Somogyi Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-16 / 13. szám

2003. Január 16., Csütörtök SPORT 11. OLDAL Az a „ködös” Albion... Angliát tartják a labdarúgás őshazájának. Az alábbi két hajmeresz­tő történet azt bizonyítja, hogy a szigetország nem csak az időjá­rás miatt szolgál rá a ködös Albion elnevezésre... Az egyik sztori az angol egyetemi bajnokságban, a sűrű ködben játszott Stocksbridge Steels-Witton Albion derbin történt. A hazai csapat hálóőre, egy bizonyos Richard Sidall ugyanis a hazafelé bandukoló szurkolóktól tudta meg, hogy vége a meccsnek, miután a játékvezető már korábban lefújta azt a rossz látási viszonyok mi­att. A derék kapust még az sem zavarta, hogy hosszú percekig sen­kit nem látott. Mint mondta, egyrészt még a 16-os vonaláig sem na­gyon látott el, másrészt pedig örök optimista lévén azt gondolta, hogy beszorították az ellenfelüket a saját térfelére. A történetnek ezzel vége is lenne, ha az ember fejében nem motoszkálna a kér­dés; vajon nem tűnt fel az öltözőben zuhanyzó csapattársainak, hogy hiányzik a kapusuk...? A másik sztori akár példaértékű is lehet. AII. ligás Millwall nagy szurkolója, az 56 éves Raymond Everest - akit Anglia legidősebb (elítélt) futballhuligánjaként tartanak számon - az egyik hazai ve­reség után előbb arra biztatta a szurkolótársait, hogy emeljenek barikádot az utcán, majd odáig fajult a dolog, hogy egy jól irány­zott karaterúgást vitt be egy rendőrlónak, amely kínjában görcsö­sen összerándult. Ez még hagyján, de az esetet megörökítő video­felvételen az is jól látszik, hogy Everest úr milyen kárörvendően nevet a szegény négylábún. Az ítélet: öt év börtönben letöltendő büntetés, s ami még ennél is tragikusabb lehet a számára, a bíró mellékbüntetésként 2010-ig kitiltotta az összes létező angol és wa­lesi stadionból. Még az sem hatotta meg a meglehetősen súlyos­nak tűnő ítéletet hozó testületet, hogy Everest hároméves kora óta jár rendszeresen a Millwall meccseire... Lehet, hogy túl drasztikus a fenti ítélet; mindenesetre egy újabb apró lépéssel közelebb kerültünk annak megértéséhez, hogy az egykor világszerte rettegett angol szurkolókból kőkemény munká­val hogyan lehet (ett) pedáns embereket faragni... fenyő cábor Tabi kispályás teremlabdarúgó-bajnokság „A”CSOPORT A hatodik forduló eredményei: All Star-Zics 5-0; Andocs Jeans- Tex-Zala Team 0-2; Arany Ászok-Focisták 0-15; Flextro- nics-Belfegorok 1-4; Somogy- egres-Police 1-3. A bajnokság állása: 1. Focisták 6 6 - 38- 4 2. Flextronics 6 4 - ' 2 31 -'17 3. Zala Team 6 3 2 1 16-10 4. Police 6 3 12 10-13 5. Andocs Jeans-Tex 6 3- 3 12-12 6. Belfegorok 6 3 - 3 15-16 7. All Star 6 3 - 3 11-12 8. Somogyegres 6 2 1 3 14-21 9. Zics 6 -15 6-28 10. Arany Ászok 6-15 4-34 „B”CSOPORT A hatodik forduló eredményei: Csabagyöngye-Fokivöőgy 4-3; Gibbon-Joker 7-1; Kollégium- Alkalmi Szódavíz 0-4; Féhatos- vonat-Ufó 1-1. - A Somogy Kertje-Zebrák mérkőzést későb­bi időpontra halasztották. Az ötödik fordulóból elhalasz­tott mérkőzésen: Zebrák-Féhatos- vonat 3-0. A harmadik fordulóból elha­lasztott mérkőzésen: Ufó-Kollé­gium 7-2. A bajnokság állása: 1. Csabagyöngye 6 5 1 - 26-11 16 2. Gibbon 6 5 - 1 30- 9 15 3. Alkalmi Szódavíz 6 4 1 1 22- 9 13 4 Ufó 6 3 12 17-16 10 5. Fokivöőgy 6 3-3 16-14 9 6. Zebrák 5 3 - 2 13-11 9 7. Somogy Kertje 5 2- 3 