Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-05 / 283. szám

4. OLDAL M EGY E I KÖR KÉP 2002. December 5., Csütörtök Hírek GAZDATANFOLYAM. Arany kalászos gazdatanfolyamot szerveztek Mernyén. A képzé­sen nyolc településről huszonöt gazda vett részt. A tanfolyam célja, hogy „ezüstkalászos” tan­folyamot végzett, mezőgazdasá­gi tevékenységet végző magán- gazdálkodók számára képzési lehetőséget biztosítsanak, ahol a legkorszerűbb ismereteket sajá­títhatják el. Ennek segítségével új lehetőségek nyílnak meg előt­tük a piacképesebb áruk előállí­tásában, a magángazdaságok vezetésében is. (szól) PULYKA SOMOGYBÓL. Az Európai Unió tagállamaiban megkezdődött a vágópulyka külpiaci beszerzése. Jelentős mennyiségű pulykát szállítanak oda Somogyból is. Megyénkben az idén négyezer tonna vágó­pulykát állítanak elő, s ennek a felét külföldre szállítják, (vt) TEMETŐFELÚJÍTÁS. Csak nem másfél millió forintos beru­házással megújult a temető Bőszénfán. Már mintegy tíz éve tervezik a szükséges munkák megvalósítását, most az anyagi forrásokat is sikerült előteremte­ni. A területfejlesztési tanács egymillió forintot biztosított, 450 ezer forintot pedig a falu ön- kormányzata tett hozzá. Ebből a pénzből megépült egy új, fából készült szabadtéri ravatalozó, valamint sikerült felújítani a te­mető kerítését is: a javításokon túl#az oszlopok mellett egy fa díszkaput is elhelyeztek. A munkákból, melyek mintegy másfél hónapja kezdődtek és két héten belül fejeződnek be, a település lakói is kivették a ré­szüket. (je) GÁZBERUHÁZÁS. Eddig több mint félszázan igényelték a gáz­bekötést Ecsenyben, így a tele­pülés közel ötven százalékán lesz vezetékes gáz. A vezeték ki­építése a lakosságot 150 ezer fo­rinttal terheli. A szerződéseket már aláírták. A beruházást a Koppány-völgye településeivel közösen valósítja meg az j ecsenyi önkormányzat, (csg) SZENYÉR. Tegnap két baleset­hez, Szenyérbe és Niklára is ri­asztották a marcali tűzoltókat. Szenyérnél egy Suzuki vezetője előzésbe kezdett, de rosszul mérte fel a helyzetet. Hogy elke­rülje az ütközést egy szembejö­vő gépkocsival, ráfékezett, meg­csúszott, nekiütközött annak az autónak, amit előzni próbált, majd az árokba csapódott. Az autó két utasa súlyos sérüléseket szenvedett. Hasonló eset történt Niklánál is, ahol egy Mitsubishi kezdett veszélyes előzési manő­verbe. A kisteherautó egyik utasa súlyos, a másik könnyű sérüléseket szenvedett, (je) Az összefogás ad uniós esélyt A magyar mezőgazdaság az Európai Unió kü­szöbén címmel tartott konferenciát tegnap a Somogy Megyei Agrárpolitikai Tanács. Az elő­adásokból kitűnt: a csatlakozás után csak az integráció adhat igazi versenyképességet. A rendezvényen dr. Magda Sándor egyetemi ta­nár, az országgyűlés mezőgazdasági bizottságá­nak elnöke tartott vitaindító előadást. A politikus elmondta: a magyar mezőgazdaság csak akkor lehet sikeres az unióhoz való csatlakozást köve­tően, ha a gazdálkodók összefognak. Az elnök a jövő év talán legfontosabb feladatának az integ­ráció elősegítését nevezte, amit az Európai Unió országaiban jól bevált gyakorlat is indokol. Pél­dákkal igazolta, hogy akár néhány száz hektár is kevés ahhoz, hogy versenyképes legyen egy gaz­daság az Európai Unióban. Hangsúlyozta: a gaz­daságosabb működtetést szavatoló, társuláson alapuló szövetkezéseket a kormány is támogatja. Magda Sándor felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európai Unió nem a tulajdont, hanem a földhasználatot támogatja, így az egymással összefogó gazdák jobb eséllyel számíthatnak az uniós forrásokra, mint akik egyedül maradnak. Első lépés, hogy - a falugazdászok segítségével - egyeztessék a gazdák, mit és milyen technológi­ával szeretnének termelni. így a művelés és a be­takarítás jóval hatékonyabb, biztonságosabb a tárolás, és nagyobb mennyiségben kedvezőbbek a piacra jutás lehetőségei is. Magda Sándor sze­rint a növénytermesztésben - az egyszerűbb ki­vitelezhetőség miatt - na­gyobb az esély arra, hogy a termelők megfeleljenek a te­rületi és mennyiségi kvóták­nak. Az állattenyésztésről be­szélve kijelentette, a nagyüze­mi tejelő tehenészetekkel nem lesz probléma, a megsza­bott elvárásokat megbízható­an tudják majd hozni, a ser­tés- és baromfiágazat haté­konysága viszont jelentősen elmarad az Európai Unió államaitól. Elmondta: a sertéságazatot csak az idén eddig 9 milliárd forinttal támogatta a központi költségvetés, és még legalább 4 milli- árdra lenne szükség a továbbiakban. Ennek kap­csán megjegyezte, célszerűbb, ha a kisebb ser­téstartókat - hasonlóan azokhoz, akik néhány tehénnel foglalkoznak - inkább arra ösztönzik a jövőben, hogy felszámolják gazdaságtalan tevé­kenységüket. Pásztohy András, a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke összefoglalójában ki­emelte: a csatlakozási tárgyalásokon elmozdulás látszik közvetlen agrártámogatások mértékével kapcsolatban, a 25 százalékos induló arány vár­hatóan nő, ahogy a termelési kvóták is kedve­zőbben alakulnak. A feladat azonban nem ki­sebb: elsősorban szemléletben kell felkészülni­ük a hazai termelőknek az unióra. Ezek közül ő is az integrációt emelte ki, mint a versenyképes- ség zálogát. ______________________JUHÁSZ TAMÁS Me gújított vállalkozások Kellemetlen helyzetbe kerülhet­nek azok a somogyi orvosok, egészségügyi dolgozók és betege­ik is, akik év végéig nem váltják ki egyéni vállalkozói igazolványu­kat. Dr. Bálint György, az ÁNTSZ megyei intézetének helyettes tisz­ti főorvosa mondta ezt annak ér­dekében, hogy az engedéllyel ma­gántevékenységet, szolgáltatást nyújtó egészségügyi dolgozók - mintegy kétszázan - mielőbb gon­doskodjanak működésük folya­matosságáról. Ha az előírt határ­időig ezt elmulasztják, megszű­nik az ÁNTSZ által kiadott műkö­dési engedélyük. Ezt követően jo­gosulatlan szolgáltatókként az OEP nem finanszírozza a tevé­kenységüket, ezért nem írhatnak föl egyebek között tb-támogatás­sal gyógyszert sem, és ismét igé­nyelniük kell a működési enge­délyt is. Azokat a magánszolgálta­tókat pedig, akiknek nincs szerző­désük az OEP-pel, egy esetleges ellenőrzés során az ÁNTSZ bünte­tetheti is. A kormányrendelet szerint az év végéig az önkormányzatok ok­mányirodáiban igényelhetik az egyéni vállalkozói igazolványu­kat, s ha ezt idejében bemutatják az ÁNTSZ-nek, nem lesz szüksé­gük az újabb engedélyre. A társas egészségügyi vállalko­zókra azonban mindez nem vo­natkozik. VÁRNAI Városiasodó tervek Bajomban Nagybajom A közeljövő számos feladata napirendre került a kisváros több helyen megújult képvi­selő-testületének ülésén. A legfontosabb feladat a követ­kező ciklusban a csatornázás. Ács Attila polgármester elmond­ta: terveiket rövid távú fejleszté­sekre és több év alatt megvalósít­ható beruházásokra osztották. A