Somogyi Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-04 / 256. szám

Hl 2002. November 4., Hétfő 5. OLDAL KAPOSVÁR Kéthetente találkoznak Svédek segítették a felkészülést Hírek Három éve alakult meg a moz­gáskorlátozottak megyei egyesü­letének ifjúsági csoportja. A fiata­lok úgy döntöttek: pótolják a hi­ányt. A közösség reményt nyújt és erőt ad a mozgássérült tagok­nak: érzik, hogy nincsenek egye­dül. Az a céljuk, hogy a szellemi­leg ép, fiatal mozgássérültek beil­leszkedjenek a társadalomba, si­keresen leküzdjék az előítélete­ket. Már húszán csatlakoztak a csoporthoz Kaposvárról és a von­záskörzetéből. A legfiatalabb 14, a legidősebb 30 éves.- A mozgáskorlátozott tizen- és huszonéveseknek különösen fontos, hogy közösséghez tartoz­zanak, amely befogadja s el is fo­gadja őket - mondta dr. Hegedűs Lajos, az egyesület elnöke. - Minden tagunknak állapotából adódóan egyéni problémákkal kell megküzdenie, de ez nem zárja ki, hogy a társadalom hasz­nos polgára legyen és teljes, bol­dog életet éljen. Ez a kis csoport az összejöveteleivel éppen ezt próbálja előmozdítani; önálló életre nevel, munkához juttat és információval’ segíti a minden­napjaikat. Egy új látásmódot akar kialakítani s rávilágít arra, hogy a hely­zetük nem re­ménytelen, de maguknak is tenniük kell érte, ha képes­ségeiket akar­ják kibonta­koztatni, ha gátlásaikat szeretnék leküzdeni. Kéthetente találkoznak a fiata­lok, szabadidős és szórakoztató elfoglaltságokat szerveznek, sportolnak. Évente kétszer élet­módtábort rendeznek nekik. A tagok felének ezek az együttlétek jelentik az egyetlen, a saját kor­osztályukhoz tartozás rendsze­res kapcsolatát. Lehetőségük nyílt arra is, hogy a németországi EuroContact szervezésében ren­dezett nemzetközi ifjúsági talál­kozón részt vegyenek. Ott van­nak a budapesti esélyegyenlőségi napon, a nemzetközi balatoni ta­lálkozókon. Ilyenkor az ország különböző területein működő if­júsági csoportok tagjaival beszél­hetnek, tapasztalatcserén vehet­nek részt. ■ Országos hálózattal rendelkező vezető pénzintézet Marcaliban működő bankfiókjába fiókvezető-helyettesi feladatok ellátására munkatársat keres A munkakör betöltéséhez szükséges feltétel:- felsőfokú - elsősorban pénzügyi, gazdasági - végzettség,- vezetői gyakorlat,- banki területen szerzett gyakorlat,- jó szervezési és kommunikációs készség. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:- idegen nyelv ismerete (német),- "B" kategóriás jogosítvány. A pályázat tartalmazza a jelentkező fényképes szakmai önéletrajzát, motivációs levelét és fizetési igényének megjelölését. A jelentkezést „Pénzvilág" jeligére, a hirdetés megjelenését követő egy héten belül kell eljuttatni a Somogyi Hírlap kiadójába. ____________________________________ , (88899! So mogyot négyen, Magyaror­szágot nyolcán képviselték ti­zenkét napig Svédországban. Elvégeztek egy két évig tartó uniós felkészítő tanfolyamot, s lehetőséget kaptak arra, hogy különböző szakterülete­ket tanulmányozzanak. Kaposvárról Sárdi Péter vagyongaz­dálkodási igazgató és Tóth Anna, a megyei közigazgatási hivatal taná­csosa utazott a svéd tanulmányút­ra, Somogyból két jegyző csatlako­zott hozzájuk. Hazánkat még He­ves és'Komárom-Esztergom megye 2-2 szakembere képviselte.- A Leonardo program tette lehe­tővé, hogy 12 napot kint töltsünk s olyan területeket tanulmányozhat­tunk, amilyenekkel naponta foglal­kozunk - mondta Sárdi Péter. - Karlstadban láttuk, hogyan készül föl egy város az uniós csatlakozás­ra, s milyen szervezeteket működ­tet, hogy a polgár jól érezze magát. A svédek nem tanítottak, nem tovább képeztek bennünket, ha­nem uniós delegációként fogadtak, segítették a felkészülésünket. Azo­kat a tapasztalataikat osztották meg velünk, amelyek nélkül nehezen Tájékoztatás mindenkinek Olyan szolgáltatószerv tevékenykedik a svéd város központjában, ahol a lakosok minden kérdésükre választ kapnak. Az önkormányzat által fenntartott nyílt irodában 6-7 szakember dolgozik, s minden területről tájékoztatják a hozzájuk fordulókat. Évente 5-6 ezren kere­sik föl. A nyitva tartását is úgy határozták meg, hogy mindenkinek megfeleljen: naponta 7-18 óra között várják az érdeklődőket. boldogulnánk a csatlakozás pillana­tától. Sárdi Péter elmondta: nem kira­katprogramot állítottak össze, ha­nem megadták a lehetőséget, hogy bepillanthassanak egy város min­dennapi életébe. A vagyongazdál­kodási igazgató azt tapasztalta: a svédek megbecsülik értékeiket, s minden lehetőséget megragadnak, hogy megmutassák történelmi, iro­dalmi emlékeiket. Nem oly gazdag a múltjuk, mint a magyaroknak, mégsem sajnálják a pénzt, az időt, hogy bemutassák történelmüket.- Az ott élők büszkék rá, hogy svéd polgárok, és tudják ők is hoz­zájárulnak a jelenlegi állapotokhoz. A környezetvédelemről nemcsak beszélnek, nemcsak terveket, elmé­leteket készítenek; már az óvodá­ban is tanítják a kicsiket a környe­zet óvására. Számukra természetes, hogy a városban kerékpárral jár­nak, nem zavarja őket a hideg, az eső. Nem kell megvenni a bicikli­ket: kölcsönzőket hoztak létre, s eh­hez szervizhálózatot alakítottak ki. Fontos a svédeknek a turizmus, már csak azért is, mert egyre töb­ben látogatnak el hozzájuk. Védett erdeikbe nem engedik be a látoga­tókat, ilyen helyen be­ruházásra sem adnak engedélyt. A fenntart­ható fejlődés folytán ugyanis minden részt fontosnak tartanak. Sárdi Péter szerint fej­lett az oktatásuk, mindenki komolyan gondolja egész életén át a tanulást. Több idős emberrel beszélt; ők azért ültek ismét iskola­padba, hogy bővítsék az is- mereteiket vagy új szak­mát sajátítsa­nak el. Az ilyen oktatást külön­féle támogatá­sokkal segíti az állam.- Az ifjúságra különösen figyel­nek. Létesítettek egy városi irodát ennek a korosztálynak. Tájékoztat­ják őket, s akinek gondja van, taná­csot kap. Törődnek a hátrányos helyzetűekkel, segítik a foglalkozta­tásukat, a közlekedésüket. Részt vettünk egy regionális konferencián is, ahol a svéd gazdaság fejlesztésé­ről volt szó. Itt a kisvállalkozók is el­mondták véleményüket, s állást fog­laltak az állami elhatározás mellett vagy éppen ellene. Jártunk önkor­mányzatnál is, felépítése nagyjából olyan, mint a kaposvárié, így meg­állapíthattuk: korszerű hivatal dol­gozik a somogyi megyeszékhelyen. Olyan fürdőben is járt a delegá­ció, amüyet Kaposváron is el tudna képzelni. A létesítményt évente 25 ezren látogatják; korszerű szolgál­tatásokkal, konferenciaközponttal, gyógyászati programokkal és étter­mekkel várja a vendégeket. Sárdi Péter ebben is sok tapasztalatot szerzett, hiszen a fürdőfejlesztés napi kérdés a megyeszékhelyen. Ki­derült: családokban kell gondol­kodni, olyan elfoglaltságokat kínál­va, melyekben egy közösség min­den tagja megtalálja számítását, szó- rakozhat és pihenhet, szabó kinoa Leóklub alakul Kaposváron A Kaposvár I. Lions Club szakmai és anyagi segítséget nyújt a Leóklub megalakításához. A hűsztagű csapathoz egyetemisták és középis­kolások csatlakoztak. Sokat hallottunk a Kaposvár I. Lions Club ifjúsá­got érintő megmozdulásairól, utoljára a nyári tá­borról és a civil szervezet segítségével külföldön három-négy hétig nyaraló kaposvári fiatalokról.