Somogyi Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-21 / 271. szám

4. OLDAL KÖRKÉP 2002. November 21., Csütörtök HHBfl MEGYEI Hírek ELNÖKÖT VÁLASZT A RÉGIÓ. Több mint fél év után ma tartja el­ső ülését a Dél-dunántúli Regio­nális Fejlesztési Tanács. A válasz­tásokat követően szocialista több­ségűvé vált testület feltehetően Kékes Ferencet, a Baranya Megyei Önkormányzat MSZP-s vezetőjét választja elnökévé. Információink szerint a tanács munkaszerveze­te, a fejlesztési ügynökség kht élén egyelőre helyén maradhat az előző kurzus megbízottja. NAGYATÁDI FÓRUM. Kis és középvállalkozásoknak szerve­zett fórumot és szakmai előadá­sokat a Non-profit Szektorért Közhasznú Alapítvány tegnap Nagyatádon. A megyei terület- fejlesztési tanács által kezdemé­nyezett, tizenkét -állomásos programsorozat a gazdaságélén­kítéssel, hatékony fejlesztéssel, vállalkozásépítéssel és pályázati lehetőségekkel kapcsolatos új információkat kívánja megis­mertetni a vállalkozókkal. A művelődési házban tartott ren­dezvényen tizenöt nagyatádi gazdasági szervezet és vállalko­zás képviseltette magát. ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ. Dr. Király Lajos nyelvész, nyu­galmazott főiskolai tanár író-ol­vasó találkozóját és a könyvbe­mutatóját rendezi meg csütörtö­kön 18 órakor a segesdi Árpád­házi Szent Margit múzeumi kiál­lítóhely. Az előadás idején Tóth Mihály fafaragó népművész munkái is megtekinthetők, (bm) KÁBELHÁLÓZAT. Mike és Lábod közötti optikai kábel kiépí­tésével gyarapodik a kistérségi in­formációs és kábeltévé-hálózat. A két település közötti korszerű összeköttetést a napokban kezdte meg a Lát-Sat Kft, Mike belterüle­tén pedig a nyár folyamán végez­ték a kábelfektetést. Nemrég Lábod község is csatlakozott a Nagyatád központú kábelháló­zathoz, s hamarosan Mikén is ezt az adást nézhetik, (bm) ROMAKÉPVISELŐ. Első alka lommal került cigány kisebbségi jelölt a nagyatádi képviselő-tes­tületbe. Orsós Pétert a Nagyatá­di Etnikai Szervezet jelölte, s a szervezet további három jelöltje jutott be a múlt héten megala­kult öttagú kisebbségi önkor­mányzatba is, melynek elnöke Ignácz János lett. (bm) KAPOSVÁRI FESTÖKÖVET. Kertész Sándor festőművész al­kotása is látható egy tegnap nyílt olaszországi tárlaton. Pisában még tavasszal rendezték meg azt a nemzetközi festészeti és kisgra- fikai biennálét, ahol mintegy 150 művet mutattak be. Ebből kivá­lasztották a legjobb harmincat, s ezek között található a kaposvári mflvíez ceruzarajza, (hm) m Minősített a Mecsek Füszért Az országban elsőként szerzett ISO-minősítést a hasonló tevékenységet végző cégek közül a Mecsek Füszért Rt. Az erről szóló tanúsítványt a tulajdonosok és a partner cégek képviselői­nek jelenlétében vette át tegnap Pécsen Arató Márton, a társaság vezérigazgatója. PÉCS Minden korábbinál nagyobb forgalomra számít az idén a Mecsek Füszért Rt. Ezt Arató Márton, a tár­saság vezérigazgatója mondta tegnap, amikor ün­nepélyes keretek között átvette az ISO 9001:2000 minősítést. Megtudtuk azt is: a részvénytársaság a pécsi és veszprémi raktárházával, valamint 19 C+C áruházával a dunántúli régió coop-üzleteinek, ma­gánkereskedelmi vállalkozásainak egyik legna­gyobb élelmiszer-kereskedelmi ellátójává vált. A 9 megyében tevékenykedő, kizárólag ma­gyar tulajdonú részvénytársaság az ISO-minősí- tést nem célnak, hanem eszköznek tekinti a part­nerek jobb kiszolgálása érdekében. A minőségi munka folyamatos fejlesztése nem új a Mecsek Füszértnél. Többek között ennek is köszönhető, hogy tavalyi teljesítményükkel a gazdasági társa­ságok Top 200-as listáján a 183. helyet foglalják el. Egy évvel korábban a 191. helyen zártak. A logisztikai rendszer ISO-minősítése magába foglalja a minőségpolitika kiteljesedését, a több mint ötvenéves kereskedelmi tradíciót, a gazdag áruválasztékot és a korszerű szolgáltatási szemlé­Kaposvár Arató Márton vezérigazgató (jobbról) vette át a tanúsítványt letet csakúgy, mint a szállítókkal szembeni köve­telményeket és a törvényi előírások betartását.