Somogyi Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-11 / 9. szám
2003. Január 11., Szombat 7. OLDAL LELLE! T Ü KÖR Értékes közterületek A balatoni települések közterületei igen értékesek, hiszen az idény szűk heteiben minél többen szeretnének itt kereskedelmi és vendéglátó tevékenységet folytatni. Ezek az önkormányzatoknak jelentős bevételi források is lehetnek. A közterületek használatának díja azonban ellátja a helyi piacszervezés feladatait is, mert ugyanolyan fontos a közterületeken uralkodó rend megtartása, mint a bevételek fokozása. A képviselő-testület a régi, jól bevált gyakorlatnak megfelelően helyi rendeletben határozta meg, hogy milyen tevékenységeket fogad szíLídós part a strandnál Pályázott az önkormányzat a fizetőstrand, szociális blokkjának és lídós partjának kialakítására. A város így 9,4 millió forintot kap a terv megvalósítására. A képviselő-testület elfogadta a fizetőstrandon létesítendő lídós partszakasz és szociális blokk beruházási programját - tudtuk meg Horváthné Vass Mária alpolgármester asszonytól. Ezzel szabad utat kapott a minőségi turizmust fejlesztő beruházás, és a városüzemeltetési szervezet lebonyolításában valósítják meg. A jelentős fejlesztés több mint 24,3 millió forintba kerül, s erre a Széchenyi terv pályázatán több mint 9,4 millió forintot nyert. A lídós partszakasz kialakítása a kisgyermekes ZENE A KÉK BALATON ESTJÉN. Volford Ildikó, a vak zongorista zenélt a Kék Balaton nyugdíjas-egyesület pótszilveszterén. A tehetsé- ges előadót Túli Géza, az egyesület tagja hívta meg a találkozóra. ■ Megnyitják az új temetőt vesen a város közterületein, illetve milyen díjakra számíthatnak azok a vállalkozások, amelyek Lellén kívánnak befektetni a nyáron. Tény, hogy nem olcsók a lellei közterületek sem. A legtöbbet a konténerek kihelyezéséért és a kikötői vitorláshelyekért kell fizetni. A vendéglátó és kereskedelmi helyek díja is borsos, mert például egy üzleti élőkért négyzetmétere havonta 1500-3000 forint. Hogy ez megfizethető, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a vártnál mindig jóval többen pályáznak a népszerű, sokak által látogatott helyekért. ■ családoknak nyújt kellemes fürdőzési lehetőséget a 265 négyzetméternyi területen. A szociális blokkok kiépítését Lellén évek óta következetesen végzi az önkormányzat, s egyúttal a minőségi turizmus normáit is szolgálva. A fejlesztést az idegenforgalmi szezon kezdetére szeretné befejezni a város. A terveket a veszprémi Aqualiune Pool Kft készítette, ezeknek alapján már ebben a hónapban lebonyolítaná a VÜSZ a versenytárgyalást, hogy a kiválasztott kivitelező februárban megkezdhesse a munkát. Az idén elkészülnek az uszodaberuházások is a fizetőstrandon a welness-központtal együtt. Ezzel a Balaton déli partján a fürdőzőknek Lelle kínálja a legtöbb igényes szolgáltatást. ■ Virágözön a melegházban Sok ezer virágpalántával készülnek föl a tavaszi munkákra. Képünkön: Krista Györgyné és Czeider Oénesné gondozza a virágokat Lelle dicsekedhet a Balaton déli partján a legnagyobb zöldterülettel. A több százezer négyzetméternyi parkot, zöldfelületet évről évre gondosan ápolják. Már a tavaszi palántákat nevelik a városüzemeltetési szervezet virágházaiban. A város bel- és külterületein 500 ezer négyzet- méternyi zöldfelületet gondoz a városüzemeltetési szervezet. E jelentős feladatot vállalkozók bevonásával látja el az önkormányzati intézmény, de mind több munkát szeretne maga elvégezni. A rádpusztai és kishegyi parkerdők gondozásában erdész szakember is közreműködött. A