Somogyi Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-09 / 7. szám
| 2003. Január 9., Csütörtök H I R D ETE S 13. OLDAL TÖRZSÖK TEMETKEZÉS Kaposvár, Dombóvári u. 1. Teljeskörű szolgáltatás GYASZJELENTES Megrendültén tudatjuk, hogy SZABÓ LAJOSNÉ Várvitéz Ida december 30-án elhunyt. Hamvait január 7-én szűk családi körben, a kaposvári Nyugati temetőben helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló családja KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami néked szent és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik BAJÁN ISTVÁNT utolsó útjára elkísérték, sírjára a szeretet virágait helyezték, mély gyászunkban együtt éreztek velünk. Gyászoló gyermekei, szülei Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VALKÓ KÁROLYNÉ somogyvári lakos hosszú szenvedés után 60 éves korában elhunyt. Temetése január 10-én, pénteken, a 14 órai gyászmisét követően 15 órakor a somogyvári temetőben lesz. Gyászoló család f t Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. BALOGH SÁNDORNÉ Mihalics Mária 83 éves korában csendesen elhunyt. Hamvait a kaposvári Szent József Kápolnában helyezzük örök nyugalomra január 10-én. A gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk, hogy MISETA JÓZSEF (Lucó) Buzsák, Kossuth L. u. 105. sz. alatti lakos életének 93. évében csendesen elhunyt. Temetése január 11-én, szombaton, a 11 órai gyászmisét követően lesz a buzsáki temetőben. A gyászoló család t » Fájó szívvel tudatjuk, hogy APÁTI GYÖRGYNÉ január 6-án elhunyt. Temetése január 10-én 13.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temető ravatalozójából. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik a temetésén részt vesznek és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család Helyi Rádió és Tv Műsor Kapós Tv 08.00 Képújság 17.00 A marslakók legendája 17.30 Szippancsok 18.00 Géniusz 18.30 Négy évszak a Zselicben 19.00 Híradó 19.15 Kapós Sport 19.30 Kulturális hírmagazin 20.00 Híradó 20.15 Kapós Sport 20.30 Szentföldi szent helyek 21.00 A serfőző 22,00 Egészségmagazin 22.30 Magyar élettani Nobel-díjasok 23.00 Éjszakai műsor Sió Tv A Sió TV 03-as csatornán fogható műsora naponta 16.30 órakor indul hírekkel 21.00 órakor film. 23.00 órakor. Csurgó Tv 12.00 Egészség és Környezet Hírmagazin 12.30 A Marslakók legendája 19.00 Szippancsok 19.30 Kulturális Magazin 20.00 Thalassa 20.30 Szentföldi szent helyek 21.00 A serfőző, dán filmsorozat, 1. rész 22.00 Egészségmagazin 22.30 Magyar élettani Nobel-díjasok Marcali Tv 10.00 Marcali Híradó 10.30 Sporthíradó Kapós Rádió Fogható a 99,9 MHz-en 5.30 Jó reggelt Kaposvár! 10.00 Juventus Plusz 14.00 Napló 14.10 Délutáni turmix 18.00 Flört Maoval és Molival Kívánságműsor 424445, 424- 452, SMS: 30/227-2222 19.40 Kapós Sport 20.00 Játékok 23.00 Esthajnal Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggeli műsor Horváth Tamással 7.00 Krónika 9,05 Programajánló 11.05 Baj"Gabi műsora 12.00 Krónika 12,15 Kívánságműsor délben 13.15 Útinform 14.05 Premier, moziajánló 15.10 Útrakelő 16.15 Útinform 17.00-20.00 Élő kívánságműsor Telefon: 510-884 18.00 Krónika 19.30 Sport 20.15 Saláta Pécsi Rádió Fogható a 101,7 MHz-en 5.30-9,00 Hajnaltól reggelig 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Mutterspra- che 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHz, Kaposkábel 104,5 MHz 6.00-10.00 Jó reggelt Dombóvár! - aktuális hírekkel, közlekedéssel, traffipaxszal, sporttal és egy adag mókával 10.00 Napközben - érdekességek, színes hírek, interjúk, telefonos