Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-07 / 285. szám
2002. December 7., Szombat KÉK TÜKÖR 7. OLDAL Vád az erőszakoskodó ellen Filmen a magyar Bonnié és Clyde Erőszakos közösülés miatt emelt vádat a Siófoki Városi Ügyészség egy 30 éves somi férfival szemben. 2002. június'20-án a férfi a somi szőlőhegyen dolgozott, az egyik ismerősének pincéjénél szőlőt kapált. A nap folyamán már igencsak tekintélyes mennyiségű alkoholt elfogyasztott. Délután úgy gondolta: segít a szomszédnak is, és átment a másik pincéhez. Mivel ott nem talált senkit, hazaindult. Útközben viszont felfigyelt egy magányos nőre. Elhatározta: közösül vele. Magához hívta, borral kínálta a nőt, aki azonban elutasította a kínálást. Ekkor a férfi megragadta a sértett mindkét csuklóját, közölte vele, hogy meg fogja erőszakolni... A nő hiába tiltakozott, támadója a földre teperte, egy késsel megfenyegette, majd letépte a ruháját és erőszakkal közösült vele. Ám még ez sem volt neki elég: szerencsétlen nőt még órákon keresztül a földre teperve tartotta, és még kétszer megerőszakolta. Már jócskán besötétedett, amikor a férfi zajt hallott. Azt hitte, a polgárőrök jönnek éjszakai ellenőrzést tartani a pincék körül, ezért elengedte a nőt. A sértett elmenekült, majd otthon elmesélte a történteket. A férfi előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást. JAKAB EDIT Budapest A sajtóban a magyar „Bonnié és Clyde” néven emlegetett rablópáros története alapján készíti új játékfilmjét Deák Krisztina. A rendező úgy tervezi, hogy még az idén, szilveszter tájékán elkezdi a forgatást, s reményei szerint a 2004. évi Magyar Filmszemlén lesz a bemutató. A magyar Bonnié és Clyde - Novák Tünde és Fekete László - története 1995-ben azzal kezdődött, hogy egy nyíregyházi bankfiókból, ahol a férfi biztonsági őrként szolgált, a véletlenek és mulasztások sorozatos egybeesése által kínált lehetőséget kihasználva mintegy 27,5 millió forintot loptak el. Ezután Miskolcra helyezték át székhelyüket, ahol álnéven béreltek lakásokat, garázsokat, s miközben fegyveres autórablásokat hajtottak végre, egy nagyszabású bűncselekményre készültek. Deák Krisztina úgy érzi, olyan sztorira talált, amelyből kiindulva egyszerre kommersz és művészfilmjellegű alkotást készíthet. Szavai szerint a film alapvetően egyszerű szerelmi történet, amely ugyanakkor nagyon pontosan tükrözi a magyar valóságot. A forgatókönyv az idén jogerősen tizenegy év fegyház- ra ítélt Novák Tünde könyve alapján készült. A lány egy budapesti elmegyógyintézetben tavaly írta meg könyvét szerelmükről, éveken át tartó bűntetteikről és az utánuk folyó hajszáról. Társa, Fekete László - aki 2000- ben, néhány nappal elfogásuk előtt, menekülés közben, fegyverével életveszélyesen megsebesítette az őket üldöző egyik rendőrt - őrizetbe vételük után két hónappal, előzetes letartóztatása idején öngyilkos lett a miskolci börtönben.- Arra törekszem, hogy fikciót és ne dokumentumfilmet készítsek - mondta a rendező. Hozzátette: szinte gyerekekről szóló filmjében sem hősöket, sem bűnözőket nem kíván kreálni. A filmet Miskolcon forgatják. A női főszereplőt még nem találták meg; nem profi színésznőt, hanem egy tizenhét év körüli vidéki lányt keresnek. Újabb súlyos mentőbaleset Budapest Karambolozott és oldalára borult egy Szentendréről Budapestre tartó mentőautó péntek reggel a Lupa-szigeti elágazásnál: öt ember megsérült, ketten közülük súlyosan. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy a megkülönböztető jelzéseit használó rohamkocsi egy szívbeteggel igyekezett kórházba Szentendréről Budapestre, amikor péntek reggel fél hat előtt néhány perccel egy személygépkocsival ütközött a Lupa-szigeti kereszteződésben. A mentőautó oldalára borult. A két gépkocsiban összesen öten sérültek meg - ketten súlyosan, hárman köny- nyebben -, akiket az Árpád Kórházba szállítottak. Mentöbalesetek 2002-ben február 18.: Heves megyében, Egerbakta és Sirok között a 25. számú főúton mentőautó ütközött autóbusszal. A balesetben négyen megsérültek, mindannyian a mentőautóban utaztak, február 27.; Kunmadarason vonat és mentőautó ütközött egy vasúti átjárónál. A mentőautó sofőrje agyrázkódást szenvedett, a járműben ülő ápoló és a kocsiban szállított két beteg könnyebben megsérült. március 12.: Debrecenben mentőautó ütközött kisteherautóval. A megkülönbözető jelzést használó mentő az oldalára borult, és a személyzet három tagja nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. május 31.: Budapesten a XIII. kerületi Hajdú utcában egy megkülönböztető jelzést használó mentőautóba rohant egy személygépkocsi. A beteget szállító mentő felborult, a mentőápoló és a beteg súlyos, a mentő sofőrje és a személygépkocsi vezetője, valamint két utasa könnyebben megsérült. július 1.: Kisújszálláson egy mentőautó összeütközött egy pótkocsis vontatóval. A mentőben szállított beteg meghalt, a sofőr pedig súlyosan megsérült. augusztus 26.: Budapesten az Erzsébet körút és a Dohány utca sarkán személygépkocsi ütközött egy mentőautónak. A mentő felborult, vezetője súlyos, az ápoló és a mentőtiszt köny- nyebb sérüléseket szenvedett. szeptember 14.: Budapesten összeütközött egy beteget szállító, megkülönböztető jelzéseit használó mentőautó és egy autóbusz. A mentőápoló, a gépkocsivezető és a beteg súlyos, a buszvezető könnyebb sérüléseket szenvedett. október 28.: Budapesten négy ember könnyebben megsérült, amikor - megkülönböztető jelzését használva - összeütközött egy mentőautó és egy személyautó a Blaha Lujza téri villamossíneken. október 30.: Budapesten, a Róbert Károly körúton egy mentőautó a villamosmegállóban várakozó emberek közé szaladt, és az aluljáró korlátjának ütközött. A baleset nyomán kórházba szállítás közben egy személy meghalt, egy súlyosan, ketten pedig könnyebben megsérültek, november 2.: Egy ember súlyos, két másik személy könnyebb sérülést szenvedett, amikor egy magán-mentőszolgálat megkülönböztető jelzést használó betegszállító autója összeütközött egy személygépkocsival Budapesten, a Vili. kerületi Üllői út és Korányi utca kereszteződésében. A mentőautó vezetőjét súlyos, míg a szállított beteg egyik hozzátartozóját és a személygépkocsi sofőrjét könnyebb sérülésekkel vitték kórházba. A balesetben a mentőápoló és a személyautó vezetője könnyebben megsérült. december 5.: Súlyos sérülést szenvedett egy mentőautó vezetője, amikor megkülönböztető jelzést használva Budapest XIII. kerületében, a Hegedűs Gyula és Dráva utca kereszteződésében összeütközött egy személyautóval. Keressük a legrégebbi előfizetőt Olvasóink többsége hosszú évek óta előfizetője a Somogyi Hírlapnak, illetve elődjének, a Somogyi Néplapnak. Akcióink és játékaink nyerteseit közjegyző jelenlétében sorsoljuk, így mindent Fortunára, a szerencse istenasszonyára bízunk, nem áll módunkban megkülönböztetni a régi és az új előfizetőket. Most szeretnénk megtalálni legrégebbi előfizetőinket, s kiválasztásukat nem bíznánk a véletlenre. A hűséget szeretnénk viszonozni azzal, hogy megjutalmazzuk azokat, akik a legrégebb óta tartanak velünk. Tudjuk, hogy a korabeli nyilvántartások nem minden esetben alkalmasak arra, hogy bizonyítsák: mikor vitte először Önökhöz a Somogyit a postás. Éppen ezért úgy gondoltuk, elfogadunk minden közvetett „bizonyítékot”. Ilyen lehet a megőrzött előfizetési vagy megrendelőszelvény, a befizetési csekk, vagy magának a postásnak, kézbesítőnek a nyilatkozata. Segítsenek rátalálni leghűségesebb olvasóinkra. A „bizonyítékokat”, vagy azok másolatát küldjék el a Somogyi Hírlap címére: 7401 Kaposvár, pf.: 31. A borítékra írják rá: A leghűségesebb olvasó. IS* www.somogyihirlap.hu Ötven késszúrással gyilkolt Volt munkáltatója ölte meg a fiatalembert Hajdúsámson Brutális gyilkosság áldozata lett egy 22 éves fiatalember Hajdúsámsonon. J. Zsoltot a gyanú szerint korábbi munkáltatója ölte meg. A fiatalembert ötven szúrással és vágással a gyilkos valósággal összekaszabolta. Járókelők találták meg annak a huszonkét éves fiatalembernek a holttestét, akit feltehetően munkáltatója ölt meg. Az orvos szakértői vélemények szerint az áldozatot több mint ötven késszúrással és vágással mészárolt le gyilkosa. J. Zsolt tetemét Hajdúsámson külterületén, egy vasúti töltés mellett fedezték fel néhány nappal ezelőtt, azóta a nyomozás során a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét is elfogták. A mezőtúri fiatalember egy Norbert nevű ismerősével indult volna Romániába. Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a titokzatos utastárs romániai születésű német állampolgár, és az áldozatnak korábban munkáltatója volt. Szemtanúk látták a gyilkossági helyszín közelében azt a német rendszámú autót, amellyel a két férfi Romániába indult. A járműnek és a korábbi munkáltatónak azonban nyoma veszett. A férfit a román hatóságok fogták el a napokban, jelenleg kiadatási őrizetben van. A román rendőrök jelezték, hogy a gyilkossággal összefüggésbe hozható férfin több szúrt és vágott sérülés található. A hatóságok a német férfi autóját lefoglalták esetleges nyomrögzítés miatt. EUROPRESS Félti termését az időjárás szeszélyeitől? Válassza a PR36R10 zöldszáron érő hibridkukoricát! Alkalmazkodóképessége nagy termést f biztosít, érésidejébez képest i I gyors vízleadása pedig ga- i » rantálja az alacsony szári- M |a tási költséget. Ellenáll 1|| pl mindennek: csőfuzári- Mm Wk um és rostosüszög Bfi flll. sem fenyegetheti. J§§( A DUPONT COMPANY ..... . ; ■ Ilii Sfpfll A jó gazda tudja, hogy a tapasztalatnál nincsen értékesebb. A PIONEER pedig tudja, hogy a magyar gazdák tapasztalatánál nincsen értékesebb. Ezért támaszkodunk kezdetektől fogva termékeink kifejlesztésekor Önre és társaira. Ez a több mint negyedszázados közös munka tette lehetővé, hogy a magyar piacon ma már a PIONEER termékeit választja a legtöbb gazda. És ez tette lehetővé azt is, hogy Szarvason hozzuk létre közép-európai központi üzemünket, ahonnan ma már a hazai gazdák mellett a szomszédos országok termelőit is ellátjuk. Mi nem pusztán kukoricafajtákat, hanem termelési módot kínálunk az Ön számára: segítünk abban, hogy megtalálja a legjobban gyümölcsöző megoldást. Ezért ajánljuk most hat kukoricahibridünket. PR36R10 (FAO 480): Az ellenálló in a nos Próbálja ki a földjének legmegfelelőbbet, és meglátja: Önnek is hasznot hajt! ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig RABLÁS. Kiraboltak egy pénzváltót pénteken Nyíregyházán; az alkalmazottat, akit a tettesek bántalmaztak, nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel kórházba szállították a mentők. A nyíregyházi Tokaji úti, úgynevezett KGST-piac közelében lévő valutaátváltóba két ismeretlen személy ment be, és rátámadt az alkalmazottra, mti MENEKÜLTEK. Éhségsztrájkba kezdett 56 külföldi állampolgár a Nyírbátori Határőr Igazgatóság Idegenrendészeti Központjában pénteken Az éh- ségsztrájkolók döntésük kiváltó okaként ügyeik lassú intézését jelölték meg. A Nyírbátori Határőr Igazgatóság vezetője intézkedett az éhségsztrájkolók folyamatos orvosi felügyeletéről és ellátásáról, mti PROSTIGYILKOSOK. Őrizetbe vette a rendőrség pénteken azt a két fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy csütörtökön előre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból megöltek egy prostituáltat Pilis- csaba területén. A 21 éves áldozat holttestét a 10. számú főút melletti földúton találták meg. Az orvos szakértő megállapította, hogy a nőt olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. A nyomozók rövid időn belül őrizetbe vettek egy 21 éves vasadi és egy 21 éves budapesti férfit, mti ÁLŐR. Késsel kényszerítette áldozatát értékeinek átadására egy szombathelyi üzletközpont parkolójában szerda este egy büntetett előéletű, 43 éves nő; a tettest elfogták a rendőrök. Az elkövető az áruház biztonsági őrének adta ki magát, a parkolóban utasította az egyik vásárlót, hogy ellenőrzésre hajtsanak a hipermarket hátsó bejáratához, mti KIFOSZTOTT FINN. Péntekre virradó éjjel jelentették be a Dunaferr Klub Hotelből, hogy a szomszédos italbolt előtt kiraboltak egy finn állampolgárt. A kocsmában önfeledten szórakozó férfit fizetés közben valakik kilesték, és távozás után ketten követni kezdték, majd a földre teperték és rugdosni kezdték. A támadás alatt elvették iratait, bankkártyáit és körülbelül 250 eurót, majd elmenekültek. A bejelentést követően azonnal megkezdődött a nyomozás, s ennek eredményeként alig másfél óra leforgása alatt elfogták és előállították azt a 25 éves dunaújvárosi 0. Jánost, aki alaposan gyanúsítható a rablás elkövetésével. Társát még keresik a rendőrök, europress KÁBELTOLVAJOK. Elnémultak a mobiltelefonok csütörtök este 10 óra előtt Kazincbarcika, Parasznya, Hangács, Sajó- szentpéter, Edelény térségében, mert a kazincbarcikai tévétoronynál elhelyezett átjátszóerősítő berendezést ismeretlenek megrongálták, kábeleit elvágták és ellopták. A Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság keresi a rongáló tolvajokat, akik nemcsak jelentős kárt, hanem sok bosz- szúságot is okoztak a mobiltelefon-tulajdonosoknak. MTI KARAMBOL. Nyergesvontató és személygépkocsi ütközött össze péntek reggel 7 óra körül a 4. számú főközlekedési út Szolnokot elkerülő szakaszán A karambolt követő műszaki mentés során a megrongálódott személygépkocsiban tartózkodókat feszitővágóval kellett kimenteni. A baleset három sérültjét kórházba szállították, mti Technológia, mellyel sikert arat!