- A társaság minden munkatársa azonosul a mi­nősítéssel, hiszen ez a hosszú távú versenyképes­ség alapvető feltétele - mondta Arató Márton. - Az idei eredmények minden várakozás felett biztató­ak, s még inkább növelik a felelősségünket piaci szerepünk megerősítésében. A logisztikai rend­szer ISO-minősítése fontos láncszem az életünk­ben, de csak folyamatos fejlesztéssel kiegészítve érhetjük el igazi célunkat, azt, hogy partnereink mindig elégedettek legyenek. ______________l.j. Mag yarországon a családok 70 százalékában fordul elő va­lamilyen bántalmazás. S egyre gyakoribb, hogy a sanyarga­tás, az ütlegek, kínzások Ids- gyermekeket veszélyeztetnek. A gyermekbántalmazás - a közelmúlt sajnálatos esetei kapcsán is - egyre inkább a fi­gyelem középpontjába került. Együtt a gyermekekért címmel szervezett gyermekvédelmi kon-' ferenciát a Kaposvári Regionális Családsegítő és Megyei Gyermek- jóléti Módszertani Családsegítő Központ. A tegnapi rendezvén nyen neves szakemberek beszél-' tek a gyermekbántalmazás pszi­chológiai, családvédelmi, gyer­mekvédelmi és büntetőjogi vo­natkozásairól. Révész György, a PTE Pszichológiai Intézetének munkatársa arról beszélt: a gyer­mekbántalmazás sokkal többet takar, mint ütlegeket, fizikai bán­talmazást. Gáspár Károly, a Fog­lalkoztatáspolitikai és Munka­ügyi Minisztérium hivatalvezető­je egyebek mellett a gyermekjólé­ti szolgálatok munkájának jelen­tőségét emelte ki. Mint elmondta: a gyermekvédelmi törvény a gyermekjóléti szolgálatok műkö­désén is sokat változtatott, egyre inkább a megelőzés a cél. Dr. Fe­kete Róbert, a Somogy Megyei Fő­ügyészség fiatalkorúak ügyésze nemcsak a megyében előforduló legsúlyosabb eseteket, hanem a legfrissebb adatokat is megismer­tette a résztvevőkkel. Országosan a bűncselekmények sértettjei közt 4-5 százalék a gyermek- és fi­atalkorúak aránya. A nemi er­kölcs elleni bűncselekmények 56 százalékát, a testi sértések 7, az emberölés és emberölési kísérlet 7-8 százalékát követik el 18 év alattiak ellen. A bűncselekmé­nyek csaknem hat százalékánál a sértett közeli hozzátartozója az elkövető. Tíz év alatt, 1991 és 2001 között összesen 757 ezer fel­nőttet ítéltek el a bíróságok, en­nek 2,41 százalékát házasság, család, ifjúság, nemi erkölcs elle­ni bűncselekmény miatt. A kisko­rúak veszélyeztetésével kapcsola­tos bűncselekmények száma né­hány év alatt 480-ról 1073-ra emelkedett. jakab ebit Kolber: erősödik a jóléti fordulat A 2003. évi költségvetés megerősíti a jóléti fordulatot. Az okta­tás és az egészségügy többlettámogatásával a jövőbe ruház be. Ugyanakkor átlátható és takarékosan hasznosítja az adófize­tők pénzét - mondta dr. Kolber István országgyűlési képviselő (MSZP) a költségvetés általános vitájában a partementben. Budapest-Kaposvár A szocialista-szabaddemokrata kormány gazdaságpolitikájában a költségvetés mellett nagy szere­pet játszik az adók mérséklése és a szociálpolitikai támogatások nö­velése, a nyugdíjak rendezése, va­lamint a közalkalmazotti fizeté­sek 50 százalékos emelése - hang­súlyozta dr. Kolber István, aki a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke is. Majd hozzátette: a büdzsé nemcsak támogatások útján élén­kíti a gazdaságot, hanem azzal is, hogy több pénzt hagy a munka- vállalóknál, a vállalkozóknál.