játékok, sok zenével 18.00 Kívánságműsor Balaton Rádió Fogható a 88,2 MHz-en A legjobb és legfrissebb zenékkel a Balaton körül. Minden nap 18 órától SMS- kívánságműsor. Kedden és pénteken 19 órától DanceClub Győrfi Bettával. Szerdán 19 órától Pódium Komáromi Krisztinával Helikon Rádió Fogható a 99,4 MHzen 6.55 Beköszönés 7.00-9.00 Helikon Rádió reggeli műsora 9.03 Napraforgó - Zenés délelőtt 11.03 SMS élő kívánság- műsor 13.00 Helikon krónika 13.08- 18.00 Délutáni Randevú 18.30 A nap vendége 19.00 Helikon krónika 19.08 Telefonos élő kívánságműsor 21.006.55 Automata műsor „Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, KOVÁCS LAJOS nyugállományú repülős és ejtőernyős őrnagy Marcali, Kozma Andor üt 5. szám alatti lakos, volt tiszti klub parancsnok 72 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése január 10-én, 13 órakor lesz a marcali Központi temetőben, katonai tiszteletadással. Gyászoló család „Örök álom zárta le szemed, Megpihenni tért két dolgos kezed, Édesanyánk, nagymamánk, Isten veled." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, édesanyánk és nagymamánk, SZABÓ ISTVÁNNÉ Lukics Ilona várdai lakos életének 69. évében hirtelen elhunyt Temetése január 11-én, szombaton, all órai gyászmisét követően 12 órakor a várdai temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei t A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal ________INGATLAN________ KA POSVÁRON 177 m2-es családi ház eladó. Az ingatlan hosszú távra bérbe ki van adva, ezért elsősorban befektetők jelenkezését várom. 30/9220-814. •925861 KAPOSVÁRON a Zaranyi Itp-en 2,5 szobás földszinti, egyedi gázos, tégla lakás eladó, tavaszi költözéssel, garázs lehetőséggel. 82/415-162 napközbe, 82/423-927 este, 30/431-1525. •92615* KAPOSVÁR, Hegyi u-i, 2 szobás, 52 m!-es, tégla, egyedi gázfűtéses, loggiás, 4. emeleti, K-D- i tájolású lakás eladó. Ar: 7,2 M Ft. Tel.: 19- 20 óra között 82/429-284. •92636' BARCSON 2 lakásos gázfűtéses családi ház eladó. Ár: 5,9 M Ft 82-460-442. •92645' KAPOSVÁR, Szondi u-ban felújított garzonlakás eladó 4,7 M Ft. 20/9411-659. •92680* KAPOSVÁR, Gr. Apponyi A. közben II. em-i 1,5 szobás felújított, egyedi gázos téglalakás 8 M Ft-ért eladó. Ugyanott garázsok is eladók. 20/9411-659. •92681* KAPOSVÁR, Honvéd u.-i 1,5 szobás, 36 m2-es, III. em., hőmennyiség-mérös, h.-m. vízórás lakás eladó. Irányár: 5,75 M Ft. Tel.: 18 órától 82/423-115. •92683* Kaposváron, a Kaposi Mór utcában, kórház közelében, 2 éve épült, 2. emeleti, tégla, cirkos, 2 szoba+nappalis, erkélyes, 71 m2-es, amerikai konyhás lakás eladó. .Irányár: 15,7 M Ft. Tel.: 20/353-3899,82/414-068. mos* S0M0GYJÁD0N családi ház eladó 82/489- 110. •92733* TAB0N 65 m2-es felújított lakás garázzsal eladó. Tel.: 06-30/9696-372. *92804* MARCALIBAN 74 m!-es 2,5 szobás téglalakás kerttel, tárolóval, garázzsal eladó. Telefon: 06-30-352-2715, 85- 415-055. •92887* INGATLANÁT megvásároljuk vagy közvetítjük! Tel.: 16-19 óráig, 06-30-268-9688. •92893* S FONYÓDON 4 szobás, 110 m2-es, dupla komfortos, társasházi lakás garázzsal eladó. Tel.: 06-85/362-044. •92906KAPOSVÁR, Biczó F. közben III. em-i 2 szobás, erkélyes, egyedi gázfűtéses téglalakás eladó. Ár: 7,9 M Ft. 06-30/9793-122. •92918* JÁRMŰ AUTÓLÁMPÁK, autóalkatrészek, karosszéria elemek. Geiger és Társai Kft. Kaposvár, Dombóvári u. 2. Tel.: 82/423-171. •77418* 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228. •92186* SUZUKI Samurai-k zárt+nyitott megkímélt állapotban, műszakival, ugyanitt fődarabok bontásból, garanciával eladók. 