Somogyi Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-10 / 8. szám

| 2003. Január 10., Péntek KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Több száz ingyenes parkoló A történelmi belvárosban minden parkolóban fizetni kell, ugyanakkor a Berzsenyi utcában kialakított megálló­helyek kivétel nélkül ingye­nesek. Az utóbbi két évben több száz gépkocsi parkolását oldották meg a bevásárlóköz­pontok. A Berzsenyi utcai barkácsáruház 265 parkolóval segíti a vásárló­kat. A közelében levő emeletes üzletháznál 80 ingyenes megálló­hely van. A város egyik legértéke­sebb utcáiéban álló hpnzinknt­hoz 12 parkolót építettek. A hi­permarket körül van a legna­gyobb: az épület körül ugyanis csaknem ezer gépkocsi állhat meg. Igénybe vehető a bevásárló­Kék vonal a jel Eltérő az egyes parkolók forgalma és bevé­tele, ezt a különbözőséget korábban, a ha­gyományos díjbeszedői rendszer idején is tapasztalták. Legforgalmasabbak a Somogy áruház és a Nagy Imre park melletti parko­lók, legkevesebb a bevétel a Zárda utca északi felén és a Teleki utcában. A fizetőpar­kolókat az Európai Unió országaiban az egy­szerűbb eligazodást segítve több helyen is kék vonallal jelölik ki. és szórakoztatóközpont 250 par­kolója, s a gyorsétteremhez is ké­szült 35 megállóhely. Az idő a tervezőket igazolta, hiszen hétvé­genként, ünnepek előtt az autó­nak nehezen találni szabad he­lyet a bevásárlóközpontok kör­nyékén. A közgyűlés tavaly elfogadta, hogy újabb 63 parkolóhelyet ala­kítanak át fizetővé a megyeszék­helyen. Miután a szabálytalanul parkoló autóktól a menetrend sze­rint járó autóbuszok nehezen fér­tek el, ezért az érintett útvonala­kon megszüntették az addig in­gyenes megállóhelyeket. Több jegykiadó automatát helyeztek üzembe a Széchenyi téren a Do­rottya előtt, a Dózsa György utcá­ban és a Rákóczi tér északi olda­lán, valamint a sétáló­utca folytatásában az Anna utcáig, az Ady Endre 12-14. számú ház tömbbelsőjében. Az automaták több millió forintba kerül­tek, de a kiadás ha­mar megtérül: a 63 új parkolóhely 40 száza­lékos kihasználtság esetén már 19 hónap alatt behozza az árát. SZABÓ KINGA VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 433-545: - Mikor szüntetik meg a hajléktalanszállót a Kini­zsi-lakótelep háta mögött? A gyerekeket nem merjük a lakásból kiengedni, mert a hajléktalanok randalíroznak. Ottóné Bgne Ibolya népjóléti igazgató: - A városi hajléktalanokról való gondoskodás érdekében 1989 óta működik a Kinizsi-lakótelep 7. szám alatt a hajléktalanszálló. Az utóbbi időben kisebb problémák­tól eltekintve a gondozottakra panasz nem érkezett. A város vizsgál­ja a hajléktalanszálló más helyre költöztetésének a lehetőségét is, ám, hogy ez mikor valósulhat meg, ma még nem lehet tudni. ■ ELADNA, KIADNA, VÁSÁROLNÁ, ÁLLÁST KERES-KÍNÁL? Adja fel! Apróhirdetését a Somogyi Hírlapban naponta 161 ezren olvassák! Somogy megyében a leghatékonyabban a Somogyi Hírlapban hirdethet. Csomag ajánlataink révén kiadónk valamennyi termékében (Somogyi Hírlap, Grátisz, Vasárnap Reggel, Tempó, Internet) elhelyezheti apróhirdetését akár 40% kedvezménnyel Somogybán otthon vagyunk ^ Somogyi Hírlap \ Vizsgáztak a hómunkások Nehezíti a szállítást, hogy a fenyőkupacokat vastagon belepi a hó FOTÓ: TÖRÖK ANETT Élesben vizsgázott a városgondnokság új hótakarítási módszere. Az előző évek tapasztala­tai alapján úgy szervezték meg a munkát, hogy névre szólóan minden közmunkásnak kiosztják, ki melyik gyalogátkelőhelyek tisztításáért felel. Kaposváron nemcsak közhasznúak, hanem rend­kívüli hómunkások is dolgoznak a járdák, gyalog- átkelők tisztántartásán: a 28 