következő négy év legnagyobb feladatának a mintegy 800 millió forintos szennyvízberuházást je­lölték ki. Ennek tervei készen áll­nak, és jó esetben akár 2004-ben elindulhatnak a munkálatok. A polgármester elmondta: a lakos­sági támogatottság meghaladja a hatvan százalékot. A hosszabb távú tervek között szerepel a régóta áhított sport- csarnok felépítése a jelenlegi sportpálya tőszomszédságában. A nyolcvanas években épült isko­la tornacsarnoka végül lényege­sen kisebb formában készült el, ezért a remek eredményekkel rendelkező sportszakosztályok számára jogos igény egy nemzet­közileg elfogadott méretű csar­nok. A mintegy 250 millió forin­tosra tervezett beruházás mellett közel 50 millió forintba kerül majd a polgármesteri hivatal fel­újítása és belső átalakítása is. Ács Attila elmond­ta: mindezen túl szeretné­nek egy sétá­lóutcát is ki- alakítani Nagybajom főterén. Az el­ső elgondolá­sok szerint a hivatal mö­götti területen a kaposvári Európa-parkhoz ha­sonlatos teret hoznának létre díszburkolattal és díszkivilágítás­sal. A térre egy színpadot is felál­lítanának, hogy a főtér valóban a közösségi élet színterévé válhas­son. TAKÁCS ZOLTÁN 30 munkahely három hónapra A közmunkások általában a települések karbantartásán dolgoznak fotó: varga györgy Csurgó Harminc közmunkást foglalkoz­tathat a Csurgó és Térsége Terü­letfejlesztési Önkormányzati Tár­sulás december elsejétől. Mint Bihariné Asbóth Emőkétől, a tár­sulás alelnökétől megtudtuk, ezt a Foglalkoztatáspolitikai és Munka­ügyi Minisztérium által kiüt Élhe­tőbb faluért című pályázat tette le­hetővé.- A minisztérium társulások számára írta ki meghívásos pályá­zatát. Az önkormányzatok szociá­lis programjaihoz tartozó felada­tokra pályázhattunk, elsősorban idősek ellátására, gondozására. A települések - méretüktől függően- egy-két személyt foglalkoztat­hatnak 2003. február 28-ig - mondta az alelnök. Ismeretes: Somogy egyik leg­hátrányosabb helyzetű kistérsége a csurgói, ahol 13 százalékos a munkanélküliség, miközben a megyei átlag 10,7 százalék. Ennek az időszakos csökkentésére legin­kább a közmunkaprogramok kí­nálnak lehetőséget. Egyebek kö­zött a város pályázati támogatással megvalósuló, szeptemberben indí­tott közmunkaprogramja, amely a jövő január 6-ig 105 embernek ad munkát. Feladatuk a szőlőhegyi utak javítása, az illegális szemétte­lepek felszámolása és a közterüle- tek parkosítása. varga andrea Alakul a testvérkapcsolat Kaposmérő A kaposmérői Hunyadi János Ál­talános Iskola már régóta tervezi testvérkapcsolat kiépítését egy né­met vagy osztrák iskolával. Miovecz János igazgató elmond­ta: hosszú keresgélés után egy személyes kapcsolat révén buk­kantak rá egy nürnbergi iskolára. A kapcsolat felvétele idén ta­vasszal kezdődött, ami a diákok által lebonyolított intenzív levél- és e-mail-váltásnak köszönhetően egyre szorosabbá vált. November­ben ismerkedő látogatásra invitál­ták a német tanintézet három pe­dagógusát, akik ennek szívesen eleget is tettek. A pár nap számta­lan lehetőséget kínált számukra: tanórákat látogattak, megismer­kedtek az iskolával, a faluval, Ka­posvár és a környék látnivalóival. Lehetőség nyílt arra is, hogy a tan­intézetek vezetői beszélgetéseik során kölcsönösen megvitassák a cserekapcsolathoz fűződő szán­dékainkat. így valószínűleg a jövő év májusában 15 diák számára nyílik lehetőség arra, hogy vgp- dégcsaládoknál egy hetet ellök­hessenek Nürnbergben és ez idő alatt fejleszthessék nyelvtudá­sukat. Az igazgatótól megtudtuk természetesen ennek a kirándu­lásnak jelentős anyagi vonzata is van, ám a megyei közoktatási közalapítványtól nyert pénz segít­ségével közelebb került a jövő évi utazás lehetősége. ________takács Mu nkatársat keresünk a Somogyi Hírlap Vasárnap Reggel kézbesítésére KAPOSVÁR területére A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Cím, telefon: Rosics György, 06-2019554-532 FESTMÉNYKIÁLLÍTÁS ÉS -VÁSÁR ismert kortárs művészek alkotásaiból, kamatmentes részletre, kp. fizetés esetén árengedmény. Aukciós magyar festők múveiuek forgalmazása, beszerzése. Festmáiyt, régiséget vásárolunk. Kaposvár, Szarka vari Kastély; december 6-án, 10-18 óráig, 7-én ‘)-17 óráig. ÜSS VEI GALÉRIA Z0980--5-70 • ÉRTEK. ÉS SZÉPSÉG 1 frilllHÉi ll lllülillíl III 3 fő BETONACÉL SZERELŐ szak- vagy betanított munkást keresünk felvételre. / Továbbá 2003. évi Keszthely és környéki betonacél szerelési munkához várjuk 4-10 fős alvállalkozók jelentkezését. Érdeklődni Hatos László részlegvezetőnél munkanapokon 8-15 óra között lehet a 30/491-6061 telefonszámon. ______________________________________________________(90987) Kaposváron, a Tesco Áruházban lévő üzletünkben hétfőtől vasárnapig feladhatja hirdetését, vagy előfizethet lapjainkra. Sőt, az üzletben lévő WWTifFftl hirdetési szelvényt 0-24 között bármikor kitöltheti, és bedobhatja a helyszínen lévő szelvénygyűjtő dobozba! Nyitva: hétfőtől szombatig 9-20-ig, vasárnap 9-19-ig Somogyi Hírlap A hét minden napján az Önök rendelkezésére állunk! Megtekinthetők a szalonunkban! Renault Megane 1.9 D '96 05. 1 650 000 Ft Renault Espace Grand 3.0 V6 24V aut. 2000.10. full ext. 7 699 000 Ft Seat Inca 1.41 2000. 02. 1 240 000 Ft+ÁFA Suzuki Wagon R+ 1.3 GLX 2001.11. 5000 km 1 990 000 Ft Toyota Yaris 1.0 2001.10. klíma 2 139 000 Ft Renault Lagúna kombi 2.0 Rt '96 01. aut. klíma 1 999 000 Ft Opel Astra kombi 1.7 TD '95 12. 1 499 000 Ft Opel Vectra 1.6 16V '96 12. klíma, ABS 1 850 000 Ft Renault 19 1.9 DT '93 02. 1 140 000 Ft Opel Corsa 1.2 Swlng '94 04. 1 099 000 Ft Renault Megane Classíc 1.4 16V 2000.10. 2 250 000 Ft Opel Astra 1.4 16 V Club '98 12. 2 299 000 Ft Renault 19 Chamade 1.4 RN '94 06. 999 000 Ft Renault Clio 1.2 RL '96 10.1 tulaj. 50 000 km 1 250 000 Ft Mazda E2200 2.2D '96 06. 1 000 000 Ft+ÁFA KÖGAZ KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Értesítjük a Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy a középnyomású gázvezeték rekonstrukciós munkálatai miatt Balatonboglár településen az Erzsébet utcában és a Klapka utcától nyugatra eső területen, valamint a Tűzoltó, Klapka, Dózsa Gy., Gém, Fürj, Harkály, Galamb köz, Pacsirta, Szárcsa, Kócsag, Páva, Hattyú, Fecske, Fülemüle, Fonyódi, Mandula, Fenyő, Pálma, Akácfa, Diófa, Halász, Csalogány és Nyárfa utcákban 2002. december 05-én (csütörtökön) 11-16 óráig gázszünetet tartunk. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás kimaradásért megértésüket kérjük. Gázszolgáltatással kapcsolatos egyéb észrevételeivel, kérdéseivel (díjszabás, számlatartalom, stb.) hívja a 06-80/444-000-ás telefonszámot, ahol telefonos ügyfélszolgálatunk munkatársai készséggel állnak rendelkezésére. ______________________________________________________KÖGÁZ Rt

Next

/
Oldalképek
Tartalom