20/397- 2098. •92593* RENAULT Trafic 2.1D 1,2 t. zárt teherautó, '93-as, 3 személyes, friss műszakival eladó. 30/947-0764. •92638' OPEL Corsa 6 éves eladó. Telefon: 82/526- 092. •92710' ZASTAVA GTL 55 '87-es eladó. Telefon: 82/ 475-123. •028401 ÁLLÁST KÍNÁL FÉLÉVES átképzési támogatással pénzügyi területre kitartó, dolgozni akaró, legalább középfokú végzettségű munkatársakat felveszünk 25 éves kortól. MÉBIT Rt 82/529-080, 20/9781-809. *91541* AUTÓALKATRÉSZ nagykereskedelmi cég szállítót felvesz. 30/858-3713,82/313-713. •92627* SZAKMUNKÁSOKAT keresünk korlátozott számban külföldi munkára építőipar, húsipar, stb. Telefon: 46/464-402, 06-70/509-3733. *92667* KB azonnali belépéssel autóbusz gyártásban tapasztalattal rendelkező munkaerőt keres. Feltételek: szakirányú végzettség, gyakorlat, megbízhatóság. 06-30/412-4384. *92670* ORDACSEHI Község Önkormányzata gyepmesteri jogosultsággal rendelkező vállalkozót keres. Jelentkezni lehet a 85/550-044-es telefonon. •92686* NAGY konyhai gyakorlattal, főzni tudó konyhalányt felveszek. 82/310-619, 7-14-ig. •92752* KERESEK 100 fő fogyni vágyót fizetésért! 06- 30/391-5158. •92776* KERESKEDELMI nagyvállalat elegáns munkakörbe fiatalos munkatársakat keres. Határozott, jó beszéd készségű, vidám, ember- és társaságkedvelő, elszánt és kitartó hölgyek jelentkezését várjuk. Jelentkezni: 06-20/551- 2235, 9-16 óra között. •92789* KUTYÁVAL rendelkező vagyonőrt kaposvári telephelyre felveszek. 30/237-4147. •92793* ÁCS és vasbeton szerélő, jó fizetési lehetőséggel. 30/9168-309. •92794* VERSENGŐ természetű, kiegyensúlyozott és megbízható? Ha igen, tudok Önnek munkát ajánlani. Tel.: 30/9279-606. •92814* 25-45 ÉV közötti, középfokú végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező épületgépészeti művezetőt keresünk. Jelentkezni szakmai önéletrajzzal 92837 számra a kiadóba. •92837TERÜLETI vezetőket keresek. Európai jövedelem. www.aloex.hu . 06-70/319-5541. •92839* SZOFTVERFEJLESZTŐ cég keres helyi képviselet nyitásához gyakorlott termékmenedzsereket. Tel.: 06-70-260-6580. *92937* OKTATÁS KERESKEDŐ boltvezető, vendéglátó üzletvezető, ABC eladó szakképesítést nyújtó 3 hónapos tanfolyamok (03-0009-02) indulnak januárban Kaposvárott, Siófokon, Fonyódon, Barcson és Nagyatádon. Jelentkezés: KISOSZ tel.: 82/510-666. •92551* INGATLANKÖZVETÍTŐ, értékbecslő OKJ-s képzés indul január 31-én Kaposváron, részletfizetéssel bruttó 95 E Ft. Kapós Bróker Kft. 82/419-910, 30/384-2871. OKÉV: 03012502. •92575* OLASZUL beszélgetést vállalok. Telefon: 30/ 214-3050. *92618* SPECIÁLIS LITE MÓDSZERREL Angol kezdő: 2003. február 5. de. és du. Vizsgaelőkészítő: 01.30. LITE, nálunk a minőség számít! Kaposvár, Zárda u. 21. Tel.: 82/415-920. OKÉV nysz: 3-0022-02 192770* NÉMETÜL A LITE-BAN Speciális, beszédcentrikus módszerrel! Német kezdő: 01.16. Középhaladó: 01.17. Kaposvár, Zárda u. 21. Tel.: 82/415-920. OKÉV nysz: 03-0022-02 *92771* LITE, OLASZUL IS! Olasz kezdő nyelvtanfolyam: 01.13. Kaposvár, Zárda u. 21. Telefon: 82/415-920. LITE: köny- nyen, gyorsan, hatékonyan! OKÉV nysz: 03- 0022-2 •92774' SZÁMÍTÁSTECHNIKAI tanfolyamok január végi kezdéssel. ECDL vizsgára felkészítő, Számítástechnikai alapismeretek, valamint Számítógép-kezelő. Érdeklődni: SZÜV Székházban, Kaposvár, Rákóczi tér 9-11. Telefon: 82/500-380. OKT-AT Bt. (Okév ny.sz.: 03- 0068-02). •92846' SZOLGÁLTATÁS RUGÓ SZAKÜZLET Többszáz féle rugó, csavarok, zárak, vasala- tok, kovácsoltvas díszítőelemek, perforált lemezek. Kaposvár, Baross G. u. 25-27, a "KIEG"-gel szemben. •89216' MAGÁNRENDELÉS! Kaposvár, Gróf Apponyi Albert u. 20. Dr. Fekete Julianna belgyógyász szakorvos. Rendel: szerda 17-19-ig. Bejelentkezés: 82/ 410-111. Dr. Kelemen Veronika reuma- tológus szakorvos. Rendel: hétfő 15- 17-ig. Bejelentkezés: 06-30/346- 8647, illetve rendelési időben: 82/ 422-659. *92069* KÁRPITOS munkát vállalok. Felmérés, szállítás díjtalan. Bő szövetválaszték. Panni kárpitos. 82/371-073. •92542* HANGSZÓRÓK és tartozékai. SÁL, M.N.C. PIKK Ü.ház Kaposvár, Honvéd u. 31., 82/313-027. *92602* Vivace Nyelviskola Kaposvár, Fő u. 12., Ankerház, I. emelet Tel.: 82-512-178, 30-294-4959 Angol, német, francia, spanyol, olasz nyelvtanfolyamok, de., du., este, szombaton 3-5 fős csoportok 450 Ft/óra A kevesebb néha több ALUMÍNIUM és színesfém hegesztés. 20/592- 6333. •92628* KÖRFORGÓS rotátorok eladók. Fémforgácsoló munkát vállalok (esztergálás, marás). 06- 30/3362-193. •92767ANGOL fordítás, tolmácsolás. Kecskeméti Edit. Tel.: 06-20/5996-123. •92791* SZOBAFESTŐ szakmunkást és gletteléshez értő segédmunkásokat keresünk. 20/447- 5566. •92797* AJTÓK, ablakok gépi szigetelése szilikonnal 10 év garanciával: 06-30-9015-186. •92856* Műtrágya? Műtrágya? Friss import- ukrán ■ román- orosz 34%-os ammóniumnitrát TRANZIT-KER Rt. 4026 Debrecen. Jókai u. 1. Tel.: (52) 412-6(50, (52) 502-003, (52) 502-004, 20-938-2693, _______30-938-6478, (44) 366-866 uiu n-m 4 ói,, VEGYES PÉNZTÁRGÉP Adómemória leolvasás, adás-vétel, szerviz, bérbe adás. Részletfizetés, árszorzós mérlegek, árazógépek. Presztízs Kft Kaposvár, Petőfi u. 11. (Domus mögött) 82/424-157. •92692* RÉGI bútorokat, modern és régi festményeket vásárolok. Üveg- és porcelántárgyakat, régi vaskapukat. Értesítésre házhoz megyek. 85/375-346, 74/465-699,30/979-8398. •92744SZALAGFŰRÉSZ 300-as eladó 85-311-959. •92886* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON 1,5 szobás bútorozott lakás hosszú távra kiadó. 20/528-8684. •92912* TÁRSKERESÉS CRONOS Társkereső, ahol 5600 klubtag közül választhat. Tel.: 30/439-1125. •92735* ÁLLAT 8 MALACOK eladók. Somogyjád. 82/489- 165. •92762* 8 MAGYARTARKA tehén eladó. 30/358- 8257. •928558 HÍZÓK és süldők eladók Kaposvár mellett. Ár: 280-380 Ft/kg. 06-20/5256-548. *92899* ÁLLÁST KERES ÉRETTSÉGIVEL, Páv l-ll-lll. vizsgával, B,C kategóriás jogosítvánnyal, belföldi vállalkozói bizonyítvánnyal, 1 db 1,5 tonnás Fiat Duca- tóval, 1 db 650 kg-os Skoda Pick-up-al munkát vállalnék. 20/416-3768. •92595* APRÓ-CSEPRŐ ENGEDÉLLYEL nyár és éger fát veszek. 06- 30/9743-892. ♦92442* MEZŐGAZDASÁG ALMAELADÁS a Pannonobst Kft kiskorpádi hűtőházánál hétköznap 8-15.30-ig. Tel.: 82/577-022. •92715* ERDŐT veszek készpénzért. Telefon: 20/474- 8112. •92777* VÁLLALKOZÁS ZUHANYFÜLKE, kádfülke egyedi méretben is. Ingyenes felmérés, beszerelés. 06-20/4544SZEKSZARD BELVÁROSÁBAN, frekventált helyen lévő nagyáruházban, 250-300 m2 eladótér BÉRBEADÓ! Érdeklődnt 06-20/980-3912 vagy 06-20/9363-752 ^stsatasssssHSKwaaatsaswnsussBáBassassissssssaBtnnasasssissBaBasa^ Gácsi l8)n0r Optika a Kaposvár Plazában NE RONTSA TOVÁBB SZEMÉT A SZÁMÍTÓGÉPPEL Január 10-16-ig szemüvegére monitorszűrőt akár 0 Ft-ért is rendelhet! Részletek az üzletben! l Tel.; 82/526-620. 20/421-9862 j Apróhirdetési : Somogyi Hírlap r" Az Ön apróhirdetését a megyében 161 ezren olvassák naponta! Csomag ajánlataink révén kiadónk valamennyi termékében (Somogyi Hírlap, Grátisz, Vasárnap Reggel, Tempó, Internet) elhelyezheti apróhirdetését akár 40% kedvezménnyel I Somogyi Hírlap apró - csak hatékonyan