- A támogatásokhoz eddig a vállalkozók szűkebb köre jutha­tott, ezzel a megoldással a kor­mány „szétteríti” a kedvezménye­ket - fejtette ki az országgyűlési képviselő. - A költségvetési hiány csökkentése hozzájárul, hogy a vállalkozók könnyebben jussa­nak pénzhez a hitelpiacokon. Jö­vőre nagyobb keret áll rendelke­zésre a kis- és középvállalkozá­sok támogatására, az elmaradott térségek fejlesztésére. Ez Somo- gyot is kedvezően érinti. Szorgal­maztam, hogy több pénz jusson az európai uniós felkészülésre, hiszen 2004-től csak kidolgozott tervek alapján lehet uniós támo­gatásokhoz jutni. Egy me­lye, egy régió tkkor tudja a röltségvetés nérlegét meg­vonni, ha a közvetlen tá­mogatások mellett figye­lembe veszi az egyéb jut­tatásokat, le­hetőségeket - fogalmazott a Ba­latoni Fejlesztési Tanács elnöke. A Balaton kedvező helyzetbe ke­rül az üdülési csekkek adómen­tes mértékének húszról ötven­ezer forintra történő emelésé­vel, mert nagyobb lesz a hazai turisztikai bevétel. Somogyba és a Balaton térségébe több pénz jut az M7-es autópálya építésé­nek megkezdésével is - mondta dr. Kolber István. ■ Kaposvár __ Az egyszerűsített vállalkozói adóról tartottak sajtótájékoztatót tegnap az Apeh megyei igazgató­ságán. Somogyi Sándomé ügy­félszolgálati osztályvezető el­mondta: az eva azoknak éri meg elsősorban, akiknek kevés a költ­ségük, nem tudják elszámolni, valamint azoknak, akik egysze­rűsíteni szeretnék nyilvántartá­sukat, mérsékelni az adóterhe­ket. A meglehetősen bonyolult szabályozásról az érintettek tá­jékozódhatnak a interneten ( www.apeh.hu/eva.htm ), az Apeh kirendeltségein, Somogy­bán Kaposváron kívül - ahol mostantól eva-információs ablak is működik - Nagyatádon, Mar­caliban és Siófokon. De a 80/63- 00-63-as zöldszám vagy a külön­féle tájékoztató füzetek is segít­séget adhatnak. Az Apeh megyei igazgatóságának munkatársai előadásokat tartanak: 22-én, pénteken 10 órakor a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamaránál, 26-án 9 órakor Siófokon a polgár- mesteri hivatalban, 28-án 16 óra­kor a kaposvári Iposz székház­ban, 29-én 9 órakor a Perfect Rt- nél, december 2-án 9 órakor pe­dig Nagyatádon a polgármesteri hivatalban. ■ Nem kell a magyar létra Kaposvár Több esélyt a lakásépítésre (Folytatás az 1. oldalról) Csurgón októberben tették le az alapjait annak a 6 lakásnak, ame­lyeket a Széchenyi terv pályázaton nyert támogatással épít a város. Emellett ingyentelkek átadásával már több otthon építéséhez járult az önkormányzat. Dr. Kovács Tamásné jegyző elmondta: az ön- kormányzat célja a lakásépítések folytatása, de nagyon szerények a város lehetőségei. Az önkormány­zat önhibáján kívül került hátrá­nyos helyzetbe, ennek ellenére szí­vesen pályázna, kedvező konst­rukció esetén, hiszen különösen a saját erő előteremtésében kell a se­gítség. Óriási az igény az önkor­mányzati bérlakásokra, mert a fia­talok másként nem jutnak saját otthonhoz. Sokan szeretnének családi házat vásárolni, de az al­bérlet mellett nem tudnak takaré­koskodni. A bérlakás a saját otthon megteremtéséhez szükséges átme­neti időre jelentene számukra megoldást. A jegyző asszony azt is elmondta, hogy az egykori tsz-la­kások felújítása, átalakítása is szin­te megváltás lenne a város számá­ra, mert felszámolhatna egy elha­nyagolt területet. A balatoni szomszédvárak kö­zül Boglár és Lelle is jelentős támo­gatást nyert a Széchenyi Tervnél lakásépítésre. Bogláron átadták a bérlakásokat, Lellén még az idén megkezdik az építkezést. Fonyód pályázata nem ért révbe, de Miseta István polgármester elmondta: új tartalommal adják be a támogatási kérelmüket. gAldonyi Magdolna A termékforgalmazás magyar és uniós kérdéseivel foglalkozó elő­adást rendeztek tegnap a Somo­gyi Kereskedelmi és Iparkamará­ban. Köncse Tamásné, a Gazda­sági és Közlekedési Minisztérium szakértője elmondta: a termék- forgalmazással összefüggő ma­gyar szabályozás zömében már harmonizál az uniós szabályo­zással, mintegy 90 százalékban megfelel annak. Akik ismerik, betartják és alkalmazzák a ma­gyar jogszabályokat, azok megfe­lelnek az uniós követelmények­nek. Csakhogy a vállalkozások többsége azonban nincs tisztá­ban a jogszabályokkal. Köncse Tamásné kiemelte: a termékforgalmazásban az áruk és szolgáltatások biztonságossá­ga a fő követelmény. Az Európai Unió is folyamatosan változtat a saját jogszabályain és ad ki bizo­nyos termékkörökre úgynevezett új megközelítési irányelveket.- Ezért nehéz meghatározni, hogy melyek azok a termékek, amelyek esetében nem harmoni­zál a jogszabály. Néhány hétköz­napi terméknél - ilyenek a létrák s bizonyos háztartási cikkek -, ahol a nemzeti szabályozáson alapuló irányelvek érvényesülnek, s ezek nem felelnek meg az uniós előírá­soknak. Hosszabb távon az EU- ban csak azok a termékek és szol­gáltatások lesznek versenyképe­sek, melyeknek van új tanúsítási bizonyítványa. _____szarka Ágnes Gé pjármű-felelősségbiztosítás kedvezményekkel az ÁB-AEGON-tól! SZÁMos érv szól mellettünk! Személygépjárműve 2003-ra érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását most az ÁB-AEGON-nál érdemes megkötnie, hiszen: 10%’ ÜZLETI KEDVEZMÉNYT biztosítunk minden ügyfelünknek, aki a www.aegon.hu internetes oldalon, vagy az alábbi ügyfélszolgálati irodáink valamelyikében köti meg új szerződését. Győr, Jókai utca 11/b. ü Pécs, Bajcsy-Zsilinszky utca 9. ü Szeged, Kálvária sugárút 3, ü Miskolc, Görgey Artúr út 5. M Debrecen, Simonffy utca 25. Ü Nyíregyháza, Sólyom utca 4, M Székesfehérvár, Mátyás király körút 5, ü Budapest Páskomliget utca 6. M Budapest Üilői út 234. H Budapest, Bécsi út 3-5. Valamint további 8%” CSALÁDI KEDVEZMÉNYT biztosítunk egy személygépjárművének díjából, ha Ön vagy Önnel egy háztartásban élő közeli hozzátartozója már rendelkezik társaságunknál érvényes GFB-vel, illetve 10%" HŰSÉGKEDVEZMÉNYT kínálunk egy személygépjárművének díjából, ha Ön társaságunknál korábbi gépjárművére alapdíjas, vagy bonus kedvezményes szerződéssel rendelkezett és a - nem díjnemfizetés miatt történt - megszűnést követő egy éven belül újabb gépjárművet vásárol! ^EGON AB-AEGON Általános Biztosító Rt. A MEGBÍZHATÓ ÚTITÁRS Figyelmébe ajánljuk legújabb, modulrendszerű Útítárs Casco biztosításunkat is, melyet alap- és kiegészítő biztosításainkból Ön az igényeinek megfelelően állíthat össze, kedvező díjakkal. Az Önhöz közelebb eső további értékesítési pontjaink: Kaposvár, Fő utca 30. Telefon: 06-82 512-551 ■ Siófok.'Szűcs utca 2. Telefon: 06-84 31M77 ■ Marcali, Posta köz utca 10. Telefon: 06-85 510-077 ü Nagyatád. Baross utca 12. Telefon: 06-82 352-711 Gépjármű-biztosításainkkal kapcsolatos bővebb felvilágosításért hívja Információs Vonalunkat a 06/40-204-204-es telefonszámon, vagy keresse fel honlapunkat a www.aegon.hu címen. * Budapesten, Illetve Budapest agglomerációjában lakó ügyfeleink 5% üzleti kedvezményt kaphatnak. " Egy szerződésre csak egy kedvezmény lehetséges. Családi kedvezmény csak magánszemély tulajdonában lévő személygépkocsikra vehető igénybe. Fórum a evermekvédelemről Ablak az evá-nak

Next

/
Oldalképek
Tartalom