Somogyi Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-25 / 274. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2002. November 25., Hétfő __________Hírek__________ GA LAMBKIÁLLÍTÁS. Európa több államából, többek közt Németországból, Ausztriából, Csehországból, Szlovéniából érkeztek kiállítók és mintegy 1100 galamb az európai angol begyes klub kiállítására, melyet a hét végén a kaposvári Együd Árpád Művelődési Házban rendeztek. Az angol hegyesek - repülni alig tudó, kifejezetten a szépségükért tenyésztett galambok - mutatkoztak meg a legnagyobb számban, több mint hatszáz példányt hoztak el a kiállítók. Emellett az érdeklődők mintegy 30-35 féle búgó szárnyasban gyönyörködhettek, (szá) TÉVES RIASZTÁS. A hét végén kevés dolguk volt a tűzoltóknak, de egy téves riasztás is okozott izgalmakat. A telefonáló azt jelezte a barcsi tűzoltóknak, hogy ég a határ. A kivonuló egység azonban felügyelet melletti égetést tapasztalt. A kivonulás mintegy tízezer forintjába került a tűzoltóknak. A siófoki lánglovagokat Fejér megyébe riasztották, ahol 50 darab nagyméretű szalma körbála égett, míg a marcali egység Nemeskisfaludra vonult, ahol a telefonvezetékre dőlt egy fa. A vezeték leszakadását a tűzoltók megakadályozták, a veszé- lyes fát eltávolították, (szá) ■ A német VORWERK CÉG térületi képviselőket keres magas kereseti lehetőséggel és egyéb juttatásokkal. Feltétel: / személyautó, / mobiltelefon. Érdeklődni lehet: 70/2462-245, 30/9015-135, 70/266-1311-es telefonszámon. Pálinkafőzdék tilalom alatt Újra itt a „zugpálinkafőzés” szezonja. Somogybán ennek a tiltott foglalatosságnak évszázados hagyományai vannak. Tavaly óta azonban jóval szigorúbb a szabályozás, így meggondolandó, hogy érdemes e kockáztatni néhány liternyi házi nedűért... Harmincéves a vízügyi képzés Barcson; a tagozat fennállásának jubileumát együtt ünnepelték a jelenlegi és az egykori diákok a Dráva Völgye Középiskolában a hét végén. Kuzma László országgyűlési képviselő, az iskola igazgatóhelyettese és a tagozat vezetője elmondta: az elmúlt harminc évben közel ezer diák végzett ezen a tagozaton, s mára a barcsi vízügyi képzés meghatározóvá vált ebben a szakmában. Ezt fényesen bizonyítják az utóbbi évtized versenyeredményei .is; ma már elképzelhetetlen olyan szakmai, tanulmányi verseny, ahol ne az élmezőnyben végeznének a barcsi középiskolások.- A vízügyi képzésnek Magyarországon évszázados hagyománya van. Jelentősége nyilvánvaló, akár a víz haszna, akár a veszélyei - például az utóbbi évek árvizei - kerülnek előtérbe. A vízügyi szakemberek szerepe mára a települési infrastruktúra szolgálata felé tolódott - mondta a tagozat vezetője. A vízügy barcsi ünnepén részt vettek a fenntartó megyei önkormányzat és a tulajdonos barcsi önkormányzat vezetői is. Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke arról beszélt: szeretnének továbbra is jó gazdái maradni az intézménynek, amely Somogy egyik legdinami-* kusabban fejlődő középiskolája. Megköszönte a diákoknak és a pedagógusoknak, hogy mára a szakmában hírnevet szereztek iskolájuknak, Barcsnak és Somogy megyének. Feigli Ferenc polgármester arról beszélt: minden település büszke lenne erre az iskolára, Barcs önkormányzata sincs ezzel másként, látva a mára elért magas szakmai színvonalat. A megye és a város vezetői bejelentették: Somogy és Barcs ön- kormányzata összefogva az utóbbi időszak egyik legnagyobb beruházását kezdi meg rövidesen: közel egymilliárdos beruházásban újjáépítik a Dráva Völgye Középiskola épületegyüttesét. _____________ NAGY LÁSZLÓ Ak tákat hozott a szigor A jogszabályok szigorodása azt eredményezte, hogy a Vám- és Pénzügyőrség megyei nyomozóhivatalának is a korábbinál másfélszer több ügyben kellett eljárnia. Míg tavaly mintegy 100 bűncselekményt vizsgáltak, az idei évet 140-150 üggyel zárják majd. Az elkövetési érték pedig várhatóan csaknem kétmilliárd forint lesz, amely a tavalyinak két és félszerese. A kadarkúti pálinkafőzdében a törvény betűje szerint készül a szíverősítő fotó: kovács Szövetségben az iskolák Nagykanizsa Szakmai szövetséget hoz létre mintegy harminc Somogy, Zala, Tolna, Baranya megyei település általános iskolája. Benedek Miklós, a nagykanizsai Vécsey Zsig- mond Általános Iskola igazgatója elmondta: azok az intézmények döntöttek így, amelyek a Phare- pályázatoknak köszönhetően eddig számos támogatást kaptak hátrányos helyzetű tanulóik felzárkóztatásához, valamint a hátrányok leküzdését szolgáló programjaikhoz. Jövő januártól azonban megszűnnek ezek a források, így az iskolák csak közös összefogással remélhetnek pénzt megkezdett programjaik folytatásához.