közmunkás mellé hatvan rendkívüli hómunkást is fölvett a város. Az idén valamennyiüknek kiosztották a gyalogátkelő­ket, járdaszakaszokat, s feladatuk, hogy egész nap figyeljék a hozzájuk tartozó zebrákat, és ha kell, azonnal megtisztítják. Minden hómunkás 4-6 gyalogátkelőért felel. Munkájukat folyamatosan fi­gyelik az ellenőrök. A kihívásnak nem tudott min­denki eleget tenni, s az első nap tíz munkást el Hófödte fenyőfahalmok kellett küldeni. Tegnap már jóval zökkenőmente­sebben ment a munka. Nemcsak kézi erőt vetettek be. Gépek is járják a város útjait, járdáit: szerdán 34 gép, éjszaka 10, tegnap pedig 16 gép dolgozott folyamatosan. En­nek ellenére a tegnapi havazással nehezen tudtak lépést tartam, a külső területeken jócskán várni kellett arra, hogy valamelyest járhatóak legyenek az utak, a járdák. Sok városlakó is későn ébredt. Bár az ingatlan- tulajdonosoknak kötelességük kora reggel letaka­rítani a házuk, üzletük előtti járdaszakaszt és gon­doskodni a síkosságmentesítésről, ennek jó néhá- nyan nem tettek eleget. A közterület-felügyelők járják a várost, és szigorúan megbírságolják, aki nem teljesíti kötelességét. A tél első „hójelentését” már le is adták. A városgondnokság is elkezdte a hegy- gyé halmozott hókupacok elszállítását. Arra még nem volt példa, hogy ilyen ko­rán és ennyi havat kellett volna teherau­tókkal elhordani. Ez várhatóan jelentő­sen megterheli a városgondnokság pénztárcáját. Egyébként 33 mülió forint áll rendelkezésre erre a télre, s a mosta­ni feladatok végzése naponta 1,5-2 mil­lió forintba kerül. jakab edit A kidobott fenyőfák szállítását máskor karácsony után pár nap­pal már megkezdte a városgazdálkodási rt. Úgy tűnik, a város­lakók is fegyelmezettek, mert a szemetesedények mellé rakták a kidobott fenyőt, de a nagy mennyiségű hó akadályozza az eb szállítását. A fenyőfakupacokat vastagon belepte a hó, nem is látszanak, így a teherautók sem mindig tudják elszállítani. Stílusváltás a MIÉP-ben A fokozódó háborús veszély, a ré­gió lakosainak alulinformáltsága miatt erkölcsi kötelességének érzi a MIÉP, hogy háborúellenes me­morandumot tegyen közzé - mondta tegnapi kaposvári sajtótá­jékoztatóján dr. Tóth Tibor, a párt kaposvári elnöke.- A taszári bázison meginduló iraki ellenzékiek nagy tömegének kiképzése fokozott nemzetbizton­sági kockázatot jelent a hazának, Somogynak, de elsősorban a kör­nyéken élőknek - állította dr. Tóth Tibor. - A nemzetközi terroriz­must irányító Al-Khaida célke­resztjébe kerültünk, erről hivata­los arab hírforrások tudósítottak. Irak rendelkezik vegyi és biológiai támadó fegyverekkel, melyek be­vetése háború esetén, de akár megelőzésképpen is várható. A lakosság felvilágosítása, vé­delmének megszervezése és véde­kező eszközökkel való ellátása dr. Tóth Tibor szerint mindeddig nem történt meg. A MIÉP elkerülhető­nek tartja a háborút, mondta, de ehhez szükséges a felesleges pro­vokációnak minősülő katonai cél­pontok mielőbbi feloszlatása.- Minden alkotmányos fóru­mon és minden eszközzel tilta­kozni kellene a kialakított veszé­lyes helyzet felszámolásáért. A til­takozások eredménytelensége esetén a MIÉP javasolja a polgári engedetlenségi mozgalom indítá­sát, s abban számít a helyi polgári körökre. Az unióhoz való csatla­kozást mi csatlakoztatásnak lát­juk, hiszen ha a magyar gazda csak 25 százalékos támogatottsá­got tud elérni, akkor nem lehet versenyhelyzetről beszélni. Nem vagyunk csatlakozásellenesek, de szeretnénk, ha száz százalékon te­hetnénk meg, hiszen Magyaror­szág is Európa része. Stílusváltás indult a párton be­lül - hangsúlyozta dr. Tóth Tibor. Radikális, nemzeti