Somogyi Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-05 / Vasárnap Reggel, 1. szám

10 MAGYAR LABDARÚGÁS 2003. JANUAR 5. HÍREK Zováth is a Ferencvárosba tart St Thomas Sowunmi és Kiss György után Zováth János is a Ferencvárosba igazolhat. Az őszi szezon befejezése óta ő lehet a harmadik Dunaferr-játé- kos, aki zöld-fehérbe öltözhet. Kisst és Zováthot az MTK szintén csábította, de a Ferencváros mind­kettőjüknek előnyösebb feltételeket ajánlott. Szanyó Károly távozhat Győrből Az nbl.hu információja szerint Szanyó Károly el­hagyja a győri együttest. A középpályás arra kérte a vezetőket, hogy megfelelő külföldi ajánlat esetén élő szerződése ellenére is engedjék el. Tarsoly Csaba tulajdonos méltányolta Szanyó kérését, ám klubnévrőí egyelőre nem esett szó. Kovács Kálmán lemondott | II Kovács Kálmán távozik Kaposvárról. Az egykori válogatott támadó vezetőedzőként dolgozott a so­mogyi csapatnál. Kovács azzal indokolta távozá­sát, hogy már nem érzett maga mögött olyan tá­mogatottságot, mint amilyet korábban tapasztalt. Fehér Miklós vetéiytársat kapott | II A brazil Geovanni az idény végéig a Barcelonától kölcsönbe a Benficához került. A csatár a csapat­ba kerülésért minden bizonnyal a mi Fehér Mik­lósunkkal vívhat csatát. A magyar támadó a nyá­ron került a Benficába, ahol egyelőre közmegelé­gedésre teljesít. Tököli a tizedik legjobb ■ A labdarúgás statisztikájával és történetével foglalko­zó szervezet, az IFFHS felmérése szerint a 2002-es élvo­nalbeli pontvadászatokban a bolíviai Joaquin Botero volt a legeredményesebb. A Bolivár La Paz 25 éves csa­tára 49 találattal nyert, míg honfitársa, a címvédő Jose Alfredo Castillo 46-tal csak második lett. A magyar baj­nokság legjobbja, Tököli Attila (Dunaferr/FTC) 28 talá­lattal holtversenyben a tizedik helyen végzett. A legha­tékonyabb támadó 1999 után másodszor a brazil Mario Jardel lett: a Sporting Lisboa csillaga 30 meccsen szer­zett 42 góllal 1.4-es átlagot produkált. A legeredménye­sebb játékosok: 1. Joaquin Botero (bolíviai, Bolivár La Paz) 49 gól, 2. Jose Alfredo Castillo (bolíviai, Santa Cruz) 46, 3. Mario Jardel (brazil, Sporting Lisboa) 42,4. Sebastian Washington Abreu (uruguayi, Nacional/Cruz Azul) 38, 5. Sebastian Gonzalez Valdes (chilei, Colo Colo/Atlante) és Christian Reynaldo (bolíviai, Reál Potosi) 31,7. Wesley Sonck (belga, Genk) és Juan Carlos Plata (guatemalai, Municipal) 30, 9. Henrik Larsson (svéd, Celtic Glasgow) 29, 10. TÖKÖLI ATTILA (Dunaferr/FTC), Christian Gimenez (argentin, Lugano/Basel) és Ricard Nunez (uruguayi, Grasshoppers) 28. JANUÁR 5., első a sportban VASÁRNAP 08:45 Labdarúgás, angol FA-kupa, 3. forduló, Manchester United-Pourtsmouth (ism.) 11:15 Labdarúgás, spanyol bajnokság, 16. forduló, Deportivo-Celta Vigo (ism.) 13:45 Labdarúgás, angol FA-kupa, 3. forduló, Manchester Clty-Liverpool (élő) 16.15 Televíziós vásárlás 16:30 SP0RT1 percek 16:45 Labdarúgás, angol FA-kupa. 3. forduló. Wolverhampton-Newcastle (éló) 19:15 Televíziós vásárlás 19:30 Szepesivel akkor és most...22. rész (ism.) 20:00 SP0RT1 percek 20:15 Labdarúgás, spanyol bajnokság, 16. forduló, Reál Madríd-Valencia (élő) 22:45 Atlétika, a 2002. év legszebb pillanatai (ism.) 00:00 NHL Power Week (ism.) SPORT1 í­S e l­n y y [­í­e s i­n z n i, Márciusig maradok, utána bármi lehet"- Az utóbbi években érség rengeteget fej- ött, mi pedig sem- Egyelőre mögöt- k vannak, de pár éve még Koreát is legyőzte volna a magyar válogatott...