Somogyi Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-15 / 266. szám

2002. November 15., Péntek KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Több a mélyhűtött ám Hosszú távon is fontos felada­tot szán a Mecsek Füszért a kaposvári hűtőháznak. A 300 tonna áru befogadására alkal­mas tárolót az eddiginél is ha­tékonyabban bekapcsolják a dél-dunántúli régió ellátásá­ba. A közeljövő változásairól tegnap rendeztek szakmai ta­nácskozást.- A hagyományos füszértes élel­miszeripari cikkek mellett egyre több mélyhűtött árut szeretnénk értékesíteni - mondta Arató Már­ton, a Mecsek Füszért Rt vezér- igazgatója. - A munkába bevon­juk a kaposvári hűtőházat, ez korszerű logisztikai hátteret ad. Bértárolás helyett a kereskede­lem felé nyitunk; növeljük a kí­nálatot, változatos termékcso­portok közül válogathatnak a megrendelők. Arató Márton elismerően szólt az MM Gasztro eddigi munkájá­ról. Tegnap szakmai bemutatót rendeztek a hűtőházban, később konzultáción értékelték a látotta­kat. A Somogyi Hírlapnak a ve­zérigazgató elmondta: az idén 25,5 milliárd forint bevétellel számolnak. Kilenc megyében és a fővárosban vannak jelen, s mintegy öt és fél ezer ter­méket értéke­sítenek. El­hangzott: a dél-dunántúli régió ellátásá­ban meghatá­rozó feladata lesz a kapos­vári hűtőház­nak, s az észak-dunán­túli térség és a főváros kör­nyékét is egy, a kaposvári­hoz hasonló tároló látja el. Széles József, az MM Gaszt­ro Kft ügyve­zető igazgatója hangsúlyozta: a régió földrajzi középpontja Ka­posvár, és négy megyében vállal­nak munkát. Uj üzletpolitikájuk máris fölkeltette sok kereskedel­mi vállalkozás érdeklődését, ugyanis érezhetően egyre na­gyobb a kereslet a mélyhűtött termékek iránt. harsínyi miklós Megalakultak a kisebbségek A romák nem tudtak elnököt választani Az eddigi kettő helyett négy ki­sebbségi önkormányzat kezdi meg a munkát a megyeszékhe­lyen. Tegnap a német, a cigány és a horvát alakult meg ünnepé­lyes keretek között a városháza dísztermében. A korelnök kö­szöntője után a helyi választási bizottság tájékoztatást adott a kisebbségi választás eredményé­ről. Az eskütétel után a képvise­lők átvették a megbízólevelet, megválasztották a szavazatszám­láló bizottság tagjait, majd elnö­köt és helyettest neveztek ki. A jegyzőkönyv-hitelesítők megvá­lasztása után felülvizsgálták a szervezeti és működési szabály­zatukat. Az alakulóülések az el­nökök zárszavával értek véget. A német önkormányzat elnöke Brandtmüller István maradt, he­lyettesévé Knollné Hidasy Erzsé­betet nevezték ki. A választópol­gárok október 20-án Bauer Jó­zsefnek, dr. Rumszauer János­nak és Virányi Zoltánnénak szavaztak még bizalmat. A ci­gány kisebbsé­gi önkormány­zatnak egyelő­re nincs elnö­ke, mert egyik képviselőnek sem sikerült minősített többséget szerezni. Az elnök helyettese Boti Tibomé lett. Tagjai: Bogdán Imre, Hász Mihály, Balogh István és Kompák György. A horvát önkor­mányzat elnökének Hajnali Jó­zsefet választották, helyettesévé pedig Magyar Máriát. Tagjai: Csúcs Tibor, Kovács Márk, Pus­kás Béláné. A lengyel kisebbségi önkormányzat hétfő délelőtt ala­kult meg. Tagjai: Cserti Istvánná, Fekete Balázs, Fekete Wieslawa, dr. Laczkó András és Nagyné Szalek Ewa Teresa. m KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázat útján bérbe adja jelenlegi műszaki állapotában az alábbi üres helyiségeket 2002. december 1-től 5 éves időtartamra Cím Alapterület Havi bérleti díj, mint m2 induló licitár RAKTÁROZÁS CÉLJÁRA Kaposvár, Ady E. u. 5. pince 100 43 000 Ft+ÁFA Kaposvár, Ady E. u. 7. udvari 129 55 000 Ft+ÁFA Kaposvár, Zárda u. 15. udvari 80 35 000 Ft+ÁFA Kaposvár, Ady E. u. 17. udvari 20 9 000 Ft+ÁFA KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG CÉLJÁRA Kaposvár, Kaposfüredi u. 172. 38 16 000 Ft+ÁFA Kaposvár, Damjanich u. 1/1. 64 65 000 Ft+ÁFA Kaposvár, Kanizsai u. 56. 32 30 000 Ft+ÁFA Kaposvár, 48-as Ifjúság u. 66-68. 168 120 000 Ft+ÁFA Kaposvár, Honvéd u. 31. 39 40 000 Ft+ÁFA KERESKEDELEM, SZOLGÁLTATÁS CÉLJÁRA Kaposvár, Kanizsai u. 56. 64 40 000 Ft+ÁFA SZOLGÁLTATÁS CÉLJÁRA Kaposvár, Kanizsai u. 56. 32 10 000 Ft+ÁFA Részletes pályázati kiírást és bővebb felvilágosítást a Polgármestri Hivatal Vagyongadálkodási Igazgatósága ad, Kaposvár, Kossuth tér 1. 414. szoba. Telefon: 501-590 Pályázat beadási határideje: 2002. november 20-án, 9 óra. A bérbeadó a pályázat eredménytelenségének jogát fenntartja. (89713) Fát ültettek az újszülötteknek A polgármester megköszönte a szü- tünk - szólt Szita Károly. - A tele­lőknek, nagyszülőknek, hogy gya- pülés gyarapodását most már a fák rapították a somogyi megyeszék- is jelképezik. A városliget látvá- hely lakosainak számát. A faültetés nyát a születendő gyermekek hatá- tényéről 48 kisgyermek hozzátarto- rozzák meg. A zöldterületre min- zóját értesítették. Húszán éltek a le- dig szükség van. Azt kívánom: ta- hetőséggel, s tizennyolcán jöttek el lálják meg a számításukat itt, a me- tegnap az eseményre. gyeszékhelyen. A csemetéket a- Ne feledjék, együtt tovább ju- polgármesteri keretemből vásárol­tuk. Remélem, ez is erősíti majd a fiatalok­nak és szüleiknek kö­tődését a városhoz. Egy fa, ami az aprósá­gokkal együtt növek­szik, erősödik, szoro­sabbá teszi a szülő­helyhez fűződő kap­csolatot. Elkészült a városli­Sikeres volt a fohásza Az egyik kismama szeptember végére volt kiírva, s mikor meghallotta a kezdeménye­zés hírét, azért imádkozott, hogy néhány nappal később szülessen meg a kisbabája. Kérése meghallgatásra talált, hiszen ők is ott voltak tegnap a városligetben, s gyerme­kének a neve is olvasható az egyik fán. get egy része, van azonban még két hektár, ahol rendezetlenek az állapotok. A gyomot kiirtották a munkások, a füvesítés a fő felada­tuk. A tervek szerint 150-160 fát ültetnek el ligetszerűen ősszel és tavasszal. Hamarosan tölgy, szil, juhar és hársak tarkítják a városli­getet. A statisztika szerint hetente 4-6 kaposvári csecsemő születik a Kaposi Mór kórházban. Évente kétszer faültetésre hívják a szülő­ket és természetesen a gyermeke­ket is. Meg is jelölik a fákat, így mindenki tudhatja, kinek a tiszte­letére áll a ligetben. Az ötletet örömmel fogadták a kaposváriak. Csak azok sajnálkoznak, akiknek a gyermeke október 1-je előtt szü­letett. SZABÓ KINGA Meséltek a fiókkönyvtárban Harminc taggal alakult s mára már hetvenötén csatlakoztak az Óvodai Nevelés a Művészetek Eszközeivel Óvodapedagógusok Országos Szakmai Egyesületé­nek megyei szervezetéhez. Teg­nap mesemondóversenyt és ki­állítást szerveztek Kaposváron a tüskevári könyvtárban. Berzencéről, Balatonmáriáról, Kőröshegyről és Kaposvárról ne­veztek be óvónők a mesemondó­versenyre. A megyeszékhely óvo­dáit a Szántó, a Béke és a Sörház utcai, illetve a Festetics Karolina pedagógusai képviselték.- Hagyományt szeretnénk te­remteni ebből a rendezvényből - mondta Kiss Györgyné, a civil szervezet elnöke. - A kiírás szerint olyan mesét kellett az óvónőknek választaniuk, ami az óvodás gyerekekhez közel áll. A hatást is azonnal lemérhették, a hallgatóság ugyanis a Jutái úti intézmény apróságaiból került ki. Zsűrizésre Csapó Virág színművészt, Faragó László főiskolai adjunktust és Bank Tibomé fiók­könyvtár-vezetőt kértük föl. A kézműves-kiállítás egy hétig látható a biblio­tékában. A pedagógusok valamennyi kézműves­A legjobbak A legjobban mesélők oklevelet, emléklapot, virágot és a mű­vészeti csoport készítette diszgyertyát vették át. A hét mesé­lő közül az első helyet a berzencei Huber Jánosné szerezte meg, őt követte Nagyné Vas Andrea, a Szántó utcai óvoda pedagógusa, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a kő­röshegyi Kovácsné Uszkai Margit állhatott. BankTibomét pedig tiszteletbeli egyesületi taggá választották. A Jutái úti óvodások csillogó szemekkel hallgatták a meséket fotó: láng Róbert VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Név nélkül: - Az Ady utca észa­ki tömbbelsőjének bérlakásai­val kapcsolatban kérdezem: az építés kezdete előtt az enge­délyt kiadó hatóságnak hivata­losan kell-e értesítenie a szom­széd telkek tulajdonosait? Ki és hogyan fogja a beköltözés után a kritikus helyzetet megoldani? Fábián Éva főépítész: - Az Ady utca északi oldalán épült önkor­mányzati bérlakások építéséről a szomszédos ingatlanok tulajdono­sai az építési engedélyhatározat­ból értesülhetnek a tervezett kivitelezésekről. Az önkormány­zati bemházások építési engedé­lyét a közigazgatási hivatal által ki­jelölt (más települési) hatóság ad­ta ki. Az érintett ingatlantulajdo­nosok értesítése az ő feladata. ■ Hírek GYEREKEK A KLUBBAN. Har mariik alkalommal rendezte meg a logiszükai ezred és a helyőrségi klub a honvédségi dolgozók gyer­mekeinek amatőr művészeti be­mutatóját. Tizenhárom műsor­számban - néptánc, próza, hang­szeres előadás - mutatkoztak be az ifjú tehetségek. Képünkön: Ács Viktória és Schmall Gergő táncol. ÜZEMLÁTOGATÁS. A pályává lasztási hét keretében a kaposvári általános iskolás gyerekek tegnap több üzembe is ellátogattak. A megyei munkaügyi központ ki- rendeltsége a Videoton- és a villa­mossági gyárba, valamint a városi önkormányzathoz vitte el a tanu­lókat, ma pedig a Slendy-pék- séggel és a Videoton-gyárral is­merkednek. (szk) JÁRHATÓBB UTAK. Az utóbbi években több mint ötmillió forint támogatást adott a város a külte­rületeken élők közműberuházá­saihoz. Járhatóbb lett az út a Cser­háton, a bencés monostornál, a Kaposhegyen, a Lonkahegyen a gázépítés után, valamint a Cseri- dűlőben is. (szk) _______ ■ ys mmgssssmssssssssssmg ítélt líatóz föböző’jét.l ^ Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok y s (üvegkupola) • Tel.:82/313-006, 30/504-2044* B ; Rendezvények, osztálytalálkozók, ; s