10-12 6 8. Féhatosvonat 6 1 1:4 7-19 4 9. Joker 5 - - 5 3-21 0 10. Kollégium 5 - - 5 5-27 0 A góllövőlista élcsoportja: 1-2. Györki Gábor (Focisták) és Szigeti Dávid (Focisták) 13-13 gól; 3. Szántó András (Csaba­gyöngye) 12 gól; 4. Horváth Ist­ván (Ufó) 10 gól; 5. Berki Roland (Gibbon) 9 gól; 6-7. Komáromi Róbert (Andocs Jeans-Tex) és Pretz Gábor (Gibbon) 8-8 gól. így folytatják PÉNTEK „A” CSOPORT A hetedik forduló párosítása: Za­la. Team-Flextronics 17 órakor; Focisták-All Star 18 órakor; Zics-Police 19 órakor; Belfe- gorok-Arany Ászok 19.30 órakor. „B”CSOPORT A hetedik forduló párosítása: Csabagyöngye-Gibbon 17.30 óra­kor; Somogy Kertje-Kollégium 18.30 órakor. SZOMBAT „A”CSOPORT A hetedik fordulóban: Somogy- egres-Andocs Jeans-Tex 14 órakor. „B” CSOPORT A hetedik forduló párosítása: Joker-Féhatosvonat 14.30 óra­kor; Ufó-Zebrák 15 órakor; Alkal­mi Szódavíz-Fokivöőgy 15.30 órakor. A negyedik fordulóból elha­lasztott Kollégium-Joker mérkő­zést későbbi időpontban pótol­ják. (A mérkőzéseket a tabi Szent István úti szabadidős tornacsar­nokban játsszák.) _______________________ FENYŐ El ődöntőt játszhat a Klíma-Vili Kaposvári Klíma-Vili KK-BKE.S.O. Lucenec 89-59 (30-20, 18-12, 21-17, 20-10) Igen magabiztos teljesítménnyel nyerte a férfi kosárlabda Európai Regionális Kupa Északi csoportjának negyeddöntős visszavágóját teg­nap a Kaposvári Klíma-Vili KK. A továbbjutás azt is jelenti egyben, hogy a folytatástól füg­getlenül a klub eddigi történetének legjobb nemzetközi szereplését érte el. Kaposvár A vártnál sokkal kevesebb néző volt kíváncsi a ha­zaiak újabb nemzetközi fellépésére, pedig parázs csatának ígérkezett a Klíma-Vill-Lucenec párharc. A múlt szerdai idegenbeli diadal után egypontos előny birtokában várhatta a visszavágót a kapos­vári együttes. A vendégeknél két helyen is módo­sult a tizes keret. A szlovákoknál Melus betegség miatt el sem utazott társaival, míg Ceman kiszo­rult a legjobbak közül. Helyüket Kovacik és Kacáni foglalták el. Az ellenfelet irányító jugoszláv Curovic őrzését ezúttal Dzunicsra bízta edzője. Az első találatot De Gray révén a kaposváriak jegyezhették, majd Simon pontjaival tovább nőtt az előny. Az első összecsapáson öt hármast dobó Snopkót - indo­koltan - megkülönböztetett figyelem kísérte a ha­zai oldalon. Egészen a negyedik percig, amikor el­ső távoli találatát érte el a fiatal játékos. Sorra jöt­tek a cserék a vendégeknél, így került pályára Svitek és Suja is. Kollektiven, szemre is tetszető­sen szőtte akcióit ezekben a percekben a Klíma- Vili. Az első negyed végéig kissé magára talált a Lucenec, amely elsősorban Snopko ponterősségé­nek köszönhetően zárkózott fel. A folytatásban le­támadással kísérleteztek a vendégek, és akcióikat felgyorsítva próbálták bevenni a kaposváriak gyű­rűjét. A hazaiaknál szereplő Varga R., Szőke, Filipovics trió adott lehetőséget arra, hogy Miljkovics edző pihentethesse a kezdőket. Több volt a hiba a szlovákok játékában, ezért Jany edző időt is kért a 15. percben. Szigorúbban védekeztek a vendégek, akik az elrontott kaposvári dobások után ismét tízen belülre kerültek. A két helyzetet is elrontó Ivkovicsot lecserélték a somogyiaknál, igaz, csak rövid időre. Végre Dzunics is megmu­tatta, miért is áll az igen előkelő máso­dik helyen a Regio­nális kupa összesí­tett pontlistáján. A