- Amióta elment, komoly vál­tozások történtek Kispesten. Beszélt Kovács Attilával?- Kétszer is, minden szóba került, kérdezte, hazajönnék-e?- És?!- Fontos része az életemnek a Kispest, de szeretném ki­tölteni a vietnami szerződése­met. Márciusig maradok, utá­na bármi lehet. Egyébként nemcsak Kovács, hanem más NB I-es klub is kere­sett, hogy melyik, lényeg­telen, mert nekik is ugyan­azt mondtam: egyelőre tárgy­talan. Szabó TamAs A pádon nincs pardon Mint rendesen, az ősszel is hullottak az edzők az él­vonalban. A tizenkét csapatos mezőnyből öt együttes­nél regisztráltunk trénercserét, kezdésként kétnapon­ta jelentették be a változásokat. Kispesten például annyira belejöttek, hogy két hónap alatt két mester­nek is megköszönték a munkáját. Az edzőváltásokat természetesen mindenhol a jobb eredmények remé­nyében tették, de valójában sehol sem generált kima­gasló formajavulás. A Békéscsaba legalább elkerült az utolsó helyről, ám a Kispest azóta sem talált magára. '''IIIIIIW .... „ 08.23. Békéscsaba Pásztor József Garamvölgyi Lajos k, && S»s BosnárGyörsy SSL 08.27., pspest-Honvéd Fitos József ^oíníatra^ 08.30.1Újpest FC Molnár László Szabó András 11.08.1 Kispest-Honvéd íoan Patrascu Szurgent Lajos 12.28. Videoton Várhidi Péter Bicskei Bertalan ■ A kezdés Pásztor József nevéhez fűződik, aki au­gusztus 23-án mondott bú­csút a Békéscsabának. A gárda csapnivalóan teljesí­tett, pont nélkül az utolsó helyen állt. Pásztor úgy tá­vozott, hogy közölte: jó ideig a lábát sem teszi be a csabai stadionba. Helyére Garamvölgyi Lajost hoz­ták, akivel azóta már szer­zett pontot az együttes, sőt a Ferencváros ellen nyert az Üllői úton (0-1), de to­vábbra is kieső helyen áll. Pásztort két nap múlva a Sopron edzője, Bognár György követte. Az egykori MTK-tréner Pásztoréhoz hasonló referenciát tud­hatott magáénak, vagyis négy meccs, négy vereség, nulla pont. Bognár helyére Komjáti Andrást nevezték ki, akivel feljebb lépett a Sopron. Tartva a kétnapos pau­zát, augusztus 27-én Kis- peten Fitos József mondott le, a vezetőkkel közös meg- egyzéssel az utánpótlás­szakosztályhoz irányítot­ták. Fitos ugyan jobban szerepelt, mint Pásztor vagy Bognár, hiszen öt meccsen két pontot gyűj­tött, de Kispesten ettől jó­val többel számoltak. A piros-feketék élére jött Gujdár Sándor, valamint Ioan Patrascu. Három nappal később Újpesten is megelégelték az addig látottakat. Me- gyerről a nagy remények­kel érkezett szlovákiai Mol­nár Lászlót küldték el. Ne­ki ráadásul az élvonalbeli edzősködéshez szükséges A-licence is hiányzott, de a fő indokot természetesen az Újpest gyenge játéka jelentette. Öt meccs után hét pont egy olyan nyár után, amikor Kovács Zol­tánt és Horváth Ferencet is lilába öltöztették. Molnár helyére Szabó András ke­rült, akivel jelenleg dobo­gón áll az Újpest. Patrascu valamivel több mint két hónapig dolgoz­hatott Kispesten, november 8-án ugyanis neki is ajtót mutattak. A piros-feketék vele sem jutottak feljebb a kiesőzónából, így helyére azt a Szurgent Lajost hoz­ták, aki korábban már többször megmentette a Honvédőt. A.tavalyi évet ebben a té­mában Várhidi Péter zárta, ő december 28-án hagyta ott a Videotont. Vele közös megegyezéssel szakított a fehérvári vezetőség. Mérle­ge elég szerény volt, a Vidi 17 forduló során csupán három győzelmet aratott. Várhidi helyére a Kínából hazaérkezett Bicskei Ber­talan került. (szabó)

Next

/
Oldalképek
Tartalom