Somogyi Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-02 / 255. szám

g| 2002. November 2„ szombat HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Négy év múlva 13 hónap A pénzügyminiszter ígérete: marad az ingyentévé Budapest Csütörtökön alapvetően a 13. havi nyugdíjjal és a jövő évi költségvetéssel foglalkoztak a kormányülésen. A 13. havi nyugdíj bevezetésének jövő évi megkezdése, a fogyaték­kal élők támogatási feltételeinek könnyítése, a gyermekvédelmi tá­mogatások emelése, és más szoci­ális jellegű törvénymódosító ja­vaslatok kerülnek a parlament elé a költségvetési előterjesztéssel egy időben - mondta Csehák Judit csütörtökön Budapesten, a kor­mányszóvivői tájékoztatón. Az egészségügyi, szociális és család­ügyi miniszter közölte: 2003-ban megkezdődik a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetése. Kifejtette: jövőre a havi nyugdíj 25 százalé­kát, a következő esztendőben 50 százalékát, 2005-ben 75 százalé­kát, 2006-ban pedig az egyhavi teljes összeget kapják meg a nyugdíjasok a rendszeres járan­dóságaikon felül. Megjegyezte, 2003-ban a 13. havi nyugdíj első része 2,8 millió nyugdíjas számá­ra összességében 32 milliárd fo­rint többletjövedelmet jelent. Hangsúlyozta: a 13. havi nyugdíj adómentes jövedelem. Csehák Judit elmondta azt is, hogy az Idősügyi Tanács kérésére 2004 helyett már 2003 novembe­rében megkezdődik a 20 százalé­Medgyessy Péter miniszterelnök a fran­cia kormányfő meghívására november 5én Párizsba látogat - közölte Gál J. Zoltán a kormányszóvivői tájékoztatón. A kormányszóvivő elmondása szerint Medgyessy Pétert fogadja Jacques Chlrac francia államfő is. A tárgyalások középpontjában várhatóan az Európai Unió bővítése és a csatlakozási tárgyalá­sok még nyitott kérdései szerepelnek. kos özvegyi nyugdíj összegének emelése, amelynek mértéke 25 százalékra változik. László Csaba pénzügyminisz­ter azt hangoztatta: a kormány tervei szerint kibővítik a 2002 ok­tóberében létrehozott kistérségi támogatási alapot, emellett az ed­digi öt megyét kiegészítve további két megyét - Jász-Nagykun- Szolnokot és Bács-Kiskunt - ré­szesítenek a kedvezőtlenebb adottságú megyéknek járó jogok­ban a célprogramok során. László Csaba kiemelte: a hí­resztelésekkel ellentétben a tévé üzembentartási díját továbbra is az állam állja, e díj átvállalá­sa 20,8 milliárd forintot jelent. A pénzügyminiszter elmondta: a központi költségvetés jövő évi számait 4,4 százalékos várható GDP-bővülés alapján állították össze, a kormány a 2003. évi GDP összegét folyó áron 18510 mil- liárd forintra várja. ___________■ Tö bb mint köztársaság Budapest A köztársaság sokkal több mint egy államforma: olyan eszme és értékrend, amely meghatározza a gondolko­dásmódot és a magatartást - mondta Kovács László az el1 ső magyar köztársaság ki­kiáltásának alkalmából csü­törtökön Budapesten tartott ünnepségen. A Kossuth Lajos téri Károlyi-szo­bornál a Civil Fórum, a Bibó Ist­ván Közéleti Társaság, a Károlyi Mihály Társaság, az Otthont Ma­gyarországból Összefogás és a Respublika Kör szervezett meg­emlékezést. A szocialista párt­elnök rámutatott: aki a köztársa­ság híve, az a demokrácia, a jog­állam, a parlamentarizmus, az ön­kormányzatiság és a civil társada­lom elkötelezettje, tiszteli és be­tartja a törvényeket.