Somogyi Hírlap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-14 / 265. szám
HlH 2002. November 14., Csütörtök AUTÓS VILÁG 11. OLDAL Szerdán újabb tiltakozó akciók tartottak a FIAT bezárásra ítélt Termini Imerese-i üzemének dolgozói. A gyár december 2-ára tervezett bezárása ellen tiltakozó dolgozók lezárták Termini Imerese kikötőjét és a Palermo és Messina közötti autópályát. Hétfőn a palermói kikötőhöz vezető utakat torlaszolták el, kedden a palermói repülőtér megközelítését tették lehetetlené, teljes káoszt teremtve a városban. A Fiat dolgozói egy hete tartják megszállva gyárat, ahol a Fiat Punto kocsik készülnek. A tiltakozáshoz először csatiakoztak a vállalat alkalmazottai is. A legnagyobb olasz szakszervezeti szövetség, a CGIL elnöke a pattanásig feszült helyzetre figyelmeztetett. - A helyzet veszélyes, a dolgozók kétségbe vannak esve és lázadás törhet ki - mondta. Guglielmo Epifani felszólította Berlusconi kormányát, hogy tegyen konkrét kezdeményezést a gyár bezárása ellen. Felszólította a kabinetet, hogy utasítsa el a Fiat szanálási tervét, amely 1800 dolgozó elbocsátását irányozza elő. A kormánynak arra kell törekednie, hogy a résztulajdonos amerikai General Motorsszal és a hitélted bankokkal A Ferrari-részleg erősödő nyeresége kevés a Fiat megmentéséhez együtt magánbefektetőket találjanak a pénzügyi csávába került torinói konszern megmentéséhez. A Fiat a múlt hónapban jelentette be, hogy elbocsát 8000 dolgozót veszteségei csökkentése végett. _____■ PÓRUL JÁRT SOFŐRÖK. November közepéig csaknem annyi szabálytalanul parkoló gépkocsit szállítottak el Kaposváron, mint tavaly egész évben. Különösen sok dolguk volt a Dózsa György, a Szent Imre és a Kontrássy utcákban. Tavaly 305 autóst büntettek meg, az idén háromszázkettőt. Télen sem hagyják abba az ellenőrzést. A bejelentések negyedét ingatlantulajdonosoktól kapják, a szabálytalanul parkolók elállják a garázs, illetve kapukijáratot fotós láng Róbert Mentőakció a Fiatért Fél évszázad Transporter Számos népszerű, több generációt megélt személyautó mellett, a VW Transportere immár több mint ötven éve rója az utakat. Az első, négytagú - platós, dobozos, kisbusz, elárusító-kocsi - Transporter - család, a TI jelű, 1949. novemberében lépett a nagyközönség elé. A pozitív fogadtatás után négy hónappal beindult a sorozatgyártás. Eleinte a „Bogarak” 26 lóerős bokszermotorjait építették a Transporterekbe, ezzel a nyolcszemélyes kisbusz 75 km/órás csúcssebességre volt képes. Ennek ellenére roppant népszerűségre tett szert a VW mindenese, a panoráma-üveges „szamba-busz” az autós világjárók kedvence lett Európában, de a tengeren túl is. A felépítményspecialista Westfalia már 1951-ben bemutatta a szekrénnyel, ággyal, mosogatóval és turistafőzővei felszerelt ős-lakóautót. Az első modellváltásra 1967-ben került sor. A T2 útfekvés, kényelem, helykínálat tekintetében sokkal többet nyújtott az osztott szélvédős elődnél. A gyár rengeteg felépítmény-változattal kínálta univerzális típusát, alaposan lekörözve a vetélytársakat. A Westfalia természetesen erre a modellre is épített praktikus kempingautót. Hat év múlva jött a következő generáció, a T3. A későbbiekben ez a sorozat dízelmotort is kapott, 1982-ben búcsút vettek a léghűtéstől, majd 1985A VW Transportere már több mint ötven éve rója az utakat ben megjelent a „syncro”, azaz az összkerékhaj- tású változat. A gyár piacra dobta az elegáns „Caravelle” kivitelt, s átadták az ötmilliomodik Transportert. A gyártás ebben az időben Németországon kívül Ausztráliában, Dél-Afrikában, Tajvanon, Mexikóban és Lengyelországban is folyt. A következő megújulás 1990-ben következett. A T4 szinte szentségtörő újdonsága volt, hogy orrmotorral és fronthajtással váltotta fel a tradicionális - farmotor, hátsókerék-hajtás - elrendezést. A típuson az elmúlt évtized alatt több módosítást végeztek. A korszerű, takarékos TDI motorok tovább erősítették a VW sokoldalú furgon- jának piaci helyzetét. ___________________■ Ker ékvilág MŰHOLDAS AUTÓFÉKEZÉS. Az őrült száguldozok megfékezésére és a sebességkorlátozás betartatására alkalmas műholdas technológia tesztelésére készülnek Franciaországban. A közlekedés biztonságáért, a közúti balesetek megelőzése érdekében kidolgozott műholdas rendszer tesztelése két lépésben történik. Előbb az Országos Szállítási és Biztonsági Kutatóközpont (INRETS) szakemberei két gépkocsit tesztelnek. Ezt” követően hat hónapon át húsz járművet - 10 Peugeot-t és 10 Renault-t - száz autós vezet majd Párizs nyugati részének külvárosi területein. A rendszer "titka" az, hogy a gépkocsivezető meghatározott sebesség felett hiába nyomja a gázpedált, ugyanis az üzemanyag mennyiségét beépített számítógép szabályozza, amelyet egy globális pozíció-meghatározó rendszerhez (GPS) kapcsolnak. A megengedett sebességet túllépő gépkocsivezetőket figyelmeztető jelzés riadóztatja vagy bekapcsol az automata berendezés, amely a törvényes sebességre fékezi a járművet. INGYEN KÖZLEKEDÉS. Bel gium és az egyesülő Európa fővárosában kedden ingyenesen közlekedhettek az utasok a villamosokon, autóbuszokon és a metrón, főleg ha készen álltak szembeszállni az ellenőrökkel. A brüsszeli közlekedési vállalat, a STIB dolgozói a múlt kedden a tömegközlekedés teljes leállításával, most a viteldíjak be nem szedésével fejezték ki tiltakozásukat a vállalat vezetőinek nagyarányú átszervezési tervével szemben. A tömegközlekedési járművek vezetői, karbantartói elbocsátásoktól és főleg szociális juttatásaik megnyirbálásától tartanak, holott nem is ismerik még az igazgatóság terveit. Mivel a jegyellenőrök nem csatlakoztak a tiltakozó akcióhoz, számtalan utas panaszkodott a különösen erélyes ellenőri fellépés miatt. 45 ÉVES A TRABANT. Négy venöt éve, 1957. november 7-én hagyta el a kelet-németországi zwickaui automobilgyárat az egykori NDK-ban és a szovjet-birodalom többi államában oly népszerűvé vált kisautó, a Trabant. A karosszéria anyaga miatt (gyapothul|adékból és fenolból készített műanyagból gyártották) az átlagpolgár is elérhető áron vásárolhatta meg. Zwickauban már korábban is gyártottak duroplast anyagból személyautót, igaz, az még nem Trabant volt. Az első típus 500 köbcentiméteres, 18 lóerős kétütemű motorral készült. HIDAKAT