városi kasszától kapott pénzeket pályázati forintokkal tudta kiegészíteni a VÜSZ. Elsősorban az erdőfelügyelőség támogatta a parkerdei pihenőHatvanezer tő egynyári A városüzemeltetési szervezet tervei szerint hatvanezer tő egynyári virágot, tízezer tő muskátlit és tizenötezer tő árvácskát ültetnek ki a közterületekre; ötezer tő törökszegfű és kétezer tő nefelejcs is díszíti majd tavasszal a leilei parkokat. helyek karbantartását. Pályázati támogatásra is számít a szervezet. Bár Norbert igazgató ezúttal is beszámolt a képviselő-testületnek a szervezet tevékenységéről, s elkészítette a pontos programtervet az idei feladatokra. Nem csak a beszámolóból tűnt ki, hogy ismét gyarapodtak a város közterületei, s folytatták a parkok csinosítását. Az erdőfelügyelőség 700 ezer forintjából fákat ültettek a fizetőstrandon, illetve az Arany és a Temető utcában. A Fortuna utca és a Mestertelep közötti kerékpárút egységes fásítására is pályáztak, ennek az elbírálása idén várható. Újabb utcai szeméttárolókat és Lelle típusú padokat helyeztek ki a közterületekre. Lelle már évekkel ezelőtt megkezdte a játszótéri programot, s ezt az idén is folytatja. A legnagyobb sikerük talán az általános iskola előtti parkban levő játékoknak van. Az önkormányzat azonban nemcsak a város központjára gondolt. Az irmapusz- tai közterületi játékok ugyan tönkrementek, de az idén pótolják őket. Ezt szorgalmazza az Irmapuszta fejleszté- séért létrejött egyesület is. __________■ A közművelődés új színterei Újabb 24,9 millió forintot költ a város az irmapusztai úton megépített új köztemető megnyitására. Csaknem egy évtizede készül az önkormányzat erre, hiszen várható volt, hogy a város központjába ékelődött sírkert hamarosan betelik. Már évekkel ezelőtt megépítették a főépületeket, a ravatalozót és az igényesen kialakított ceremóniatermet. Azóta a terület fásításán, parkosításán, a belső úthálózat kialakításán dolgoztak. A város több mint 11,9 millió forint támogatást nyert a megyei terület- fejlesztési tanácstól, s ezt három év alatt hívhatja le; a beruházás végül is jövőre készül el. Az idén befejezik az úthálózatot és a parkolók aszfaltozását. ■ A művelődési ház idei műsortervét egyhangúlag elfogadta a képviselő-testület. Folytatódnak a gazdag hagyományokra építkező művelődési rendezvények egyre több helyszínen. Újabbakkal bővítették a közművelődés színtereit Lellén, s a kulturális rendezvények szervezésébe a civil szervezeteken kívül bekapcsolódtak a vállalkozók is. A déli parton egyedülálló az a komolyzenei kamarakoncert-sorozat, amely a város több pontján is különleges élményeket nyújtott a vendégeknek, s ők az idén is várják ezeket a programokat. A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő templomi orgonakoncertek művészeti vezetője Sebestyén János professzor - a város díszpolgára - a Caesar borozóba is meghívta művészvendégeit egy-egy estén kamaramuzsikára. A jó borokkal fűszerezett zenei rendezvény nagy sikert aratott, és az idén folytatódik. A Sotto Voce kórus Rádpusztán szervezte meg hangversenyeit, s ezeknek különös hangulatot adott az Árpád-kori templom gondozott romkertje. Ma már mindenki egyetért a romkert parkosításával, amely Bors Lajos városi főkertész tervei alapján valósult meg, hiszen Rádpusztát is bekapcsolhatták a kulturális rendezvények sorozatába. Gombos Emil, a művelődési ház igazgatója szívesen dolgozik együtt a város civil szervezeteivel, mert így gazdagabb programokat kínálhat a város lakóinak és vendégeiknek. Ahhoz, hogy a műsorok terve