- Az országot ma olyanok kor­mányozzák, akik elkötelezett hí­vei a köztársasági eszmének - hangsúlyozta Kovács László. Utalt arra: a május végén hivatalba lé­pett szocialista-szabaddemokrata kormány visszaállította a demok­ratikus elvek maradéktalan érvé­nyesülését, a jogállam és a de­mokrácia intézményeinek normá­lis működését, a szociális pár­beszédet, az érdekegyeztetést. Ki­jelentette: hat hónapja száműzték a hatalomtól való félelmet Ma­gyarországról. Károlyi Mihályról, az első ma­gyar köztársaság elnökéről mint a francia forradalom szellemében gondolkodó és cselekvő polgárról szólva Kovács László kiemelte: polgár nem az, aki önmagát -an­nak nyilvánítja azért, hogy meg­különböztesse magát azoktól, aki­ket nem tekint annak. A meg­különböztetés, a kirekesztés, a gyűlölködés nem polgári erény.- A polgár az, aki hisz a szabad­ságban, az egyenlőségben, a test­vériségben, és ha politikus, akkor ennek szellemében cselekszik - vélekedett a szocialista pártelnök. Fodor Gábor szabaddemokra­ta ügyvivő a köztársaság, a de­mokrácia védelmének szüksé­gességéről szólva az elesettek iránti felelősséget és a szabadság mellett való szilárd kiállást hang­súlyozta. Kiemelte: vissza kell adni a politika becsületét; ez a többi között azt jelenti, hogy azokat a szabályokat, igényeket, amelyeket a jobboldali kormány­nyal szemben megfogalmaztak, saját magukra nézve kötelező­nek kell elismerniük. A megemlékezés résztvevői a Ká­rolyi-szobortól átvonultak Nagy Imre szobrához, ahol ifjabb Donáth Ferenc, a Nagy Imre Tár­saság budapesti szervezetének vezetője úgy vélte: véget kellene vetni annak, hogy a történelem az aktuálpolitika fegyvertára, és a hi­vatalos forradalmi ünnepeket „üzenetei csomagolópapírjaként használja”. Tiltakozott a minden­kori jogalkotók azon gyakorlata ellen, hogy a jog kompetenciájá­nak határát semmibe véve a törvé- nyekben írnak történelmet. ■ Sztrájkhelyzet a Malévnál Elégedetlenkednek a légiutas-kísérők Budapest A Malév légiutas-kísérőinek várhatóan mintegy nyolcvan százaléka csatlakozik a vasár­napi munkabeszüntetéshez az előzetes felmérések szerint - mondta Lőrinczy Zsolt, a Hunacca elnöke pénteken. Lőrinczy Zsolt megerősítette: nem született megállapodás a Malév és i légiutas-kísérők érdekeit kép­viselő Hunacca vezetői között a legutóbbi csütörtöki egyezteté­sen, így a vasárnap hajnaltól be- lelentett sztrájk elkerülhetetlen­nek látszik. Az elnök ismertetése szerint az érdekképviselet leg­utóbbi kompromisszumos javas­latában elfogadta a Malév jövő év­re vonatkozó 8 százalékos napi- díj-emelési javaslatát, és a követ­kező évektől kért magasabb eme­lést, amit azonban a munkáltató elutasított. A Hunacca tömöríti a Malév mintegy 400 légiutas-kísé­rőjének 80-85 százalékát. Az esetleges munkabeszünte­tés idején a Malév tájékoztatása szerint a járatok menetrend sze­rint fognak közlekedni, csökken­tett kiszolgálással. A felek az egyeztetést ma folytatják. ■ Mozgásterünk Európában Szent-Iványi István szerint a legutóbbi országjelentés világos­sá tette, hogy Magyarország európai uniós csatlakozásra való felkészülésének leggyengébb pontja az intézményfejlesztés. Budapest Az Országgyűlés európai integrá­ciós bizottságának szabaddemok­rata elnöke csütörtökön Szombat­helyen az európai uniós csatlako­zásról tartott tudományos szimpó­ziumot követően beszélt erről. A politikus hangsúlyozta: ép­pen azoknak az intézményeknek a létrehozásában tapasztalható súlyos lemaradás, amelyek az