ÚJÍTOTTAK FEL. Az Állami Autópályakezelő Rt az idén folytatta tavaly megkezdett felújítási programját: a kezelésében lévő autópályák műszaki és szolgáltatási színvonalának emelésére 8 milliárd forintot fordított. Az 1,1 milliárd forintos ráfordítással teljesen felújított komáromi mérnökségi telep átadása alkalmából a szakemberek elmondták: a felújítási program keretében új burkolatot kapott 80 kilométernyi fél autópálya-szakasz az MO-ás, az Ml-es és az M3-as autópályán. Elkészült további 49 híd felújítása, köztük 20 teljes szigeteléssel és burkolatcserével. SÚLYOS BALESETEK. Az év első nyolc hónapjában a közutakon 6,7 százalékkal több személyi sérüléses baleset történt, mint az előző év azonos időszakában: közlekedési balesetben 866-an vesztették életüket, 17 százalékkal többen, mint tavaly január és augusztus között. Az idei év első nyolc hónapjában 12.610 személyi sérüléses baleset történt. A halálos balesetek száma 11,7 százalékkal, a.súlyos sérüléses baleseteké 6 százalékkal, a könnyű sérüléssel járóké 6,7 százalékkal nőtt az előző év azonos idősza- kához viszonyítva. _________■ 1, 3 81 LE ' 1,5 96 LE : - szervokormány ásBF|' ~-vezetőoldali légzsák lendületben- rádió Unó Kft. Kaposvár, előkészítés stb. f Talllán Gy. u. 87. Tel.: 82/511-965 mmmmmSmmtmmJ 82/511-966. Tel./Fax: 82/424-942 -I Snowfox - Németh Gumi Kft. AKCIÓ TÉLI GUMIABRONCS AKCIÓ-20-25% Azoknak, áfák wzrterk i i snowfox 7400 Kaposvár, Raktár u. 23. Tel/Fax: 82/435-534 gumi E&555 K88&S ■ [K[llM(S)zgtiMVAX@(oiCg , MÓL * AGIP • CASTROL ( Őszi ajánlatunk Fagyálló folyadék [-7a°C] 595 Ft/litar ] Kapós Volán Kenőanyagraktár l'aggj Kaposvár, Füredi út 180. jtaajj| IB Tel.: 82/506-176; 82/506-179 H HP uuuvnw.kaposvolan.hu HP Mesés akciók a PEUGEOT-nál-f Finanszírozás: ' Akár 0% KAMAT*, vagy csökkenett kamatozású konstrukció, vagy akár 19 hónappal csökkentett futamidő**, vagy csak 4 hónap múlva kell törlesztenie! Téli gumi: Ingyen téli gumik, hogy az autózás télen is biztonságos legyen! Kimagasló téli felszereltség, és akár 350.000 Ft árelőny. a»5Z. Személyre * szabott ajánlat: Az akciós modellekhez meglepően sok extrát választhat, ami akár 730.000 Ft árelőnyt jelenthet. *Már 45% önerő és 1 éves futamidő esetén.bizonyos modellekre. **80% önerő és 5 éves futamidő esetén, bizonyos modellekre. Az ajánlatok egymással, és más ajánlatokkal nem vonhatok össze. PEUGEOT ltotokP"1 BALATONBOGLÁRki.pk.u.17. Tel.:85/550-930 SIÓFOK Ftf u. 24. Tel.:84/519-550 liitifliiil RENAULT Laquna ^ 4 900.000 Ft-tól Renault Lagúna. Kategótiájának legbiztonságosabb autója. Alapfelszereltség a hat légzsák, a keréknyomás-ellenőrző rendszer, a vészfékrásegítő rendszer, a Renault Kártya és a 6 sebességes, manuális váltó, mely különleges vezetési élményt nyújt Önnek, www.renault.hu kaposvAr-car. kft. 7400 Kaposvár, Pécsi u. 4. (Rákóczi pálya mellett) Tel.: 82/520-250, 526-251 Tel./fax: 520-252, 526-253 é ~ & í Keresse márkakereskedésünkben! Tóth Autószerviz Kft. Kaposvár, Damjanich u. 98. Tel.: 82/421-421 fOrdfíeSta Minőség. Megbízhatóság. Vegyes átlagfogyasztás: ^..3-6,C l/ICCkm, CC2 kibocsátás: 114-15F g/km