Somogyi Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-24 / Vasárnap Reggel, 47. szám
2002. NOVEMBER 24. Egy hírszerző tündöklése és bukása Földi László nevét a Nyírfa-ügy kapcsán ismerte meg az ország. Később a Defend zavaros ügyletei révén került ismételten a fókuszba. Az egykori hírszerző tisztnek még mindig jók az idegei, hiszen egy nappal Gyorskocsi utcai kihallgatása előtt frissen megjelent könyvét dedikálta híveinek az Átrium Hyattben. ■ Földi fura figura, akit sokan könyörtelennek tartanak, barátai inkább megnyerő figuraként, nagy „sakkjátékosként” tartják számon. Egy biztos: a magyar James Bond nem tartozik az álszerény emberek közé. Első könyvében - amelynek címe is sokatmondó: „a FÖLDI” - minden teketória nélkül felvázolja hitvallását, a vezetők 13 pontját, a Defend erényeit, sőt tanmesét is közöl a radírgumi mesterségéről. „Tréfán kívül, valahogy mindig úgy alakult, vagy alakítottam én magam a helyzetet, hogy vezető voltam - vezére a többieknek” - summázza. Minden fejezethez egy-egy idézetet, bölcsességet is csatol, ezek többségét a saját találmányaként tünteti fel. Egy kiragadott példa: „Az általános emberi ostobaság csak a politikusok következetlenségével vetekszik.” F. L. a titkosszolgálatok működéséről is kiselőadást tart művében. Ámde elfeledkezik néhány, személyéhez kötődő aktualitásról, így arra a vádra sem reagál, miszerint félmilliárd- dal fizetett többet az állami tulajdonú Nemzeti Autópálya Rt. a Defend Kft.-nek annál az összegnél, mint amennyiért Földiék alvállalkozója elvégezte a munkát. A Defend ugyanis továbbadta az állami megbízást a First VIP Security Kft.-nek, amely cég a cégbírósági adatok szerint mára fantommá vált. Figyelemre méltó részlet, hogy a vállalkozás március 29-én két új „tulajdonosnál” kötött ki, de ezek a személyek hajléktalanok; egyikük Fedo- rov Vlagyimir néven Harkovban él. A hajdani kém száznyolcvan oldalas vallomásában arra sem derül fény, mi igaz ama híresztelésből, hogy a Magyar Fejlesztési Bank megbízásából a Defend két munkatársa 84 esetben terhelő adatokat gyűjtött 189 prominens személyről. - Sokan vádolnak azzal, hogy a titkosszolgálatok kötelékében elsajátítható gazemberséget lépten-nyomon alkalmazom. Az én olvasatomban gazemberségnek minősül, ha egy kiképzett tiszt a magánéletében is alkalmazza a titkosszolgálati munkában bevethető fortélyokat. Én ilyet sohasem tettem. Nem játszom cinkelt lapokkal! - nyomatékosba Földi László. Lapunknak elmondta, nem fél a felelősségre vonástól, mivel nem bűnös. A rendőrségét azonban nem irigy- li, mert a politikai széljárásokat figyelembe véve kell dönteniük a nyomozás során, s ez a tény nem könnyíti meg a szakmai munkát. - Én egyébként arra számítok, hogy évekig tartó huzavona után végül fel fognak menteni. Kis idő eltelik, a vihar elül körülöttem, és majd megint kitalálok valami különlegeset, ami izgalmas, érdekes lesz legalább nekem - jegyzi meg sokat sejtetően. A ma- gánvagyonát firtató kérdésre is készségesen felel: „Egy 120 négyzetméteres ingatlannal rendelkezem, van egy középkategóriás japán gépkocsim és a bankszámlámon 6 millió forint található.” Megjegyzi, hogy 3 millióért adta el a Defend húszszázalékos tulajdoni pakettjét Csintalan Sándornak, aki eddig nem fizette ki az összeget. - Alkalom- adtán majd leverem rajta - fűzi hozzá széles mosoly kíséretében... Földit elkísérték könyve bemutatójára (elv)barátai és tisztelői: dr. Bárándy György ügyvéd, Boross Péter volt miniszterelnök, Gálszécsy András extitok- miniszter, Csapody Miklós, az MDF alelnöke, s az MSZP-től a Defendhez igazolt Csintalan Sándor. Mindannyian jelen voltak az Átrium Hyattbeli premieren, ahol F. L. az etikettnek megfelelő makulátlan öltönyben fogadta hódolóit. Reménybeli bestsellerszerzőként mindvégig a háttérbe húzódva fogadta az ilyenkor szokásos gratulációkat és persze hagyta, hogy az általa választott szónokok feldicsérjék életművét. Bárándy sztárügyvéd például elcsuk- ló hangon közölte: védence a csúcsról zuhant a vádlottak padjáig. Hozzátette: nemrégiben Horn Gyula is elismerte négyszemközti kvaterkájuk során, hogy a Nyírfa-ügyben bizony őt (is) megvezették. Boross pedig arra ragadtatta magát, hogy a szerző kiváló írói képességeiről is beszéljen. Igaz, megjegyezte, hogy a kötet a harag dokumentuma is egyben. Csapody Miklós, az MDF alelnöke a költségvetési vitáról lógott meg a premier kedvéért. Igaz, elismeri, hogy egy ideje már nem tudja követni az exkémet. - Kaptam egy kedves invitálást, amire örömmel mondtam igent. Érdekel Földi személye, mivel úgy érzem, hogy az ország érdekében végzett hírszerzői teljesítménye imponáló volt. Ami utána következett, az már értelmezhetetlen a számomra. A magam részéről már a Nyírfa-ügynél elveszítettem a fonalat... Csintalan is értetlenkedik, amikor a Földi elleni támadásokról esik szó. - Földi tisztességes játékot játszott üzletemberként és hírszerzőként is. Hornék azonban utaztak rá, mindenáron hírbe akarták hozni - állítja az MSZP politikusa. Csintalan nem titkolja, amióta beszállt a Defend Kft.-be, légüres "V térbe került:- Vannak olyan szó- f cialista politikusok, akik haragszanak rám. Sokan alapos vizsgálódás nélkül bevették azt, amit a politikai versenyben a Defendről hirdettek. A kampány során párttársaim kipécéz- ték maguknak a céget, emblematikus üzenetként használták, és elhitték, hogy ez a vállalkozás azonos a bibliai utálatossal. Nos, egyelőre nem tudni mi lesz a kémhistória végkimenetele. Földi Lászlónak időről időre meg kell jelennie a Gyorskocsi utcában, s bár a ha miskás mosoly már nem bujkál az arcán, még tartja magát. „Ezredes voltam a magyar hírszerzésnél. Büszke vagyok rá, de szégyen keznem is kell miatta..., mert hibáztam, szakmai nyelven szólva adtam esélyt az ellenfélnek. Szabó Zoltán Attila Földi László: Mikor barátaim nem kevés unszolására belevágtam a De- fendbe, egyetlen cél lebegett előttem: a legjobb és legnagyobb céget megcsinálni. Az első mondatom az akkori Defend- menedzsmenthez az első értekezleten ez volt: Vegyétek tudomásul, hogy a Defendből a magyar biztonságpiac vezető cége lesz veletek vagy nélkületek... # Díszpolgárok: csak semmi pénz! Kertész Ákos Papp László I ökölvívó Kertész Imre Nobel-díjas író Díszpolgári cím nem adható akárkinek. Sokszor egy egész élet áldozatos munkáját ismerik el e kitüntető titulussal. Hihetnénk hát, hogy a magyar városok által adható legmagasabb civil „rang” vastag borítékkal, előjogok egész sorával jár. Holott néhány kivételtől eltekintve a díszpolgári cím erkölcsi elismerést jelent, az anyagiakról általában szó sem esik. Igaz, egyvalamiben minden város megegyezik: ha a díszpolgár elhuny, s a család ezt kéri, akkor díszsírhelyet biztosítanak, s a temetés költségeit is állják. Erre mondta egykor Hofi: élni még nem tudunk, de temetni már igen. Egy-egy díszpolgári cím hírére általában csak az érintettek közeli hozzátartozói, ismerősei, tisztelői kapják fel a fejüket, maga a tény legfeljebb néhány napig forog a médiában, utána a közvélemény hamar napirendre tér az