- Százhatvan diákunk van, ezek 30 százaléka cigány, 8-12 tanulónk pedig szó szerint nyomorban él. A Mikkamakka játéktárral és a CKÖ-vel - ők működtetik azt a hétvégi kollégiumot, amely szombat délelőttönként ételt és foglalkozást biztosít a gyerekeknek - létrehoztunk egy konzorciumot, hogy szalmaszálnyi esélyt adjunk a hátrányos helyzetű diákoknak. Leginkább a Phare-pénzek tették lehetővé a pedagógusok továbbképzését, a felzárkóztató programokat és az eszközvásárlást. Támogatás híján veszélybe kerülnek az elért eredményeink - mondta az igazgató. Az iskolák vezetői Darány- ban tartott összejövetelükön megállapodtak egy szervezet létrehozásáról. Ez megkönnyítené az információáramlást, a szakmai eszmecserét, valamint a pályázatírást. Benedek Miklós elmondta: lesz ugyan egy központjuk, de az intézmények mégis teljes autonómiával rendelkeznek. Valamennyi megyében megkezdték az előkészítő munkát, és februárban a Tolna megyei Gyul- ajban ülnek össze ismét, hogy formát adjanak elképzelésüknek. VARGA ANDREA Terjed az olasz nyárfa Rinya mente Terjednek a tájidegen erdei ültetvények a Rinya mentén. A szokásos erdei növényzethez alig hasonló, mértani pontosságú sudár olasznyárfásból néhány év alatt közel ezer hektárt ültettek Mike, Nagybajom és Segesd térségében.- A szakemberek általában az őshonos, értékes fafajok telepítését szorgalmazzák, mivel annak környezeti, természeti értékei szinte minden téren meghaladják a rövidített vágásfordulóval tervezett, intenzív nyáras faültetvényét - mondta Nádas József, az Állami Erdészeti Szolgálat Kaposvári Igazgatóságának igazgatója. - A szakmai megítélése azonban mégsem egységes: bár az ilyen faültetvény vadeltartó képessége gyengébb, mint a hagyományos erdőké, még mindig jobb, mint például egy napraforgótábláé. Értékesebb erdőt nem is lehet gyenge homoktalajokon nevelni, s Somogybán több mint 20 ezer hektár ilyen terület van. Az erdőültetés a termőföld hasznosításának egy módja, amely állami és uniós támogatást is élvez. Somogy megyében 40-50 ezer hektár új erdőtelepítést irányoztak elő, s a föld gazdája dönti el, hogy él-e a támogatott faültetés előnyeivel. Nádas József szerint nem kell tartani attól, hogy kiszorítják a hazai fajokat az idegenszerű faültetvények, mivel ezt nem is lehet mindenhol alkalmazni. Eddig három olasz cég telepített nyárfást, melyhez speciális fajtát és technológiát, magas talajvizű, nem túl gyenge homoktalajt használtak. Mivel alkalmas talajból nincs túl sok, az eddigi évi 3-400 hektár nyárfaültetvény idén már csak 100 hektárral gyarapodik... bíró Mária Kastélymentés akadályokkal (Folytatás az 1. oldalról) Pedig a kastély alkalmas turisztikai, oktatási és gyógyászati célokra. Különösen most, hogy szinte a szomszédságában fúrat- tuk az új termálkutat - folytatta Ferenc József. Felsőmocsoládon viszont siker koronázta a kastélyépület turisztikai hasznosítására tett kísérleteket. A Sport-világ kft vásárolta meg a műemléket, amelyben az öregek napközi otthona és az iskola működött. A két tulajdonos hárommillió forintot kapott.- A téesz tulajdonában levő részben volt a napközi otthon, ahol az átépítés elindult. A társaság panziót és éttermet nyit majd itt. Áz öregek otthonát megszüntettük, mert nem tudunk másik helyiséget adni - mondta Csernyák Lajos polgármester. Hozzátette: az iskola és az óvoda 2004-ig az épületben marad, mert talán addigra elkészül a kultúrház átépítése. Ezután azonban végre a teljes kastélyépület a turisták kedvelt célpontjává válhat Felsőmocsoládon. SZARKA ÁGNES A hét minden napján az Önök rendelkezésére állunk! Novemberben minden napra 2 ajándékot sorsolunk ki hűséges előfizetőink között. A Somogyi Hírlap Millenniumi Almanach 2001. kiadvány egy-egy példányát ma Baíaskó Imre és Bokor László nagyatádi előfizetőnk nyerte. Gratulálunk! A sorsoláson mindenki részt vesz, aki érvényes előfizetéssel rendelkezik. Turistalak a domboldalban SlMONFA A Meteor Turista Egyesület huszadik születésnapján adták át Simonfán a felújított turistaházat. A kényelmes épület Phare- támogatással és rengeteg társadalmi munkával készült el. Tizenhét évvel ezelőtt nyitott ki a simonfai kulcsos ház, ekkor kapta meg a régi iskola kezelői jogát a Meteor Turista Egyesület. A pénzügyi lehetőségek és az akkori igények alapján alakították át a házat. Az évek során az épület állaga romlott, de nem volt pénz a tatarozásra.- Simonfán három turistaházunk van, de ez a legrégebbi és a legnagyobb. A Zselica Szövetség támogatásával vettünk részt egy Phare-pályázaton, s tízmillió forintot nyertünk - mondta Sármezei Ferenc, az egyesület elnöke. A pénz egy részét eszközvásárlásra kellett fordítanunk. Ez ment köny- nyebben, mert az építkezés kezdetére három évet kellett várnunk. Az idén tavasszal kezdődtek a munkák, s az egyesület a pályázati támogatás mellett saját anyagi forrásait Js felhasználta, sőt a tagok rengeteg társadalmi munkát végeztek.- Hétvégeken 25-30 tagunk dolgozott itt. A tatarozás során kialakítottunk egy új vizesblokkot és átépítettük a konyhát, megújultak a háló- és fürdőhelyiségek. Egyszerre mintegy ötven embernek tudunk kényelmes szálláshelyet biztosítani. SZARKA ÁGNES Megyei körkép A Vám- és Pénzügyőrség Somogy Megyei Nyomozóhivatalának munkatársai az idén már több mint tucatnyi esetben jártak el tiltott pálinkafőzés ügyében, s ez a szám várhatóan az év végéig még emelkedni fog. Az ellenőrzések lakossági bejelentésekre indultak, s bár az értesülések közt volt megalapozatlan is, legtöbb esetben valóban törvénysértésre bukkantak a nyomozók. A tapasztalatok szerint - a fogyasztási szokásoknak megfelelően - szinte valamennyi esetben kistelepüléseken bukkantak zug- pálinkafőzdékre. Az is jellemző, hogy a gazdák maguk készítik el a főzőberendezést, és saját használatra főzik le a 30-50 liternyi házipálinkát. Tavaly jócskán szigorodott a szabályozás ezen a területen is. Azelőtt jövedéki törvénysértés volt a zugpálinkafőzés, amely a szabálysértési kategóriába tartozott. Egy éve azonban bűncselekmény, mely jóval szigorúbb szankciókat von maga után. Ráadásul nem csak azt bünteti a törvény, ha valaki engedély nélkül pálinkát főz, hanem azt is, ha a birtokában van erre alkalmas készülék. Még akkor is, ha a házilag kuktából vagy más edényből eszkábált szerkentyűket nem is használta. Volt például olyan ügy, amelyben a bíróság jogerős ítéletében büntetést szabott ki egy asz- szonyra, aki édesapjától „örökölte” még évekkel ezelőtt a pálinkafőző berendezést. Az ellenőrzés során lefoglalják a főzőt, s az azzal főzött pálinkát is. Aki csak birtokolja a „zugpálinka” előállítására alkalmas szerkezetet, a visszaélés jövedékkel elősegítése bűncselekményét követi el, aki használja is, ezenkívül a visszaélés jövedékkel bűncselekményt is, ha az elvont jövedéki adó mértéke a 10 ezer forintot meghaladta. Az ügyek a bíróság elé kerülnek, a büntetés pedig általában megrovás, próbára bocsátás, esetleg pénzbüntetés. JAKAB EDIT Vízügyesek jubileumi randevúja CIB SERVICC | Gruppo IntesaBci Értékesítésre felkínálja a tulajdonában lévő Barcsi Pólus Kereskedelmi Központ földszintjén 216 nm alapterületű üzlethelyiségét. Tájékoztatást az alábbi telefonszámon adunk: ^ 06-1 212-1430 JJ Kaposváron, a Tesco Áruházban lévő üzletünkben hétfőtől vasárnapig feladhatja hirdetését, vagy előfizethet lapjainkra. Sőt, az üzletben lévő gMoTiggl hirdetési szelvényt 0-24 között bármikor kitöltheti, és bedobhatja a helyszínen lévő szelvénygyűjtő dobozba! Nyitva: hétfőtől szombatig 9-20-ig, vasárnap 9-19-ig