Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-08 / Vasárnap Reggel, 49. szám
8 INFORMATIKA 2002. DECEMBER 8. Chipen voks a Parlamentben A jövőben egyetlen honatya sem nyomogathatja társa szavazógombját. A Parlamentben tavasszal áttérnek a chipkártyás voksolásra. A képviselők az ülésteremben és a folyosókon is szavazhatnak. Otthonról „távoli eléréssel” léphetnek be a T. Ház belső adatbázisába. ■ - A következő ülésszakon megkezdheti működését a magyar e- parlament - jelentette ki lapunk kérdésére Molnár Gyula (MSZP), az Országgyűlés informatikai bizottságának alelnöke. A képviselő szerint tavaszra lezárulhat a képviselők „elektronizálása”. A honatyák hordozható számítógéppel való felszerelése mintegy három- százmillió forintba kerül. További százmillióból építik ki (illetve nagyrészt már kiépítették) a parlament alsó- és felsőházi üléstermeiben az internetezést lehetővé tevő összeköttetést. Fedezetül erre az szolgál, hogy a választások után kevés képviselőnek kellett távozása miatt végkielégítést fizetni. Ha a Házbizottság igent mond rá, Molnár szerint a honatyák akár a parlamenti viták alatt, helyükön ülve is rákattanhatnak a világhálóra, hogy onnan csípjenek fel a vitában elhangzó kijelentéseket cáfoló adatokat, ellenérveket. í ■ Mandur László, az Országgyűlés alelnöke egy brüsszeli tanácsko- : zás után kijelentette: Magyarország az elektronikus parlamenti munka terén nincs lemaradva Európa más parlamentjeitől. Az Index internetes hírportál ezt követően e-mailt küldött harminc, véletlenszerűen kiválasztott képviselő Parlament.hu weboldalon található címére. Közülük eddig mindössze kilencen (köztük Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője és Dávid Ibolya, az MDF elnöke) válaszoltak. Ugyanezt megtehetik majd a T. Ház folyosóin is, hiszen mind a notebookok, mind az épület el lesz látva a drót nélküli elérést biztosító technológiával. Az e-parlament kiépítéséhez tartozik az is, hogy a képviselők a tavaszi ülésszak kezdetével már chipkártyákkal szavazhatnak. A chipkártyás szavazás során a képviselők üléshelyeiken már négy éve kiépített kártyaolvasókat és belépőkártyájukat használhatják fel. A honatya szavazáskor az üléshelyén lévő kártyaolvasóba helyezi a kártyát, a számítógép ekkor az azon szereplő egyéni kód alapján azonosítja, és ellenőrzi, hogy a megfelelő helyen ül-e, s csak ezután engedi szavazni. A chipkártyás szavazás bevezetésével kiküszöbölhető, hogy egyes képviselők véletlenül vagy szándékosan más helyén, illetve egyszerre több helyen szavazzanak. Téves szavazásra többször is volt már példa. Legutóbb szeptemberben, amikor Harrach Péter volt családügyi miniszter tenyereit rá véletlenül az ülésen jelen nem lévő Orbán Viktor ex-miniszter- elnök szavazógombjára a Nagy Gábor Tamás (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló voksoláskor. Az e-parlament kiépítésének utolsó lépcsője a képviselők „távoli elérésének” megteremtése lesz. A jövő év végéig Molnár szerint frakciónként 15-20 képviselő számára „próbaként” olyan otthoni interftetezési lehetőséget biztosítanak, amelyen keresztül elérhetik a parlament belső (a csak képviselők és munkatársaik számára hozzáférhető) hálózatát, vagyis a parlamenti intranetét. Amennyiben az így behálózott honatyák lemondanak arról, hogy a törvényeket, előterjesztéseket lakásukon papíron kapják meg, a futár és a nyomtatás költségeinek megspórolásából fedezhetik az otthoni netezés költségeit. Cs. R. ariamentben még a folyosókat is behálózzák, hogy a képviselők níindenhol netőzhessének HÍREK Virtuális pártbutik az MDF-nél ■ BUDAPEST: Párt-webshopot nyitott az MDF. A virtuális butikban a párt lógójával ellátott ajándéktárgyakat kínálnak. Az MDF | 1 megújított honlapja több alkalmat nyújt majd a neten politizálok számára véleményük kifejtésére. Elindítottak egy vitaoldalt, amelyen a magukat politikai debattőröknek tartók kaphatnak hajba egymással. A www.mdf.hu-n a jövőben több és | frissebb politikai hírt adnak közre a szerkesztők. Pénzügyi tudásportál indult | ■ BUDAPEST: Tízezer - egyelőre a biztosítási szakmában dolgozó - hallgatót vár szeptembertől a héten útjára indított első magyar Pénzügyi Tudásportál. A távoktatásra jelentkezők olyan, I a hardvert, szoftvert, intemetelérést és hiteles vizsgázást is lehe- j tővé tevő oktatási csomagot kapnak, amelynek segítségével az | Európai Unióban megkövetelne! egyenértékű tudást szerezhetnek. Az oktatás költségeit az állam, a munkahelyek és a tanulók j közösen fizetik majd. Ingyen MMS-t ígér a Vodafon s K BUDAPEST: A hét közepén megszűnt a Vodafone Pannon GSM- mel kötött nemzeti roaming-megállapodása. A cég, amely év véli géig fokozott ütemben épíü ki még hiányzó adótornyait, azt állj Htja, mindez nem fogja befolyásolni a szolgáltatási színvonalat, j vagy a hálózati lefedettség mértékét. A Vodafone-osók hétfőtől jövő tavaszig ingyen használhatják a cég most induló multi- | médiás üzenetküldési szolgáltatását (MMS). Honlapjáért vitázott a Vészhelyzet írója I ■ NEW YORK: A Vészhelyzet című filmsorozat és a Jurassic Park írójának, Michael Crichtonnak bíróság előtt kellett elperelnie saját webcímét egy kanadai cégtől. A michaelcrichton.com webcímet még öt éve regisztrálta az Alberta Hot Rods. Az író ar- | ra kérte a Szellemi Tulajdon Világszervezetet, hogy az neki, a domainnév jogos tulajdonosának ítélje azt. Az író azért szerezhette most meg saját címét, mert az ítélet szerint a kanadai cég- j nek nem fűződött „különös” érdeke a webhely birtoklásához. Megkezdődött az Elender-hackerek pere I S BUDAPEST: Csupán az Elender rendszerének biztonsági hiá- nyosságaira kívánták felhívni a figyelmet az internetszolgáltató szervereinek három évvel ezelőtti feltörői - állította a héten a bili róság előtt az első magyar hackerper fiatalkorú vádlottja. A tinédzser szerint a megszerzett adatokkal nem követtek el visszaéléseket. A vádban foglalt bűncselekmények miatt halmazatban § akár 12 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A vádlott szerint az internetes társadalom nem szerette ezt a céget, mert I a biztonsági rendszere tele volt hibákkal, „lyukas volt”, ráadásul hónapokon át nem is javították ki hiányosságait. Internet a Ferihegyen várakozva | Ü BUDAPEST: Már a Ferihegyi repülőtér területén is elérhető a vezeték nélküli internetezés a helyi hálózati szolgáltatáson kereszti tül. Az utasok erre alkalmas eszközeikkel akár a váróteremben | is szörfözhetnek. Az üzleti felhasználók számára bevezetett, | nagy sebességű, vezeték nélküli internet-hozzáférést kínáló szolgáltatás kezdetben díjmentesen érhető el. Az erre alkalmas | hálózati kártyával felszerelt mobil eszközök tulajdonosai a repülőtér területére érkezve aktiválhatják az internetelérést. Szakkönyvek a világhálón M BUDAPEST: A félévi vizsgák közeledtével kiugró forgalmat bonyolított a legújabb internetes webáruház, az Akadémiai Kiadó és a KjK-Kerszöv által üzemeltetett www.szakkonyv.hu . December első hetében több mint harmincezren keresték föl a honlapot, s a vásárolt könyvek forgalma elérte a tízmillió forintot. A szeptemberben indult, s mára 2437 könyveimet tartalmazó honlaphoz eddig 41 szakkönyvkiadó kapcsolódott, köztük az Aula és az Osiris Kiadó. SAJÁT TŐKÉJE LESZ I K&H MEGTAKARÍTÁSI ÉLETBIZTOSÍTÁSOK I ...................... '*• ' agJBI n « • * ti I ^ gm ajándékkal H 20% ADÓKEDVEZMÉNY I bármikor hozzáférhető befektetés^ H Ijjfl egyedülálló rugalmasság I