Unióból származó pénzügyi tá­mogatásokat eljuttathatják az érintettekhez. Szavai szerint leg­feljebb másfél évünk van arra, hogy megteremtsük az Unió szá­mára is elfogadható regionális szinteket, létrehozzuk a mezőgaz­dasági támogatások igénybevéte­léhez szükséges intézményeket. Szent-Iványi István szerint Ma­gyarország - mint közepes méretű leendő tagállam - abban érdekelt, hogy egy föderális jellegű Európa jöjjön létre, ahol a kis- és közepes nagyságú nemzetek is képesek ér­vényesíteni az akaratukat.- Amikor föderális Európáról beszélek, nem egy brüsszeli vízfej által irányított centralizált szuper­államra gondolok, hanem egy olyan Európára, amely minél több hatáskört és befolyást biztosít az önkormányzatoknak és a régiók­nak - mondta. Jürgen Koppén, az Európai Unió magyarországi delegációjá­nak vezetője hangsúlyozta: jelen­tős előkészületek kellenek ahhoz, hogy Magyarország 2004-től ki tudja használni az uniós tagsággal járó előnyöket, hozzáférhessen az évi 1 milliárd eurót kitevő támoga­tási kerethez. Hiller István, az oktatási tárca politikai államtitkára kiemelte: a felsőoktatásban minőségi váltásra van szükség, ezért egy, az uniós modellnek is megfelelő, négy fo­kozatú, a mainál sokkal átlát­hatóbb felsőoktatási rendszert kí­vánnak létrehozni.- Ennek egymásra épülő szint­jei az akkreditált felsőfokú szak­képzés, a főiskolai, az egyetemi és a doktori képzés lennének - tette hozzá. ■ A reformáció napja A reformáció emléknapján, csütörtökön országos refor­mációi emlékünnepélyt tartot­tak a Kálvin téri református templomban. Harmati Béla evangélikus püspök igehirde­tésében megemlékezett arról, hogy Luther Márton, a refor­máció megindítója 485 éve, 1517. október 31-én tűzte ki híres 95 tételét a wittembergi vártemplomra. A reformáció ünnepén istentiszteletet tar­tottak a debreceni református Nagytemplomban is. _______■ Pé csi Sándor emléke Pécsi Sándor kétszeres Kos- suth-díjas színművész szüle­tésének 80., illetve halálának 30. évfordulója alkalmából emlékkiállítás nyílik hétfőn Budapesten, a Komédium Színházban. Cserje Zsuzsa, Pécsi Sándor életrajzírója el­mondta, hogy negyven - ma­gángyűjtéséből származó - nagyméretű fotót állít ki, és bemutatja Deák B. Ferenc, a Madách Színház volt színésze Pécsi Sándorról készült olaj­festményét ________________■ Il lyés Gyula száz éve Illyés Gyula születésének 100. évfordulója alkalmából a Ma­gyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelv- és Irodalomtudo­mányi Osztálya centenáriumi konferenciát rendez a jövő hét kedden Budapesten. A huszadik század nagy magyar írója, költő­je előtti tisztelgés része a Ma­gyar Tudomány Napja program- sorozatnak. A konferenciát Kiefer Ferenc, az MTA levelező tagja, a Nyelv- és Irodalomtudo­mányok Osztályának elnöke nyitja meg._________________■ As szonyok munkában PHARE-program indul a gyermeknevelésből a munkaerőpiac­ra visszatérni kívánó nők esélyeinek javításáért. A program keretében pályázati úton körülbelül egymilliárd forint kerül­het olyan civil szervezetekhez, amelyek képzést, jogi segítsé­get és mentori szolgáltatásokat nyújtanak azoknak a nőknek, akik újra munkába kívánnak állni. Budapest Dánia példáját alapul véve PHARE-program indul hazánk­ban a nők reintegrációjáért a munkaerőpiacra. Az akció két csoportot érint, a gyesről illetve a gyedről visszatérni kívánó, vala­mint a negyven év fölötti nőket, mivel e két területen a legmaga­sabb az inaktívak aránya. A prog­ram végrehajtása egy EU- tagországbeli esélyegyenlőségi partnerintézménnyel való együtt­működés és egyéb lehetőségek igénybevételével történik. Az együttműködésben egy dán konzorcium vesz részt, amelynek tagja a többi között a dán munka­ügyi minisztérium és a dán esély­egyenlőségi miniszter hivatala. A program teljes költségvetése körülbelül egymilliárd forint. A pályázati alapon keresztül kiosz­tandó pénzekre civil szervezetek, illetve általuk vezetett regionális konzorciumok pályázhatnak. A szervezetek a következő tevé­kenységek folytatásához kaphat­nak támogatást: képzéssorozat szervezése nők számára adott térségben, mentori és kiegészítő szolgáltatások nyújtása a képzés­ben részt vett nők vállalkozásá­nak beindításához, és jogsegély- szolgálat működtetése olyan nők számára, akik nehézségekbe üt­köznek a munkaerőpiacra törté­nő visszatéréssel kapcsolatban. A programban részt vesz a ma­gyar Munkaügyi Minisztérium is. A program sikere nagyban múlik azon is, sikerül-e a társadalmi hozzáállást megváltoztatni a munkaerőpiacra visszatérni kívá­nó nők megítélését illetően. Pulai Gyula, a minisztérium ál­lamtitkára elmondta: az akció lé­nyege nem az, hogy a munkálta­tókat ösztönözzék, hanem hogy a munkához visszatérni szándé­kozó nők olyan képzést kapja­nak, amelynek birtokában ver­senyképesek lesznek a munka­erőpiacon. STEINER KATA Emlékezés az áldozatokra Nem középiskolás fokon Budapest A vártnál jobban sikerült, és normális gaz­dálkodást tesz lehetővé a felsőoktatásban a 2003. évi költségvetés - összegezte az okta­tási tárca vezetése a jövő évi büdzsét a Fő­iskolai Főigazgatói Konferencia ülésén csü­törtökön Budapesten. Magyar Bálint oktatási miniszter elmondta: a köz- alkalmazottak átlagosan 50 százalékos béremelé­sét a felsőoktatásban jövőre teljes egészében finan­szírozza a központi költségvetés. Közölte: 2003-ban jelentősen nő a felsőoktatási tankönyvek és szakkönyvek támogatása, amely­re az idei 135 millió forinttal szemben 300 millió forintot külö­nítenek el. Stark Antal gazdasági ügye­kért felelős helyettes államtitkár arról számolt be, hogy az intéz­ményi támogatás a jövő évben mintegy 50 százaiéval, körülbelül 50 milliárd forinttal lesz magasabb, mint idén. Hangsúlyozta: a tavalyi és az idei év többleteit jövőre is biztosít­ják. A költségvetés része a hallgatói juttatások mintegy 30 százalékos, a képzési-fenntartási támo­gatás 52 százalékos, a kutatás-fejlesztési és egyéb jellegű juttatások 20 százalékos növelésének fi­nanszírozása. A fedezeti kezelési előirányzat, a pá­lyázati források 15 százalékkal bővülnek - részle­tezte a helyettes államtitkár. Dinnya László a Felsőoktatási Tudományos Tanács képviseletében elmondta: a képzési és szakszerkezetet harmonizálni kell az európai struktúrával. Taszár Emlékkövet állíttatott a kaposvári önkormányzat az 1994 januárjában Taszár külterületén történt halálos tömegbaleset tizenkét áldozatának a tra­gédia helyszínén, a 61. számú főúton. A baleset úgy történt, hogy egy öt tonnányi rakományt szál­lító pótkocsis teherautó áttért a felezővonalon, és összeütközött a vele szemben szabályosan közle­kedő, utasokkal teli autóbusszal. A nagy erejű üt­közés következtében szétpattantak a pótkocsin szállított vaslemezeket rögzítő hevederek, és a le­mezek szétvágták