Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-15 / Vasárnap Reggel, 50. szám

2002. DECEMBER 15. ARCKÉP Püski Sándor a budai Krisztináról A két világháború közötti magyar könyvkiadás két nagy alakja: Püski Sándor és Cserépfalvi Imre. Az akkori Magyar Élet Kiadót jegyző Püski Sán­dor 92 évesen ma is a könyvszakmá­ban dolgozik. Budapesten, a Krisztina körúti könyvesboltjában reggelente találkozhatnak vele az oda betérő könyvbarátok. A népi írók mentora - aki teljes szellemi frissességnek ör­vend - ma is könyveket ad ki, Né­meth László, Sinka István, Veres Pé­ter, Szabó Pál, Szabó Dezső és má­sok, főleg a népi írók műveit. Jelleg­zetes, nemesen egyszerű fehér borító­jú könyvei sorában a közelmúltban egy önéletrajzi kötet jelent meg Könyves sors - magyar sors címmel. Püski Sándor színes, de meglehető­sen kalandos életútjának összegzése a kiadvány, amely egybegyűjtött do­kumentumok alapján nyújt képet nemcsak a szerző pályájáról, hanem a magyar irodalom mintegy hét év­tizedéről, beleértve a nyugati magyar emigráns irodalmat is.- Úgy tudni, hosszú ideje készült a kötet megírására. A Könyves sors - magyar sors valamiféle összegzés akar lenni, a pálya lezárása?- Igen, a pályám lényegében befe­jeződött, ha csinálok is még valamit, az már nem új elképzelések megvaló­sítása, hanem csak a könyvek számá­nak szaporítása. Úgy éreztem, addig kell összefoglalnom életutam tanul­ságait, amíg ép ésszel és jó kedvvel képes vagyok rá.- Nem egy vidám olvasmány...- Kilencvenkét évem összes tragi­kuma át- meg átszövi. Bármennyire is sikeresnek mondhatom ugyanis magam abban az értelemben, hogy mindig újra kezdhettem, életem tra­gikus részletekkel van tele. Elég a vi­lágháború befejezését követő évekre, a két fordulat - 1948 és 1956 - utáni esztendőkre vagy a New York-i indu­lásomra, az amerikai magyarokkal való bajlódásaimra utalni.- Pedig az ember azt gondolná, az ötvenhatban kiment fiaihoz érkező, rendszerellenes összeesküvés vádjá­val súlyos börtönbüntetésre ítélt könyvkiadót tárt karokkal várta az amerikai magyar emigráció.- Tárt karokkal, de bizalmatlanul. Köztudott volt, azért hagytam el az or­szágot, mert nemhogy a politikában nem juthattam szóhoz, de még szép- irodalmat sem adhattam ki. Miután New Yorkban könyvesboltot nyitottam - ahol hazai művészeti és irodalmi könyveket is árultam -, főleg a ’44-es emigráció, de az ötvenhatosok egy ré­sze is rám sütötte, hogy kommunista hitre akarom téríteni őket. Semmi nem kellett nekik, ami a kádári Magyar- országról érkezett.- A hazatérése utáni pályája ala­posan rácáfolt a gyanúsítgatásokra. Megkövették, bocsánatot kértek, egyáltalán, belátták tévedésüket?- Nem kellett addig várni. Hetven­ben mentünk ki, és négy-öt év kellett ahhoz, hogy elfogadjanak, meggyőződ­jenek szándékaim tisztaságáról. Köz­ben kihívtam Csoórit, Sütő Andrást, Duray Miklóst, másokat, akiket ugyan a kinti magyarság kitűnő íróknak tar­tott, mégis előítélettel viseltetett irán­tuk, mert az „otthoni ügyet képvise­lik”. A New York-i bolt választéka ez­alatt egyre szélesedett, a nyolcvanas évekre a világ legnagyobb magyar nyel­vű könyvesboltjává nőtte ki magát. Pesten sem volt akkora választék, mint nálam, mert itthon az idő tájt nem le­hetett hozzájutni a népi írók két világ­háború közötti műveihez és a nyugati magyar irodalomhoz.- Ha annyira jól működött a New York i bolt, miért adta fel?- Nem volt kifizetődő fenntartani. A magyarul beszélő idősebb nemzedék részint hazaköltözött vagy hazajár, a fiatalabbakat pedig már nemigen ér­dekli az anyanyelvükön olvasható iro­dalom. Forgalmunk így egyre kevésbé fedezte a New York-i rezsit.- Nehéz volt Budapesten újra­kezdeni?- Nem, mert itthon is megvolt a vevőkörünk. Sokan jutottak hozzá il­legális csatornákon a könyveinkhez, s ők vagy gyermekeik - akik ezeken nőttek fel - ma is járnak hozzánk. így gyorsan kiépült a vevőköröm, amit ­* Püski Sándor fura módon - segített, hogy a rendszerváltás után létrejött terjesztő- hálózatokat nem érde­kelte az általunk forgal­mazott irodalom.- Németh László, Veres Péter, Sinka István, Szabó Zoltán, Szabó Dezső írásai?- Például általában a népi írók mű­vei és bizonyos történelmi munkák. Ezeket a könyveket a bolthálózatok nem árulják, vagy csak néhány pél­dányt tartanak belőlük, így az irántuk érdeklődők ideszoktak. Messziről is eljönnek, s ha már betérnek, mást is vásárolnak - sokszor barátságból vagy támogatásként. Köteteink jó ré­szét tehát itt adjuk el a Krisztina kör­úti boltunkban. Az itteni forgalom­nak köszönhetően folytathattam a ki­adást, a 12 év alatt mintegy négyszáz könyvet jelentettem meg.- Évente több mint harminc ki­adványt!- Igen, de sajnos csökkentenünk kell a tempót, mert nem győzzük fel­dolgozni a kéziratokat. Naponta négyet-ötöt hoznak be, köztük sok gyenge anyagot is.- Hová helyezi vállalkozását a magyar könyvkiadáson belül?- Az igényes kiadók közé tartozunk. Kiadványaink fele a népi mozgalom egykori szerzőinek újranyomott mun­káiból áll, a másik felét pedig a mai szerzők — Csoóri, Csurka, Fekete Gyu­Született: 1911. február 4-én, Békésen. Családi állapota: nős, felesége Zoltán Ilona. Pályája: elvégzi a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karát (1935), könyvesboltot nyit Budapesten (1938), megalapítja a Ma­gyar Élet Kiadót (1939), ahol főleg a népi írók műveit jelenteti meg, konferenciákat szervez Balatonszárszón (1942,1943), kiadóját álla­mosítják (1950), koholt politikai vádak alapján elítélik (1962), ki­szabadul (1963), az USA-ba költözik (1970), New Yokbán könyvke­reskedést nyit, megalapítja a Püski Kiadót (1975), hazatér Magyar- országra, Budapesten könyvesboltot nyit (1988). Elismerései: Bethlen Gábor-díj (1990), Petőfi Sándor Sajtószabad- ság-díj (1995), Magyar Örökség-díj (1996), Bocskai István-díj (1996), Pro űrbe Budapest (1996), az I. kerület díszpolgára (2001). la és mások - kötetei, a háborús és öt­venhatos emlékiratok, valamint a tria­noni döntés hatását elemző munkák, összességében tehát a nemzeti kérdé­sekkel foglalkozó irodalom teszi ki.- Munkájuk értékmentés?- Mindenképpen, mert hiszen a népi írók két világháború között megjelent művei - amelyeket főleg mi adtunk ki - nem kerültek be a könyvtárakba, vagy ha bekerültek is, többségüket a negyve­nes évek végén és az ötvenes években kiszórták onnan. A könyvkiadás nyere­ségességének titka, hogy kis példány­számban nem szabad megjelentetni műveket, mert akkor nagyon sokba kerül egy példány. Minimum kétezer példány mellett érdemes foglalkozni egy-egy kötettel, ennyit viszont na­gyon nehéz eladni a piacon.- A tavaly kiadott Szerda reggel - Rádiós beszélgetések Orbán Vik­tor miniszterelnökkel című kötetre ez nem mondható el, vitték, mint a cukrot.- Valóban, az első kötet húszezer példányban fogyott, a másodikból azonban már csak ötezret nyomtunk.- Mi az oka, hogy a népi írók iránt nincs nagy érdeklődés? Ki­mentek volna a divat­ból?- Szerintem lenne, ha könyveik ott sora­koznának a könyves­boltok polcain. Ha kö­teteink ott lennének a nagykereskedelmi vál­lalatok elosztóhálózatában és beke­rülnének a néhány száz könyvüzlet­be, nem okozna gondot az értékesí­tésük.- Nem érez politikai diszkriminá­ciót a háttérben?- Nem, olyan nagy lett a választék és ezzel együtt a kereslet a világ- és a mai magyar irodalom iránt, hogy a nemzeti kiadványok háttérbe szorultak. Inkább azt sajnálom, hogy a minisztérium fi­gyelme sem fordul nemzeti irodal­munk értékei iránt. Különleges és egye­di eset, ami Nobel-díjasunk Sorstalan- ság című könyvével történt, hogy a tár­ca több ezer példányt megvett belőle a könyvtáraknak.- Némi elégtétellel szolgálhat, hogy az Ünnepi Könyvhéten általá­ban a Püski Kiadó sátránál a leg­nagyobb az érdeklődés.- Igen, még ha tavaly meg is tá­madtak azzal, hogy „szélsőjobbol­dali” kiadónk Orbán Viktort az Ünne­pi Könyvhét sztárjává akarta avatni, azt sem engedve meg neki, hogy meg­hallgassa Nádas Péter megnyitóbeszé­dét. Pedig csak annyi történt, hogy a Vörösmarty térre érkező miniszter- elnököt az érdeklődők tömege körbe­vette és az asztalunkig sodorta, ahol a már említett, szerda reggeli rádiós be­szélgetéseiből összeállított könyvet éjjel fél egyig dedikálta.- Már a két világháború között is a könyvhetek állandó résztvevői voltak.- Igen, jelenlétünk igazi ünnepnek számított, íróink feljöttek vidékről de­dikálni, a nyáron pedig részt vettek konferenciáinkon, mint a legnevezete­sebb, 1943-as szárszóin is. Ezek na­gyon hiányoznak, megpróbáltuk újra­éleszteni őket, de öregek vagyunk már hozzá. A gyerekeinkben bíztunk, de amilyen nehezen mentek ki annak ide­jén Amerikába, olyan nehezen jöttek haza a gyerekeik, az unokáink miatt. Most már mindannyian itthon vannak, egyszer talán majd újrakezdik.- Sokáig élt Amerikában, a ma­gyar nyelvű könyvek legjelentősebb kiadójának számított a tengerentúl. Hogyan lehet, hogy nem adott ki Márai-könyveket?- Nyolcvanhét végén kísérletet tet­tünk arra, hogy Márai műveit behoz­zuk Magyarországra. Az írószövetség és két hazai kiadó felkérésére 1988 márciusában fogadtam Furkó Zoltánt és kijártam Márainál, hogy találkoz­zon vele. Az írót személyesen ismer­tem, mert a hetvenes évek végén a fe­leségével együtt felkeresett bennün­ket a New York-i üzletünkben. Akkor annyi baja volt, hogy ha kapok rajta, biztosan meg tudtam volna szerezni művei kiadói jogát. Márairól köztudott volt, hogy halla­ni sem akart arról, hogy könyvei Ma­gyarországon megjelenjenek, amíg a szovjet csapatok itt tartózkodnak. Fur­kó látogatását személyes hangú levél­ben készítettem elő. Ebben felhívtam az író figyelmét arra, hogy az ország je­lentős változások előtt áll, s azt neki is segítenie kell. A szovjet csapatok kivo­nását ugyan nehéz lesz kivárni, de el lehet érni, hogy munkáit cenzúrázat- lanul adják ki Budapesten, őt magát pedig, aki akkor már súlyos beteg volt, szanatóriumi ellátásban részesítsék. Úgy érzékeltem, hajlik az ajánlatra, ezért küldtem neki egy négyezer dol­láros csekket előlegként, amit sajnos néhány nap múlva visszajuttatott, pár sor kíséretében. Ebben visszatért ko­rábbi merev álláspontjához. Valószínű, Vörösváry beszélhette rá erre, aki meg­örökölte könyvei kiadási jogát. A Wass Alberttel folytatott egyez­kedésem kudarca mögött is Vörösváry állhatott. Amikor- 1967-ben először kinn jártam látogatóban, megkerestem Wass Albertét. Elmondtam, hogy kite­lepülésem után könyvkiadással sze­retnék foglalkozni. Sok vita után meg­egyeztünk abban, hogy megjelente­tem a műveit, de mire kiértem, le­beszélték a velem való együttműkö­désről. Azt szerették volna, hogy disszi­dáljak, akkor átengedtek volna min­den jogot. Csakhogy én láttam, hazai anyag nélkül nem lehet könyvkeres­kedést nyitni.- Hazatérése után megjelent poli­tikai - elsősorban MDF-es - rendez­vényeken, és köztudott volt szoros kapcsolata az MSZP reformerével, Pozsgay Imrével. Az utóbbi években már nem látni politikai összejövete­leken. Befejezte a politizálást?- Megvallom, 1989-ben majd nyolc­vanévesen még voltak politikai remé­nyeink, de az Antall-kormánnyal és az MDF elfajzott szerepével, a megalkuvá­saival nem tudtunk mit kezdeni. Ami­kor a Pozsgay és a Bíró Zoltán által ala­pított Nemzeti Demokrata Szövetség az 1994-es választáson megbukott, szakí­tottam a közvetlen politizálással. Az egész rendszerváltás úgy ment végbe, hogy abba jó érzéssel bekapcsolódni nem tudtam.- Azt a régi MDF-et fel lehet még támasztani?- Nem hiszem. Lezsák és Bíró Zol­tán most összehoztak egy nemzetikör- félét, de nem hiszek benne. A nemze­ti oldal tönkrement, 1989-ben, amikor alkotmányozó nemzetgyűlés összehí­vása helyett alkudozni kezdtek a sus- kussal összehozott ellenzéki kerékasz­talnál, ahol Antall mindent odaadott, csak hogy pillanatnyi pozícióját meg tudja tartani. Félt, mindentől félt. Most azt hiszik, hogy a Fidesz gyengülésével megerősödhetnek, de tévednek. Árpási ZoltAn

Next

/
Oldalképek
Tartalom