baráti összejövetelek lebonyolítása j ; kellemes környezetben 50 főig. l , Mini casino! ’> jrmTTnrrmmrrmrrTrmrmnTTrrrrmv Hollywood multiplex PREMIER AZ ARANY MARKÁ­BAN 91057 19:00, 21:15; LILO ÉS STICH-A CSILLAG- KUTYA 91053 sz. 14:30, 16:30; A KÁRHO­ZAT ÚTJA 91051 18:00,20:30; A VÖRÖS SÁRKÁNY 91047 18:30, 21:00; JELEK-SIGNS 91045 14:15, 16:45, 21:30; HANGYÁK A GATYÁBAN 84138 sz. 14:00, 16:00, 19:45; xXx 91043 sz. 14:45,17:15. • 60939* SZDSZ: új részönkormányzatot Aláírásgyűjtést indít az SZDSZ a szentjakabi városrészben Bálintné Czinka Márta Pécsi utcai lakos kezdeményezése nyomán, hogy a közgyűlés alapítson települési részönkormányzatot. A szabadde­mokraták a 2003. évi munkaterv részeként a javaslatot benyújtják a testületnek - mondta tegnapi sajtó- tájékoztatóján Pintér Lóránd, a párt megyei elnöke, önkormányza­ti képviselő.- A részönkormányzat területe szerintünk megegyezik a 14. szá­mú egyéni választókerület határai­val. - Az önkormányzat szervezeti és működési szabályzata meghatá­rozza a feladatokat, s ezek teljes összhangban állnak a Szentjaka- bon felmerült problémákkal. Ez a városrész egyike azon területek­nek, amelyek az utóbbi években Kaposváron a legkevesebb fejlesz­tési forráshoz jutottak. Pintér Lóránd szerint ezen a te­lepülésrészen rossz a közbizton­ság, számtalan kisebb, az ott lakók életét megkeserítő bűncselekmény történik. A közterületek tisztasága sok kívánnivalót hagy maga után, a közterületek elhanyagolt állapot­ban vannak, nincsenek játszóte­rek, hiányoznak a közparkok - so­rolta. Hozzátette azt is: szükséges lenne egy fiókkönyvtár. S alig kez­dődtek el a csatornázások és egyéb infrastrukturális beruházások, megoldatlan a csapadékvíz elveze­tése, és javítani kell a szentjakabi régi temető állapotán.- Az itt élők maguk is úgy vélik, hogy a sorompón túl véget ér Ka­posvár, és úgy érzik, velük senki sem törődik. Ezeken a gondokon, összhangban az önkormányzati jogszabályokkal, egy települési részönkormányzat hatékonyan tud segíteni. Megalakulásával a közgyűlés által biztosított helyi költségvetésből a kisebb horderejű feladatok megoldhatók. Levélben keressük meg Borhi Zsombort, a körzet megválasztott egyéni képvi­selőjét, hogy csatlakozzon a kezde­ményezésünkhöz és támogassa az aláírásával. szabó kinga technikát kipróbálták, a nézelődők pedig ötlete­ket meríthettek az alkotásokból. A tárlatot azért szervezte az egyesület, mert szeretnék elérni, hogy a kis települések óvodáiban is nyissanak mini galériát, ahol a felnőttek és a gyerekek mun­káit bárki megcsodálhatja. Megtudtuk: a szakmai szervezet 1999-ben ala­kult, s ez Nagy Jenőné szolnoki óvónő nevéhez fű­ződik. Somogybán 2001 áprilisában hozták létre az egyesületet. Akkor 13 intézményből jöttek óvó­nők, most 22 óvoda csatlakozott a „civi­lek” népes táborához. A harminctagú szakembergárda hetvenötre bővült.- Az utóbbi években több szakmai na­pot is tartottunk balatoni intézmények­ben, itt Kaposváron pedig a Szántó és a Festetics Karolina óvodába látogattunk. A szervezet figyelemre méltó szakmai munkát végez. Olyan programot dolgo­zott ki, amiben biztosítva van a humor, a felfedezés és a rácsodálkozás öröme. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom