Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-31 / 303. szám

10. OLDAL SZILVESZT E R 2 0 0 2 2002. December 31., Kedd H H Stílusteremtő hályogkovács Egy különleges díszcsomago­lásban együtt kapható Koltai Róbert Csocsó, Sose halunk meg és Szamba című filmje DVD-n. A trilógia felturbósított változatát maga a rendező-szí­nész ajánlotta a kaposváriak fi­gyelmébe. Elmesélte, hogy mi­lyen érzés volt jelenetről jele­netre újra végignézni a filme­ket, s felidézni a legfontosabb, legemlékezetesebb és legfárasz­tóbb pillanatokat.- Miért éppen ezek a filmek kerül­tek a díszcsomagba?- Eredetileg csak a Csocsóról lett volna szó, de aztán sikerült elérni, hogy a három legszebb történet ke­rüljön bele. Ezeket a filmeket tar­tom szórakoztatónak és szépnek is egyben. Az első film volt a legna­gyobb ajándék. Nyolc évet vártam az álmom beteljesülésére, amikor megrendezhettem a Sose halunk meg című mozit. Olyan voltam, mint egy megszállott hályogko­vács. Nem értettem a filmkészítés­hez, csak azt tudtam, hogy egy tör­ténetet szeretnék minél hiteleseb­ben elmesélni.- Manapság pedig már Koltai- stüusról beszélhetünk. Melyek en­nek stílusjegyei a rendező szerint?- A Koltai-stílust elsősorban ar­ról lehet megismerni, hogy feltű­nők a vásznon. Másnál ugyanis nem nagyon játszom, csak felbuk­kanok néhanapján. Egyébként pe­dig a filmek középpontjában min­dig egy szerethető kisember áll. Az nem baj, ha kicsit bűnös, mert ettől még jobban kedveljük ezeket a ka­raktereket. A filmekre jellemző még egyfajta fogyasztható abszur­ditás. Ezt sokszor csak a helyzet szüli és az improvizáció hozza fel­színre. Ilyen például a Csocsó orosz tolmácsjelenete, amikor minden felvételen máshogy fordí­tottam a szöveget.- Mindegyik alkotáson észreve­hetők a kelet-európai mozi hagyo­mányai. Vannak kedvenc filmjei?- Jiri Menzel filmjeit nagyon szeretem, mert van bennük szív, lélek és humor. Ugyanakkor vala­hol mélyen azért a drámai mag is ott lapul. A DVD után megszűntek a nyelvi határok, így a trilógiám rengeteg nyelven nézhető. Ezt ki­használva küldtem is egyet a ked­venc rendezőmnek.- Milyen volt a filmek fogadtatá­sa tőlünk nyugatabbra?- A szűk szakma jól fogadta, a közönség sehogyan. Amerikában csak a bugyuta amerikai fűmnek van esélye. A szörnyek, a csodák és a dollármüliók behatárolják a mai filmkészítést. A miniszter fél­relép című filmet ötvenöt napig forgattuk, a sokkal nehezebb Csocsót csak harminc napon át. Andy Vájnának ugyanis volt pénze arra, hogy a filmje minél színvona­lasabban készüljön el.- Sok ismerős arc tűnik fel a film­jeiben a Csiky Gergely Színház egyko­ri és jelenkori művészei közüL Gyak­ran benéz a kaposvári teátrumba? Koltai Róbert újabb vígjátékon töri a fejét- Én mindent a kaposvári szín­háznak köszönhetek. Alapító tagja voltam annak a magnak, amelyről ma is gyakran beszél a szakma és a közönség egyaránt. Büszke vagyok arra a száz szerepre, amit itt el­játszhattam a huszonöt év alatt. Az első tíz évben összekovácsolódott egy olyan csapat, amelynek tagjai rajongtak egymásért. Ebben az aranykorban az volt a szenzációs, hogy szinte termett a poén a klub­ban. Belebetegedtünk a nevetésbe. Aztán egyre többfelé szakadt szét a csapat és kezdett felbomlani ez a légkör. Bár a színház szakmai szín­vonala nem esett, talán még nőtt is, a klubban már nem ugyanaz a le­vegő járt. Egyszer csak azt vettem észre, hogy ez már nem az a hely. Bár ma is benézek egy-egy elő­adásra, de a büfében már nem ér­zem jól magam. Nagyon könnyen zavarba jövök, különösen akkor, ha idegenként kell bólogatnom so­kaknak.- Olyan művésznek ismerik színházi berkekben, áki még be sem fejezte a lépést, máris a követ­kezőn gondolkodik. Milyen tervek foglalkoztatják?- Több filmötlet is eszembe ju­tott. Mostanában azzal a Horváth Péterrel beszélgetünk ezekről, aki a Szerelem első vérig című fűmet írta. Nemrég a‘József Attila Szín­házban a Kileiljfcerf hunt á gono­szok című darabbal megnyerte a vígjáték pályázatot. Most egy elég­gé rázós időszakról, azaz 1956-ról szeretne vígjátékot írni, amit fűmre vihetnénk.- Nem ez lenne az első eset, hogy olyan történelmi korszakról készít vígjátékot, amellyel nem szokvá­nyos viccelődni- Erre van egy jó történetem. Moszkvában voltam, amikor a Csocsóval megnyitották a magyar kulturális hetet. Hihetetlen sikere volt a filmnek. Egy rendezőnő azt mondta, hogy néhány orosz fil­mes már megpróbálkozott az öt­venes évek abszurditásának fel­színre hozásával, de csekély siker­rel. Most viszont egy hétszázöt­ven székes mozi visszahangzott a nevetéstől a már említett tolmács­jelenetnél^ TAKÁCS ZOLTÁN Vöröset tervez Somogy borásza írták az ország fehérborosának, de a Dél-bala­toni Borvidék első számú arculatformálója­ként is emlegetik. A világ boratlaszában, ahol háromszáz oldalból mindössze négyet szentel­nek a hazai termésre, a bogiári borvidék leg­kiemelkedőbb termelőjeként említik, az or­szágból alig egy tucat borász társaságában. Légii Ottó fegyelmezett büszkeséggel hallgatja a dicséreteket és csak annyira kommentálja mindezt, hogy még csak félúton jár. A siker persze erőt ad. A Somogy borásza cím is. Ahhoz, hogy Légii Ottó tovább keresse saját útját, ahol vannak már mérföldkövek és dereng néhány újabb állomás is. Egy új, az eddiginél is érdekesebb házasítás vagy a palettáról eddig még hiányzó vörösbor.- A Légii családból, nem ön az első borterme­lő? Örökölte vagy választotta ezt a munkát?- Gyerekkoromban sokat dolgoztam a szőlő­ben, de sosem azzal a tudattal, hogy ezzel majd kezdenem kell valamit. A győri bencésekhez jártam gimnáziumba és inkább az irodalom, a történelem érdekelt. Aztán főiskolán kertésznek készültem, de szívesen foglalkoztam a szőlővel. A diplomamunkámat már ebből írtam. Később a kertészkedés mellett belevágtunk a borászkodásba, először csak kicsiben. 1988-ban felmondtam a Balatonboglári Állami Gazdaság­nál, és elmentem maszeknak. Apám az elején nem örült ennek. Féltett. A családtól már több­ször elvették az összegyűjtött értékeket. Leg­utoljára 1975-ben sajátították ki a szőlőnket. Az­tán szerencsére megváltozott apám véleménye, és mellém állt. Ma már a saját borászatomat vi­szem. Az a véleményem, hogy a borászkodás nehezen egyeztethető a szövetkezéssel: ha az ' ember tudja mit akar, és a palackozásig az el­gondolása szerint akarja végigvezetni azt, ami a fejében megfogalmazódott, akkor legjobb, ha egyedül van. Ez nem csapatjáték.- Véleménye szerint ezek közül melyik fázis a legfontosabb a végeredmény szempontjából? A szőlőművelés? Az érlelés? Vagy az számít, ki mennyire ügyes és inkább a marketing a fontos?- Mindenki másképp látja, de én a szőlőre tenném a hangsúlyt: a bogyóban dől el min­den. Sokat járok a szőlőbe és természetesen so­kat kóstolgatom a boraimat. Nagyon fontos az értékesítés is. De a kereskedés már nem a bo­rász feladata. Az ő felelőssége abban áll, hogy jól helyezze el a termékeit. Ehhez elengedhetet­len, hogy birtokában legyen annak a képesség­nek, hogy a borát, minősége szerint, a nemzet­közi mezőnyben, a tényleges helyre pozícionál­ja. Ez nem csak az eladásnál segít. Abban is, hogy az ember meglássa a feladatát: tudja, hol tart annak érdekében, hogy még szebb, még na­gyobb borokat tudjpn készíteni. Ez egyfajta szellemi fejlődés is. Én is csak nemrég jutottam el odáig, hogy igazán csak azzal foglalkozom, hogyan tudnék még jobb bort készíteni. Olyat, aminek egyénisége van és felhívja magára a fi­gyelmet.- Sokan beszélnek az egyöntetűség veszélyé­ről, ami abból fakad, hogy a legtöbb termelő A Légii birtok Légii Ottó pincéjében zamata és egyénisége van a boroknak ugyanarra a piacra törekszik, az inkább jelleg­telen, másokhoz igazodó boraival. Azt mondja, a bor egyéniség. A Légii boroknak milyen az egyénisége?- Harmónia, elegáns illat, gyümölcsös zamat és teltség - így jellemezném, de azt is ugyan­ilyen fontosnak tartom, hogy kiegyensúlyozott, jól iható legyen a bor. Persze az egyéniség faj­tánként és évjáratonként változhat, de szeret­ném, ha ez jellemezné a boraimat. Úgy gondo­lom, ezek a legnagyobb értékei ennek a vidék­nek. A hely pedig rendkívül meghatározó ebben a munkában. Mindehhez a legjobb feltételeket kell megtalálni a fajtákhoz, és folyamatosan al­kalmazkodni a természethez. Félúton járok eb­ben a munkában és évtizedekbe telik még, ami­re igazán büszke lehetek a pincészetemre.- A fejlődésről beszél. Mit gondol, mi kell ah­hoz, hogy a Balaton környékén elégedett terme­lők lehessenek? Hogyan tudna felzárkózni a ba­latoni a nagy történelmi borvidékek közé?- Nagyon sok középszerű, hibás bor kerül a Balaton körül is a piacra. Ez nem tesz jót a bo­rok megítélésének. Sokkal árnyaltabb kategóri­ákra lenne szükség a címkéken ahhoz, hogy a borivó kevesebbet csalódjon. Tucatszám van­nak pincék a Balaton körül, de tizet alig tudnék említeni, ami az én értékítéletem szerint olyan bort ad a piacra, ami megállja a helyét és hoz­zátesz a borkultúrához. Ehhez meg kell talál­nunk például a legjobb termőhelyeket és ott a legjobb bort kell elkészíteni, ami fáradságos fel­adat és óriási felelősség. Ez hatalmas tartaléka ennek a borvidéknek is. Hogy mennyire: a Sző­lészeti és Borászati Kutatóintézet elkészített egy katesztert, amiben a szőlőterme­lés szempontjából értékelte a mező- gazdasági területeket a megyében. A maximumpont 400. Sajnos, rengeteg 350 pont feletti földön van ma erdő, szántó vagy bozótos. Nekem már si­került vennem egy kimagaslóan jó te­rületet: löszös, déli fekvésű dűlő. Iz­galmas feladat megtalálni az idevaló, legjobb fajtát, de tervem persze ezen­kívül más is van. Kihívásnak érzem például, hogy vörösborom is legyen. A vörösborhoz meg kell érni a bo­rásznak is. 42 éves vagyok, hát bele­vágok _________ FÁBOS ERIKA Lé gii Ottó 2,5 hektáron alapozta meg birtokát. Az egyhektá- ros családi örökségen kívül a Banyászóban volt még 1,5 hektár szőlője. 1989-ben végezte az első saját telepítést. 1993-ban került piacra az első palackos bor, Légii néven. A következő évben érte el egyik legnagyobb sikerét: a VinAgora Borversenyen, 93-as olaszrizlingjével aranyérmet szerzett. A birtokhoz jelenleg 13 hektár termőterület, 4,5 hektár új telepítésű chardonnay és 3 hektár sauvignonblanc tartozik. A pincészet éves termelése nyolcvanezer palack. Ideális esetben és jó évjárat idején 11 fajta bort értékesíte­nek. 2002-ben az Év Somogyi Borászának választják. Ámok futása Hol volt, hol nem volt az ezüstös Dráva és az aranyló Balaton által ölelt zöldellő Somogyország kö­zepén élt a juhász. Kemény mun­kával kitanulta jövőtervező mes­terségét, amiéit nagy becsben tar­tották szerte a környéken. De többre vágyott. Bár nem értett igazán a hadak vezényléséhez, mégis kapitánynak jelentkezett a fiatal seregbe. Mivel az aranyzub- bonyos hád nem dúskált kipró­bált harcosokban, elnyerte az áhí­tott tisztséget. Aztán mindjárt az első csaták során fényderült a harc természetére, ráadásul a ló is magas volt. Minden erejét a meg­kapaszkodásra fordította, s nem maradt ereje a hadat vezényelni. Javára legyen mondva, a paran­csokat dicséretes igyekezettel próbálta teljesíteni. A nagy hadakozásban hallja ám egyszer, hogy az istenadta nép, akinek elege volt a békétlen­ségből, már nem figyeli a csatá­kat. A juhász éhes és szomjas szekértáborából tágra nyílt szem­mel, csodálkozva figyelte a körü­lötte zajló eseményeket, a lené­zett pómép asztak örömeit. Hír­nökei pedig sorra jelentették neki a históriákat. Volt mit. Nagyatád falain belül palacsintáskirály ülte ünnepét. Hét nap, hét éjjel tartott a királyi szakácsok találkozója, ahol részt vettek a fakanál forga­tásában a somogyi polgárok mes­terei is. A vad- és halétkek értő ké­szítői az Óperenciás-tenger part­jára, Endrédre és Boglárra csábí­tottak ezreket. A csipetnyi Ecsenyfalvának és a zselici erdők által övezett Bőszénfájának hét­határon túlra szállt a híre. A regé­lők szavait hallva a juhász szinte már érezte a nyújtott rétesnek Mesztegnyőről felszálló nyálcsor­gató illatát, nem beszélve a so- mogysági hegyek levének szájról szájra járó híréről. Ő pedig csak ült a lovon, mert így szólt a pa­rancs. Mivel nyála csörgött, gyomra korgott és az epe is elöntötte lel­két, hát fortyogva-rotyogva ki­mondta a szentenciát: „gasztro­nómiának ámokfutója” mind, ki odamerészkedett, hol háborúság helyett étkek készítői vívták ne­mes csatájukat. Az ámokfutásról szóló szavait aztán a négy égtáj felé vitték a hírnökök. A nép pe­dig jót derült, s evett tovább... Egtelen haragra gerjedt a ju­hász. Alhadmesteri székében ül­ve azt kezdte fontolgatni, hogyan is tömhetné degeszre becses ben- dőjét jófajta káposztával. A hírvi­vők már azt suttogják: a jó juhász a ránk köszöntő újesztendőben inkább beáll ámokfutónak, mint­sem kimaradjon a jóból. Már el is rendelé a káposztás készülődést. S az istenadta nép haűgat a szavá­ra. No nem azért, mert ezt üzen­ték nekik, hanem mert a hagyo­mány kötelez, s az ünnep mun­kát ad és örömöt. Bővül hát a „gasztronómiai ámokfutás” nagy vidámsággal az Úrnak 2003. esz- tendejében is. __________iw>v Mo dernkori piramis a konyhakertben ____Seqesd ____________ Valóságos egyiptomi szentéűyé lett Takács Miklós otthona egyetlen év alatt. Hosszas számítások és kísér­letezés alapján nem kevesebbet ál­lít, mint hogy pár év alatt fölépít­hették az ókor csodájának számító óriás piramisokat. Mégpedig kizá­rólag a négyezer éves módszerek­kel: mindenféle modern ^ép és esz­köz nélkül.- Felháborít az sok misztikum és csodavárás, ami az egész pira­mistémát körülveszi - mondta Ta­kács Miklós. - Nem hiszek abban, hogy emberfeletti teljesítmény és a mai mércével is bonyolult számítá­sok vagy rabszolgák ezreinek több évtizedes munkája keűett a fáraósí­rok építéséhez. A fészer és kerti műhely tele van a piramisokkal kapcsolatos számí­tásokkal, bemutatóposzterekkel és szemléltetőtárgyakkal, s az almafa alatt egy valóságos - másfél méter magas - kicsinyített piramis is for­málódik.- Jómagam sosem jártam Egyip­tomban, púamist is csak a filmeken meg a könyvekben láttam. De nem lehet elhinni azt a sok botorságot, amit leírnak meg mutogatnak. Ja­nuár óta csak az foglalkoztat, hogy bebizonyítsam: igenis lehet egy­szerű, fából készült eszközökkel, kötelekkel és kerék nélkül is he­lyükre illeszteni azokat az óriás sziklatömböket - mutatta Takács Miklós a modellkísérleteit. - Az öt­letet a szorítófa adta, amit a szénás­szekér rakodásához használtunk régen. Ez egy igen hasznos parasz­ti eszköz a kötél és a gerenda meg­húzásához: megsokszorozza a ké­zi erőt. Hamarosan elkészült minden kicsiben és méretarányosan, hogy Takács Miklós saját kezűleg bizo­nyítsa az elméletét, s piramist épít­sen a konyhakertbe. A kövek szál­lítását szalmabálákkal meg vassal rakott ládákkal modellezte, a leg­egyszerűbb tömör téglát pedig ép­pen megfelelőnek találta a piramis­tömbök méretarányos másának.- Én már megbizonyosodtam róla, hogy csupán kézi erővel és kötelekkel, hihetetlenül egyszerű módszerekkel épült a legnagyobb piramis is, mégpedig egy menet­ben: a belső kőtömböket folyama­tosan, az építés sorrendjében bur­kolták a fedőlapokkal, s a tetejétől az aljáig húzódó munkasávot fe­jezték be utoljára. A szakkönyvek Takács Miklós szenvedélyesen építgeti az első magyar piramist persze egész mást írnak, de a leg­nagyobb tudósoknak is igazolha­tom az állításomat. Van ötletem arra is, miként illesztették a he­lyükre pontosan a tömböket, mifé­le emelőszerkezetet és eszközöket építhettek. Erről már van vagy 200 oldal kéziratom és számításom; si­került találnom egy olyan arány­számot is, amivel a piramis bár­mely méretét és adatát meg tu­dom mondani. Számításaim sze­rint az épülő piramisnál egyszerre alig 200-300 ember munkájára volt szükség. A kőtömbök kiter­meléséhez kellettek a legtöbben, mintegy ötezren. Szerintem nem kellett több öt évnél, hogy fölépít­sék a legnagyobb piramist is. En­nek a bemutatására és bizonyítá­sára építem ezt a piramist a 21. század okulására. bíró mániá

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom