Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-11 / 288. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖR KÉP 2002. December 11., Szerda B fl B Hírek SIKERES PÁLYÁZATOK. A böhönyei Festetics Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola sikeresen pályázott a Somogy Megyei Közoktatási Közalapítvány által kiírt pályázatokra, melyeket a taneszközbeszerzésre, biztonságtechnikai eszközökre, könyvtárállomány-gyarapításra és vetélkedők lebonyolítására hirdettek meg. Az oktatási intézmény közel nyolcszázezer forintot nyert az alapítványtól. A pénzből az iskolafelújítással kialakított új tantermeket rendezik be. (fe) KÉPESLAPON A TEMPLOMOK. A marcali egyházközség képeslapot jelentet meg a város három templomáról. A kártyákat a hívek karácsonyi ajándékként kapják meg. Első alkalommal 5000 darab készül a képeslapokból, amelyeket az idegenforgalmi szezon idején a városban több üzletben is árulnak majd. (fe) ELKÉSZÜLT A VILÁGÍTÁS. Megoldották a somogyvári templom és kálvária díszkivilágítását. A fejlesztés 250 ezer forintba került és az önkormányzat és a Somogyvár Műemlékeiért Közalapítvány közösen finanszírozta. A templomot az írások szerint 1842- ben szentelték fel, kálváriája pedig a múlt század elején épült. Ennek érdekessége, hogy festett faszobrait egy tiroli mester készítette, akinek míves munkáját csak néhány településen csodálhatjuk hazánkban. Móring József Attila, a település polgármestere elmondta: nem csak esztétikai szempontok vezérelték a fejlesztést, hanem az is, hogy a műemlék értékeit éjszaka is nagyobb biztonságban tudhassák, (fe) ESÉLYEGYENLŐSÉG. Évek óta hagyomány, hogy a Mozgáskorlátozottak Marcali Csoportja december első hétvégéjén vacsorára látja vendégül tagjait, ahol értékelik az évet is. A programon ez alkalommal több mint 150-en vettek részt. Gazda Ferencné, a csoport vezetője elmondta: az országos esélyegyenlőségi nap megrendezése volt a legnagyobb eredmény az idén és annak is örülnek, hogy Marcali számos intézményében elkészült a kerekes székesek közlekedését könnyítő aka- dálymentesítés. (fe) __________■ Építőip ari kft. balatonfüredi munkahelyre felvesz felelős műszaki vezetői jogosultsággal rendelkező építésvezetőt Elvárások: főiskolai vagy egyetemi építő- illetve építészmérnöki diploma, B kategóriás jogosítvány. Érdeklődni lehet az (1) 212-7054-es telefonszámon. f A Jégcsillag Kft. "N felvételt hirdet hentes munkakör betöltésére. Érdeklődni lehet (84) 510-994 vagy 06-30-269-6312. Személyesen: Siófok, ^ Koch R. u. 6/b. J Építőipari kft. balatonfüredi munkahelyre ács-, állványozó valamint kőműves brigádok jelentkezését várja. Érdeklődni lehet az (1) 212-7054-es telefonszámon. Európai színvonal a bíróságon Dr. Ujkéry Csaba (balról) és dr. Lomniczi Zoltán FOTÓ: UNC RÓBERT Kaposvár Hazánkban az igazságszolgáltatás jövője szempontjából döntő jelentőségű az európai uniós csatlakozás - hangsúlyozta a Somogy Megyei Bíróságon tartott tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, akit dr. Ujkéry Csaba, a megyei bíróság elnöke fogadott. Dr Lomniczi Zoltán azt mondta: nem csak Magyarországon, hanem az európai uniós tagállamokban is kiemelkedő a bíróságok szerepe. A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint Magyarországon a közvélemény hangulatát alapvetően befolyásolja az igazságszolgáltatás működése. Az idei első fél évben több mint hatszázezer ügy került a bíróságokra, s ez az év végére meghaladja az egymilliós határt. A gazdasági életben is meghatározó jelentőségű, hogy a perekben szakszerűen és időben szülessenek a döntések. Ma az átlagembernek az a véleménye az igazságszolgáltatásról, hogy a bíróságok ellentétesen döntenek és lassan fejezik be az ügyeket - mondta dr. Lomniczi Zoltán. Hozzátette: hazánkban az ítélkezési gyakorlat egyenetlenségeit az okozza, hogy a Legfelsőb Bíróság az elmúlt években nem a jogegységesítésre fordította az energiát, hanem a nagyszámú ügy befejezésére. Hamarosan egységessé válik a joggyakorlat, amelyhez az informatikai hátteret kialakítják az európai uniós csatlakozásig. Ennek segítségével a bírák megismerik azokat az ügyeket is, amelyek precedensértékűek lehetnek az elkövetkezendő perek során. Dr. Lomniczi Zoltán elismerően szólt a Somogy Megyei Bíróság munkájáról. Mind az egy bíróra eső befejezett ügyek, mind pedig a folyamatban levő ügyek száma lapján megyénk az országos átlagnál jobb helyen áll. A bírói kar komoly erőfeszítésének eredménye ez - hangsúlyozta a Legfelsőbb Bíróság elnöke. TAMÁSI RITA Döröcske körjegyzőségbe megy Döröcske-T örökkoppány Kára-Szorosad-Törökkoppány képviselői elfogadták a somogy- döröcskei képviselő-testületnek a körjegyzőséghez való csatlakozási kérelmét. A három falu testületé együttes ülésen egy tartózkodással döntött arról, hogy január 1-től a körjegyzőségbe fogadja Somogydöröcskét. Törökkoppányban tartott együttes ülésén 14 igen szavazattal és egy tartózkodással hoztak határozatot a csatlakozási kérelem elbírálásáról. Ifj. Varga György törökkoppányi polgár- mester elmondta: a döntéssel még biztonságosabbnak látják a körjegyzőség működését. A csatlakozás után a négy falu 900 lakosának ügyeit intézik a Törökkoppányban működő körjegyzőségen, ahol várhatóan egy dolgozóval növelik majd a létszámot. Somogydöröcske képviselőtestülete három hete jelezte csatlakozási szándékát a Kára- Szorosad-Törökkoppány körjegyzőséghez.- Őrömmel fogadtuk a kedvező döntést - mondta Sípos Valéria döröcskei polgármester asszony. - így 2003. január 1-től csatlakozhatunk Törökkoppányhoz. Ezzel feltehetőleg előnyösebb és stabilabb anyagi helyzetbe kerülhetünk. Jövőre már jogosult lesz önkormányzatunk arra, hogy önhikis támogatási kérelmet nyújtson be, mivel kevés a lakosság száma alapján a működéshez biztosított normatív támogatás. Számításaink szerint 2003-ban mintegy 32 millió forintból gazdálkodhat a falu, ám a forráshiány várhatóan hárommilliót tesz ki... KRUTEK JÓZSEF US3 www.somogyihirlap.hu . Piacra segítő milliárdok Budapest Milyen intézkedéseket kíván tenni a kormány a kistermelők és agrár- vállalkozások piacra jutását elősegítő társulások érdekében? A kérdést Pásztohy András országgyűlési képviselő (MSZP) tette fel a földművelésügyi miniszternek címezve a parlament tegnapi ülésén. A kérdés indoklásaként a somogyi honatya elmondta: a mai globális piaci viszonyok között a kis mennyiségben előállított mező- gazdasági termékek, illetve azok feldolgozása nem elég a gazdálkodó megélhetéséhez. Egyre nyilvánvalóbb, hogy csak a termelők összefogásával lehet e termékeket megfelelő áron piacra juttatni. Szanyi Tibor államtitkár egyetértett abban, hogy nem csak a termelők, a kormány számára is fontos a termékekre szakosodott együttműködés és annak támogatása. A somogyi képviselőnek adott válaszában elmondta: a piacra jutást segítő társulások és szövetkezések támogatása azért is fontos, mert az EU is csak ilyen keretben ad támogatást a gazdáknak. Elhangzott: 2003-ban a kormány 4 milliárd forintot fordít ilyen jellegű agrártámogatásokra, míg a SAPARD-program 1,8 milliárd forintot. így összesen 5,8 milliárd, azaz az ideinek hatszorosa jut a kistermelők és agrárvállalkozások piaci esélyeinek javítására. ■ December 15-től változik a vasúti menetrend (Folytatás az 1. oldalról) Jelentős előrelépésnek tekinthető, hogy a Dombóvár-Kaposvár-Gyé- kényes-Nagykanizsa vonalon járó személyvonat - a somogyi megye- székhelyen - megvárja a Dombóvárról Kaposvárra érkező 7.18-as „diákvonatot”. Ezzel - szándékuk szerint - erősödik a szolgáltatás színvonala. A szakemberek szerint örvendetes változás, hogy a Szom- bathely-Pécs, illetve a Pécs-Celldö- mölk között járó „fürdővonat” csatlakozik a Kaposvárról Siófokra tartó személyvonathoz. Eddig 8.33- kor indították, az új menetrend életbelépésével azonban 8.48-kor indul. így a kisrégió településeit A Csopak Rt. bérbe adja: • Kaposváron és Balatonbogláron (volt Füszért raktárházak) valamint • Zalaegerszegen (Andráshida-Fórum Áruház) ipari, kereskedelmi és vendéglátóipari célra alkalmas raktárait, irodáit, Zalaegerszegen vendéglátó egységét és panzióját. A fenti ingatlanok esetében adásvétel is lehetséges. Érdeklődni a 30/9365-769, 82/500-501 telefonszámokon. Somogyasza- ló, Mernye, Felsőmocso- lád, Kisbár- apáti, Andocs, Karád - köny- nyebben lehet megközelíteni. Eddig ha egy nagyatádi vagy jákói utas Tab környékére akart utazni, ez szinte egész napos hercehurcát jelentett. Schiszler László kiemelte: a MÁV összegyűjti az utasok javaslatait is, s ezeket a menetrend szerkesztésekor lehetőség szerint figyelembe veszi. HARSÁNYI MIKLÓS Vészhelyzet a mentőknél (Folytatás az 1. oldalról) A város és a környező települések iparosai, szakképző iskolái fogtak össze és segítettek abban, hogy megfelelő munkakörülményeket teremtsenek - mondta dr. Csaba Árpádné. A megye legjobb állapotban lévő állomása a csurgói, amit két évvel ezelőtt hosszú utánjárás után a mentőszolgálat állított helyre, korábban ugyanis ez az állomás is lakhatatlan épületben működött. Szerémy György elmondta: nem várható, hogy a közeljövőben nagyobb felújítást végezhetnek az állomásokon. Amennyiben ugyanis nagyobb összeghez jutnának, a legégetőbbet oldanák meg belőle. A szolgálat mentőautói ugyanis katasztrofális állapotban vannak. Átlagéletkoruk eléri a nyolc évet, az átlagos évi terhelésük 600 ezer kilométer, ami azt jelenti, hogy a szállítókocsik nappali idejük nyolcvan százalékát úton töltik. Üzemben tartásukra pedig évente már félmillió forintot költenek. Egy felszerelt új rohamkocsi azonban 25 millió forintba kerül, egy egyszerűbb szállító jármű pedig több mint tízmillió forint. FÁBOS ERIKA A DRÁVA-KAVICS ÉS BETON KFT MŰSZAKI VEZETŐT keres gyékényesi székhellyel, Zala-, Somogy- és Baranya megyei üzemeibe. Feltételek: J -gépészmérnökivégzettség,- min. 5 év szakmai gyakorlat,- gépkocsivezetői jogosítvány,- a 30. életév betöltése,- Barcs, Nagyatád, Nagykanizsa térségi lakóhely. Rövid, szakmai életrajzát is tartalmazó írásbeli jelentkezését a Dráva-Kavics és Beton Kft. 7615 Pécs 15., Pf.: 9. címre várjuk „Pályázat" jeligére. (91564) A Turisztikai Célelőirányzat kiegészítő támogatásban részesült pályázatai A Somogy Megyei Területfejlesztési Tanács 2002. december 5-i ülésén a felszabadult forrásból az alábbi pályázatokat részesítette kiegészítő támogatásban: Pálvázó A nálvázati cél Elnvert összea Kíeoászítő Meaítélt összes Csire István Lovasfogadó környezetének kialakítása (2002.09.061 ÍFt-ban) 1.500*000 támonatás (Ft-banl 1.000.000 támoaatás (Ft-banl 2.500.000 Nagyatád Város Önkormányzata Zöldfelület növelés 3.000.000 1.200.000 4.200.000 EC0-TUR Kft Lovasturisztikai bázis kialakítása 7.000.000 1.500.000 8.500.000 Juszt Miklós Lovasbázis kialakítása 7.000.000 1.500.000 8.500.000 Községi Önkormányzat Zselicszentpál Szabadidőpark kialakítása 2.500.000 1.000.000 3.500.000 Hetes Község Önkormányzata Zöldfelület növelése 2.000.000 1.700.000 3.700.000 Községi Önkormányzat Csombárd Zöldfelület növelése 1.500.000 500.000 2.000.000 Községi Önkormányzat Ecseny Ecseny szabadidőpark kialakítása 2.000.000 1.000.000 3.000.000 Marcali Városi Önkormányzata Marcali Széchenyi park felújítása 3.000.000 1.200.000 4.200.000 Városi Művelődési Ház Lengyeltóti XIII. Tóti Napok 2003 rendezvény 1.000.000 500.000 1.500.000 A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Önkormányzati gazdaságszervező szakirányú továbbképzési szakot indít Európa-szakértő településmenedzser specializációval egyetemi vagy főiskolai diplomával rendelkezők részére. A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik képesek a helyi önkormányzatok gazdálkodásának irányítására, különös tekintettel az európai integrációból fakadó kihívásokra és előnyökre. A programban közreműködik a Frangois Rabelais Egyetem (Tours, Franciaország), a francia előadások fordítása biztosított. A képzés önálló részét alkotja a „Felkészülés a Strukturális Alapok igénybevételére és kezelésére” c. a Magyar Közigazgatási Továbbképzési Kollégium által akkreditált közigazgatási továbbképzési program. A tanfolyam elvégzéséről a hallgatók külön bizonyítványt kapnak. A képzés időtartama 4 félév. A program költségtérítéses, melynek összege 77 000 Ft/félév a 2002/2003. tanévben. A szakot sikeresen elvégzők „Önkormányzati gazdaságszervező” megnevezésű szakirányú továbbképzési oklevelet kapnak, amelybe a program francia részének teljesítését tanúsító betétlap kerül. A 2003 februárjában induló csoportba 2003,1.25-ig lehet jelentkezni. Telefonszám: 72-211-433/3179 mellék (munkanapokon 9.00-13.00) E-mail: matis@ajk.pte.hu