- A múlt hónapban a leóklubok szövetségének meghívására részt vettem Debrecenben a ma­gyarországi leókonvención - mondta Eglyné Ka­tona Andrea, a kaposvári Lionsklub elnöke. - Ott voltam az új Leóklub avatási estjén is. Jó volt lát­ni az ország minden részéről érkező „kisoroszlá­nokat”, s megfigyeltem, mennyi barátsággal, él­ménnyel gazdagabbak a kortársaiknál. Ez a né­hány nap megerősítette a régi elhatározást, hogy Kisoroszlán a fiatalokból Szombaton tartják a kaposvári Leóklub első - alakuló - találkozóját. A Ilonokhoz hasonlóan karitatív célokra szerveződ­nek, de jóval fiatalabb korú lesz a tagsá­ga. A 14-28 éveseket a Lions előőrse­ként szokták említeni. A 20 tagú csoport főleg jogász- és közgazdászhallgatókból, táncsicsosokból és munkácsysokból áll. A fiatalokban nagy a lelkesedés, szívesen áldozzák idejüket mások segítésére. Kaposváron sem halogathatjuk tovább egy ilyen klub alapítását. Itt, a városban Jegesi Balázs és Benda Tibor kezdte létrehozni a szervezetet. A pécsi leóklub tagjai is részt vesznek az előké­születekben. Jártak Kaposváron, felkészítő beszél­getéseket folytattak, klubgyűlésen vettek részt, s találkoztak a Kaposvár I. Lions Club tagjaival.- Ezentúl több lionsos rendezvényben is ott lesznek a kisoroszlánok. Ez nagy segítség, hiszen így ötvenen tesszük, amit tenni kell. A nemzetkö­zi mozgalom is igényli legalább egy leóklub létre­hozását, segítését. Külföldön nagy gondot fordíta­nak a fiatalok karitatív munkára nevelésére. Meg­győződésünk, hogy így megelőzhetők a drog- problémák, elejét lehet venni a fiatalkori dep­ressziónak is; a csapat segíti a hazai és a nemzet­közi kapcsolatok építését, tágítja a szemléletüket, elfogadásra és megértésre nevel. Nem utolsósor­ban más népek kultúráját és szokásait is megismerhetik, mivel a leómozga- lom is nemzetközi. Jóval könnyebben megismerik azokat a tudnivalókat is, amelyek az uniós csat­lakozással kapcsolatban érdeklik a fiata­lokat. Fontos, hogy bemutatkozhat a vá­ros, s ezzel bekerül egy kizárólag fiata­lokkal foglalkozó nemzetközi mozgalom vérkeringésébe. A leóklub tagjainak számtalan tapasztalatcserére lesz alkal­muk itthon és külföldön is - hangsúlyoz- ta Eglyné Katona Andrea. szabó kínba Megőrzik a munkahelyeket Csécsei János lett a Kapostáj Rt megbízott igazgatója. Érte­sülésünk szerint különvá­lasztották a két csúcsbeosz­tást, az igazgatóság elnöke Tarr Attila. Mint beszámoltunk róla, az eddigi elnök-igazgató, Baranyai Sándor a megyei földművelésügyi hivatal vezetője lett. Csécsei János, az rt megbízott igazgatója elmondta: szeretnék, ha a részvénytársaság ezután is a településrész egyik nagy munkaadója maradna. En­nek nyolcvan dolgozója van, s az eredményeket megőrizve gazda­ságosan akarják működtetni a vál­lalkozást.- Fontos változásokra lehet szá­mítani a cég életében - mondta Csécsei János. - Bővítjük a tehené­szeti telepet, két új EU-konform is­tállót építünk. Több mint százmil­lió forint értékű munkát végzünk, és az eddigi kettő helyett egy te­lepre visszük a szarvasmarhákat. Jelenleg 460 tehenet tartunk és ezeknek a szaporulatát. A beruházással várhatóan 2003 nyarán végeznek, de addig még sok munkájuk van. Csécsei János hangsúlyozta: a lovas­ágazatot fenntartják, ez hírnevet, hozott a gazdaságnak. Az orszá­gosan ismert, magas genetikai ér­tékű állományról továbbra is gondoskodnak. S az ehhez kap­csolódó tábort, a rendezvényeket is megtartják, de figyelembe kell venniük a részvénytársaság te­herbíró képességét. A főágazat a növénytermesztés, itt nem ter­veznek külön változ4st. A földtu­lajdonosokkal kölcsönösen meg­felelő, korrekt szerződést kíván­nak kötni. Az rt mintegy kétezer hektá­ron gazdálko­dik, s tovább­ra is kalászo­sokat, illetve' kukoricát, repcét, napra­forgót ter­mesztenek. Ez az ágazat csaknem 40 embernek ad kenye­ret. Csécsei János elmondta: az idén nyereséget várnak, s bevéte­lük megközelíti az 590 millió fo­rintot. Jövőre mintegy 610 millió forint a cél, és csaknem 40 millió forintot szánnak fejlesztésre. A ta- karmánykiosztón kívül szükségük van egy új vetőgépre, bálázóra és talajművelőre is. habsáhyi