a busz oldalát. A szerencsétle­nül járt utasokról tegnap délelőtt, az emlékkő ava­tása és felszentelése után gyertyagyújtással emlé- keztek meg. _______________________________■ Hír ek HATÁRIDŐ. A kaucióköteles utazási vállalkozások mintegy 40 százaléka adta le csütörtök reggelig vagyoni biztosítékáról szóló igazolását vagy kérte biz­tosítékköteles tevékenységének módosítását - mondta Andor Györgyné, a Gazdasági és Köz­lekedési Minisztérium (GKM) Engedélyezési és Közigazgatási Hivatala (EKH) főosztályveze­tője. Várhatóan a tavalyihoz hasonlóan az idén is az utolsó pillanatban érkezik meg az iga­zolások többsége - fűzte hozzá a főosztályvezető, mti MEGEMLÉKEZÉS. Tisza Istvánra, a 84 évvel ezelőtt, a reformáció napján meggyil­kolt egykori miniszterelnökre emlékeztek csütörtökön Debre­cenben. Tisza István nagyerdei szobránál Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a mai modern konzervativizmus legnagyobb alakjának nevezte az egykori kormányfőt, mti HALASZTÁS. Immár a harma­dik kitűzött tárgyalást kellett el­halasztani a Magyarok Világ- szövetsége (MVSZ) kontra Duray Miklós személyiségi jogi perben a Pesti Központi Kerüle­ti Bíróságon (PKKB) csütörtö­kön, miután a szlovákiai ma­gyar politikusnak, a szövetség korábbi elnökségi tagjának tár­gyalásra idézése ismét nehéz­ségbe ütközött. Az MVSZ azért indított személyiségi jogi pert a politikus ellen, mert 2000 de­cemberében Duray Miklós úgy nyilatkozott, hogy az MVSZ ma a jóhiszemű naivak, őrültek és gazemberek világszervezete, mti ROSSZ KÉP. A tárcán belül megoszlanak ugyan a vélemé­nyek, a honvédelmi miniszter jó ötletnek tartja, hogy ezen a héten katonák szerepelnek a tv2 Big Brother című valóság- show-jában. Juhász Ferenc mindezt azzal kapcsolatban mondta el, hogy az Ország- gyűlés honvédelmi bizottságá­nak szerdai ülésén felszólaló képviselők közül többen úgy vélekedtek: nem biztos, hogy jó „imázsépítés” a Magyar Honvédségnek ez a fajta sze­replés. MTI NATO-TAGSÁG. Simicskó István szerint „térben és időben eltévedt” az az újságíró, aki a Foreign Affairs című amerikai lapban az előző kormány anti­szemitizmusáról ír, illetve arról, hogy az Orbán-kabinet idején Magyarország nem megfelelően teljesítette NATO-vállalásait. A lap egyik szóvivője idő­közben közölte: a szerző a sa­ját, és nem a lap hivatalos állás­pontját írta meg. mti NAGYKÖVETEK. Nem támo gáttá Nikicser László tallinni nagykő vet jelölt kinevezését csü­törtöki ülésén az Országgyűlés külügyi bizottsága. A zárt ta­nácskozáson a bizottság 8 igen szavazattal és 8 tartózkodással utasította el a nagykövet jelölé­sét. Ilyenre utoljára két évvel ezelőtt, Katona Tamás Varsóba jelölésekor volt példa. A külügyi bizottság Zupkó Gábor helsinki nagykövetjelöltet 13 igen voks- sal, három tartózkodás mellett, Győr Mihály varsói nagykövet­jelöltet pedig egyhangú szava­zással támogatta, mti AZ ÁLDOZATOKÉRT. Gyer­tyagyújtással és kiállítással em­lékezett a családon belüli erő­szak áldozataira a Nők a Nő­kért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület halottak napja alkalmából pénteken a fővárosban. Wirth Judit, az egyesület munkatársa el­mondta: a kiállítás több orszá­gos napi- és hetilapban meg­jelent cikken keresztül próbálja felhívni a figyelmet a zömében nők és gyermekek ellen irányu­ló erőszakra, mti ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom