Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-01 / Vasárnap Reggel, 48. szám
2002. DECEMBER 1. UTAZAS 3 Záhony ■Esztergomi Komárom letenye DraVaszabolcs Hídturizmus a szó Nemrég múlt egyéves az Esztergomot és Párkányt összekötő Mária Valéria híd. Az új átkelési lehetőség megváltoztatta a két város viszonyát, hiszen jelentősen megnőtt a látogatók száma. Horvátországba és Ukrajnába is sokan mennek át a folyók felett, elsősorban bevásárolni. ■ Esztergom és a szlovákiai Párkányiakéi régóta vártak a hídra, korábban csak kerülővel látogathatták egymást, vagy a nem túl kényelmes komp segítségével. A Mária Valéria híd újjáépítése óta akár naponta is szomszédolhatnak. Egy év alatt megtöbbszöröződött a forgalom a két város között. Egy- egy jobb napon legalább hatezer ember kel át többnyire járművön, de sokan választják a sétát is. A híd átadása előtt viszont komppal átlagban csak hét-nyolcszázan lépték át a határt. Míg a kompon mindössze 120-130 autótulajdonos szelte át a Dunát, addig ma 1500 jármű halad át a hídon. A magyarok általában élelmiszerért, ruházati cikkekért, benzinért ugranak át, ott olcsóbb a tej, a cipő, a szabadidő- vagy speciális sportruha. Öten háromezer forintból megvacsorázhatnak. Vonzó még Párkányban a strand, amelynek forgalma a magyaroknak köszönhetően egy év alatt megduplázódott. Nálunk bőségesebb az áruházak választéka, s az élelmiszerboltoké is. Egyúttal persze a Bazilikát sem hagyják ki az ide érkezők. Sokan pedig munkát keresnek nálunk. Panaszkodnak viszont az esztergomi hotel- és étteremtulajdonosok, mert csökkent a forgalmuk. Ember Ist.ván, a Hotel Esztergom igazgatója elmondta: a szlovákok nem szállnak meg a városban, és étterembe is csak ritkán jönnek.- A fiaim is inkább a szomszédban szórakoznak - tette hozzá. Ember István a kongresszusi turizmus fejlesztésében látja a kivezető utat. Ezenkívül a város a vezetése 2004-re élményfürdő kialakítását tervezi. A Komárom-Komamói híd forgalma csökkent a Mária Valéria híd átadása óta, hiszen akik addig kerülővel tudtak eljutni Szlovákiába, most „direktben” mehetnek. Záhonyból Ukrajna felé általában nagy a forgalom, de nem a turistáké. Csigó Ernő mérnök például többször próbált átmenni Munkácsra vagy Ungvárra, de a hatórás várakozás visszafordította. Igaz, húsz dollárért - amit az ukrán határőrök kértek -, talán megúszhatta volna gyorsabban, itt is a bevásárlóturizmus a jellemzőbb, bár a közeli nagyobb városok, például Munkács is megérdemelné a látogatókat. Érdemes harmadáron benzint venni, más kérdés, hogy a minőséggel gondok lehetnek. Mi főleg jobb minőségű élelmiszereket, iparcikkeket kínálhatunk a Kárpátaljáról jövőknek. Nem ilyen bonyolult átkelni Horvátországba. Bár a ’90-es évek elején, közepén a keleti övezetben szinte megállt itt az élet, most újra nagy a forgalom. A Drávát a legtöbben Drávaszabolcsnál és Barcsnál lépik át. Az előbbi településről könnyen elérhető a nagyon szép, és a háború után újjáépített Eszék, ide a látnivalók és a rokonok miatt í s sokan eljárnak. Barcstól nincs messze Verőce, bár a kisváros nem túl látványos, ezért főleg csak akkor ejtik útba honfitársaink, ha benzinért mennek vagy csak átutaznak rajta. Vásárolni ugyanis nem nagyon érdemes, mert az üzemanyagot leszámítva csaknem minden drágább, mint nálunk. Letenyénél a Murán át vezet az út, s nincs messze két hangulatos város: Csáktornya és Varasd. Hozzánk viszont az olcsóbb élelmiszerekért, egy-egy ebédre, vacsorára járnak át. Mary Zsuzsi énekes pár hete volt szlovákiai fellépésen. Ám a párkányi hídon még nem járt.