egyetlen előnyös szempontot sem nevezett meg -, végül mégis a belépést támogatta. A volt miniszterelnök - mondta a közíró, politológus - másfelől ügyes volt, és azzal is az „igen”-t erősítette, amikor' azt kérte a szimpatizánsaitól, hogy április 12-én ne a kormányról, hanem a csatlakozásról mondják el a véleményüket. Debreczeni szerint Orbán, az ellenzék vezéreként nem teheti meg, hogy úgy • érveljen, mint a koalíció, hiszen akkor hátrányba kerülne, s nyíltan el sem határolódhat a legszélső-1 ségesebb híveitől. Az egykori kormányfőnek ebben a kérdésben meg kell találnia az „igen, de... “ helyes arányát, és ez ebben a beszédben sikerült. A politológus mindemellett számít arra, hogy a jobboldali értelmiségiek, újságírók, egyes polgári körök, illetve a Fidesz vezetői között feszültségek alakulnak ki. Egyesek - például Lovas István újságíró - már eddig is túl puhánynak tartották a legnagyobb ellenzéki pártot, s ennek hangot is adtak a különböző lapokban. A politológus azt sem zárja ki, hogy néhányan szakítanak Orbánékkal.