félidő zárása előtti utolsó két percben szerzett találataival további nyolc egy­séget tett hozzá csa­pata előnyéhez. A 16 pontos vezetés tudatában nyugodtabban melegíthettek a kaposváriak, ám bizonyára azért ott volt a fejekben az első meccs tanulsága. Akkor ugyanekkora hátrányt dolgozott le a a losonci gárda. A pihenő után Jackson lopott labdát, majd De Gray egy finom mozdulattal 20 pontosra növelte az előnyt. A zónázó vendégek el­vesztették a kipontozódó Simonidest, aki az egyre jobban belelendülő Ivkovicsot nem tudta szabá­lyosan tartani. Az amerikai Jackson nagyon hasz­A legjobb kaposvári Ezúttal is Frank Altron Jackson volt a legjobb kaposvári. Az amerikai játékos pályán töltött 27 perce alatt 11 pontig jutott 60 százalékos pon­tossággal. Hatból öt büntetőt értékesített és ki­lenc védő mellett egy támadó lepattanója is volt, vagyis klasszikus dupla-duplát ért el. Két vétett mellett öt kiharcolt fault, három szerzett és két eladott labda, valamint hat gólpassz került a ne­ve mellé. Összesen 30 IMB-ponttal zárt. Sztojan Ivkovics 18 pontig jutott fotó: láng Róbert nosan kosarazott. Sorra szerezte a roppant fontos lepattanókat és pontjai mellett elhibázhatatlan helyzetbe hozta társait. A tetemes előny tudatá­ban sokat lazult a hazaiak védekezése, emiatt könnyű kosarakkal faragott hátrányán a szlovák együttes. A zárószakaszban Szőke indította a pontgyártást, amivel 30 fölé kerültek a kaposvári­ak. A végén valamennyi csapattag játéklehetősé­get kapott, így Fiilöp és Ágfalvi is a pályán ünne­pelhette a továbbjutást. így játszottak Kaposvár, 800 néző. Vezette: Szczerba (lengyel), Macela (cseh). Kaposvári Klíma-Vili KK: Simon (10/3), Dzunics (12/6), Jack­son (11), De Gray (13), Ivkovics (18). Csere: Varga R. (5/3), Szőke (9), Filipovics (8), Fü- löp (3), Ágfalvi (-). Ve­zetőedző: Gorán Milj- kovics. BK E.S.O. Lucenec: Curovic (3/3), Tarabus (-), Snopko (11/3), Laco (17/3), Simonides (-). Csere: Svitek (9/3), Suja (13/3), Azacis (4), Kacáni (2), Kovacik (-). Vezetőedző: Tibor Jany. Az eredmény alakulása: 3. perc: 5-0, 6. perc: 17-5,12. perc: 36-24,17. perc: 36-29, 23. perc: 57- 34,27. perc: 67-38,34. perc: 74-49,38. perc: 87-55. Kipontozódott: Simonides (a 22. percben), Jók: Jackson, De Gray, Ivkovics, Simon, illetve Laco, Suja. Gorán Miljkovics: - Nagyon örülünk a tovább­jutásnak. Köszönjük a városnak, azt, hogy eddig is eljuthattunk, ígérjük, a folytatásban is harco­san játszunk majd. Tibor Jany: - A hazai mérkő­zés alapján más összecsapásra számítottam. Amikor megközelí­tettük az ellenfelünket, újabb hi­bák következtek és nem tudtunk közelebb kerülni riválisunkhoz. Továbbjutott: a Kaposvári Klíma-Vili KK 159-138-as összesí­téssel. KUN ZOLTÁN Örömhírrel szolgált a találkozó előtt Sárái Péter, a So­mogy Megyei Kosárlabda Szövetség elnöke. A testület megpályázta és elnyerte az Országos Gyermek Baj­nokság nyolcas döntőjének rendezési jogát. Azért is nagy szó ez, mert eddig még soha nem rendeztek me­gyénkben országos korosztályos kosárlabda-finálét. Kézilabda Csak a nők A Somogy Megyei Kézilabda Szövetség idén is megrendezi a felkészülést segítő hagyomá­nyos téli teremtornáját, amely formabontó lesz; ezúttal ugyan­is csak nők lépnek majd pályára. A február 2-án kezdődő mér­kőzéssorozatra három NB Il-es együttes (a Fonyódi Petőfi