- Én képes vagyok egy napra is leugrani a tengerpartra, mert szeretek kirándulni. Az ismert hidakon érek át a horvát határon, jól ismerem a környéket. Egyébként a párommal tervezzük, hogy Szlovákia felé legközelebb a Mária Valéria hídon megyünk át, mert kíváncsiak vagyunk rá. • Koós János is gyakran fellép Szlovákiában, de még neki se jutott ideje Párkányban szétnézni. Mindenesetre családjával tervezi ezt a kiruccanást. Egy finom vacsora, mellé egy jó pofa szlovák sör vendégcsalogató az ismert énekes számára is. A. B. Cs. - T. L. HÍREK Spa, wellnesz, fitnesz, kiállítás ■ BUDAPEST: SPA-Hungary címmel egészségturisztikai szak- kiállítást és vásárt tartanak péntek óta a főváros éppen ma megnyíló luxusszállodájában, a Corinthia Grand Hotel Royalban. A háromnapos eseményre - amelyen 750 négyzet- méteren 107 standdal 41 kiállító vesz részt - ma még ki lehet látogatni, a belépőjegy ötszáz forintba kerül. A kiállításon egyebek mellett különböző, egészségturisztikához kapcsolódó szálláshelyek, fürdők, egészségügyi intézmények, valamint önkormányzatok és szakmai szövetségek mutatkoznak be. 4,5 milliárdos beruházás Bükfürdőn ■ BÜKFÜRDŐ: Több mint 4,5 milliárd forintos beruházással 207 szobás, négycsillagos szállodát, golf- és teniszközpontot, éttermeket, fürdőcentrumot, valamint 200 egységből álló üdülőparkot építenek a Birdland Golf and Country Club területén. A csaknem 20 ezer négyzetméter összalapterületű szállodában helyet kapnak termál-, élmény-, úszó- és gyermekmedencék, wellnesz- és fitneszszalonok, szaunák, kezelőhelyiségek. A szállodához tartozik a 200 személyes konferencia- és három különállfrszekcióterem. Később 200 egységből álló üdülőpark épül. A golfklub 18 lyukú pályáját újabb 9 lyukkal bővítik. Holland üdülőfalu a pincesor mellett ■ SZÓLÁD: A Balatontól alig öt kilométerre lévő Szóládon található az a különleges, több mint száz pincéből álló sor, amelyet egykor a löszdomb falába vájtak az akkori bortermelők. Ezért kapták meg 1999-ben az Európa-dijat. A gyönyörű táj és a jó bor mellett most másik érdekessége is lesz a falunak. Gyakori látogató egy holland házaspár, akik most úgy döntöttek, itt telepednek le. Megvásároltak egy harminc ház felépítésére alkalmas területet, s a panorámás helyre megterveztették a jövendő üdülőfalut. Az építkezést tavasszal kezdik meg. Újra kinyit a grönlandi jégszálloda ■ GRÖNLAND: Mínusz negyven fok a szabadban, és tíz fok fagypont alatt a helyiségekben. A Kangerlussuaq Hotel előtt december 16-án ismét felállítják a jégkunyhókat (iglukat), amelyeket a turisták 495 dán koronáért (26 ezer forintért) bérelhetnek ki. A pehely hálózsák és a reggeli benne foglaltatik az árban. Felállítanak két nagy közösségi iglut és négy kisebbet, egyenként két-két személy számára. Az ágyakat pézsmabundával húzzák át. Akinek túlságosan hideg a jégkunyhó, az bemenekülhet a szomszédos szállodába. Aki viszont kitart, az bizonyítványt kap arról, hogy igluban éjszakázott. * NÉZD MEG, HOVA DUGOD! Kenya veszélyes ■ A Külügyminisztérium felhívja a Kenyába utazni szándékozók figyelmét, hogy az afrikai országban december 27-én általános választások lesznek, ezért azt javasolják, hogy az oda utazók fokozottan vegyék figyelembe a biztonsági előírásokat, és lehetőség szerint kerüljék az esetleges politikai megmozdulások helyszíneit. Az elmúlt két választás idején Kenyában átmenetileg megemelkedett a politikai indíttatású erőszakos cselekmények száma. Úti betegségek ■ Az orvosok már régen kongatják a vészharangot, hogy a turistákra legalább annyira leselkednek veszélyként a - magas lázzal, időnként halállal járó - trópusi és nemi betegségek, mint a terrorizmus és a bűnözés. Az utazók gyakorta éppen a praktikus gyógyszeren, oltáson takarékoskodnak, noha a szegényebb régiókban a 21. században is fenyeget a malária, az ebola, aZ AIDS és még számos kór. A fekete kontinens és Dél (kelet)-Ázsia mellett a dél-amerikai térség és egyes kelet-európai államok (lásd orosz, román tbc-rekord) esetében is ajánlatos az óvatosság. Öreg hölgy: 113 ■ A 113 éve megnyílt 324 méter magas Eiffel-tornyot fennállása óta 200 millió látogató kereste fel. Az 1889. évi párizsi világkiállításra épült, és már az első évben kétmillió látogatót vonzott. Ezt követően csökkent a tornyot felkeresők száma - évenként félmillió körül mozgott. A nagy fellendülés a tömeges turizmus beindulásával a múlt század hatvanas éveiben következett be. Az utóbbi időkben évente átlagosan hatmillió jegyet adtak el. Ezzel vonzóbb a világ bármely más építményénél. A New York-i Empire State Buildinget évente kereken három-, a római Colosseumot pedig egymillió látogató keresi fel. ■ A nemzetközi idegenforgalmi szervezet fölmérése - amelyben nem szerepelnek az amerikai szállodák - kisebbfajta meglepetés, hiszen az érmes gyógyfürdők kivétel nélkül Délkelet-Ázsiában találhatók, s még a legpatinásabb európai fürdőváros, Baden- Baden is leszorult a dobogóról. Nincs az első tízben Karlovy Vary sem, és sajnos a magyarországi helyeket is hiányolnunk kell. Új régiók a Vendégváró portálon ■ Hol, mit, mikor érdemes megnézni? - általában ez az utazni vágyók hármas alapkérdése. A www.vendegvaro.hu honlap hároméves fejlesztés után július 10. óta igyekszik erre válaszolni. A nagy kérdésekre már a főkeresőknél el lehet indulni, s egyre jobban szűkíthetők részleteikben, egészen a szállásfoglalásig. A magyarországi turisztikai portálon a múlt héttől a Balaton és a Tisza-tavi régiókat követőn Budapest és a Közép-Dunavidék, valamint a Dél-Dunántúl kínálata is részletesen elérhető a nagyközönség számára. A képernyős bédekkerrel bebarangolhatok a nemzeti parkok, természeti ritkaságok, felfedezhetjük magunknak hazánk 2069 települését, megismerhetők nevezetességeik, az ott élők hagyományai. A név szerinti kereső tartománya 14 ezer címszót tartalmaz a tihanyi visszhangtól Nepomuki Szent Jánoson át a sült kolbászig. A világ legkedveltebb gyógyfürdő-hot elei 1. The Orientál | Bangkok, Thaiföld . _ ..§ 2. Regent Chiang Mai Resort Lanna Spa u* a Chiang Mai, Thaiföld | (— 3. Four Seasons Resort Báli at Jimbaran Bay « Jimbaran Bay, Indonézia h » * | 4. Brenner's Park-Hotel & Spa Baden-Baden, Németország I 5. The Peninsula Mjffifll Hongkong, Hongkong É | -IV 6. Four Seasons Hotel GeorgéjV fH Párizs, Franciaország 7. Victoria-Jungfrau Grand Hotel &Spa Mrjm Interlaken, Svájc -ífe = . 8. Las Ventanas al Paradiso ;f9HÉí Los Cabos, Mexikó 9. Villa d'Este Cernobbio, Olaszország ;||| 10. Inter-Continental -1mKr.h Hongkong, Hongkong £ iftiR LÜi