eset fölött. Azért, hogy ez mostanság még sincs így, egyedül a politika a felelős. Amióta ugyanis Kertész Imre díszpolgári címe kapcsán a MIÉP elutasítóan szavazott - persze, hiába -, lebeg a kérdés: vajon mit is jelent egy díszpolgári cím a díjazottaknak - no persze az erkölcsi elismerésen túl? Nos, Budapesten a díszpolgárok egy aranyból készült érmét kapnak, valamint egy díszes oklevelet. Anyagi elismerés nyes még a díjtalan intézménylátogatás lehetősége is, illetve az, hogy az illető tanácskozási joggal részt vehet a közgyűlés ülésein. Sopronban - a többi várossal ellentétben - létezik egy limit: egy évben csak egy díszpolgárt lehet választani. Erre mindig december 14-én, az 1921-es népszavazás évfordulóján kerül sor. A jeles személyiség díszoklevelet, egy Soltra E. Tamás alkotta érmét kap, valamint egy kis jelvénykét, amelyet bármikor nyilvánosan viselhet, ezzel is jelezve a város elismerését. A közgyűlésben biztosított tanácskozási jog a hűség városában is jár. Ezenkívül a díjazott neve belekerül a díszpolgárok névkönyvébe, amelyet a megyei levéltárban őriznek. A közintézmények ingyenes látogatása díszpolgárok számára Sopronban is igénybe vehető. Külön, egyenként nem jeleztük, de maga a tény megkerülhetetlen - még akkor is, ha több városban is kérték, ne is említsük -, hogy a díszpolgárok számára mindenhol ingyen díszsírhelyet biztosítanak, illetve az önkormányzat állja a temetés költségeit is. Ám ez a legtöbb helyen csak akkor van így, ha a család kéri. A gesztus - kimondva - valóban kissé mor- bid, ám elvitathatatlan, hogy ez is az elismerésnek egy bizonyos fajtája. nincs. Díjazási limit sincs, idén például négyen is elnyerték az elismerést, míg 1994-ben és 1995-ben senkit sem jelöltek. A díjazottak névsorát a kulturális bizottság terjeszti a döntést hozó közgyűlés elé. S itt máris van egy jogi csavar. Mert ugyan a fővárosi közgyűlés törvényi értelemben jogutódja a rendszer- váltás előtti Fővárosi Tanács- ■ nak, ám a kulturális bizottság - amely javaslatot tesz - már nem jogutódja az 1989 előtti díszpolgári címekről döntő törvényhozási bizottságnak. S így aztán csak az 1992 utáni díszpolgárok a „valódi” díszpolgárok, a régebben díjazottak - köztük például Sztálin - már nem tartoznak ebbe a kategóriába. Szegeden az állampárti időkben egyáltalán nem osztottak díszpolgári címeket. A városnak egyébként a rendszerváltás óta 11 díszpolgára van, ám ha a régebbi időket nézzük, olyan neveket is találunk a listán, mint Széchenyi István vagy Kossuth Lajos. A mostani díszpolgárok - akárcsak Budapesten - anyagi javakat nem kapnak, viszont plakettet és díszoklevelet átvehetnek, s természetesen ingyen látogathatják a város által fenntartott kulturális és sportintézményeket. Pécsett már pénz is jár a város díszpolgárainak: 200 ezer forintot vehetnek át, valamint a Pro Civitate emlékérmet is megkapják. Ezenkívül minden közgyűlésre illetve önkormányzati rendezvényre tiszteletbeli meghívót is visz a postás. Érdekesség, hogy eleinte Pécsett sem járt anyagi elismerés a díszpolgároknak, ez csak az évek múlásával „rakódott rá” a díjra. A Hajdúság fővárosában, Debrecenben azonban már ismét a „csak semmi pénz” elve dívik. Van viszont díszoklevél, bronz emlékérem és egy 14 karátos aranygyűrű. Ezenkívül érvéBriport F EK E T É" BOROSS PÉTERt -1| j HORN GYULA NIKOLITS ISTVÁN! kövér LÁszLót /'íví’S; PINTÉR SÁNDORt Y ,; ' j ORBÁN VIKTORt . B3. (FŐI 1)1 LAPUNKNAK ElÁRUfMH -XjjLTLZS MIKÉNT VFI rKTOIK rt.YKORI FŐNÖKEIRŐL, MUNKAADŐIRÓLMK^^^^^^^^^. v„^