SE, a Csurgói NKK, valamint az újonc Kutasi Nosztalgia KK), és tíz megyei bajnokságban érdekelt csapat (a Mesztegnyői KSE, a Taszári DSE, a Lengyeltóti KK, az Öreglak-Osztopán KK, a Kéthely SE, a Balatohszárszói SE, a Kadarkúti SZSE, a Balatonszemesi KSE, a Barcsi VSE, illetve a Tolna megyei Kocsola SE) nevezett. A találko­zókat a fonyódi Zákányi Kálmán Sportcsarnokban, az öreglaki tornacsarnokban a csurgói Eöt­vös József Általános Iskola tor­nacsarnokában és a nagyatádi városi sportcsarnokban rende­zik. Miután a megyei szövetség a játékengedélyekért befolyt pénzösszegből fedezi a terem- bérleti díjakat, így a csapatok­nak sem a nevezésre, sem pedig a terembérlet-hozzájárulásra nem kell áldozniuk. A férfiaknál - miután egyedül csak az NB Il-es Csurgói FKK je­lezte, hogy szívesen indulna - nem lesznek meccsek... fenyő Hírek FALLABDA. A hétvégén, szom­baton amatőr (női és férfi) egyé­ni fallabdaversenyt rendeznek Kaposváron a Fitt Lesz Klubban; az erőpróbán azok indulhatnak, akik nem szerepelnek az orszá­gos ranglista első 150 helyezett­je között. Nevezni legkésőbb péntekig, azaz holnap délig le­het. (fg) LABDARÚGÁS. Az NB-s somo­gyi labdarúgócsapatok közül első­ként a Kaposvári Rákóczi FC- NABI lép pályára szabadtéren elő­készületi mérkőzésen. A társaság egyik fele szombaton délelőtt Za­laegerszegen lép majd fel, a másik része pedig Fonyódon a teremtor­nán szerepel, (fg) TEREMLABDARÚGÁS. Szom baton két somogyi településen is az öregfiúk, egészen pontosan a 35 éven felüliek lesznek a fősze­replők. Barcson a Deák Ferenc Ál­talános Iskola tornacsarnokában immár 18. alkalommal rendezik meg az Ezüst Ősz Kupa kispályás teremlabdarúgó-tornát. A 10 óra­kor kezdődő mérkőzéssorozaton 10 csapat - közte három horvát alakulat - kezdi majd meg a küz­delmeket. A kutasi tornacsarnok­ban 9 órakor kezdődő hagyomá­nyos kispályás teremtornán pe­dig öt együttes csatázik majd egymással, (fg) _____________■ Ter emlabdarúgás Átírják az NB I/B-s bajnoki tabellát Fonyód Szombaton a fonyódi Zákányi Kálmán Sportcsarnokban te­remlabdarúgó-tornát rendez­nek. A mérkőzéssorozaton hat csapat - köztük az NB I-es Sió­fok FC és az NB I/B-s Rákóczi FC-NABI - méri össze tudását. Január 18-án, szombaton a fonyódi Zákányi Kálmán sportcsarnokban teremlabdarúgó-tornát rendeznek. A megmérettetésen hat csapat - Siófok FC (NB I), Rákóczi FC-NABI (NB I/B), Hévíz (NB I/B), Keszt­hely (NB III), Nagyatád (NB III), Petőfi SE Fonyód (Megyei I. osz­tály) - méri össze erejét. A szerve­zőbizottság az együtteseket két csoportba osztotta be. Az esemény reggel 10 órakor a selejtezőkkel kezdődik, majd 13.30 órától a 7 évesek bemutatómérkőzését te­kintheti meg a nagyérdemű. 14 órától lesznek a helyosztók, ez­után 15.10 órától a Petőfi SE Fonyód-Zse- licszentpál női labdarúgó­mérkőzést ren­dezik meg. A torna döntője előreláthatólag 15.45 órakor lesz, és a küz­delemsoroza­tot 16.20 óra­kor az ünnepélyes eredményhirde­tés zárja. Az A-csoportban a Siófok FC, a Keszthely és a Petőfi SE Fo­nyód szerepel, míg a B-csoportban a Hévíz, a Rákóczi FC-NABI és a Nagyatád együttese verseng a mi­nél jobb helyezésekért. Á torna menetrendje: 10 órakor: Petőfi SE Fonyód-Keszthely, 10.35 órakor: Hévíz-Nagyatád, 11.10 órakor: Petőfi SE Fonyód-Siófok FC, 11.45 órakor: Hévíz-Rákóczi FC-NABI, 12.20 órakor: Keszt- hely-Siófok FC, 12.55 órakor: Nagyatád-Rákóczi FC-NABI. MOLNÁR Forduló nem volt a labdarúgó NB I/B-ben, egyetlen csapat sem ját­szott bajnoki mérkőzést, ^nnek ellenére számos együttes - köz­tük a Rákóczi is - várhatóan más helyezési ponton várhatja a tava­szi folytatást, mint ahol ősszel be­fejezte. Mindez a Demecser visz- szalépésének egyértelmű követ­kezménye. Bár a Magyar Labda­rúgó Liga ígéretének megfelelően még vizsgálni kívánja a visszalé­pés körülményeit, de aligha vár­ható, hogy átvállalja a tizenkilen­cedik helyezett tetemes adóssá­gát. Demecser tehát volt, nincs. E lépésük árnyékát már előrevetet­te, mikor a múlt novemberben, halottak napján nem voltak haj­landók elutazni Szombathelyre, amiért hárompontos levonással sújtották őket. Nos, most az őket legyőzőket érte el a levonás és tet­szik, nem tetszik t van, akinek igen, van, akinek nem - csonka mezőnnyel folytatódik a tavaszi idény, immár 19 csapattal. Ez azt jelenti, hogy a Demecser soros el­lenfelei hétről hétre pihennek majd. A szabályoknak megfelelő­en természetesen törlik a vissza­lépő őszi eredményeit, így aki nem nyert ellenük, az jól, aki vi­szont pontot vagy pontokat vett el tőlük, az pórul járt. Ez utóbbi ka­tegóriába tartozik a Rákóczi is, hisz utolsó őszi idegenbeli mér­kőzésén 1-0-ra győzött Deme- cserben. A kaposváriak három pontjának levonása azt jelenti, hogy a somogyi együttes eggyel hátrább került a tabellán. Tovább növelte viszont előnyét az élen ál­ló PMFC, hisz csapatuk egyetlen vereségét éppen a demecseriektől szenvedte el. Egyébként összesen kilenc csapat helye változik meg így a táblázaton. Az MLSZ keddi rendkívüli el­nökségi ülésén módosított az át­igazolási szabályon. Ezzel kaput nyitott azoknak a labdarúgóknak, akikkel szemben egyesületük szerződést szegett. A módosítást szó szerint közöljük. Korlátlan át­igazolás tehát nincs.... „Kivétel, ha a kölcsönvevő sportszervezet a kölcsönadás ideje alatt a hivatásos labdarúgóval kö­tött szerződésével összefüggésben egyoldalú szerződésszegést követ el - amit az illetékes liga bizottsá­ga jogerősen megállapított -,a köl­csönadó sportszervezet pedig a kölcsönadása hátralevő idejére a labdarúgót foglalkoztatni nem kí­vánja, vagy nem tudja, úgy a hi­vatásos labdarúgó olyan új sport- szervezetbe igazolhat a kölcsön­adás hátralevő idejére, amely megfelel a mindenkori versenyki­írás gazdasági követelményeinek. Az átigazolást az illetékes liga hagyja .jóvá. A kölcsönadás befe­jezését követően a labdarúgó újabb átigazolási kérelmet az át­adási - nem visszaigazolási - idő­ponttól számítottan nyújthat be egy év múlva. ” A módosított őszi végeredmény; 1 Pécsi MFC 18 12 6 - 34- 9 42 2. Büki TK 18 10 4 4: 29-14 34 3. Lombard-Haladás 18 9 5 4 Í7-12 32 4 Diósgyőr 18 10 2 6 34-26 32 5. Nyíregyháza 18 9 3 6 36-27 30 6. REAC 18 8 5 5 30-32 29 7. Balassagyarmat 18 9 2 7 31-31 29 8. Hévíz 18 8 2 8 30-32 26 9. Pápa 18 7 3 8 27-27 24 10. Százhatombatta 18 6 6 6 26-27 24 11. Bp. Vasas SC 18 6 6 6 19-20 24 12. Szolnok 18 8 - 10 26-30 24 13. Főt 18 7 3 8 24-28 24 14. Rákóczi FC_NABI 18 6 5 7 22-23 23 15. Kecskemét 18 6 5 7 23-25 23 16. BKV Előre FC 18 6; 1 11 27-35 19 17. Tatabánya 18 5 4 9 19-28 19 18. Celldömölk 18 4 4 10 13-29 16 19. Monot 18 1 2 15 13-44 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom