Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-01 / Vasárnap Reggel, 48. szám
15 2002. DECEMBER 1. SPORT Győzelmes évzáró Győzelemmel zárta az őszi idényt a Rákóczi fotó: törökanett Ha a vége jó, minden jó. A Rákóczi az őszi idény utolsó mérkőzésén, szünet utáni nagyszerű és eredményes játékával kényszerítette térdre a bajnokság második helyezettjét, s ezzel csaknem ötven százalékos teljesítménnyel zárta az évadot. Rákóczi FC-NABI-Büki TK 3-1 (1-0) A csúszós mély pályán percekig a talajjal ismerkedtek a csapatok, mindkét részről voltak próbálkozások, különösebb helyzet nélkül. Szemmel láthatóan a vendégek találták fel jobban magukat a tócsák közepette, ám mégis a Rákóczi szerzett vezetést. A 39. percben Nagypál húszméteres szabadrúgása után a tizenegyes pont táján Mihalecz kezére pattant a labda. Saskőy nyomban büntetőt ítélt, melyet Rajczi a jobbra mozduló Varga Z. mellett a kapu bal oldalába lőtt (1-0). Mint várható volt, feljöttek a vendégek, így a félidő hajrájában többször is akadt dolga Balajczának. Szünet után a vasiak két gyors cserét hajtottak végre és három támadóval rohamoztak. Az egyenlítő góljuk sem maradt el. A 64. percben Seper távoli pattogós lövése meglepte Balajczát, akiről kipattant a labda éppen a befutó Mihalecz elé, akinek két lépésről nem okozott gondot azt a hálóba továbbítania (1-1). Az egyenlítés viszont a Rákóczit sarkallta nagyobb erőbedobásra. A Rajczit váltó Jéger öl perccel pályára lépése után a jobboldalon remek csellel ültette fel ellenfelét, jól emelt középre, ahol a nagyszerű ütemben felugró apró termetű Tóth Gábor szép fejessel küldte a labdát a bal felső sarokba (2-1). Csak két percet kellett várni a következő találatra. A 71. percben Barna 30 méterről jobbról végezhetett el szabadrúgást, pontos beívelésére Lassú emelkedett fel a legjobban és 6 méterről ő is fejessel továbbította a labdát a kapu bal oldalába (3-1). A vasi együttest dicséri, hogy ezután sem adta föl, egyre másra rohamozott, de az önfeláldozóan romboló hazai védelem Mezővel az élen mindent hárított, sőt a gyakori ellentámadások többségében is benne volt az újabb találat lehetősége, de azok kimaradtak. Összességében egy jó iramú változatos, különösen szünet utáni nívós mérkőzésen született meg a Rákóczi győzelme, melynek értékét növeli, hogy azt a keddi százhúsz perccel a lábukban érte el a csapat. így játszottak Kaposvár, 1000 néző. Vezette: Saskőy (Koch, Kiss Gy.). Rákóczi FC-NABI: Balajcza - Kovácsevics, Mező, Csík, Barna - Farkas, Tóth G., Lassú, Nagypál, Madar - Rajczi. Edző: Kovács Kálmán. Büki TK: Varga Z. - Varga K, Nagy G., Seper - Kecskés, Zsebe, Bonchis, Lóczi - Mihalecz, Dani, Somogyi. Edző: Mihalecz István. Csere: Lóczi helyett Sátori (az SS. percben), Varga K. helyett Lukács (az 57. percben), Rajczi helyett Jéger (a 64. p percben), Csík helyett Petrók (a 77. percben), Mihalecz helyett Szabó S. (a 78. percben), Farkas helyett Finta (a 84. percben). Sárga lap: Rajczi (a 13. percben), Nagy G. (a 15. percben), Varga K. (a 18. percben), Somogyi (a 35. percben), Mihalecz (a 37. percben), Nagypál (az 57. percben). Jók: Balajcza, Mező, Lassú, Nagypál, illetve Seper, Nagy G., Kecskés, Bonchis. Kovács Kálmán: - Egy szervezett jó csapat ellen sikerült magabiztos győzelmünket elérni. 3-1 után jó játékkal is megörvendeztethettük szurkolóinkat. Mihalecz István: - Megérdemelten nyert a Rákóczi. Ma sajnos csak húsz percet játszottunk jól, és ennyivel nem lehet Kaposváron nyerni. Ettől függetlenül gratulálok csapatom őszi eredményéhez. Jutási Róbert KOSÁRLABDA KOTO-Toyota SzISK- Cifa-Injektor KK 95-77 (21-17, 17-22, 25-14, 32-24) Táncsics Mihály' Gimnázium tornacsarnoka, V.: Zsigmond, Csapó. KOTO-Toyota SzISK: Palkó (2), Fehér (14), Szabó T. (23/12), Magyarfi (21/6), Kovács N. (27/3). Csere: Szabó D. (8), Déri (-). Edző: Kovács Nándor. Cifa-Injektor KK: Őri (4), Váli (12), Csima (4), Kovács Cs. (7/3), Birkás (12). Csere: Fonai T. (23/6), Soós (12), Harangozó (2), Csuha (1). Edző: Fonai László. Kipontozódott: Palkó a 39. percben, illetve Váli a 36. percben, Kovács Cs. a 36. percben, Csima a 39. percben. Jók: Szabó T., Magyarfi, Kovács N„ illetve Fonai T. Molnár ESKÜVŐN, érettségi találkozók | Kaposvár, Honvéd u,Damjanich u. sarokW| es eg>éb rendezvények 60 fő-.g | (üvegkupola] •te/,: 82/313-006, 301504-2044* E Császár VéndeglO Vasárnapi ebéd \ Kaposvár, Kaposrétsor | ajándék üdítővel és sörrel! u ___30/282-3111,30/271-5179 ________INGATLAN________ _________VEGYES_________ KA POSVÁRON Tüskevári városrészben 177 m!-es családi ház, akár hosszútávú bérleti szerződéssel eladó. 06-30/922-0814. •90731* KÖZMŰVESÍTETT telek, fizetési könnyítéssel eladó. 82/706-228. *90798* ÁLLÁST KÍNÁL ÁLLATSZERETŐ családot felvennék sertéstelepre, lakás megoldott. 06-70/200-7725, 06-70/200-7444, 06-20/918-4010. *90826* KATONAI bakancsok, ruhák, új és használt, egyéb felszerelések árusítása minden nap. Ruházati Bolt Somogytúr. 85/710-552. •90722* ÉRTESÍTJÜK tisztelt megrendelőinket, hogy Toponáron a Derkovits Gy. u-ban a lakossági húsfüstölés megszűnt. •90772* __________ÁLLAT__________ EL ŐHASÚ kocák eladók. Kungli, Szenna, Rákóczi u. 6J. 06-30/905-3139. *90794* SZOLGÁLTATÁS MINDENNEMŰ banki hitelek ügyintézése és magas hozamú befektetések, adóvisszaigénylési lehetőséggel. 20/804-9139. KÖLTÖZTETÉST, áruszállítást vállalok, 2,5 tonnás, 32 m3-es rakterű kisteherautóval. 06-30/382-7565. *90846* S A TÉLAPÓ házhoz megy! 82/356-440, 30/411-6023 (Nagybajom és környéke). *90849* PEDIKŰRÖS! házhoz megy. 30/4167-073. *90895* ALBÉRLETET KERES ALBÉRLET közvetítés! Kiadó albérleteket keresek. 06-30/382-7565. *90848* MEZŐGAZDASÁG SZABOLCSI ALMAVÁ- SÁR 70 Ft-tól. Buzsák, Lenin u. 11. 30/265- 4005, 85/331-367. •90820* ELADÓ terepes billencs IFA, friss műszakival. 06-70/200-7444. *90825*-----------VASÁRNAPI------------ uiiiiiiii Az Axel Springer MaSo mogyi Hírlap ü " £££ zető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szerkesztőség és ki- adóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100. Előfizetési díj: 2002-ben 1 hónapra 325 forint. Megvásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: Faludy Miklós. Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1419-0176 Fontos egy pont Dunaferr SE - Siófok FC 0-0 Döntetlennel zárta az őszt tegnap délután az egy félidőn keresztül emberhátrányban futballozó Siófok. Gaál Lászlót bevetette a négyek közül Csank János, bárcsak ne tette volna... A bal lábas siófoki ugyanis főszereplővé vált, sajnos azonban nem remek cseleivel, vagy góljaival. A 21. percben rájött hogy töri a cipő, erre az oldalvonalnál kicserélte a bal lábast, ám nem kért engedélyt a visszatérésre, amiért sárga lapot kapott. Két perccel a szünet előtt aztán összekoccantotta Rósa D. bokáját, Világi bírónál ez is sárgát ért, így hát Gaál mehetett zuhanyozni. A pályán azért történt egy, s más ezen időszak alatt, így például Németh Gábor kapus igazolta hogy formába lendült, ugyanis előbb Rósa D. löketét a bal, majd Drobnjak labdáját a jobb felső sarokból szedte ki. Roller hagyta ki a vendégek legnagyobb helyzetét, amikor az ezúttal felettébb iparkodó Erős jobb oldali beadását 10 méterről fejelte rá, ám a másik Németh - Viktor, az újvárosi portás - is parádézott. A siófoki hálóőr egy alkalommal Pantics közeli mentése után is bravúrral hárított, volt azután egy Csordás-lehetőLABDARU Idegenbeli vereséggel folytatta szereplését a Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki NB ll-es labdarúgó csapata. A somogyiak a Bodajk SE otthonában kaptak ki. Bodajk SE-Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki 5-0 (4-0) Bodajk, 150 néző. V.: Erdős (Hadnagy, Szalai Z.). Bodajk SE: Boskovicz - Balogh, Rodenbüchner, Lipcsei, Polgár - Salacz, Bori, Horváth, Kanta J. - Kanta Sz., Urbán. Edző: Teodoru Vaszoilisz. Kaposvölgye Vállalkozók SC- Nagyberki: Tánczos - Kadarkúti, Novák, Neubauer, Bencze - Pintér, Dede, Farkas, Virág - Nógrádi, Horváth J. Edző: Bőzsöny János. Csere: Salacz helyett Toldi a 61. percben, Urbán helyett Darók a 67. percben, illetve Tánczos helyett Kakas a 46. percben, Neubauer helyett Körösi a 46. percben, Dede helyett Ballay a 65. percben. Sárga lap: Kadarkúti a 11. percben (lerántásért), Neubauer a 18. percben ség is, egyszóval aránylag mozgalmas volt a játék. Negyed órán át tudta beszorítani az emberhátrányban küzdő Siófokot a hazai legénység a folytatásban. Hol egy védő, hol Németh kapus azonban mindig jól avatkozott közbe, s ahogy telt az idő, úgy vált egyre vérszegényebbé a Tornyi-csapat. Egy szem vendégcsatár árválkodott elöl Szabó Csaba személyében, akire (s ez bizony meglepetés volt) általában három-négy újvárosi is vigyázott (föl is őrlődött a csatában Szabó annyira, hogy a végére lépni is alig tudott). Sipeki beállítása után láthattunk veszélyes siófoki akciókat, ekkor már egyértelműen a három pontért hajtott Csank János együttese. Hősiesen harcoltak, mindent megtettek, s ha nem játszanak emberhátrányban, talán a győztes gólt is be tudták volna gyötörni. így azonban maradt a gól nélküli döntetlen, amiért ugyan a hazai hívek mérgesek voltak kicsit a kedvenceikre, a siófokiaknak azonban nem volt szükségük arra, hogy lógó orral távozzanak a Duna partjáról. Csank János is azt hangsúlyozta a kezdés előtt, hogy ezúttal az iksz sem lenne rossz. Fontos egy pont ez a Siófoknak azért is, mert ezzel a hat között maradtak, vagyis a felsőházban telelnek. Fónai Imre GO NB II (visszahúzásért), Nógrádi a 48. percben (reklamálásért), Balogh a 88. percben (rúgásért). Mély talajú pályán a hazai csapat az első negyedórában eldöntötte a mérkőzés sorsát. Az ifjúsági válogatottban is szerepelt játékosok remekül játszottak, ezúttal is igazolták tehetségüket. A második félidőben a Bodajk visszavett a lendületből, ám így is több helyzetet alakítottak ki, amit a vendégek szerencséjére ki is hagytak. A látottak alapján nagyobb arányú győzelmet is arathatott volna a vendéglátó együttes. Gólszerzők: Kanta J. (az 5. percben 10 méteres lövés), Urbán 2 (a 12. percben 2 méteres gurítás és a 30. percben 10 méteres lövés), Bori (a 44. percben 5 méteres lövés), Kanta Sz. (az 50. percben 11-esből). Jók: Kanta J„ Kanta Sz., Urbán, Bori, illetve Kakas Novák. Teodoru Vaszoilisz: - Ilyen arányban is megérdemelt győzelmet arattunk. Bőzsöny János: - Megérdemelt hazai siker született. RÖPLABDA Tóth Tamás mellett nehéz volt elütni a labdát Nafa RC Kaposvár-Zalaegerszegi TE RC 3-0 (20, 17, 18) A kaposvári együttesből ezúttal hiányzott Farkas László II., aki a hétfői vizsgáira készül .gőzerővel; más kérdés, hogy a mezőny második feléhez tartozó ZTE ellen még így is kötelező jellegű volt a sima három játszmás győzelem... Bemutatkozott viszont a kaposvári publikum előtt a nemrég Dunaújvárosból igazolt Horváth Imre, aki eddig csak a Nafa RC vidéki meccsein szerepelt, a hazai debütálásra egészen tegnapig kellett várni. Végig szoros és kiegyensúlyozott küzdelmet hozott a nyitójátszma; egyik csapat sem tudott több ponttal elhúzni az ellenfelétől. Hogy végül a hazaiak kerültek ki győztesen az első felvonásból, azt a jobb hajrájuknak köszönhették. A második játékrész eleje is szorosan alakult, majd Horváth Imre jó nyitásaival meglépett a Nafa. A szett közepén ugyan feljött a Zete, utána viszont újra egyértelmű volt a képlet. Közben Jezeri Tibor játékosedző és a fiatal Molnár Tamás is pályára került,, s a nagyobb nyomaték kedvéért mindketten egy-egy jól sikerült ásznyitással mutatkoztak be. A harmadik, utolsó játékrész elején villámgyorsan | három pontot gyűjtött be a kaposvári társulat, amelyet automatikusan követett a vendég zalaiak időkérése. A | | játék képe azonban mit sem változott. Egyre nagyobb | | fölénybe került a Nafa, miközben újabb két kaposvá- ; ri játékos, Bányász Róbert és Szentes Zoltán is lehetőséget kapott. Porkoláb Tamás a tőle megszokott maga- biztossággal és hanyag eleganciával dolgozott a hálónál, Erdei Tamás pedig legszebb napjaira emlékezte- j tőén bombázta az ellenfél térfelét. Különösebb megerőltetés nélkül hozta tehát a köte- | lező győzelmet a hazai évzárón a Nafa RC Kaposvár | | NB I-es férfi röplabdacsapata, amelynek a játékosai 51 / percnyi tiszta játékidő után már mehettek is zuha- I nyozni. így játszottak Kötelező győzelem | Kaposvár, sportcsarnok, 50 néző. V.: Valcz, Vári. • Nafa RC Kaposvár: Farkas L. /., Nyári, Tóth T., Erii dei, Horváth /., Porkoláb. Csere: Hegyi (liberó), Molnár T., Jezeri, Bányász, Szentes. Játékosedző: Jezeri | Tibor. Jók: Horváth I., Erdei, illetve Gerencsér. Fenyő Gábor Bajnokverés a cél i: A jelek szerint a Kométa-Kaposvár és a Vegyész RC / Kazincbarcika bírja a legjobban „az egy hét, három . bajnoki mérkőzés” elnevezésű gyűrődés-sorozatot. | A kaposvári együttes hazai pályán-nyert mindkét- | szer (előbb a Kecskeméti FRC Phoenix-Mecano, majd a Nyíregyházi VRC ellen), a Barcika pedig ide- | genben (Nyíregyházán, utána pedig Dunaújvárosban). Nem véletlen hát, hogy ez a két csapat áll a | mezőny élén, s ha ma este is mindkét alakulat nyer, I akkor „ellépnének” a mezőnytől. Ma 17 órakor mindenesetre két olyan csapat talál- , kozik egymással a somogyi megyeszékhelyen, I amely hasonló gondokkal küszködik. A Kométa- ; Kaposvár csapatából Csíkos Gábor, Kovács Balázs és Bozó Balázs, a vendég dunaújvárosiak közül pedig / Mózer Zoltán, Nagy Attila és Szűcs Imre bajlódik ki- | sebb-nagyobb sérüléssel. Egyszóval igencsak figyel- 1 nie kell egymásra a két csapatnak, mert még egy sé- I rülés, s lassan már nem lesz kit a pályára küldeni... j Amúgy a papírforma mindenképpen hazai sikert I ígér; még akkor is, ha a Dunaferr védi a bajnoki cí| met... A várható kezdőcsapatok. 1 Kométa-Kaposvár: Gubik János (13-szoros váloga- | tott), Bánhegyi István (12-szeres válogatott), Gelen- | csér Balázs (60-szoros válogatott), Tomanóczy Tibor | (122-szeres válogatott), Dávid Zoltán (6-szoros váll lógatott), Pásztor Attila (92-szeres válogatott). - A li- | beró Geiger András (2-szeres válogatott) lesz. Dunaferr SE: Tóth Gábor, Urfi Csaba (47-szeres | válogatott), Szekeres Tamás (8-szoros válogatott), I Pajor Arnold, Tóth Tibor, Németh Szabolcs. - A libe- | ró Szabó Gábor (25-szörös válogatott) lesz. Fenyő Bóna Károly