Somogyi Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-05 / Vasárnap Reggel, 1. szám
16 MOZAIK 2003. JANUAR 5. Nóra és a csoki Mikulás ■ - Megfigyeltem, hogy így, karácsony táján mindenkiben felszínre tör a jótékonysági láz. Jó lenne, ha ez nem csak egy pillanatnyi fellángolás volna, hanem ez a lendület kitartana a következő évre is - mondja Varga Izabella, a Barátok közt Balogh Nórája. Nemrégiben összecsomagoltam az összes felesleges csoki Mikulást, amiket a kislányom kapott, hogy levigyem az utcára és odaadjam egy hajléktalannak. Végül egy idős bácsinak adtam, aki egy piros lámpánál megállt a kocsim mellett. Alig győzött hálálkodni, annyira régen evett már csokoládét. Számomra ez volt az utóbbi időszak egyik legfel- kavaróbb élménye a jótékonykodás kapcsán. Régebben, amikor még a kecskeméti színházban játszottam, minden évben szerveztünk jótékonysági koncertet. A bevételét a helyi csecsemőotthonnak adományoztuk. Mindig személyesen adtuk át az ajándékokat, de ilyenkor még egy képzett színésznek is nehéz volt szívből mosolyogni. A kis árvák látványa mindig felkavart, mivel olyan elhagyatottak voltak. Idén alapítványoknak gyűjtöttünk a Barátok közt csapatával. Ezt jól viseltem, annak dacára, hogy beteg gyerekekről van szó, mivel tudtam, hogy meggyógyulnak és mellettük vannak a szülők, a testvérek, a család. A Barátok közt rajongóinak rengeteg ajándékot köszönhetünk. Nagyszerű érzés kapocsnak lenni köztük és a beteg gyerekek között. A kislányom születésével egészen új oldalát ismertem meg a szeretetnek. Sok mindenre nyitottabbá váltam. Ilyenkor az ember szeretné konzerválni mindazt a jót, ami vele történik. Megőrizni ezt a csodálatos érzést, hogy még az unokáinak is maradjon belőle. B. L. WCJKIA — +Nokia 3310 19 900 Ft Ebből 3 600 Ft lebeszélhető HO +Nokia 3510 29 900 Ft Ebból 3 600 Ft lebeszélhető WAP+GPRS pannon praktikum PANNON Q5M Barbara provokál Xantus Barbarának, Nyertes Zsuzsának és Dévényi Ildikónak sikerült az, ami öt évvel ezelőtt Glenn Close-nak New Yorkban az első Vaginanapon, mikor rábírta az egybegyűlteket, hogy vele skandálják a pina szót. Igaz, Barbaráék csak a Thália Színház közönségét szug gerálták, mikor a Pécsett (s j most már Kaposváron is) már nagy sikerrel futó világhírű darab, A vaginamonológokat a fővárosi Tháliába hozták. Persze ötven forró hangulatú előadás már jó ómen.- Beszólás csak egyszer esett az egyik komlói vendégjátékon - ecseteli Barbara. - Az első sorból felszólt egy fiatalember lilára lakkozott lábujjkörmeimre utalva: „Ez most provokáció?!...” Hát erre mit mondjon az ember lánya? Az! És én bírom körömlakkal... Paul McCartneynak, akit a királynő már lovaggá ütött, saját címere is van, amelyen egy gitárt a karmai közt tartó madár látható. * * * Levillanyozták Pokrivtsák Mónikát. Egy speciális kínzó kaszniban addig adták rá a voltokat, hogy mire kijött belőle, leesett róla régi ruhája. Jelenleg csak a legkisebb női méret, az S eurokonform rajta. Ám ez sem villanyozta fel. Most bőre rugalmasságát félti, ezért azt is masszíroztatja. k k k Kylie Minoque (34), az ausztrál származású popsztár közös lemez kiadását tervezi a kemény rocker Ozzy Osbomnal. k k k Kidobták Majkát és Szabolcsot a Fidesz-székházból. A két derék „való fiút” ugyanis szilveszteri híradójához a Fidesz fellegvárába is elküldte az RTL Klub. Áder János frakcióvezető még jópofa köszöntővel és újévi fogadalommal is készült, ám amikor meglátta a furcsa párt a párt parlament frontembere, meggondolta magát, s aj tót mutatott. k k k Victoria Beck- ham a téli hidegben is mindössze néhány szalagocskával megkötött rongycafatot öltött magára a brit ékszertervező, Theo Fennell londoni partyján. Úgy látszik, Dávid Beckham (Manchester United) nem tiltakozik felesége kihívó öltözködése miatt. Hobó térdműtétje után 14 kilót fogyott. Ami - mondja - még csak előnyére is vált Új Színház-beli Villon-estjén, hiszen a zsivány költőt amúgy is már siralomházi óráiban idézi... Mindenesetre megpróbál óvatos lenni a sporttal, hiszen a baj is egy nagy erdei futáson érte, mikor elesett, s térdporca, szalagja bánta. k kk Rod Stewart karjára a skót válogatott jelvényét tetováltatta. Az énekesnek most Los Angelesben alkalma volt arra, hogy egy mérkőzés szünetében bizonyítsa labdarúgó-tehetségét. A (pálya szélén alsónadrágra vetkőzött és kapura lőtt. kk k Átjáróház volt Szenes Iván lakása decemberben, ismert zenészek, színészek, énekesek fordultak meg nála néhány nap alatt emlékidézőben. A népszerű szövegíróról hatrészes portréfilm készült, amelyet hamarosan műsorra tűz a Magyar Televízió. A neves slágerszerző csaknem ezer kazettából válogatott a filmhez. k k k Palcsó Brigitta magánéleti válsághelyzetek megoldására ír „kiskátét”. Válása utáni krízise vezérli a munkában, mintsem a divathullám meglovagolása. „Úgy érzem, a könyv megírásával nem csak másokon segíthetek, de saját, visszanyert harmóniámat is fenntárthatom - vallja.” Iglesias: Anna örök ■ Enrique Iglesias lassan híresebb, mint az apja. S ahogy meséli, mióta híres, megváltozott az élete: „Korábban a nőkkel szemben félénk voltam, tartottam a kudarctól. Azelőtt nekem kellett udvarolni, most utánam futnak a nők. Minél híresebb vagy, annál változatosabb a nemi életed, viszont nehéz bárkiben is megbízni, hiszen a legtöbben csak a nevem miatt akarnak velem lenni.” * A szőke orosz teniszcsillaggal, Anna Kournikovával egy videoklip-forgatáson ismerkedett meg, s azóta elválaszthatatlanok. Igaz, Miamiban is szomszédok. „Anna tele van energiával, mindenben benne van, akár hajnali 3-kor is hajlandó például vízisíelni. Emellett az is fontos, hogy független, nem jó, ha egy nő anyagilag függ a férfitól. Sok nővel találkoztam előtte, akik szépek voltak ugyan, de állandóan csak a külsejükkel voltak elfoglalva...”