miklős AZ IDŐSEK PÁRTJÁN. A me­gyeszékhely évente 50 millió fo­rintot különít el idősebb polgá­rainak a támogatására, így négy­ezer kaposvári gondjain enyhít. Évente 280 ingyenes bérletet vá­sárol nekik, s nagyobb összegű gyógyszer-, illetve lakásfenntar­tási támogatást állapítanak meg. Először 2000-ben biztosítottak a 65 évesnél idősebb, szociálisan rászorulóknak tüdőgyulladás el­len ingyenes védőoltást. Megál­lapodtak a gyógyszer gyártójá­val és forgalmazójával, így a kö­vetkező években is igénybe ve­hetik a szérumot, (szk) JAVÍTJÁK A JÁRDÁT. A város­ban a kiépített járdák hossza 226 kilométer. Nagy része elég elha­nyagolt. A következő években húsz kilométernyi járdát építe­nek és újítanak föl, mert több kis forgalmú utcában még egyálta­lán nincs vagy csak az utca egyik oldalán van járda. Képünk a Somssich Pál utcában készült, ahol tegnap is dolgoztak. ELVEZETTÉK A VIZET. Két száznegyvenmillió forintot köl­tött a település csapadékvíz-elve­zetésre. Az előző években mind­össze 10-15 millió forintot tudtak erre elkülöníteni. Elkészült az el­vezetés a város legkritikusabb ré­szein: a Vak Bottyán, a Bocskai, a Cseri, a Körtönye, a Hunyadi, a Nyár, a Ballakúti, a Benedek Elek, a Pécsi és a Fenyves utcában. A munkák hatszáz lakóingatlant érintettek. A megyeszékhely ve­zetése szeretné a mély fekvésű te­rületek, utcák vízrendezését is megoldani, mert elhanyagolt álla­potuk veszélyezteti az utak és az épületek állagát, (szk) ARANYOS GAZDÁK. Eddig több mint hetvenen jelentkeztek az aranykalászos képzésre. A számottevő érdeklődés folytán nemcsak Kaposváron, hanem várhatóan Csurgón és Balatonbogláron is szerveznek oktatást. A 600 órás képzés egy- harmada elmélet, kétharmada gyakorlat, (hm) _____________■ Vé n HeXóz fÖMtő >, Kaposvár, Honvéd u„ Damjanich u. sarok jj (üvegkupola)»Telefon: 82/313-006,30/504-2044 Hollywood multiplex PREMIER A VÖRÖS SÁRKÁNY 91047 14:00, 16:30, 19:00, 2 1:30; JELEK- SIGNS 91045 13:45,16:00, 18:15,20:45; HANGYÁK A GATYÁBAN 84138 Sz. 14:15, 18:30, 20:30; A BOURNE REJ­TÉLY 91030 16:15, 21:15; xXx 91Q43 Sz. 16:00,18:45; -60939­Kérdezzen: ® 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely ve­zetőjéhez, polgárához, azt mi to­vábbítjuk, a választ pedig lapunk­ban közöljük. Hívásaikat üzenet- rögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kér­dés előtt mondják rá nevüket, cí­müket, illetve telefonszámukat. ■ A DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamssenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében ÉL Éli ' folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű HjaVl beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kapcsolni a vezeték egy-egy szakaszát. Ezért: |; m /Csurgón a Kert u. 2/a-20/a és a 2-24. számig, a Noszlopy, a ' Rv Jjbtonai, a Baksay, a Nyárádi, az Erkel, a Sárközi, a Bartók, a / mRózsa, a Semmelweis, a Soltra A., a Basakúti, a Dankó, a jt Nagyváthy. a Kodály, a Rét, a Raksányi, a Poldini és a Rákóczi í; - ' utcában, a Széchenyi, a Petőfi és a Szabadság téren, 1 hálózatkarbantartás miatt. 2002. november 8-án 7 óra 30 perctől 15 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás- KeL£\; kimaradásért megértésüket kérjük! jt Dél-dunántúli Áramszolgáltató f Részvénytársaság Kaposvár, Radnóti u., Nagyszeben u., Kazinczy u. áiíf MCGVÁSÁROIH&TÓK... » A Uj, szerkezetkész sorházi családi házak, elő- és hátsó kerttel, garázzsal azonnali átadással! Vállaljuk a megvásárolt épületek kulcsrakész kivitelezését is, továbbá a finanszírozásban is segítséget tudunk nyújtani, így még 2002-ben beköltözhet Ön is! További információkkal a BITT Kft. telephelyén, Kaposvár, Guba S. u. 87.,vagy a 82/529-020-as telefonszámon tudunk szolgálni. Várjuk érdeklődését!

Next

/
Oldalképek
Tartalom