értékrendet szeretnének képviselni-, s ezért megújítanak bizonyos funkciókat. Céljuk, hogy megfelelő súlyt kap­janak a törvényhozásban. SZABÓ KINGA T) D óbálja ki Versengenek a fuvolisták Négy kaposvári fuvolatanár 14 tanulója szerepelt tegnap a Liszt Ferenc zeneiskolában. A közelgő IV. országos Jeney Zol­tán ifjúsági fuvolaverseny ka­posvári meghallgatását tartot­ták. Ezen a nagy havazás miatt több vidéki diák nem tudott részt venni, ők a jövő héten bi­zonyíthatják tudásukat. A házi válogatót területi döntő követi, s már most nagy a versengés.- Sok lehetőséget kínál a fu­vola, iskolánkban is közkedvelt hangszer - mondta Papp Tibor igazgatóhelyettes. - Szimfoni­kus vagy kamarazenekarban játszhat a zenész, és szólista­ként is megmutathatja, hogy mit tud. Tanulóink közül sokan választják a fuvolát. Kaposvár hűséges a zené­szekhez, s már negyedszer szervezi meg a Jeney Zoltán fu­volaversenyt. Ez kiváló lehető­séget kínál a bemutatkozásra, s aki zenei pályára készül, nagy tapasztalatot szerezhet. A teg­napi találkozóra is lelkesen ké­szültek az indulók, s tudásuk javát adták. Mozart-, Vivaldi-, Handel- és Demersseman-művek is szere­peltek a műsorban, az időseb­bek nehéz darabok bemutatásá­ra vállalkoztak. Papp Tibor el­mondta: a rossz idő miatt mó­dosítani kellett a versenyidő­pontokat. Jövő héten lesz a házi forduló, s január 27-én a regio­nális találkozó. Somogyi, tolnai, baranyai és zalai gyerekeket várnak a zeneiskolába. S bár még távolinak tetszik az idő, március 20-23. között lesz az országos döntő. Huszonöt ha­zai zeneiskola legügyesebb ze­nészei játszanak öt korcsoport­ban. Az igazgatóhelyettes meg­tisztelőnek, ugyanakkor ko­moly szakmai előrelépésnek ítélte a házigazda szerepet. A ta­nulók tudják, hogy nagy a ver­seny tétje; az országos szereplé­si lehetőség kiugrást kínál a leg­jobbaknak, elsősorban azok­nak, akik később komolyzenei pályára készülnek. A zeneiskola megpróbálja bővíteni hazai és nemzetközi kapcsolatait. Az új évben is több száz szereplést, fellépést vállal. HARSÁNYI MIKLÓS Hollywood multiplex PREMIER A GYŰRŰK URA: A KÉT TORONY 91071 szinkroni­zált 14:00, 17:30, 21:00; ATOM- CSAPDA 91049 21:15; J. KINCSES wmmmM bolygó 91063 Szink- r o n i z á 11 14:15; A SZÁLLÍTÓ 91058 17:00; 19:00; HARRY POTTER ÉS A TITKOK KAMRÁJA 91060 Szinkronizált 14:45, 18:00, 21:15; LILO ÉS STICH-A CSIL- LAGKUTYA 91053 Szinkroni­zált 15:00 *92108* Kérdezzen: S 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe­dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér­jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ DK JONES NONSTOP £\ PÍZZBRIA £S SOKOZÖ'*&n* Kaposmóró. Rákóczi u. 39. Tel.: 82/460-800 Melegedj velünk! Forralt borral! yéf Vén. ííalóz Zöhözö Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok • (üvegkupola) • Tel.: 82/313-006, 301504-2044 1-t fizet 2-t köp! Fomous Gronse est! 2003. január-február hónapban megjelenő PR cikkekre 30% HIRDETÉSI KEDVEZMÉNY Érdemes kiPRóbálni! B888888888a88g888888888888£«Sa33g8B3«S888S3g&8888Ma88S«j8iag3a8im8a^^ M P.r'rP ró mar/l Somogyi Hírlap Almanach 2002 Alulírott ......................................................................................................alatti lakos me grendelem a Somogyi Hírlap Almanach 2002 kiadványt........példányban. j A Somogyi Hírlap előfizetője vagyok, a kiadvány ára példányonként 3990 Ft* i Nem vagyok előfizető, I a kötet ára példányonként 4990 Ft* ! A kiadvány árát utánvéttel fizetem. * plusz csomagolási és postaköltség • aláírás Dátum: ..................................................................

Next

/
Oldalképek
Tartalom