minél szélesebb körbe eljusson, tapasztalatai szerint jóval több hirdetőfelületre volna szükség a városban, olyanokra, melyek kifejezetten ezt a célt szolgálják. Ehhez természetesen az intézményi kereteken túlmutatva több segítség kell. Több mint háromezer látogató tekintette meg eddig az Afrika múzeum trófeagyűjteményét is, amit Somssich Pongrác gróf adományozott a városnak. Sok isko- láscsoport is fölkeresi. ■ Hírek SOMOGY POLGÁRAIÉRT DÍJ. A megyei közgyűlés Somogy Polgáraiért díjat adományozott Pet- rovics Jenőnének, az általános és zeneiskola igazgatójának, e kitüntetéssel ismerve el az intézmény kiemelkedő oktató-nevelő munkáját. A leilei iskola országosan is egyedülálló módon ápolja nemzetközi kapcsolatait és készíti föl diákjait az Európai Unióra. ÚJ UTCANEVEK. Új közterületek kaptak nevet. A polgármesteri hivatal mögött sorházakkal beépített területet Városház térnek, a katolikus templom mögöttit Sorház köznek nevezte el a képviselő-testület. E területeken igényes házak épültek, miután többévi előkészítés után sikerült olyan vevőket találni az ingatlanokra, akik be is építették a telküket. SZOCIÁLIS HÁLÓ. Kenéz István polgármester a képviselő- testülettől kapott felhatalmazás alapján az utóbbi időszakban 44 családnak juttatott rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, összesen 372 ezer 148 forint értékben. Lakásfenntartási támogatást 12 kérelmező kapott, együttesen 71 ezer forintot. MINDENKI HAVAT TAKARÍT. A rendkívüli időjárás ellenére rendezett a közlekedés a város útjain. A városüzemeltetési szervezet kiváló munkát végzett a síkosságmentesítésben. A háztulajdonosok is kiveszik részüket a feladatokból. Képünkön: Horváth János 82 éve ellenére is hólapátot fogott, mert nem akarja, hogy valaki netán a Rákóczi utcai portája előtt essen el a járdán. Betegsége miatt azért várja az enyhülést, mert számára is elég fárasztó ez a tél. PARKOLÁSI FORINTOK. A tervezettnél kevesebb pénz folyt be tavaly a parkolási díjakból, s az üzemeltetési költségek 337 ezer forinttal meghaladták a beszedett összeget. A bevételkiesést a közterület-használati díjakból pótolták, mert ott a tervezett nyolcmillió forinttal szemben több mint 11,4 millió folyt be a városi kasszába. AZ OLDAL CIKKEIT GÁLDONY1 MAGDOLNA ÍRTA FOTÓ: MÁRTON LÁSZLÓ ^ BalatonBOGLÁR SUZUKI , , , „ , 2003. UJ EV UJ HITELLEHETOSEG 10% befizetésével Öné lehet a Ml AUTÓNK! (Euro alapú hitel: 1.000.000 Ft havi 21.576 Ft Még tart a téli gumi akció! 30%-tól cascomentesség. Új limitált modellek! Autó beszámítás! Használt autók hitelre történő értékesítése. SS AUTÓT VENNE! NINCS ELÉG PÉNZE? n BöRGNGICS AZ ÖN ÜGYINTÉZŐJE! Teljeskörű szervizháttér! Műszaki vizsgáztatás! Zöldkártya! Az Ön márkakereskedője: SUZUKI BORONGICS Kft. Vlkár B. u. 2. Telefon: 85/352-070 www.suzukiborongics hu — E-mail: info@suzukiborongics.hu ^^Whíd TAVALYI ÁRON a Foniyódi TÉBA Áruházban tavalyi áron vásárolhatók, nagy kedvezménnyel az alábbi termékek:- kandallók 42.000 Ft-tól - heverők 22.000 Ft-tól - kisbútorok- konyhaszekrények- étkező garnitúrák Várjuk tisztelettel vásárlóinkat! TÉBA ÁRUHÁZ Fonyód, Szigetvári u. 2. Tel.: 85/360-628 Wjut ArmrAv/. „ fim" Balatonlelle, Munkácsy u. 1. Tel.: 06-85/550-035 Minden típusú személy és kisteher gépkocsi és azok utánfutói műszaki vizsgára felkészítése és helyben történő vizsgáztatása! Környezetvédelmi mérés (zöldkártya) Autóelektromos javítás Autókarosszériajavítás ■■■? Gépjármű eredet vizsga ... . „ ................. ww!-Mm den nemű autójavítás! wf "Renault márkakereskedés.